Roby Lakatos néhány éve költözött haza Belgiumból, a Blikknek pedig most azt mondta: sokkal jobban érzi magát Budapesten, mint Brüsszelben. A világhírű hegedűvirtuóz továbbra is világjáró művész, de mindig siet haza, mert már három unoka is várja itthon. Közülük a tízéves Misike "természetesen" már régóta hegedül, nem is akárhogyan.
Alig néhány nappal a Trooping the Colour díszszemle után újabb hivatalos esemény várt Katalin hercegnére. Ezúttal a Garter-rend felvonulására került sor Windsorban, amelyet Vilmos herceg felesége Zsófia edinburgh-i hercegné társaságában nézett végig.
ismét pert nyert a Magyar Államkincstárral szemben, s ezzel a város levegőhöz jut, de a pénzügyi helyzet hosszabb távú rendezéséhez továbbra is szükséges a kormánnyal megkezdett tárgyalások folytatása, a Budapestet sújtó elvonások mértékének csökkentése. Az állam által inkasszált pénz visszajár Budapestnek, és szeptemberig azonnali jogvédelmet kapo
"A világ még soha nem volt veszélyesebb hely." Ez akár a következő James Bond-film címe is lehetne, de nem az. Ezek Blaise Metreweli szavai, aki az MI6, az Egyesült Királyság külföldi hírszerző szolgálatának újonnan kinevezett főnöke.
Sokan találkozhattunk már azzal a tanáccsal, hogy ha valóban szeretnénk fejlődni és előrelépni a munkánkban, akkor keressünk egy szakmai mentort. Bár ebben van igazság, ennél sokkal árnyaltabb ez a kérdés. A legsikeresebb szakembereknek ugyanis nem csak mentoruk van, hanem stratégiai kapcsolatok hálózatát építik, beleértve a szponzorokat, a tanácsa
Megható Facebook-bejegyzésben emlékezett a színésznő életének utolsó napjaira a tavaly elhunyt Tompos Kátya emlékét őrző alapítvány. A Jászai Mari- és Junior Prima-díjas színművész, énekes hosszan tartó betegség után, 41 évesen tavaly május végén hunyt el.
2025. június 12. és 15. között ismét a könyveké volt a főszerep a fővárosban, merthogy a 96. Ünnepi Könyvhét négy napján több ezer könyvnek adott otthont a Vörösmarty tér és környéke. Szerzőnk kiadóként, íróként és olvasóként is jelen volt. E vegyes szerepkörben számol be élményeiről.
A Sztárbox 2025 mezőnye minden eddiginél színesebb és izgalmasabb. A ringbe lép többek közt Lotfi Begi, Csipa, Sidi, BSW Matyi és Molnár Tomi, de színészek és influenszerek is feltűnnek. Kamarás Iván, Fenyő Iván, Szorcsik Viki és Radics Peti is vállalja a kihívást. A valóságshow-k világából Gáspár Evelin csatlakozik a mezőnyhöz. Nézd meg a videónka
A magyar külügyminisztérium két jelentős evakuációs műveletet folytat a közel-keleti térségben. Szijjártó Péter külügyminiszter tájékoztatása szerint eddig több mint 800-an fordultak konzuli segítségért, hogy hazajuthassanak a háborús övezetből.
Többórás szívműtéten esett át a napokban Ujhelyi István (50) korábbi európai parlamenti képviselő, az ENSZ turisztikai szervezetének jelenlegi uniós nagykövete. Mint azt a Blikk az egykori politikustól megtudta: gyermekkora óta várta, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor szívbillentyűcserére szorul majd, ennek ellenére nehéz pillanatokat élt át
Tavasszal alig 45 perc alatt fogytak el Meghan Markle új életmódmárkájának, az As Evernek a termékei a webshopjában. A rajongók azóta várnak arra, hogy újra hozzájuthassanak az egyedi készítésű lekvárokhoz, befőttekhez, teákhoz.
Szakítás után újra együtt? Az Exek csatája valóra vált érzelem-teszt: régi szerelmek térnek vissza, de most már nemcsak a szív, hanem a nyeremény is tét. Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik közel tízéves kapcsolata, Moh és Merci villa-románca, valamint más sztárpárok története köszön vissza a képernyőn. A játékban a humor, a feszültség, a dráma és a múl
Eric Dane, A Grace klinika sztárja tavasszal jelentette be, hogy ALS-ben, egy ritka és gyógyíthatatlan betegségben szenved. Most pedig az a hír érkezett, miszerint a színész állapota rosszabbodott.
Holló Szilvi házbemutatójánál versenytársai egy pillanatra elhitték, hogy végre segítség nélkül dolgozik majd. Tévedtek. Az ingatlanos most is segítséggel vezette körbe az Ingatlanvadászok vevőit, ami nem tetszett a többieknek. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész.
Az elmúlt hetekben a politikai bulvársajtó egyik legfontosabb témája a Bruce Springsteen és Donald Trump között zajló csatározás volt. A híresen demokrata meggyőződésű, az előző kampányban Kamala Harris mellett videóüzenetben kiálló (és Barack Obamával közös podcastot készítő) Springsteen – New Jersey állam és az Egyesült Államok egyik legfontosabb
Perényi Gergő gondolt egy merészet és kúria helyett valami teljesen mást szeretett volna bemutatni a grófnak és lányának. Amikor Bolza Péter kívülről megpillantotta a házat, teljesen elképedt és pár perc után közölte, hogy nem szeretne bemenni az épületbe. Az Ingatlanvadászok ledöbbentek a döntésén. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész.
Dakota Johnsont jelenleg Hollywood egyik legfelkapottabb A-listás színésznőjeként tartják számon, akit legtöbben talán A szürke ötven árnyalata-filmek kapcsán ismertek meg. Azonban híres szüleinek köszönhetően a sztárvilág egyáltalán nem volt számára idegen terep: már 12 évesen a vörös szőnyegen pózolt. Mutatjuk, milyen tündéri volt akkoriban!
A gyönyörű Romy Schneider már fiatalon meghódította Európa mozivásznait. Mosolya mögött azonban mély fájdalmak húzódtak meg, amelyről a rajongóknak sokáig nem volt tudomása. Karrierje csúcsán pedig egy megrázó tragédia végérvényesen derékba törte az életét: tragikus körülmények között elhunyt 14 éves kisfia. Nemcsak a magánéletét, hanem a lelkét is
Vannak olyan könnyen felismerhető red flagek, melyek egyértelműen mérgező kapcsolathoz vezetnek - ilyen lehet például a rendszeres hazudozás vagy a beteges féltékenység megjelenése. Azonban emellett akadnak olyan apróságnak tűnő, mindennapi szokások, melyek csendben, szinte észrevétlenül teszik toxikussá a párkapcsolatot. Mutatjuk, melyek ezek!
Vilmos herceg volt 114 év után az első, aki az uralkodó unokájaként került be a neves Garter-rendbe, amely Nagy-Britannia legrégebbi lovagrendje. A herceget maga Erzsébet királynő nevezte ki.
Van úgy, hogy egy könyvet nem lehet kényelmesen, hátradőlve olvasni. Nem azért, mert unalmas, hanem mert közben folyton a torkunkban dobog a szívünk, szorít a gyomrunk, és azzal a kérdéssel maradunk minden fejezet végén: ez a könyv eddig rólam szólt, de vajon mi következik ezután? Dr. Csernus Imre nemrég megjelent könyve (Oroszlánok és farkasok, Ja
1999-ben jelent meg, s a kétezres évek elejének nagy slágere volt a V-Tech Éjfél után című dala, amelyben az együttes frontembere, Kefir duettet énekelt a testvérével, Kecskés Tímeával. Kecskés Tibor sok-sok év elteltével árulta el a titkot, hogy valójában miről is szól a szám. Kefir mondatainak hallatán több rajongó meglepődött.
Alig több mint egy éve született meg Shane Tusup és Nagy Viktória Zoé kislánya, a kis Aurora azonban máris alaposan az ujjai köré csavarta az edző-üzletembert.
A közel-keleti háborús konfliktus közepette személyes és megrázó történetet osztott meg a közösségi oldalán a Magyarországon élő, iráni származású DJ és zenei producer, Lotfi Begi. Miközben ő és az édesanyja biztonságban vannak Budapesten, az édesapja még mindig a rakétákkal lőtt iráni fővárosban tartózkodik.
Király Peti és Kovács Dóri a Nyerő Páros első évadában tették próbára szerelmüket. A kapcsolatuk tele volt fordulatokkal: a kamerák előtt a legmélyebb titkaikat és legviccesebb pillanataikat is megmutatták. A játék során szó esett szokatlan reggeli szokásokról és meglepő vallomásokról is – Peti színes személyisége mindenkit meglepett, Dórit is bele
A legtöbb pár valószínűleg tudja, hogy egy nyaralás nem mindig olyan álomszerű, mint ahogyan azt korábban elképzelték. Amikor például a partnere folyton a mobiltelefonján játszik, ahelyett, hogy a kilátásban gyönyörködne, vagy nincs kedve összebújni, pedig a nyaralásnak állítólag a szenvedély fellobbanása is része. Ilyenkor aztán viszlát pihenés és
Az alvás szerepe messze túlmutat a fizikai pihenésen: alapvetően meghatározza érzelmi állapotunkat, társas kapcsolataink minőségét és mentális stabilitásunkat. A modern életmód, amelyben a munka, a digitális eszközök és a szociális kötelezettségek gyakran az alvás elé kerülnek, komoly következményekkel járhat.
Az Ingatlanvadászok legújabb részében ismét egy híres páros keres egy jó befektetési lehetőséget. Kerényi Miklós Máté és párja, Kardffy Aisha azonban kemény diónak tűnnek, ugyanis részletes és szigorú feltételeiktől még Fördős Zé szemöldöke is magasabbra szalad. Vajon a versenyzők ilyen elvárások mellett is képesek bizonyítani? Az RTL+ Premiumon má
A közösségi médiát elárasztotta egy trendi, színes saláta, amit sokan valódi szépségelixírként emlegetnek. A látványos tálak, a lelkes kommentek és a bőrszépítő ígéretek együtt olyan vonzó képet festenek, amit nehéz nem elhinni. Egyre többen állítják, hogy ezzel a fogással látványosan javult a bőrük állapota. De vajon mit mond erről a tudomány? És
Stohl Andrásnak pár éven belül a harmadik komoly kapcsolata futott zátonyra, pedig úgy tűnt, Stohl Vicával remekül kiegészítik egymást. A színész alig várta, hogy a feleségének nevezhesse a szerelmét, így az öt évvel ezelőtti esküvőjükön majd' kicsattant a boldogságtól. Megszólalt egy bennfentes arról, mi vethetett véget a házasságuknak.
Az egykori EP-képviselőnél gyermekkorában egy különleges aortaszűkületet diagnosztizáltak, amelyet most meg kellett műteni. Ujhelyi Istvánra többhetes rehabilitáció vár rá, de reméli, hogy hamarosan újra aktív lehet a szakmában.
A politikus arról is beszélt, hogy bár túl van a komoly szívműtéten, de a most zajló rehabilitációja után újabb műtét vár majd rá. Elárulta, hogy mi mindent kellett átgondolnia a betegség miatt.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Egy ideje tudott, hogy G.w.M és Kulcsár Edina a TV2 után az RTL-hez igazoltak, hiszen a Nyerő Páros kilencedik évadában szerepelnek, valamint a minap arra is fény derült, hogy mindketten elvállalták a Sztárboxot is. A rapper ellenfele Bódi Bence lesz, akivel már a sajtótájékoztató színpadán összeugrottak.
Trenka Andrea Petra dietetikussal és viselkedéselemzővel elindult új videósorozatunk, amelyben olyan hasznos tanácsokat oszt meg, amelyekkel hosszú távon sokat tehetsz az egészségedért. A szakember ebben a részben elárulja, mi az az 5 kulcsfontosságú dolog, amivel természetes módon lassíthatod az öregedés folyamatát.
Balaton, nyár, strandolás – eddig ezek hallatán csak a napfény és a lángos illata jutott eszünkbe. De most valami megváltozott. A friss hírek villámcsapásként érték a nyaralni készülőket, és sokaknál már most elszakadt a cérna
Június 18-án elstartol az RTL+ Premium vadonatúj realityje, az Exek csatája, amely egészen más szabályokat követ, mint bármely korábbi párkapcsolati műsor. Kármán Odett és Kamarás Norbi ezúttal nem szerelmespárként, hanem egykori partnerekként kerülnek reflektorfénybe – és a tét jóval több, mint a 40 millió forintos fődíj.
A népszerű DJ megrázó posztban mesélt iráni édesapjáról, aki még mindig a rakéták sújtotta Teheránban él. Lotfi Begi szíve megszakad a távolság és a félelem miatt.