2025. december 23. kedd

dec. 23
19:15
310 ezres fizetésért keresnek gyermekfelügyelőt a Szőlő utcai javítóintézetbe (rtl.hu)
Nettó 310 ezer forintos fizetésért keresnek gyermekfelügyelőt a Szőlő utcai javítóintézetbe, de a debreceni intézménybe is várják a jelentkezést. A gyermekvédelemben óriási a munkaerőhiány, a Gyermekjogi Civil Koalíció szerint ez súlyosan veszélyezteti a szakellátásban élő gyerekeket. Egy a Híradónak nyilatkozó egykori gyermekotthonban lakó azt mon
dec. 23
19:33
Fényfűzéres rabszállító, boldogan mosolygó sofőr és integető őrkutya is szerepel a Büntetés-végrehajtás karácsonyi üzenetében (SzMo)
A szervezet egy kisfilmmel lepte meg az állományt, amely kísértetiesen emlékeztet a híres üdítőital karácsonyi reklámjaira. A zárójelenetben egy család is feltűnik a szolgálati lakóparkban.
dec. 23
19:51
Harcsa az úton már túl van a dolgon, és nélküle száll az idő (444.hu)
Megpróbált átmenni a piroson, és így járt? Honnan jött? Hova tartott?
dec. 23
20:15
Váratlan meghibásodás történt, víz nélkül marad egy magyar település az ünnepek idején (Blikk)
Több mint két napja nincs vezetékes ivóvíz Somoskőújfalun. A kimaradás mintegy kétezer lakost érint, köztük időseket és kisgyermekes családokat.
dec. 23
20:15
RTL: Évek óta rendszeresen verik a fogyatékosságal élőket egy veszprémi szociális otthonban (444.hu)
Az első feljelentés másfél évvel ezelőtt érkezett a rendőrséghez.
dec. 23
20:15
Karácsony szerint nettó hazugság, amit a fővárosnak járó 12 milliárd forintról mondott Gulyás a kormányinfón (Telex)
A miniszterelnökséget vezető miniszter olyan nyilatkozatot tett, amely alapján úgy tűnik, nem feltétlenül fogja átutalni a fővárosnak azt a 12 milliárdot, amelyet a Kúria szerint nem emelhetett volna le a főváros számlájáról. Karácsony szerint azonban ez a pénz jár Budapestnek.
dec. 23
20:17
310 ezres fizetésért keresnek gyerekfelügyelőt a Szőlő utcába (444.hu)
Szakértők és érintettek szerint óriási a munkaerőhiány, amelynek csökkentéséhez sokkal nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülésre lenne szükség.
dec. 23
20:17
Nettó 310 ezer forintért keresnek éjszakás felügyelőt a Szőlő utcába (Telex)
Este héttől reggel hétig kell ennyi pénzért felügyelni a fogva tartott fiatalokat.
dec. 23
20:21
Két visszahívás is történt: Ön mit vitt haza a mostani bevásárlások idején? (Infostart)
A Lidl bryndzát hívott vissza, a METRO pörkölt földimogyorót.
dec. 23
20:33
Napok óta akadozik a vízellátás Somoskőújfalun (Telex)
A katasztrófavédelem lajtoskocsival, az önkormányzat palackos vízzel segíti a víz nélkül maradt háztartásokat a Nógrád megyei településen.
dec. 23
20:39
Egy rejtélyes nő 62 milliót nyert a Magyar Falu Programon egy kisboltra, mindössze három sor tégla készült el belőle (SzMo)
Tompos Márton országgyűlési képviselő a helyszínen szembesült a döbbenetes valósággal. A Magyar Falu Program pénzének egyszerűen nyoma veszett a Vas megyei faluban.
dec. 23
21:15
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban? (Infostart)
Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.
dec. 23
21:21
Kiderült, ki lesz Magyar Péter fideszes kihívója a Hegyvidéken (SzMo)
Egy postaládába dobott szórólap buktatta le a kormánypárt jelöltjét. Magyar Péter eredetileg Orbán Viktort hívta ki, de helyette a párt helyi elnökével kell megküzdenie.
dec. 23
21:39
A hatalom, amely ellenfelének tekinti a vallást és az egyházat (Demokrata)
A lengyel társadalom a karácsonyt immár egy megfékezhetetlennek tűnő hatalom árnyékában tartja.
dec. 23
22:09
270 milliárd forint nyomában: az Mnb alapítványa Matolcsy alatt szinte a teljes vagyonát elvesztette egy friss jelentés szerint (Blikk)
December 22-én közzétették az MNB Pallas Athene Domus Meriti Alapítványának, valamint az alapítványi vagyont kezelő Optima Befektetési Zrt.-nek 2024-es – utólag korrigált – beszámolóit, amelyek nemcsak az adott évet, hanem a bázisévnek számító 2023-at is új megvilágításba helyezték.

2025. december 24. szerda

dec. 24
0:15
2025.12.24. Üzenet: Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
Mindenképpen fontos, hogy emlékezzünk őseinkre! Lássuk, hogy honnan is Jött Jézus!
dec. 24
5:45
Háború a társasházban: közellenség lett a meleg víz és fűtés nélkül maradt Máriából – A lakók szerint magának köszönheti (Blikk)
Fűtés és meleg víz nélkül maradt egy nő a budapesti VI. kerületben, miután a lakását kihagyták a ház gázvezetékeinek felújításából, és nem kötötték be hozzá az új csőrendszert. Győrfalvi Mária kezdettől fogva ellenezte, hogy ősszel végezzék el a munkálatokat, ám a többi lakó a közgyűlésen úgy döntött, nem várnak tavaszig a rekonstrukcióval. Amikor
dec. 24
6:51
Ön is vett ilyen nassolnivalót az ünnepekre? Avas íz miatt vissza kellett hívni (ATV)
Termékvisszahívást rendeltek el az egyik népszerű nassolnivalóra.
dec. 24
6:57
Egy kínai hibrid is beállt a somogyi rendőrökhöz (Infostart)
A Grand Automotive Central European kft. felajánlásával egy Chery Tiggo 7 típusú járőrautó csatlakozott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság gépkocsiflottájához.
dec. 24
7:15
Még néhány karácsonyt ígért Orbán 2010-ben, hogy ne olyan legyen a jövő, amivel szemben védekezni kell (444.hu)
A miniszterelnök a meztelen nőket bámuló fociakadémisták miatt szigorított a sajtón, és még a Magyar Nemzetet sem győzte meg, hogy amit a választás után műveltek, arról előre szóltak a szavazóknak. Egy tanulságos interjú az első kétharmados karácsonyból.
dec. 24
7:27
Egy búvár került a cápák közé (Infostart)
Karácsony a budapesti állatkertben.
dec. 24
7:39
Nettó 310 ezer forintért keresnek gyermekfelügyelőt a Szőlő utcai javítóintézetbe (SzMo)
Országszerte 200 állás betöltetlen a gyermekvédelemben, a szakemberek szerint a helyzet már a szakellátásban élő gyerekeket veszélyezteti. A nevelők a végkimerülés határán dolgoznak.
dec. 24
7:45
A Blikk olvasói újra segítettek: két nap alatt 360 ezret adtak össze a lányát egyedül nevelő hős rendőrnek (Blikk)
Igazi karácsonyi csoda történt Gál Péterrel: olvasóink mindössze két nap alatt több százezer forintot gyűjtöttek a hős rendőrnek, aki egyedül birkózik meg a végrehajtókkal, miközben tisztességgel próbálja felnevelni tinédzser lányát.
dec. 24
8:03
Karácsonykor halt meg a népszerű énekesnő, minden idők egyik legjobbja (Most Hír)
Húsz éve karácsonykor, 2005. december 25-én halt meg Birgit Nilsson svéd szoprán, a múlt század második felének egyik legnagyobb operacsillaga, minden idők egyik legjobb Wagner-énekese.
dec. 24
8:09
XIV. Leó pápa sürgős felhívást intézett mindenkihez az orosz-ukrán háború miatt (Most Hír)
Ismételt felhívást intézek az összes jó szándékú emberhez: legalább a Megváltó születése napján tartsanak egy nap békét, a béke napja legyen az egész világon – sürgetett tűzszünetet XIV. Leó pápa, aki a Castel Gandolfo-i pápai rezidencia előtt nyilatkozott újságíróknak kedd este. Az egyházfő kijelentette, hogy az ünnepek előtti napokban nagy szomor
dec. 24
8:15
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak (Infostart)
Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.
dec. 24
8:15
Karácsonyi Magyar Közlöny: 322 ezer forintra nő a minimálbér, változnak az 1 millió forintos otthontámogatás feltételei (Telex)
A jogszabályi változások érintik a nemzetközi örökbefogadást, a minimálbér mellett a garantált bérminimumot, kiemelt beruházásként épülhetnek meg az Otthon Start program lakásai, ha teljesítik a FIX 3 százalékos hitelprogramot.
dec. 24
8:45
Erdő Péter bíboros: Legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással (Telex)
A bíboros szerint fontos, hogy a karácsonyi időszakban is figyeljünk azokra, akik a mi segítségünkre vagy figyelmünkre szorulnak.
dec. 24
8:45
Már hivatalos: Belenyúlnak a nyugdíjba januártól, a Te pénzedet is érinti (Most Hír)
Hivatalosan is kijött a rendelet a 2026-os nyugdíjakról.
dec. 24
8:57
Bárándy Péter: A Pride szabadságáért kiálló több százezres tüntetés az év egyik legjelentősebb eseménye volt (SzMo)
A felvonulás egy általános, a rendszerrel szembeni kiállássá vált – mondja a volt igazságügyi miniszter, aki szerint ha az átláthatósági törvényt elfogadták volna, Magyarország diktatúrává válik. Évértékelő sorozatunk újabb részében 2025-öt a jogrendszer szempontjából értékeljük.
dec. 24
9:39
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! (Infostart)
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is – üzente Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából.
dec. 24
9:45
A Magyar Nemzet a karácsonyi nagyinterjúban megkérdezte Orbán Viktortól, mire a legbüszkébb az elmúlt 16 év kormányzásából (444.hu)
Spoiler: Orbán olyat választ adott, amit lehetetlen leellenőrizni, vagy hiszünk neki, vagy nem. Az interjúban egyébként a kormányfő eljutott odáig, hogy Európa nem is Putyin miatt készül háborúra, hanem mert hanyatló Nyugat, és így akarja felpörgetni a gazdaságát.
dec. 24
9:51
Elhunyt Eötvös Gábor zenebohóc (ATV)
Fekete zászló leng a Fővárosi Nagycirkusz épületén: a magyar cirkuszművészet egyik legismertebb alakja, ifj. Eötvös Gábor hunyt el.
dec. 24
9:51
Sms-t vagy emailt kapnak majd a betegek 48 órával az időpontjuk előtt (Telex)
A várakozási idő csökkentését szeretnék elérni.
dec. 24
9:57
Orbán Viktor: Ma két oldal van: a nemzeti szuverenitás oldalán állók és az európai birodalom oldalán állók (SzMo)
A kormányfő szerint a hanyatló Nyugat hadigazdasággal próbálja menteni magát. Úgy véli, Európa amerikai nyomásra lépett háborús útra, a béke esélye pedig egyre fogy.
dec. 24
10:09
"Az állattartás nem romantikus jelenetek sorozata" (Infostart)
Ne legyen élő állat a karácsonyfa alatt – szólított fel az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos közleményében.
dec. 24
10:09
Karácsonyi Magyar Közlöny: 11 százalékkal nő a minimálbér, változnak az 1 millió forintos otthontámogatás feltételei (Blikk)
A karácsony előtti éjszaka megjelent a legújabb Magyar Közlöny. Az így érvénybe lépő szabályok alapján többek között január elsejétől 11 százalékkal nő a minimálbér, valamint nő a szociális pótlék a gyermekvédelmi dolgozóknál. Emellett változnak az 1 millió forintos otthontámogatás feltételei, és új kiemelt szervezet lett az örökbefogadásnál.
dec. 24
10:21
Karácsonyi csoda: 1600 gyermek álma vált valóra a Máltai Szeretetszolgálat segítségével (ATV)
Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát gyűjtötte össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kampánya során, a meghirdetett gyűjtésre magánadományozók és cégek egy listából választott konkrét ajándék beszerzésével segíthettek.
dec. 24
10:21
Kitört a gázháború egy VI. kerületi társasházban: fűtés nélkül maradt egy lakó, aki nem támogatta a felújítást (SzMo)
A tulajdonos szabálytalanságokra hivatkozva nem engedte be a szerelőket a társasház gázvezeték-felújításakor. A lakóközösség szerint viszont a nő fenyegetőzött, és csak magának köszönheti, hogy most nincs fűtés és melegvíz a lakásában.
dec. 24
10:33
Orbán Viktor ünnepi gondolatai: Az ország egy hanyatló unió része, aki benne van, együtt hanyatlik vele (Telex)
A miniszterelnök 16 év kormányzás után arra a legbüszkébb, hogy ma nem kétszázezerrel kevesebb gyerek ül a karácsonyfák alatt.
dec. 24
10:45
A Top10 európai ország a legjobb úthálózattal (Most Hír)
Eldőlt, mely országokban van a legjobb úthálózat Európában. Orbán Viktor nemrég arról beszélt az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszának átadóünnepségén, hogy a magyar sztrádahálózat, lakosságarányosan számolva, mára eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét. A miniszterelnök hangsúlyozta: 2010-ben a gyorsforg
dec. 24
10:57
Fontos változás: 48 órával az időpontjuk előtt SMS-ben vagy emailben kapnak emlékeztetőt a betegek (SzMo)
A friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet jövő márciusban lép hatályba. Az automatikus emlékeztető üzenet célja az, hogy felszabaduljanak a feleslegesen foglalt helyek.
dec. 24
11:15
Nagy újdonság az egészségügyben: emlékeztető üzeneteket fognak kapni a betegek (Infostart)
A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.
dec. 24
11:15
1650 hátrányos helyzetű gyerek karácsonyi álmát váltották valóra: volt, aki horgászfelszerelést, más barkácskészletet kért (SzMo)
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai rajzolás és játék közben kérdezték meg a kicsiket, mire vágynak. A megható listát magánadományozók és cégek segítségével váltották valóra.
dec. 24
11:21
Szájkarate: "Egy szatyor fing" vs. "A lónak a faszát üzem!" (Telex)
Keressük 2025 legjobb mondatát, innentől már a negyeddöntők jönnek, rangadó rangadó hátán. Összecsap: Sulyok Tamás és Hadházy Ákos.
dec. 24
11:33
Orbán Viktor szerint ez az utolsó békeév Európában (Menedzsment Fórum)
A kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjút.
dec. 24
11:33
Orbán Viktor: elképzelhető, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév (Infostart)
A miniszterelnökkel a Magyar Nemzetben jelent meg interjú, amelyben többek között azt is elárulta, mire a legbüszkébb a 16 éves kormányzás időszakából.
dec. 24
11:39
Molnár Áron: Nem szeretnék karácsonykor ilyen videókat csinálni, de ezt ti hozzátok ki belőlem, rohadékok (SzMo)
A színész-aktivista egy korábbi bántalmazási felvétel miatt borult ki a miniszterre. Szerinte a kormány bűnözőként kezeli az állami gondozott gyerekeket.
dec. 24
11:45
Rózsás karácsonyt, békés és boldog felmelegedést mindenkinek (444.hu)
Lesz ez még így se.
dec. 24
11:45
Budapesttől 98 milliárdot von el, a kisebb önkormányzatoktól nem kér szolidaritási hozzájárulást a kormány (Telex)
De Budapest vehet fel segélyhitelt, aminek most megszabták a részleteit is.

Keresés