Advent idején hagyományosan a családi készülődés, az ünnepi béke és a meghittség kerülne előtérbe, ám Kecskeméten ma a politika is bekopogtatott. A DPK-gyűlés résztvevőit arról kérdezték, mennyire hatja át a közélet a karácsonyi időszakot – és mit hozott nekik a Mikulás.
Láncba gabalyodott, és a patakban rekedt egy kutya. A miskolci járőrök a nyüszítésre figyeltek fel Izsófalván. A nyakában lévő lánc egy bokorra tekeredett, ezért nem tudott kijutni. Kiszabadították az állatot, menhelyre került, azóta érte ment a gazdája.
Meghibásodott a MÁV ünnepi fényfüzérrel díszített mozdonya, amely péntek este nem érkezett meg a tiszafüredi vasútállomásra, ahol gyerekek és szüleik várták izgatottan. A vonat Poroszlón állt le műszaki hiba miatt, így nem tudta folytatni útját. A MÁV később közleményben jelezte, hogy a problémát már elhárították, és a fényvonat ismét közlekedik.
Meghibásodott a MÁV fényfüzérrel díszített mozdonya. Gyerekek és szüleik a tiszafüredi vasútállomáson várakoztak rá hiába péntek este. Azért nem jött, mert Poroszlón le kellett állítani egy hiba miatt. A MÁV azt közölte: már megjavították, így a fényvonat újra közlekedik.
Kukacos csokoládémikulást kaptak a hajdúböszörményi gyerekek az óvodákban és iskolákban, ahol ez volt a pénteki ebéd desszertje. Többen ettek is az édességből, mielőtt kiderült volna, hogy lárvák találhatók benne.
Kukacos csokimikulást kaptak a hajdúböszörményi gyerekek! Óvodákban és iskolákban is ez volt a desszert a pénteki ebédhez. Többen ettek is a lárvás édességből. Sokan ezután hasfájásra, hányingerre panaszkodtak. A közétkeztető és a beszállító is visszagyűjtötte az édességet.
A fővárosi állatkertből november végén tűnt el az egyik tarvarjú. Egy budai irodaház ablakpárkányán, majd a pesti rakparton is lefotózták. Teljesen ártalmatlan és nem fél az embertől. A gondozók azt kérik, aki látja, értesítse az állatkertet és azonnal indulnak befogni.
Rendszeresen verték és megalázták társai egy szolnoki lakásotthonban - erről 11 éves fiú beszélt Magyar Péternek. A gyerek azt mondta, rendszeresen megszökött, mert nem bírta, ahogy bántak vele. Legutóbb Budapesten talált rá egy pár, koldulás közben figyeltek fel az alul öltözött fiúra. Biztonságba helyezték, majd elvitték a Tisza Párt tarnazsadány
Gyűlöletcunamival és felháborodással szembesült a Cinema City. Ezt azután közölték Híradónkkal, hogy a momentumos Tompos Márton arról posztolt, kormányzati reklámot vetítettek egy gyerekfilm előtt az egyik fővárosi moziban. Az aHANG civil szervezet levélküldő kampányt is indított. A mozihálózat közölte: felülvizsgálják a hasonló hirdetésekkel kapcs
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál – közölte az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szombaton Facebook-oldalán.
Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.
Sok-sok évvel ezelőtt a legnagyobb fiam részt vett egy gyereknapi sorversenyen. Feladatokat kellett megoldani, futni, akadályokat kerülgetni. Nem volt ügyetlen, de jóval nagyobbakkal is összekerült, és rendre alul maradt a próbákon. Ahogy véget ért a program, indultunk volna haza, de ő kérte, várjuk meg az eredményhirdetést, hátha nyert. Mondtuk ne
A Pentele híd (M8-as autópálya) felújítási munkálatainak részeként a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ismét forgalomkorlátozásokat jelentett be. Vasárnap és december 13-án, jövő szombaton lesznek teljes és részleges lezárások.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Trópusi halak élnek a Hévízi-csatornában, de van olyan is, amelyik a sok évtized alatt alkalmazkodott a hűvösebb vízhez és betelepült a Kis-Balatonba is.
Nem véletlenül lehet olyan fontos a Fidesznek, hogy a választás után az új Országgyűlés ne tudja félreállítani a köztársasági elnököt, aki több jogi eszközzel is tudja lassítani, akadályozni a törvényhozást. A Tisza Párt szerint a Fidesz csütörtökön benyújtott módosítója újabb bizonyítéka annak, hogy az orbáni hatalom retteg. A kormánypártok szerin
Az európai országok gazdasága 2022-től és 2025-tel bezárólag 1600 milliárd eurót veszített az Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt – közölte az orosz külügyminisztérium szombaton. "Az elmúlt években Oroszország példátlan gazdasági nyomásnak volt kitéve a nyugati országok részéről. Ennek ellenére az orosz gazdaság nagyfokú stabilitást és alk
Az EP-képviselő közölte, aki arra keresi a választ, hogy a brüsszeli vezetők miért jelölték Magyar Pétert a tavaszi választásra, az megtalálja a Tisza-csomag fejezeteiben.
Hol vannak még a 2026-os választások, miközben a kommunikáció már a gyémánt keménységének közelében jár. Mit mondott Dömötör Csaba? A Tisza Párt tervezett megszorító csomagja egy brutális merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen, nincs olyan társadalmi réteg, amelynek ne okozna károkat, életbe lépését a magyar választók tudják megakadá
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Csót település térségében a rendőrök egy Mikulás-jelmezbe öltözött gépjárművezetőt állítottak meg gyorshajtás miatt.
Felborult egy illegális bevándorlókat szállító csónak szombaton a dél-görögországi Chrissi szigetétől 40 kilométerre délre, a parti őrség tájékoztatása szerint tizennyolc ember vízbe fulladt. Két embert sikerült kimenteni a tengerből. A kutatás még folyik, a munkálatokban az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) egy hajója és
Hajdúböszörményi oktatási intézményekben több gyermek rosszullétet tapasztalt, miután lárvákkal szennyezett csokimikulást fogyasztottak. Az önkormányzati cég által biztosított édességekben feltehetően légy- vagy lisztmolylárvák voltak, a hatósági vizsgálat folyamatban van.
Angol kutatók vizsgálták meg azt az egyre inkább mindannyiunk által érzékelhető jelenséget, hogy az európai nyarak fokozatosan hosszabbá és tartósabbá válnak. Ehhez az egyik kulcsfontosságú adatforrás az európai tavak üledékrétegei voltak, melyek évezredes „éghajlati naptárként” funkcionálnak.
A következő napokban is kitart a szokatlanul enyhe időjárás. A jövő hét első felében szárazabb levegő alakítja időjárásunkat, bár hétfőn még az északi, északnyugati tájakon elszórtan kisebb esők előfordulhatnak.