Meghitt hangulatú posztokkal ünneplik a karácsonyt a közösségi médiában a politikusok, igaz, van olyan is, akinél csak néhány órát át tartott a békés hangnem. Gulyás Gergely miniszter egy év szünet után újra megmutatta az összecsomagolt karácsonyfáját, a miniszterelnök pedig horgolt angyalkával üzent. Magyar Péter a fiaival közös fotót osztott meg,
Ilyen tanulmány náluk nem jelent meg, a szerző pedig soha nem publikált a lapjukban - ezt közölte Híradónkkal az az egyiptomi egyetem, amelynek környezetvédelmi kiadványára hivatkozva a macska- és kutyaadó is szerepel a Tisza párt állítólagos adóterveiről szóló dokumentumban. Ez az Indexen jelent meg elsőként, azóta a kormány kampányt is épített rá
Csak a központi terjesztést tiltotta meg a bíróság - ezt mondta Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón arra a kérdésünkre, hogy miért osztogatták az állítólagos Tisza-csomagról szóló Bors különszámot a kormánypárti Digitális Polgári Körök hétvégi rendezvényén. Ehhez képest többen is a postaládájukban találták meg az újságot a tiltást követően. Kor
Sokan már nem főzőcskéznek otthon, inkább étteremből rendelnek karácsonyi menüt. Az általunk kérdezett vendéglős szerint a sültes tálak a legnépszerűbbek. Aki mégis otthon süt-főz az ünnepre, annak azzal is kell számolnia, hogy sok lesz a maradék. Egy gasztroblogger elmondta az RTL Híradónak, hogyan lehet elkerülni, hogy az étel a kukába kerüljön.
Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldani a rejtélyt és előkerülhet a szerettük. Habár képtelenek elfogadni, hogy nincs az élők sorában, de sajnos már tényleg minden jel és körülmény
Szita Károly az ATV Híradónak nyilatkozva elmondta, hogy a kormány és az önkormányzatok között januárban megkezdődnek a tárgyalások a szolidaritási hozzájárulás mértékéről, amelyet a szegényebb települések fejlesztésére fordítanának. Gémesi György sarcnak nevezte a hozzájárulást.
Ferencváros és Kelenföld között a harmadik vágány építése miatt, illetve a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésével összhangban változik a közlekedési rend. A Keleti pályaudvar 12. és 13. vágányánál februárig átépítik a peront.
Az Iskolaszanatórium pedagógusainak munkája lelkileg is megterhelő, de a hivatásukra nagy szükség van: a beteg gyerekeknek sokszor a tanulás jelenti az egyetlen menedéket. A tanárok tudást adnak át, és néhány órára szebbé teszik a gyerekek napjait. Megnéztük, hogy működik az iskola, ahol minden álláshely be van töltve.
Pénteken fokozatosan nyugatias irányba fordul a szél, amely több térségben élénk széllökésekkel is járhat. A légmozgás főként a nyugati és az északi országrészben lehet érezhetőbb, míg máshol inkább mérsékelt marad. Csapadék nem várható, az idő alapvetően száraz marad.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az interneten megtalálható értékelések alapján a külföldiek az alábbi listában összegyűjtött magyar ételeket szeretik a leginkább, ha karácsonyi időszakról van szó.
A diákszámlák nyitásáért is egyre több kedvezmény jár a bankoknál, beleértve a több tízezer forintos, egyszeri jóváírást is – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. A fiataloknak szóló konstrukciók akcióinál emellett eltűnt a néhány éve még jellemző szezonalitás: ma már gyakorlatilag folyamatosan futnak a számlanyitó kampányok a
A Tisza Párt elnöke a fiait nézve jutott el a nagy felismerésig. A meghitt családi pillanatban egyértelművé tette, mire készül a következő választáson.
Megmagyarázhatatlan melegség önti el a szívünket, amint karácsony tájékán megérezzük valahol a mézeskalács illatát a levegőben. Van azonban egy ember, akit ez az érzés egész évben elkísér, ő pedig nem más, mint Radics Zoltán. A fiatal mézeskalácsos felmenői több mint száz éve készítik a kalandos múltra visszatekintő édességet Debrecenben, méghozzá
A Hadházy által közzétett lista szerint a Mészáros csoport ünnepségén Mészáros gyerekei mellett kitüntetést kaptak a Mediaworks, a TV2 és az Index vezetői is.
A politikus Szily Nórának elárulta, még édesanyja is óva intette a sorsfordító szerepléstől. A döntés után már nem volt visszaút, egy szakadék feletti kötélen érezte magát.
Az ellenzéki politikus egy állítólagos szövegkönyvre hivatkozva tálalt ki a díjesőről. A fényűző gálát a hírek szerint Ördög Nóra és Stohl András vezette.
Karácsony első napján országszerte 137 alkalommal riasztották a tűzoltókat. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint 35 esetben tűzhöz, 102 alkalommal pedig műszaki mentéshez vonultak az egységek.
Vezetői képességekkel bíró, komoly kisgyerekként jellemezte édesanyja Orbán Viktort, akire már egész kiskorától hallgattak a barátai. Erzsi néni szerint a fia már fiatalon komolyan vette a világot. Most egy interjúban mesélt a miniszterelnök gyerekkoráról, valamint arról is, hogyan ünnepel a család karácsonykor.
Karácsonykor a politika is csendes üzemmódba kapcsolt. Politikusaink is ünnepeltek, a közösségi médián keresztül pedig betekintést kaphattunk, ki hogyan töltötte a karácsonyt.
Az Igazgyöngy Alapítvány alapítója az ATV-ben arról beszélt, miben érzi kudarcnak 25 évnyi munkáját, hogyan kellene megváltoztatni a paternalista attitűdöt a szegényekkel szemben, és miért nem hisz a gyermekszegénységről szóló statisztikákban.
Újabb fordulatot vett a török labdarúgást megrázó fogadási botrány, amely október végén robbant ki. A török ügyészség pénteki tájékoztatása szerint 29 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot, közülük 26 főt őrizetbe vettek, egy személy pedig már korábban börtönbe került egy másik ügy miatt.
Egy budapesti mérnök poénból vágott neki a kihívásnak, némi szkepticizmussal és egy országbérlettel a zsebében. Nem csinálná újra, de bátrabbaknak ajánlja a kalandot.
Az idei tél legalacsonyabb hőmérsékleti értékeit mérték péntek reggel Erdélyben. A legalacsonyabb hőmérsékletet, -11,4 Celsius-fokot Csíkszeredából jelentették. A román Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) adatai alapján nemcsak Erdélyben, hanem Románia többi régiójában is péntek reggel mérték a tél legalacsonyabb hőmérsékletét.
Dunakeszi: Zsaruberkekben csak "Kutyakesziként " nevezik a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Gazdasági Szervek Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Főosztályának bázisát. A zsaruk kutyáit idén beszervezték egy karácsonyi fotósorozatba is, a modelleket finom falatokkal és a karácsonyfára helyezett új játékokkal díjazták.
Ma többfelé szép napsütéses időt hozott a karácsony - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északi
A miniszterelnök egy korábbi, novemberi látogatásán tett ígéretét váltotta be. A csomag mellé egy saját fotójával ellátott, személyes üdvözlőlapot is mellékelt.
Armand Duplantis olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó svéd rúdugró végzett az élen az európai hírügynökségek 2025 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán.
Főszerkesztői jegyzet a 2025-ös évről, amely a rendszerváltás óta az egyik, ha nem a legeseménytelibb esztendőnek bizonyult. S alighanem már csak a választások miatt sem fogunk unatkozni jövőre. Ezek jutottak eszembe az év eseményeiről.
A Tisza Párt elnöke szerint mindössze 400 méter választja el őket egymástól. Mivel őt letiltották, a követőit kérte, hogy juttassák el az üzenetet a kormányfőnek.
A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője v
Állítólag nem csak a VIII. kerület lakóit, hanem magát a Józsefvárosi Önkormányzatot is váratlanul érte, hogy még tavaly megkezdődött a Tisztviselőtelepen álló, helyi védettség alatt álló vasbeton templomtorony részleges bontása. A torony azóta teljesen eltűnt, az építkezés pedig a gyalogos közlekedést is ellehetetleníti, ráadásul egy év elteltével
Izgalmas kísérletet tett egy budapesti mérnök: 24 óra alatt akarta megkerülni az országot tömegközlekedéssel. Vidovenyecz Zsolt több mint 1300 kilométert tett meg vonatokkal és buszokkal, miközben minden átszállásnál az volt a kérdés: összejön-e a következő csatlakozás. A magyar vasút valósága is élesben vizsgázott.