A képviselő szerint addig marad a csigatempó, amíg a kínai biztonsági rendszert nem engedélyezik. Ködben pedig csak 40-nel döcöghetnek a vonatok a méregdrága vonalon.
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter jó hírekkel, a kormánypropaganda karácsonyi üdvözletekkel készült az év utolsó kormányinfójára. A kormány mindent megtett Gulyás szerint az elmúlt hónapokban, hogy jobb legyen a jelzőrendszer a gyerekvédelemben.
Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4 után kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy új bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekr
Az ünnepek alatt sok helyütt hal kerül a karácsonyi asztalra, a megvásárolt portékát a többség szolidan igyekszik a konyhájába szállítani. Ám most hajmeresztő látvány fogadta budapesti 4-6-os villamoson utazókat: valaki egy döglött, mondhatni "meztelen" harcsával a kezében utazott a járaton.
Amúgy, ha már rímekben beszélés: Köszönöm szépen, hogy eljöttél és megint a fejembe költöztél. Ne haragudj, amiért nem reagáltam, Gitározó kezed játékára, Fejben valahol máshol jártam. Többször hívtalak volna "Cicámnak", Szádat, mint a sajtost, kívántam, Magamban súgtam, hogy imádlak. Hiányoztál, nincs mit tenni. Túl jó volt téged megölelni
A miniszter szerint a bírói önigazgatás vezetői és az Országos Bírósági Tanács tagjai felmondták azt a 35 éves kompromisszumot, ami a pártatlansággal kapcsolatban fennállt.
A 4iG leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. adásvételi szerződést kötött a HeliControl Kft. jegyzett tőkéjének 63 százalékát megtestesítő üzletrész megszerzéséről.
Ezt Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkára jelentette be.
Kívánod a vörösáfonyaszószt? A szokásosnál többet sütögetsz? Elgondolkodtál rajta, hogy még több fényfüzért tegyél a lakásba? Bármi is jelzi számodra, hogy közeledik az ünnepi időszak – és úgy tűnik, a legtöbben egyetértenek abban, hogy az ünnep akkor kezdődik, amikor te annak érzed – egy valami biztosan hivatalossá teszi: az ünnepi filmnézés. A
A miniszter szerint Fónagy János a Nemzetgazdasági Minisztérium második embereként használta az ügyfélkaput. Gulyás úgy gondolja, ha a Tisza Párt vagy a DK lenne hatalmon, sokkal egyértelműbb célokra használná ezt a felületet.
Az Állatkertben már megvolt az ajándékbontás. Semmi nem tartott sokáig, mert nem csak a torkosborz falt fel mindent azonnal. Mit csinál egy elefánt a karácsonyfával?
A karácsonyi készülődés nagy mumusa, mondhatni fő kérdése, ami mindig a szenteste előtti nap tör rá a szülőkre, nagyszülőkre: hogyan állunk, minden megvan-e?. Nincs ez másképp a kormánytagoknál sem, amit súlyosbít az a helyzet, ha kormányfő éppen aznapra hív össze kormányülést. Lássuk, ki hogy áll!
Január 5-től az utazás kényelme és gyorsasága érdekében módosul a vasúti menetrend a Debrecen–Nyíregyháza–Záhony és a Békéscsaba–Mezőhegyes vonalon - közölte a MÁV.
Amikor megérkezik a hideg idő, a legtöbb családi házban szinte automatikus mozdulat a fűtés feltekerése. Sokan nem is gondolkodnak más megoldáson, hiszen úgy tűnik, a meleg kizárólag a kazántól és a radiátoroktól függ. A szakértők szerint azonban létezik egy meglepően egyszerű, teljesen ingyenes módszer, amellyel az otthonod érezhetően melegebbé vá
Gulyás Gergely az év utolsó Kormányinfóján felsorolta a jövő évi jóléti intézkedéseket. A kormány jelentős adócsökkentéseket vezet be a családok és vállalkozások számára, miközben béremelések jönnek számos ágazatban. Gulyás kitért az uniós csúcs ukrajnai hitelnyújtásáról szóló vitájára is, ahol Magyarország szerinte elérte célját, majd kérdésekre v
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste és így a fehér karácsonyra, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat. Karácsony első napján, csütörtökön már csak kisebb mennyiségű hó várható, és a karácsony végére egyre nagyobb területen kisüt a nap – derül
A döbbenetes esetről fotó került fel a Redditre, ami villámgyorsan bejárta a netet. Az utas a puszta kezében tartotta a halat, miközben leült a járművön.
A bíróság jogerős döntése szerint jár a kártalanítás annak az utasnak, akit tavaly szeptemberben a podgoricai repülőtéren hagyott (másokkal együtt) a Wizz Air. A férfinek elsőre nem adtak igazat, de a másodfokon eljáró bíróság úgy látta, a meghiúsult repülőút miatt kártérítést kell fizetnie a a légitársaságnak.
Gulyás Gergely azt állítja, hitelt érdemlőnek találja az Indexen bemutatott – nyilvánvalóan teljesen kamu – Tisza-adótervet. A börtön elől Izraelbe szökött egykori MSZP-s terézvárosi alpolgármester, Fürst György ügyéről is tovább faggattuk a minisztert az év utolsó Kormányinfóján.
Gulyás arról beszélt, ki kellene vizsgálni, hogy tényleg letöltötték-e bírók a Tisza Világ appot, hiszen emiatt a bírói függetlenség és a pártatlanság sérülhetett.
Amíg a bíróság a pénzeket számolgatja, a Szabó család feje fölül lassan elviszik a házukat. A család évek óta küzd a bankkal és végrehajtóval egy olyan hitel miatt, amit már 10 éve visszafizettek. Az édesapa belehalt a bizonytalanságba, és bár a Kúria igazat adott nekik, a végrehajtás mégsem állt le, sőt, már a házukat is elárverezték.
Harmincegy különböző kategóriában fogja értékelni a zsűri a weboldalakat – mondta el Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője az InfoRádióban.
A Párbeszéd politikusa szerint a Fidesz csak addig homofób, amíg nem a saját szórakozásáról van szó. A képviselő szerint a kormány betiltja a Pride-ot, de a NER-elitnek nem gond bulizni egy meleg világsztárral.
Vasárnap óta akadozik a vízszolgáltatás. Az ott lakók közül többen arra panaszkodtak, hogy nem tudnak haladni a karácsonyi főzéssel, egy vendégház tulajdonosa a húsz fős foglalását félti. Az alpolgármester szerint a probléma megoldásán folyamatosan dolgoznak a vízmű szakemberei. Több utcában egyáltalán nincs víz, és bár lajtos kocsikat a katasztróf
Évek óta rendszeresen verik és megalázzák a gondozottakat a veszprémi szociális intézményben - ezt állítja több korábbi és jelenleg is ott dolgozó az RTL Híradónak. A fogyatékkal élő gyerekeket, fiatalokat ellátó állami otthon nevelői ellen másfél éve érkezett először feljelentés. A rendőrök azóta nyomoznak. Úgy tudjuk, több embert is kihallgattak,
Sokan még mindig hitetlenkednek, hogyan drágulhattak meg ennyire a magyarországi ingatlanok. A 3 százalékos támogatott hitel szakértők szerint még 25 százalékkal tolta meg az árakat, így már a külső kerületekben sem nagyon van panellakás 50 millió forint alatt. Az ország legdrágább utcájában ennyi pénzből egy fél szobát sem kapunk.
Több mint 5 százalékos hiány lehet a költségvetésben jövőre – a jegybank friss kutatása alapján. Az adócsökkentések, a rendvédelmi dolgozók fegyverpénze és a 14-dik havi nyugdíj is a deficitet növeli. Az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke szerint minden egyes magyarra 200 ezer forint új hitel jut majd a túlköltekezés miatt.