A magyar-orosz kapcsolatok kitörtek abból a hanyatlásból, amelyet a Moszkva ellen hozott nemzetközi szankciók okoztak - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság 11. ülését követő sajtótájékoztatón.
Három gyalogos-átkelőt tettek „okossá” Kecskeméten, ezeknél az úttestbe épített prizmák villogni kezdenek, ha gyalogos közeledik. A tapasztalatok szerint a fényjelzés növeli a gépkocsivezetők megállási hajlandóságát.
Intenzív egyeztetések zajlanak a kormányzattal a szállodai szobakiadás áfakulcsának módosításáról, a csökkentés az ágazat fehérítéséhez és Magyarország regionális versenyképességének növekedéséhez járulhat hozzá - mondta Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke a szervezet jubileumi, 50. évfordulóját ünneplő közg
Négy önkormányzat támogatásának köszönhetően a betegellátáshoz szükséges új műszereket, eszközöket kapott a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház összesen 70 millió forint értékben.
Macedónia azt fogja kérni Magyarországtól, hogy vonja vissza a Nikola Gruevszki volt miniszterelnöknek megadott menekültstátuszt, Szkopje ugyanis továbbra sem áll el a kiadatási kérelemtől - jelentette be Renata Deszkoszka macedón igazságügyi miniszter a Vesti.mk szkopjei hírportál csütörtöki beszámolója szerint.
Hatékonyabbá tenné a társadalombiztosítás rendszerét, ha az emberek köthetnének kiegészítő biztosítást, ez a hálapénz megszűnését is segítené – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budai Egészségközpont Kft. ügyvezető igazgatója. Varga Péter Pál szerint hamarosan Magyarországon is elérhető lesz egy Németországban kifejlesztett új prosztataviz
Itt az ideje, hogy közelebbről is megismerkedjünk a rutinos szakácsok konyhai trükkjeivel. Próbáljuk ki bátran a következő összeállításban szereplő praktikus ötleteket, amelyek segítségével sokkal egyszerűbb lesz a sütés és a főzés.
Zala megyéből érkezett panasz a dióra: a termés egy része elfeketedik, aztán a szemek lehullanak a fáról. A magbél is tönkrement a termés több mint ötven százalékánál.
2018. szeptemberben a bruttó átlagkereset 322 800 forint volt, 10,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, közölte csütörtökön a KSH. 2018. január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 324 100 forint, a nettó átlagkereset...
Péntektől látogatható a Szegedi Karácsonyi Hetek, ahol a megszokott vásárok mellett lesz korcsolyapálya, szalmalabirintus, újra világít a fényszarvas, és sok programmal is készülnek.
Óriási galibákat okoznak az ellenőrizetlenül, mindenfelé repkedő drónok, úgyhogy a HungaroControl meg is kongatta a vészharangot, aminek várhatóan szigorítás lesz a vége. Viszont egy mai, budapesti konferencián elhangzottakból az is kiderült, hogy már a Magyar Posta is érdeklődik a drónok iránt, meg az is, hogy a jövő azoké a drónoké, amelyek képes
Általános iskolában kizárólag magyar történelmet tanítana Schmidt Mária, aki a NAT-vitához szólt hozzá a blogján a történelemoktatás apropóján. A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint egyetemes történelmet csak akkor kell tanítani, ha a magyar történelem szempontjából releváns.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a Fideszt, hogy vonják vissza azt a törvényjavaslatot, amely évi 250 óráról 400 órára emelné az elrendelhető rendkívüli munkaidő mértékét.
A kormány az Emberi Erőforrások Miniszterének javaslatára arról döntött, hogy 37 milliárd forinttal emeli az Egészségügyi Alap kasszáját, így még több pénz jut az egészségügyre.
Immár közel két hete Black Friday lázban ég az ország, de a karácsonyi ajándékok beszerzése csak most indul be igazán. Egyes kereskedők az éves online forgalmuk akár 60 százalékát is realizálhatják az ünnepi időszakban. Immár...
A zsúfolt forgalomban a sofőr ugyan mindent megtett gyorsabb haladásért, de a több tíz kilométeres út után, a kórháztól pár száz méterre a baba nem várt tovább.
Brutálisan megemelné az elrendelhető túlórák számát két kormánypárti képviselő, Kósa Lajos (54) és Szathmáry Kristóf (43) javaslata, amelyet ha a parlament elfogad, akkor a munkáltatók lényegében tetszés szerint rendelhetnének el a túlmunkákat. Jelenleg 250 óra túlmunkát lehet egy évben elrendelni, a két fideszes képviselő ezt 400 órára, vagyis 50
Rekordbírságot javasol kiszabni Kövér László (58) házelnök Tordai Bence (37) párbeszédes képviselőre, amiért Polt Péter (63) legfőbb ügyészt bohócnak nevezte múlt héten a parlamentben. Kövér összesen 504 ezer forintra büntetné az ellenzéki politikust.
Karbantartás miatt változik a 6-os, ráckevei, illetve a 8-as (gödöllői) és 9-es (csömöri) HÉV menetrendje a hétvégén - közölte csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Sokat dohányzunk, túlsúlyosak vagyunk, valamint a levegőnk is szenyezett - nem meglepő, hogy a magyarok várható élettartama alacsonyabb az európai átlagnál. Az sem meglepő, hogy az alacsonyabban képzettek európai szinten is rövidebb élettartamra...
Gyurcsány Ferenc bűnözőkkel van körülvéve és olyan életet folytat, amelyhez egyértelműen bűnelkövetők kapcsolódnak - jelentette ki Bajkai István sajtótájékoztatóján.