Zenei választása miatt kezdődhetett az a balhé, amiért hosszú órákra leállították a metró forgalmát a résztvevők. A Blikk információi szerint ugyanis szócsatát vívott hallgatóságával V. N. Róbert (26), mielőtt megtörtént volna a baj.
Az atv.hu megkérdezte Tállai András, hogy a most nulla kulcsos kisebb plakátokért, reklámtáblákért kell-e majd országosan fizetni a jövőben, a debreceni önkormányzat mintájára. A PM államtitkára, volt NAV-elnök azt mondta: ez helyi döntés kérdése minden egyes önkormányzatnál, a pénzügyi tárcának nincs ilyen előterjesztése.
A magyarok igyekeznek kihasználni az alacsony kamatkörnyezetet, valamint elkerülni a 2020-tól esedékes lakásár-drágulást - talán ennek tudható be, hogy rekordokat dönt a lakossági hitelezés. Racionális döntés most lakást vásárolni...
Miközben a brutálisan meggyilkolt Szögi Lajos családja egy fillért sem látott a kártérítésből, az elsőrendű vádlottként 17 évre ítélt lincselő jövő júliusban milliomosként szabadulhat...
Az Országgyűlés ma szavaz a túlórapénzek kifizethetőségének meghosszabbításáról a hon- és rendvédelemben, továbbá elfogadhatja a 2017-es költségvetés zárszámadását is. A képviselők a szavazások után egyebek mellett a munka törvénykönyvének módosításáról tárgyalhatnak.
Bár több országban is előírják november és április között a téli gumi használatát, Magyarországon ez még mindig nem kötelező. Az Autó autós szaklap főszerkesztő-helyettese szerint azonban egy erre vonatkozó szabályozás nem feltétlenül ösztönözné a gumicserét.
Azt hitted, hogy a Black Friday volt az utolsó akció karácsonyig?! Pedig az internetes kereskedők saját akciós napot találtak ki a Fekete Péntek után, s egyre több, Magyarországon is jelen lévő cég él a lehetőséggel.
Betörtek a nemzet színészéhez! Miután Szacsvay Lászlót megviselte felesége szörnyű balesete, most újabb nehézséggel kellett szembenéznie. A Ripost információi szerint a színművész budapesti házában betörő járt.
Az ombudsman kifogásolta, hogy csak az anyáknak jár a diákhitel-kedvezmény, az apáknak nem – írja a Népszava. A Magyar Idők a Budapestre látogató Chuck Norrissal készített interjút. A Világgazdaság szerint a vevők a kisebb lakások vásárlásával reagálnak a folyamatos áremelkedésre. Adósságkonszolidációra lenne szükség az elmaradott térségekben – vél
Holnap a kormány már tárgyalja a Nemzeti Versenyképességi Tanács által kedden elfogadott javaslatokat, köztük az állami nyugdíj előtakarékosság, az adózás egyszerűsítése, a kismamák munkába állásra ösztönzésére vonatkozókat - jelentette be tegnap esti sajtótájékoztatóján Varga Mihály pénzügyminiszter.
Az overtourism az a jelenség amikor egy települést vagy térséget turisták tömegei lepik el, rontva ezzel a helyiek életminőségét vagy rombolva a természeti környezetet.
Angela Merkel német kancellár telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki azt mondta neki: nagy aggodalommal tölti el, hogy Ukrajna hadiállapotot vezetett be. Putyin arra kérte a kancellárt, hogy intse óva Kijevet mindenféle "meggondolatlan" lépéstől - közölte kedden a Kreml közleményben.
A túlzott turistaáradat még nem jellemző Magyarországra, de a jelek szerint néhány kedvelt célponton hamarosan idáig fajul a helyzet. A KPMG szerint ezért tervet kell kidolgozni a jelenség kezelésére.
Magyarországra egyelőre nem jellemző a helyiek életminőségét és a természeti értékeket veszélyeztető túlzott turistaáradat (overtourism), de jelei már vannak, ezért időben fel kell készülni megelőzésére, kezelésére - hangsúlyozta a KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó társaság tanulmányában.
2018. december 2-án, vasárnap szeretettel várnak minden érdeklődőt és kirándulót Kékestetőre, az ország legmagasabb pontján immár kilencedik alkalommal tartott karácsonyi rendezvényre.
Nagy mennyiségű csapadék hullott hétfőn az országban. Nagy részben eső formájában, de tegnap este a magasabb részeken előbb havas eső, majd havazás váltotta fel az esőt. Az Északi-középhegység magasabb pontjain ma reggelre több helyen is összefüggő hótakaró alakult ki.
A Normafa Síháznál 2018. november 25-én délben került sor Bartus Miklós, 19-szeres magyar bajnok síző emléktáblájának avatására. A Budapesti Honvéd korábbi versenyzője sportolói pályafutása után oktatóként és edzőként dolgozott. Hazai sítörténelmünk kiemelkedő, szerény, nagy tudású alakja volt.
A magyarországi termesztésű vágott lucfenyő 20-25 százalékkal, esetenként 30 százalékkal is drágulhat idén, ára méterenként a 3200 forintot is elérheti a munkabérek jelentős, mintegy 50 százalékos emelkedése miatt - közölte a Magyar Díszkertészek Szövetsége hétfőn az MTI-vel.
Vizsgálóbizottság derítené ki, hogy kinek, milyen feladta lehetett abban, hogy Nikola Gruevszki Magyarországra érkezhetett, ahol a menedékstátuszt is megkapta.
Megjelentek a túlzott turistaáradat első jelei Magyarországon a KPMG tanulmánya szerint. Vészhelyzet még nincs, de érdemes foglalkozni a felkészüléssel, megelőzéssel.
Visszahívja az IKEA a Glivarp elnevezésű, meghosszabbítható étkezőasztalt, miután több olyan esetről értesült, hogy az asztal hosszabbító eleme kijött a sínből és leesett.
A Munka törvénykönyve rendelkezése szerint év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságát, a jogszabálytól csak kivételes esetekben lehet eltérni - hívta fel a figyelmet a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. keddi MTI-nek küldött közleményében.
Lesodródott az úttestről és az út menti árokba borult egy kukoricát szállító kamion kedd reggel Pest megyében, a 4-es főút Cegléd és Ceglédbercel közötti szakaszán – tájékoztatott a katasztrófavédelem.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök Kovács Zoltánt a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárának kérte fel. Áder János már ki is nevezte Kovács Zoltánt a Sándor-palotában:
Az egyedülálló szülők fele szegénységben, vagy mélyszegénységben él. Tartásdíjat pedig csak az fizet, aki akar – a legtöbb esetben jelentéktelen összeget.
Napirend előtti felszólalásokkal kezdte meg keddi munkáját az Országgyűlés, szó esett a nők elleni erőszakról, a munkavállalókról, a Gruevszki-ügyről és a 2021-es népszámlálásról.
Az ellenzéki pártok által elindított főpolgármester-jelölti előválasztás nem hozza meg a várt eredményt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Századvég Alapítvány vezető elemzője. Lánczi Tamás arról is beszélt, hogy az Európai Néppárt vagy megreformálja magát vagy egy szakadás feszíti szét a konzervatív pártcsaládot.
Az alkotmány tiltja a koronázást, a lókupec pedig egy tisztességes szakma – válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök Jakab Péter jobbikos képviselőnek, akit szavai miatt, figyelmeztetés után kizártak a parlamenti vitanapból.
Az MSZP szerint a kormány asszisztál a nők elleni erőszakhoz, a Jobbik arról beszél: munkavállaló-ellenes törvény készül; a DK úgy látja, embercsempész kormánya van az országnak. A kormány részéről visszautasítják a becsmérlő szavakat. Vita az Országgyűlésben.