Hiába volt oroszlánrésze Szebenyi Istvánnak a valódi móri mészárosok kézre kerítésében, az amatőr hadtörténész nemhogy a 25 millió forintos nyomravezetői díjat nem kapta meg, de még tőle követel a végrehajtó 180 ezer forintot.
Nem lesz vasárnapi boltzár - ezt írta közleményében a kormány. Korábban a Magyar Idők azt állította, hogy újra a vasárnapi vásárlás tilalmáról tárgyalnak a szaktárcánál. Az ATV híradónak közben a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt mondta, hogy nem csak a boltzár kérdése lenne a téma.
Halottak napján a rendőrség a polgárőrséggel együtt szervezi meg a temetők környékén a forgalom irányítását – mondta az InfoRádióban az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője. Óberling József a bűncselekmények miatt fokozott óvatosságot tanácsol.
Az Operettszínház frissen kinevezett balettigazgatója számított rá, hogy támadni fogják, de úgy véli: a kritikusai elfelejtik, hogy 17 évig táncolt. Szerinte hiszterizált a magyar közélet, önmagát pedig nem tartja propagandistának, de azt elismeri, hogy az írásaival sokak lelkébe belegázolt.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a bolgár Sz. I. Ivanovval, valamint szerb és magyar társával szemben.
A megnövekedett forgalom miatt a közlekedés már önmagában is veszélyesebb a szokásosnál, de van még néhány momentum, amire ezen kívül is érdemes nagy gondot fordítani.
Szerdán bruttó 3 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., míg a 95-ös benzin ára nem változott. Az áremeléssel a gázolaj literje 429 forintra drágult. Az üzemanyagok ára legutóbb pénteken változott, 3-3 forintos csökkenéssel a benzin átlagára 391 forintra, a gázolajé 426 forintra mérséklődött. Az autósok 50 for
A reformáció 501. évfordulója alkalmából Wittenbergben prédikál Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, azon a szószéken, ahol egykor Luther Márton.
Mármint szerinte azért nem volna veszélyben az alapítványi tulajdonba adandó Corvinus Egyetem vagyona, mert "a magyar közösség jó egyetemeket akar működtetni".
2018 első félévében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szinten átlagosan bruttó 324 400 forintot kerestek, 11,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A nettó átlagkereset családi adókedvezménnyel korrigált összege 224 300 forintra becsülhető, míg a kedvezmény nélküli nettó kereseti átlag szintén 11,9 százalékkal, 215 700
Egyre kevesebbet beszélünk a HIV-ről, kifulladtak mára a kilencvenes évek kampányai. Pedig nagyon fontos, hogy beszéljünk a témáról. Vajon sikerült az emberiségnek legyőznie a HIV-et? Fenyegeti hazánkat egy HIV-járvány? Továbbra is halálos ítéletnek számít a fertőzés? Takács Sándorral, az Anonim AIDS Tanácsadó Szolgálat programkoordinátorával beszé
A szemétszállítás folytatását/újrakezdését ígéri szerdától az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az OKF tájékoztatója szerint a legtöbb érintett településen a hulladék elszállítása szükségellátás keretében történik....
Megdöbbentő jelenségről számolt be a Ripost olvasója: már nemcsak a koszorúkat viszik el sorozatosan a temetői tolvajok, hanem a csokrokat is levágják.
Schöpflin György az atv.hu-nak adott interjúban azt mondja: a CEU rektora brüsszeli támogatással akarta elérni, hogy Orbán Viktor beadja a derekát. "Ez azért nem sikerült, mert a Fidesz hírneve már olyan rossz külföldön a külföldi sajtónak köszönhetően, hogy rosszabb nem lehet. Tehát a Fidesz igazából nem nyer, vagy nem veszít semmit, ha a CEU most
Többen vághatnak bele új lakás vásárlásába, mert a kétgyermekes családok számára is elérhetővé válik a kedvezményes 10 millió forintos kedvezményes kamatozású hitel, a háromgyermekeseknél pedig 15 millió forintra emelkedik...
A zalaegerszegi tesztpályára már megvan az első négy szerződött vállalat, több száz cég érdeklődik a Zala Zone iránt - írja az autopro.hu portál szerdán.