További „türelmet” kér a Ferrari Forma-1-es csapatának vezetője, Mattia Binotto az olasz istálló rajongóitól, elmondása szerint ugyanis autójuk még nem elég jó ahhoz, hogy minden versenyhelyszínen harcolni tudjon a Mercedesszel.
Egy Wrangler és egy pickup találkozásának egyetlen szerencsés kimeneteleként nem is olyan régen bemutatkozott az új Jeep Gladiator, amely az amerikai terepjárós márka ikonikus modelljének formavilágát és terepképességeinek egy részét örökölve lett a platós munkagép műfaj legkülönlegesebb képviselője. Akkor még nem volt bizonyos, hogy Európába is me
A Red Bull Forma-1-es csapatának esze ágában sincs leszerződtetni a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót a 2020-as idényre – ezt Helmut Marko, az energiaital-gyárosok tanácsadója árulta el. A szakember arról is beszélt, Alonso menedzsmentje jelezte feléjük, a spanyol egy versenyképes autóval szívesen visszatérne a királykategóriába.
Az Aston Martin és a Zagato kapcsolata már nagyon hosszú időre nyúlik vissza, és bár az angolok autói önmagukban is lenyűgözők tudnak lenni, az olasz dizájnstúdióval közösen megalkotott modellek még ezen is túltesznek. A Continuation sorozat részeként a DB4 GT Zagato feltámasztása mellett a DBS Superleggera átszabásából megalkották a DBS GT Zagatót
Ma már nem elég, ha önmagad vagy. Ki kell tűnni, meg kell mutatni, rá kell licitálni másokra. Így működik a világ ma, egyébként pedig unalmasnak és középszerűnek érzed magad a mindennapok szürkeségébe süllyedve. Erre kínál választ a DS a 7-essel, hiszen általa végre a középpontba kerülhetsz, kérdeznek és megnéznek, irigyek rád és összesúgnak a háta
Váratlan élethelyzetek folyton adódnak, és sokszor nehéz rájuk tiszta fejjel reagálni. Ebben az esetben a Challenger tulaja végignézte, ahogy használják az autóját, de hogy mire, azt ő sem hitte el elsőre.
Alapvetően a sportosságot kötjük a BMW-hez, amivel nyilván nem tévedünk nagyot, minden márkának megvan a szerepe a piacon. Ez nem jelenti azt, hogy mást ne tudna tökéletesen.
Andreas Preuninger, a Porsche GT divíziójának vezetője megerősítette, hogy még legalább egy évtizedig folyamatosan érkeznek majd olyan modellek a gyártótól, amelyek magas fordulatszámú szívómotorokkal és kézi váltóval is elérhetők lesznek. Ez a mai trendeket tekintve jó hír.
A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner állítja, Max Verstappen teljes mértékben elkötelezett a csapat mellett, így biztosan náluk folytatja pályafutását.
Véget ér egy történet, a héten készül el az utolsó Volkswagen Beetle, vele pedig egy örök autóipari ikontól búcsúzunk. Kevés nála fontosabb négykerekű van a történelemben, végtére is 80 éven át kísérte végig a történéseket, jelenléte nélkül pedig sem a Volkswagen konszern, sem pedig a Porsche nem lenne az, ahogyan azt ma ismerjük.
Intelligens, lenyűgöző és 1350 lóerős – akár olyan is lehet egy Bentley kupé 2035-ben, ahogyan azt a jelenlegi tervezők a most bemutatkozó EXP 100 GT tanulmánnyal képzelik. A modell a kékvérű márka évszázados története alkalmából egyszerre tekint egy kicsit vissza és annál többet előre.
Sajtóközleményben reagált a Rich Energy szerda esti Twitter-üzenetére a Haas Forma-1-es csapata. Az amerikai istállónál azt mondják, továbbra is az energiaital-gyártó cég a névadó szponzoruk.
Egy páncélozott autó legfőbb feladata megvédeni utasait a golyózáportól. De mi van akkor, ha túl nagy a tűzerő, és a legjobb megoldás a futás lenne? Ezt az Audit semmi nem éri utol.
Nem fogja eltávolítani a Rich Energy logóit autóiról a Haas Forma-1-es csapata, habár az energiaital-gyártó vállalat szerdán jelezte, szerződést bont a csapattal.
Hoddzú idő után mutatkozott be először a Jeep kínálatában platós pickup. A Wranglert használva készült el a Gladiator, és most azt is elárulták, milyen motort kap.
A Williams Forma-1-es csapatát irányító Claire Williams elárulta, közel állnak ahhoz, hogy szerződést hosszabbítsanak jelenlegi motorpartnerükkel, a Mercedesszel.
Piszok nehéz napom volt. A munkahelyi rohanás után a késő délutáni órákban még egy vizsgára is be kellett szaladnom az egyetemre. Mire kiléptem a forgóajtón, addigra pedig még az eső is eleredt. Teljesen kifacsarva már nem vágytam másra, csak egy kis békére és nyugalomra, amire akár egy autó elszigetelő burka is megfelelő orvosság lehetne. Mivel a
Nemrég még úgy volt, hogy a Fiat és a Renault közös tulajdonba kerülhetnek, és bár ezek a tervek meghiúsultak az olaszok így sem csüggedtek. A Torinóban található Mirafiori üzemben ugyanis a márka magas rangú vezetője, Pietro Goriler örömmel jelentette be, hogy közel 230 milliárd forintot fordítanak arra, hogy a Fiat első Európában is elérhető elek
Azért született meg a C-HR, hogy látványos legyen, hogy az egyszerű hibrid hajtást népszerűsítse és leszámoljon a kínos külsejű hibrid Toyota sztereotípiával, de színe eddig nem volt, ami ordas hiba.
A Ferrari ifjú versenyzője, Charles Leclerc azt mondja, boldogan fog agresszívebben versenyezni a jövőben, ahogy tette azt Max Verstappen is Ausztriában, amennyiben a versenybírók a folytatásban is tolerálják majd azt.
A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel a minap egy interjúban elárulta, mindent megtesz azért, hogy világbajnoki címig vezesse csapatát, Forma-1-es jövője azonban sok mindentől függ – például attól is, hogy milyen irányba halad a sportág.
Tisztán lát már a Ferrari versenyautójának fejlesztési irányával kapcsolatban, habár volt némi zavar házon belül, a legújabb fejlesztések ugyanis nem a várakozások szerint működtek.
Egy BMW, amelyből lesajnálhatjuk a többi nyolchengeres luxusautót, miközben körbeautózhatunk vele bármilyen Rolls-Royce-t. Emellett megad mindent is, ami jelenleg az autóiparban elérhető. A világ legjobb autójáról lenne hát szó? Alapos vizsgálat alá vetettük a kizárólag hosszított verzióban elérhető frissített, tizenkét hengeres 7-est, hogy ezt meg
A Bild című német lap jelentése szerint illegális bevándorlók rejtőzködtek a Ferrari Forma-1-es csapatának egyik kamionjában, emiatt pedig Silverstone-ban helyi rendőrök jelentek meg a paddockban.
Személyautóknál még gyerekcipőben jár a napelemes töltéstechnológia, már ami az autókba épített telepeket illeti. A Toyota most ezzel előreléphet, tesztelnek egy napelemekkel borított Priust.
Daniel Ricciardo azt mondja, egyáltalán nem bánja, hogy a Renault csapatához szerződött a 2019-es Forma-1-es idényre, habár korábbi alakulata, a Red Bull győzni tudott az Osztrák Nagydíjon.
Az európai piacra egyelőre nem túl sok Nismo modellt juttatott el a Nissan, de reméljük, hogy a jövőben ez változni fog. Ugyan biztosat egyelőre nem lehet állítani, de a japánok berkein belül többen támogatnák, hogy meglepő húzásként a következő Nismo változat a Navara pickupból készüljön el. Ez a verzió persze nem a sportosságra, hanem sokkal inká
A Red Bull ifjú versenyzője, Pierre Gasly volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj nyitóedzésén. A francia pilóta az utolsó pillanatban vette át a vezetést Valtteri Bottastól. A Ferrarik 1 másodperces lemaradásban.
Az FCA komoly célokat tűzött ki az elektromos autózás terén, és ez alól bizony a Jeep sem kivétel. A Compass és a Renegade már be is mutatkozott konnektoros hibrid hajtáslánccal, és a legfrissebb hírek szerint hamarosan a kőkemény terepes Wranglerben is csatlakozik majd egy villanymotor a hajtáslánchoz – igaz, egyelőre csak 48 Voltos, úgynevezett l
A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc meg van győződve arról, a Mercedes Forma-1-es csapata az ausztriai botladozás után Silverstone-ban ismét bombaformában versenyez majd.
Kevés olyan autó született, mint a VW Bogár, egyszerűsége és olcsósága tömegeknek adott lehetőséget az autózásra, de bájos karaktere tette igazán halhatatlanná.
A McLaren Forma-1-es csapata minden támogatást megadna Fernando Alonsónak akkor, ha a spanyolnak egy rivális csapat színeiben lenne lehetősége visszatérni a királykategóriába.
Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője nyerte a Brit Nagydíj 2. szabadedzését csapattársa, Lewis Hamilton előtt. Charles Leclerc, a Ferrari pilótája lett a 3., hátránya 2 tizedmásodperc volt.
Ennyire csodálatos dolog ritkán történik a Hungaroringen, a kétévente érkező Classic rendezvény a versenynaptár piros betűs ünnepe. Itt egy kis ízelítő az ideiből, mindenkinek ajánlott!
Max Verstappen, a Red Bull versenyzője egyáltalán nem volt elégedett autójával az F1-es Brit Nagydíj első edzésnapján: szerinte az idei egyik legrosszabb péntekjük volt.
A Ford és a Volkswagen ma tartották meg nagyszabású sajtótájékoztatójukat, amelyen szorosabbra fűzött kapcsolatukról árultak el izgalmas részleteket. Műszaki fronton a Ford járhat jól, míg technológia terén a Volkswagen húzhat hasznot a partnerségből, hiszen míg az amerikaiak megkapják a németek elektromos autókhoz tervezett MEB platformját, addig