2019. október 17. csütörtök

okt. 17
11:54
Az első – 408 lóerővel mutatkozott be a tisztán elektromos Volvo XC40 (Auto Pult)
Az elmúlt két hétben a Volvo több ízelítővel hangolt minket a tisztán elektromos XC40 bemutatójára. A nagy nap pedig elérkezett, ugyanis a svédek leleplezték első villanyautójukat, ami a külcsín és az utastér szempontjából nem hozott meglepetést, de a hajtáslánc tekintetében túlszárnyalta a várakozásokat – legalábbis a miénket biztosan.
okt. 17
12:12
Kiszivárogtak az első képek az új Volkswagen Golfról (Autónavigátor)
Kívül és belül is lefotózták a Volkswagen Golf 8. generációjának szériaérett változatát.
okt. 17
12:45
Továbbra is gyanús a Ferrari motorja (F1világ)
Ismételten vizsgálat alá vonhatja a Ferrari Forma-1-es csapatának motorjait a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), miután több rivális istálló levélben fordult a sportot irányító szervezethez.
okt. 17
12:54
Minden fronton új korszakba lépett – íme, a vadonatúj Toyota Yaris (Auto Pult)
A Toyota hosszú évek óta az autóipar élvonalában – sőt, tulajdonképpen az első helyen – van, ami az eladásokat illeti, de volt egy időszak, amikor kissé úgy tűnt, hogy belealudtak ebbe a vezető pozícióba. Azóta azonban új lendületet kaptak, amit elsőként talán a C-HR-rel bizonyítottak, de azóta már a Corolla és a RAV4 új generációival is megmutattá
okt. 17
14:18
Rajzokon az új Škoda Octavia – november 11-én mutatkozik be (Auto Pult)
Egyes információk szerint a Škoda már régóta csak a Volkswagenre vár az Octavia bemutatója kapcsán, hiszen a konszern névadójaként a németeké az elsőbbség, hogy bemutassák saját kompaktjuk vadonatúj generációját. Az eredetileg már az év első felére tervezett Golf bemutatóból azonban végül október vége lett, a csehek viszont szintén nem várnak továb
okt. 17
14:18
Már nem titok, hogy mit tud a Volvo első villanyautója (Autónavigátor)
A Volvo azt mondja, 2025-re már autóinak felét elektromos hajtással fogja eladni. Első villanyautójuk is erős ajánlat, az XC40 Recharge 408 lóerős teljesítményt és 400 kilométeres WLTP hatótávot ígér.
okt. 17
14:36
Kedves jubileum? – 25 éves a Škoda Felicia (Auto Pult)
Repül az idő: 1994. október 17-én, azaz ma éppen 25 éve vette kezdetét Mladá Boleslav-ban a Škoda Felicia gyártása. A Favorit utódja 25 esztendeje a cseh autógyártó első olyan modelljeként jelent meg, amelyet már a Volkswagen-csoport tagjaként fejlesztett ki. A Felicia a versenysportban is sikeressé vált, de az ügyfelek körében is népszerű lett, s
okt. 17
14:51
40 kérdés a 40 éves Räikkönenhez! (F1világ)
1979. október 17-én, a finnországi Espoo-ban született Kimi Räikkönen. A ma 40 éves finn 2007-ben a Ferrari színeiben lett a Forma-1 bajnoka, ma pedig az Alfa Romeo versenyzőjeként áll rajthoz a száguldó cirkuszban – és teszi ezt egészen biztosan 2020 végéig.
okt. 17
17:21
Újra rendelhető az Opel Combo Life (Autónavigátor)
A nagycsaládosok autóvásárlási támogatása miatt akkora roham indult a hétüléses Opel Combóért, amelyre még az Opel sem számított. Némi szünet után azonban ismét rendelhető a Combo Life.
okt. 17
18:39
Így indult: Räikkönen első F1-es tesztjének lenyűgöző története (F1világ)
A finn versenyző a Sauber színeiben mutatkozott be az F1-ben 2001-ben, a Forma-1 hivatalos weboldalának jóvoltából pedig most felidézzük annak az őszi napnak az eseményeit, amikor az akkor még 20 esztendős tehetség először vezethetett királykategóriás versenyautót. Räikkönen még 2000 szeptemberében egy háromnapos teszten kapott lehetőséget Peter Sa
okt. 17
19:27
Generációt vált az Isuzu D-Max (Autónavigátor)
A friss generáció is megtartja az előd takarékos 1,9 literes motorját, ám a sok köbcentire vágyóknak is kínál megoldást a friss D-Max.

2019. október 18. péntek

okt. 18
5:51
A Szent Grál? - BMW 316Ci (Autónavigátor)
Vonatkoztassunk el kicsit attól, hogy ez csak egy 16-os, egy BMW-t akkor is lehet értékelni, ha nem hathengeres motor van benne, sőt, a legkisebbel is vérbeli sportos kupé, pláne ebben az állapotban igazi kincs.
okt. 18
7:39
Irvine: Leclerc sokkal jobb, mint Verstappen (F1világ)
A Ferrari egykori versenyzője, Eddie Irvine szerint teljesen egyértelmű, hogy Charles Leclerc sokkal jobb versenyző, mint a Red Bull ifjú titánja, Max Verstappen.
okt. 18
8:33
Szabad a verseny Hamilton és Bottas között a vb-címért (F1világ)
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, egyenlő esélyeket kap mindkét Mercedes-versenyző a szezon hátralévő versenyein, így Valtteri Bottasnak is meglesz a lehetősége, hogy harcoljon a bajnoki címért.
okt. 18
8:51
Räikkönen: Boldog szülinapot magamnak! (F1világ)
Kimi Räikkönen, az Alfa Romeo versenyzője október 17-én, csütörtökön ünnepelte 40. születésnapját, és az Instagramon meg is osztott egy fotót ebből az alkalomból.
okt. 18
11:03
Valós problémákra adhat választ a Toyota elektromos miniautója (Autónavigátor)
A nagyvárosok problémájára adhat választ a kétüléses Toyota, az új stratégiának köszönhetően az alternatív hajtás ára sem lesz magas.
okt. 18
11:45
Button: Nem Hamilton a mezőny leggyorsabb versenyzője (F1világ)
Jenson Button, a 2009-es év világbajnoka szerint jelenleg Max Verstappen a leggyorsabb versenyző a Forma-1-ben – még az ötszörös világbajnok Lewis Hamiltonnál is gyorsabb.
okt. 18
12:09
Kupé lesz az új Skoda Octavia? (Autónavigátor)
Két skiccet villantott a Skoda az Octavia új generációjáról, amelyet hamarosan élőben is megmutatnak.
okt. 18
12:27
Számokban kifejezve – ezek a világ legértékesebb autómárkái (Auto Pult)
Hosszasan lehetne vitázni arról, hogy egy márkát mi tesz értékessé, és mi alapján érdemes meghatározni azt, hogy pénzben kifejezve mennyit is ér pontosan. Vannak azonban olyanok, akik megpróbálkoznak beárazni minden gyártót, köztük természetesen az autóipar szereplőit is. Ilyen az Interbrand is, amely nemrég frissítette rangsorát.
okt. 18
13:09
Újabb ízelítőn a Mazda első elektromos autója – október 23-án érkezik (Auto Pult)
A Mazda nagy erőkkel készül első nagyszériás elektromos modelljének bemutatójára, ami október 23-án, tehát jövő hét szerdán lesz esedékes. A japánok immár a második ízelítő videót osztották meg velünk, ám ezúttal sem voltak túl bőkezűek: a rövidke filmben ezúttal néhány árnyképen tűnik fel az autó, de sok részlet most sem derült ki.
okt. 18
13:39
Verstappen: Idén már nem tudunk versenyt nyerni (F1világ)
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen szerint idén már nem lesz esélyük arra, hogy versenyt nyerjenek, legfeljebb a dobogóra állhatnak fel a szezon hátralévő részében.
okt. 18
14:57
Vettel: Leclerc gyors, de nem ő a mérce (F1világ)
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője óvatosan nyilatkozik csapattársával, Charles Leclerckel kapcsolatban – szerinte nem illő őt összehasonlítani előző csapattársaival.
okt. 18
15:15
A karácsonyfa alá is beférne ez a Land Rover (Autónavigátor)
Az apró Land Roverből és a hozzá kapcsolt lakókocsiból álló szerelvénynél keresve sem találni egyedibb és aranyosabb játékot.
okt. 18
18:21
Budán sem mindenhol ingyenes a parkolás zöld rendszámmal (Autónavigátor)
A villanyautózás (illetve a zöld rendszám) egyik legnagyobb kényelme ma a budapesti ingyenes parkolás. Ám vigyázat, van olyan utca, ahol mégis fizetni kell.
okt. 18
18:57
Briatore: Leclerc Hamiltonnal is elbírna egy Mercedesszel (F1világ)
A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Flavio Briatore szerint a Ferrari jobban tenné, ha jövőre mindenben Charles Leclercet támogatná, a monacói versenyzőben ugyanis minden megvan ahhoz, hogy világbajnok legyen.

2019. október 19. szombat

okt. 19
6:45
Karmokat növesztett a Peugeot 208 is - új Peugeot 208 bemutató (Autónavigátor)
Villanyhajtású modell is megjelenik a vadonatúj Peugeot 208 palettáján, de valószínűleg a PureTech benzinmotorok lesznek a legnépszerűbbek.
okt. 19
7:33
Exkluzív videó: Így lesz könnyebb előzni az F1-ben 2021-től (F1világ)
2021-től jelentősen megváltoznak a Forma-1 szabályai: az eddigi, maximális aerodinamikai leszorítóerőt biztosító koncepciót sutba dobják, a cél pedig az, hogy a versenyautók szorosabban tudják követni egymást, ezáltal izgalmasabbá váljanak a versenyek.
okt. 19
7:39
Fotó: Albon meglátogatta Correát a kórházban (F1világ)
A Red Bull versenyzője, Alexander Albon meglátogatta a belgiumi F2-es balesetben megsérült Juan Manuel Correát a kórházban.
okt. 19
10:57
Féle idő alatt készült annyi Huracán, mint Gallardo összesen (Autónavigátor)
10 éven keresztül készült a Lamborghini népszerű belépőmodellje, a Gallardo. Utódja, a Huracán már most utolérte az abból legyártott darabszámot.
okt. 19
15:03
A Hyundai-nál már egy mikrobuszból is tudnak izgalmasat faragni (Autónavigátor)
Úgy tűnik, a Hyundai-nál nem csak kellően komoly munkát végző, de éppen elég elvetemült fejlesztőket szedtek össze az évek során. Megépítették saját nyolcfős drift mikrobuszukat, az eredmény csodálatos.
okt. 19
19:09
Törpe sportkabrió a Toyotától (Autónavigátor)
Sajnos kicsi az esély rá, hogy Európába is eljut a Gazoo Racing, tehát a Toyota új sportrészlegének legújabb alkotása. Pedig nagyszerű élményautónak tűnik.

2019. október 20. vasárnap

okt. 20
6:39
Fantázia kérdése, hogy készül el a Sprinter - Jártunk a gyárban (Autónavigátor)
Tudtad, hogy az új Mercedes Sprinterek csupán 20%-át fejezik be teljesen? A termelés jelentős hányada van, hogy csak két kerékkel, de leginkább kabin nélkül hagyja el Ludwigsfeldét, ezután történnek az érdekességek.
okt. 20
12:51
Hamarosan újra platós Peugeot érkezik! (Autónavigátor)
Nem is áll oly távol a Peugeot-tól a pickup műfaj, mint azt sokan gondolják. Igaz, a következő oroszlános platós sem Európának fog készülni.
okt. 20
18:03
Sportosodik a Toyota C-HR? (Autónavigátor)
Lassan bővül a Toyota C-HR kínálata, a kínai piac már megkapta a teljesen elektromos kivitelt, Európa pedig az erősebb hibrid hajtást. Mivel készülnek még? Sportossal, mutatjuk!

2019. október 21. hétfő

okt. 21
6:27
Utolsó figyelmeztetés - Fiat Dobló Trekking teszt (Autónavigátor)
Leállt a Fiat Dobló gyártása, ám a hétüléses változatból jól betáraztak a hazai márkakereskedések, tekintettel a nagycsaládoknak szánt állami kedvezményre. De már nem maradt sok a kifutó modellből!
okt. 21
7:39
Jelentős szponzort veszít a McLaren (F1világ)
Sajtóértesülések szerint véget ér a McLaren Forma-1-es csapata, valamint a Petrobras nevű brazil olajvállalat együttműködése.
okt. 21
8:33
Idén ősszel is lesz autókiállítás Budapesten! (Autónavigátor)
Számos autós újdonság debütál 2019-ben is a Budapest Auto Show-n, amit idén rendeznek meg harmadik alkalommal a Millenáris B pavilonjában.
okt. 21
8:39
Ricciardo reméli, folytatni tudják a pontszerzést (F1világ)
A Renault versenyzője, Daniel Ricciardo elismerte, az elmúlt hetekben meglehetősen mélabús hangulat uralkodott az enstone-i csapatnál, ám reméli, a Japán Nagydíjon elért eredmény pozitív lendületet ad az istállónak.
okt. 21
8:45
Giovinazzi optimista: Ha így folytatom, nem veszik el az ülésem! (F1világ)
Az Alfa Romeo ifjú versenyzője, Antonio Giovinazzi bízik benne, meg tudja tartani ülését a svájci-olasz istállónál a 2020-as idényre.
okt. 21
9:21
Gyűlölet helyett csodáljuk ezt a dízelt! – BMW 750d xDrive (2019) teszt (Auto Pult)
Október ötödikén, szombaton reggel több okból kifolyólag is izgatottan ébredtem: egyrészt, 31 éves, hobbiautónak tartott 124-es Mercedesemmel délelőtt 10 óra előtt jelenésem volt egy nagyszabású, nemzetközi Mercedes W124 találkozón, másrészt ritka ‘puccos’ hétvége várt kiscsaládunkra tesztautó-fronton, hiszen udvarunkban egy minden jóval megkent új
okt. 21
10:27
Ünnepi árváltozás – szerdától olcsóbb lesz a gázolaj (Auto Pult)
A pénteki benzinár csökkenést egy kis késéssel, de követi a gázolaj is, ugyanis a MOL ma reggeli bejelentésének értelmében Nemzeti Ünnepünk napján, tehát október 23-án csökken a dízel ára – egészen pontosan literenként 2 forinttal –, miközben a benziné nem változik.
okt. 21
11:15
Három elektromos modellt mutathat be két éven belül a Toyota és a Lexus (Auto Pult)
A Toyota és a Lexus méltán büszke arra, hogy eladásaik jó részét hibrid modelljeik teszik ki, ám míg a többi gyártó az elektromos autók és a konnektoros hibridek terén igyekezett letenni valamit az asztalra, a japánok nem siették el a dolgokat ezen a fronton – ami részben nagyon is érthető. Most azonban úgy tűnik, hamarosan mégis lépni fognak, ugya
okt. 21
11:39
Kiszivárgott fotón bukott le a novemberben érkező új Škoda Octavia (Auto Pult)
A Škoda múlt héten megosztotta velünk az első ízelítőket a november 11-én bemutatkozó vadonatúj Octaviáról, ám arra valószínűleg ők sem számítottak, hogy egy „jóakarójuknak” hála már a mai napon megcsodálhatjuk az újdonságot teljes valójában. Noha száz százalékig nem lehetünk biztosak benne, hogy valóban a kész Octaviát láthatjuk a most kiszivárgot
okt. 21
11:39
Üzemanyagár-csökkenést hoz a nemzeti ünnep (Autónavigátor)
A Brent típusú olaj ára nem nagyon változott a múlt héten, most 59 dollár hordónként, a forint viszont erősödött a dollárral szemben. Utóbbi tényező hoz egy kis árcsökkenést a hazai kutakon.
okt. 21
13:51
Kicsusszant egy fotó az új Octaviáról! (Autónavigátor)
Közeleg az új Skoda Octavia bemutatója, a csehek nagyranőtt kompaktja már csőre töltve várja a debütálást, egy baki miatt pedig már láthatjuk is a végleges autót.
okt. 21
15:45
Verstappen szeretné, ha többet kockáztatna a Red Bull (F1világ)
A Red Bull ifjú versenyzője, Max Verstappen azt szeretné, ha csapata egy kicsit több kockázatot vállalna a 2019-es idény hátralévő versenyein.
okt. 21
16:36
Elektrosokk: villanyhajtással éledhet fel a Hummer (Auto Pult)
A Hummer név még a laikusok számára is ismerősen cseng, a férfias, hadászati célokkal készült felmenőkkel rendelkező márka - egy méltán letűnt kor emléke - azonban már jóformán 10 éve téli álmát alussza. Ennek dacára úgy tűnik, hogy hamarosan újra felkavarodik a márka körül állóvíz, hiszen visszatérhetnek a vagány amerikai 4x4-esek, a majdani tulaj
okt. 21
17:00
Ez van, ha egy orosz nem csak vodkázik, de gombázik is (Autónavigátor)
Két dologban jók az oroszok a sztereotípia szerint, és igen, ebből az egyik az ivás. A másik a kitartás, ha valamit a fejükbe vesznek, azt meg is csinálják. A kemény az, hogy ez a videó váratlanul precíz.
okt. 21
20:00
Miket tört össze mostanában az Euro NCAP? (Autónavigátor)
19 autóból 15 is 5 csillagot kapott az Euro NCAP legutóbbi töréstesztjein. De lássuk, ki hogyan teljesített a roncsderbin!

2019. október 22. kedd

okt. 22
6:24
Prémium kerekes kunyhó – Mercedes Marco Polo (Autónavigátor)
Ma már szállodai szobában érezhetjük magunkat akkor is, ha kempingezni indulunk saját lakóautónkkal. A Marco Polo csak a belépőszint ebbe a világba, de már ez is a VIP sátor bejáratához vezet.

Keresés