Az elmúlt évek hangulata szerint alakult már az első félévben is Európában az autóeladások hajtásmód szerinti alakulása. A dízelek visszaesése talán még csak az elején tart.
Igazán izgalmasnak ígérkezik a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíj, az időmérőn látottak alapján ugyanis három csapat is harcba szállhat majd a győzelemért. A pole pozícióból a címvédő Lewis Hamilton rajtolhat majd, mellette pedig ott sorakozhat a Red Bull ifjú titánja, Max Verstappen. A világbajnoki címre pályázó Sebastian Vettel a 3. pozíciób
Rohamosan közeledik az idei Párizsi Autószalon megnyitója, és egyre több gyártó lebbenti fel a fátylat arról, hogy milyen újdonsággal készülnek az eseményre. Most a Peugeot engedett egy kis bepillantást a kulisszák mögé.
40 pontos hátrányba került az összetettben a Szingapúri Nagydíj után Sebastian Vettel – a Ferrari német versenyzője nem elégedett, de azt mondja, nagyon bízik abban, hogy a soron következő Orosz Nagydíjon visszavághat. Bár a szabadedzéseken úgy tűnt, a Ferrari előnyben van a Mercedesszel szemben Szingapúrban, az időmérőn végül Lewis Hamilton szerez