A vadonatúj Volkswagen Touareg alig több mint másfél hónapja mutatkozott be világszerte, de nagy örömünkre máris rendelhetővé vált hazánkban. Ennek megfelelően az importőr természetesen az árcédulát is a nyakába akasztotta az újdonságnak, ami elődjeihez méltó módon valódi prémium megoldásokkal, de néhányak számára talán könnyebben emészthető emblémával kínál ellenlábast az olyan modelleknek, mint…
A Volvo nem is olyan régen bejelentette, hogy nem fejleszt többé új dízelmotorokat, és a jelenlegi erőforrások kifutása után már csak benzines, hibrid, illetve elektromos autókat kínálnak majd. Úgy tűnik, hogy mindezt nagyon is komolyan gondolják, ugyanis a márka vezére Håkan Samuelsson most azt is elárulta, hogy a nemrég bemutatott V60 hamarosan érkező négyajtós testvére, az S60 már egyáltalán…

A mai napon alaposan drágultak az üzemanyagok, hiszen a benzin 7, a dízel pedig 8 forinttal lett drágább literenként. Nagy szomorúságunkra pedig ismét folytatódik az emelkedés, ugyanis péntektől további 4, illetve 5 forinttal kerül majd többe a benzin és a gázolaj, ami annyit tesz, hogy csak ezen a héten 11 illetve 13 forinttal emelkedett az üzemanyagok literenkénti átlagára, ez pedig már bőven…
Bár a jelentősebb szerdai után pénteken egy mérsékeltebb, de még mindig számottevő üzemanyagáremelés következik. Ismét a gázolaj drágul jelentősebben, ára lélektani határt tör.
Ha Rolls-Royce, akkor V12: így van ez már nagyon régóta, és így lesz még egy jó darabig, ugyanis az angol luxusmárka vezetője, a magyar felmenőkkel is rendelkező Torsten Müller-Ötvös elárulta, hogy ragaszkodni fognak a hatalmas benzinmotorhoz amíg csak lehet. Persze az elektromos jövő a Rolls-Roycet sem kerülheti majd el, de mindennek megvan a maga ideje.
A mai napon alaposan drágultak az üzemanyagok, hiszen a benzin 7, a dízel pedig 8 forinttal lett drágább literenként. Nagy szomorúságunkra pedig ismét folytatódik az emelkedés, ugyanis péntektől további 4, illetve 5 forinttal kerül majd többe a benzin és a gázolaj, ami annyit tesz, hogy csak ezen a héten 11 illetve 13 forinttal emelkedett az üzemanyagok literenkénti átlagára, ez pedig már bőven…
Ha Rolls-Royce, akkor V12: így van ez már nagyon régóta, és így lesz még egy jó darabig, ugyanis az angol luxusmárka vezetője, a magyar felmenőkkel is rendelkező Torsten Müller-Ötvös elárulta, hogy ragaszkodni fognak a hatalmas benzinmotorhoz amíg csak lehet. Persze az elektromos jövő a Rolls-Roycet sem kerülheti majd el, de mindennek megvan a maga ideje.
A Hyundai-Kia csoport immár a világ ötödik legnagyobb autógyártó vállalata, és még ennél is többre vágynak a koreaiak, akiknek mindenük adott a nagyravágyó tervek eléréséhez. Legutóbb maga Chung Eui-sun, a cég vezetője szólalt meg több érdekes témában: szóba jött többek között a természet, a rovarok és a hologramos technológia is.
Egy frissen útjára indított projekt keretében 25 darab Toyota Mirai állt üzembe a brit fővárosban. A következő hónapokban további 155 üzemanyagcellás autó követi példáját Londonban, Párizsban és Brüsszelben.
A Hyundai-Kia csoport immár a világ ötödik legnagyobb autógyártó vállalata, és még ennél is többre vágynak a koreaiak, akiknek mindenük adott a nagyravágyó tervek eléréséhez. Legutóbb maga Chung Eui-sun, a cég vezetője szólalt meg több érdekes témában: szóba jött többek között a természet, a rovarok és a hologramos technológia is.
Lovagolhatnánk hosszasan a Mitsubishi legújabb divatos crossoverének, a tavaly leleplezett Eclipse Cross modellnek a névválasztásán, de felesleges: az Eclipse megjelölés korábban valóban a márka kétajtós sportautóit fémjelezte, azonban az újdonság egyrészt magán viseli a ‘Cross’ kiegészítő szócskát, ami a crossover irányvonalra utal, az autót pedig különben is kupészerű tetővonallal látták el a…