Michelisz Norbert túrautó-pilóta mellett ülök. Alattunk a Honda Civic üvöltve lépi túl a 200-as tempót, majd 226 km/h-nál erős tarkón csapással jön a fék, hogy aztán a nehéz bukósisakkal megnehezített fejem a nyakizmaim hiábavaló erőfeszítésének hatására balra lendüljön az íves jobb kanyarban. Leizzadtam, pedig ez csak az első kanyar a Slovakiaringen. És még csak nem is a WTCC-s versenyautó. Csak…
Éppen egy hete számoltunk be róla, hogy a Renault leplezte régóta ígért könnyű sportautójának szériaközeli koncepcióját, az Alpine nevet felélesztő újdonságról máris újabb képek szivárogtak ki. A most nyilvánosságra került szabadalmi fotók pedig sok tekintetben már a kész autót mutathatják meg nekünk.
Michelisz Norbert túrautó-pilóta mellett ülök. Alattunk a Honda Civic üvöltve lépi túl a 200-as tempót, majd 226 km/h-nál erős tarkón csapással jön a fék, hogy aztán a nehéz bukósisakkal megnehezített fejem a nyakizmaim hiábavaló erőfeszítésének hatására balra lendüljön az íves jobb kanyarban. Leizzadtam, pedig ez csak az első kanyar a Slovakiaringen. És még csak nem is a WTCC-s versenyautó. Csak…
A legnagyobbaknak is vannak rossz pillanatai. De attól a legnagyobbak, hogy olyankor is ember felett teljesítenek. Ezúttal Walter Röhrlt viccelte meg a Porsche 918 Spyder, a szimpatikus öregúr viszont olyat mentett, hogy azelőtt csak meghajolni lehet.
Christian Horner úgy gondolja, egy független embernek, például Ross Brawnnak kellene részt vennie a Forma-1 szabályainak alkotásában, ugyanis a jelenlegi rendszer nagyon rosszul működik. Tovább »
A Rolls-Royce lerántotta a leplet a Wraith Porto Cervo különkiadásról, amely mindössze három példányban fog elkészülni, így méltán lehet a luxus mellett az egyediség nagykövete is.
A BMW Individual részlegének lehetőségeit tárja elénk a gyártó által közzétett M4 Coupé. A modell 25. évfordulóra készült, igaz, nem tudni, hogy a JHS monogrammal rendelkező megrendelő a bajorok személyre szabási részlegének születésnapja alkalmából, vagy mondjuk házassági évforduló céljából állít emléket.
A Toro Rosso idei legnagyobb fejlesztési csomagját teszteli Ausztriában – kedden Max Verstappen, szerdán pedig a DTM-világbajnok Marco Wittmann vezetheti majd az autót. Tovább »
David Coulthard kissé csalódott Kimi Räikkönen idei teljesítményében a Ferrarinál, a szezon kezdetén ugyanis azt gondolta, többre lesz képes a finn versenyző. Tovább »
A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene arra kérte csapatát, a pénteki napon tele tankkal körözzenek, hogy elkerüljék a megtévesztő kép kialakulását az erőviszonyokról. Tovább »
Valljuk be: a közterület-felügyelő, és a parkolóőr nem épp az autósok kedvence. Pedig tulajdonképpen a törvénytelenség ellen küzdenek, még ha néha túlontúl ádázul is. Holott ha néha olyan mókákat sütnének el, mint a szobrot figyelmeztető német rendőr, lehet, hogy hamarabb belopnák magukat a szívünkbe. Valószínűleg Erwin Wurm, a különleges autós szobor készítője másképpen gondolja. A németországi…
A Citroën legújabb teremtménye, a C4 Cactus nagy sikernek örvend, ami meglepő annak ismeretében, hogy rétegmodellről beszélünk. Az egyszerű, költséghatékony megoldásokat szem előtt tartó, de egyben jövőbe mutató és különleges kompakt crossover gyártását szaporáznia kell a franciáknak, ha tartani kívánják a lépést a vásárlói igényekkel.
A legnagyobbaknak is vannak rossz pillanatai. De attól a legnagyobbak, hogy olyankor is ember felett teljesítenek. Ezúttal Walter Röhrlt viccelte meg a Porsche 918 Spyder, a szimpatikus öregúr viszont olyat mentett, hogy azelőtt csak meghajolni lehet.
A Rolls-Royce lerántotta a leplet a Wraith Porto Cervo különkiadásról, amely mindössze három példányban fog elkészülni, így méltán lehet a luxus mellett az egyediség nagykövete is.
Valljuk be: a közterület-felügyelő, és a parkolóőr nem épp az autósok kedvence. Pedig tulajdonképpen a törvénytelenség ellen küzdenek, még ha néha túlontúl ádázul is. Holott ha néha olyan mókákat sütnének el, mint a szobrot figyelmeztető német rendőr, lehet, hogy hamarabb belopnák magukat a szívünkbe. Valószínűleg Erwin Wurm, a különleges autós szobor készítője másképpen gondolja. A németországi…
A BMW Individual részlegének lehetőségeit tárja elénk a gyártó által közzétett M4 Coupé. A modell 25. évfordulóra készült, igaz, nem tudni, hogy a JHS monogrammal rendelkező megrendelő a bajorok személyre szabási részlegének születésnapja alkalmából, vagy mondjuk házassági évforduló céljából állít emléket.
A Citroën legújabb teremtménye, a C4 Cactus nagy sikernek örvend, ami meglepő annak ismeretében, hogy rétegmodellről beszélünk. Az egyszerű, költséghatékony megoldásokat szem előtt tartó, de egyben jövőbe mutató és különleges kompakt crossover gyártását szaporáznia kell a franciáknak, ha tartani kívánják a lépést a vásárlói igényekkel.
A Nissan Qashqai igazi sikermodellje a japán márkának, ez nem vitás, hiszen a típus rátermettségét az első generáció remek eladásai mellett az ugyancsak népszerű utód bizonyítja. Noha az 1,2 literes francia forrású turbómotor személyében már élesített szerethető és takarékos benzinmotort a kompakt crossoverhez a gyártó, egy izmosabb erőforrás mindeddig hiányzott a motorpalettáról – ezt a…

A Mercedes tartalékversenyzője, Pascal Wehrlein nyerte a keddi tesztnapot Spielbergben, azonban az eső jelentősen befolyásolta a csapatok programját. Tovább »
A Le Mans-i 24 órás viadalt nem véletlenül tartják sokan az autósport csúcsának. Szinte megszámlálhatatlan tényezővel kell megbirkózniuk a versenyzőknek és csapatuknak, a hosszú távú technikai megvalósításról nem is beszélve. Még valamire van szükség: üzemanyagra, melyből az idei győztes Porsche 919 Hybrid közel 1900 litert fogyasztott.
Egyelőre még keveset tudunk a BMW i modellkínálatának harmadik tagjáról. Nem csoda, hiszen az i5 csak az évtized végén kerül sorozatgyártásba. A legfrissebb hírek ezen is pontosítanak: 2019-től készül majd a családi felhasználásra szánt elektromos és hibrid modell Lipcsében.
A Volkswagen a mérsékelt sikerek és a házon belüli erőteljes konkurencia jelenléte ellenére is úgy döntött, hogy marad a felsőkategóriában, tehát ennek megfelelően jöhet, sőt, jönni fog a következő generációs Phateon. Már azt is tudjuk, hogy napjaink trendjét követve hibrid variáns is szerepel majd a legnagyobb wolfsburgi limuzin kínálatában.
Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke bízik benne, hogy az ausztriai teszten sikerül megoldást találniuk az autó problémáira, hogy a továbbiakban a pontokért küzdhessenek. Tovább »
Egyelőre még keveset tudunk a BMW i modellkínálatának harmadik tagjáról. Nem csoda, hiszen az i5 csak az évtized végén kerül sorozatgyártásba. A legfrissebb hírek ezen is pontosítanak: 2019-től készül majd a családi felhasználásra szánt elektromos és hibrid modell Lipcsében.
A Volkswagen a mérsékelt sikerek és a házon belüli erőteljes konkurencia jelenléte ellenére is úgy döntött, hogy marad a felsőkategóriában, tehát ennek megfelelően jöhet, sőt, jönni fog a következő generációs Phateon. Már azt is tudjuk, hogy napjaink trendjét követve hibrid variáns is szerepel majd a legnagyobb wolfsburgi limuzin kínálatában.
A Le Mans-i 24 órás viadalt nem véletlenül tartják sokan az autósport csúcsának. Szinte megszámlálhatatlan tényezővel kell megbirkózniuk a versenyzőknek és csapatuknak, a hosszú távú technikai megvalósításról nem is beszélve. Még valamire van szükség: üzemanyagra, melyből az idei győztes Porsche 919 Hybrid közel 1900 litert fogyasztott.
Minden idők leghíresebb hegyi felfutó versenye a hétvégén kezdődik, de már javában dübörögnek a motorok. Elkezdődtek a Pikes Peak szabadedzései, mi pedig igyekszünk közelebb hozni a verseny hangulatát.
Pusztán adatgyűjtésre szolgálnak azok a furcsa szárnyak, melyeket a Williams Forma-1-es csapata az Osztrák Nagydíjat követő teszten próbált ki Spielbergben. Tovább »
Noha már javában tart – naptár szerint – a nyár, az EuroNCAP szakemberei mégsem pihennek, ehelyett három újdonság töréstesztjét végezték el: fény derült a nemrég debütált, sokak által a kategória egyik nagy esélyeseként kikiáltott Škoda Superb, a tesztünkben is szereplő remek kisautó, a Hyundai i20, valamint a Fiat Panda Cross biztonságosságára.
Minden idők legnagyobb MINI-jéről hullott le a lepel: a Clubman új generációja bemutatkozik. A recept nem változott, a méretek viszont jócskán nőttek, összhatásában pedig különösen kellemes hatajtós modellt kapunk.
A Renault egyáltalán nem bízta a véletlenre legújabb crossoverének megépítését. Fogták a kategória legsikeresebb autóját – a Nissan Qashqai-t –, és lefordították franciára. A végeredmény a Kadjar, amely a többcélú autóvezetés élményét fokozott méretekkel, és jövőbe mutató megoldásokkal tálalja.
Nico Rosberg végzett az élen az idei utolsó szezonközi teszt második és egyben zárónapján a Red Bull Ringen, ahol a tegnapihoz képest sokkal jobb, száraz idő fogadta a mezőnyt, így eredményes munka folyhatott. Tovább »
Noha már javában tart – naptár szerint – a nyár, az EuroNCAP szakemberei mégsem pihennek, ehelyett három újdonság töréstesztjét végezték el: fény derült a nemrég debütált, sokak által a kategória egyik nagy esélyeseként kikiáltott Škoda Superb, a tesztünkben is szereplő remek kisautó, a Hyundai i20, valamint a Fiat Panda Cross biztonságosságára.
Minden idők leghíresebb hegyi felfutó versenye a hétvégén kezdődik, de már javában dübörögnek a motorok. Elkezdődtek a Pikes Peak szabadedzései, mi pedig igyekszünk közelebb hozni a verseny hangulatát.
Minden idők legnagyobb MINI-jéről hullott le a lepel: a Clubman új generációja bemutatkozik. A recept nem változott, a méretek viszont jócskán nőttek, összhatásában pedig különösen kellemes hatajtós modellt kapunk.
A Renault egyáltalán nem bízta a véletlenre legújabb crossoverének megépítését. Fogták a kategória legsikeresebb autóját – a Nissan Qashqai-t –, és lefordították franciára. A végeredmény a Kadjar, amely a többcélú autóvezetés élményét fokozott méretekkel, és jövőbe mutató megoldásokkal tálalja.
Az Alfa Romeo lehetséges utódjával, a Giuliával kapcsolatos találgatások lassan már évtizedesek, így sokan pesszimisták voltak a középkategóriás érkezésével kapcsolatban. Az idő végre eljött: az olaszok lerántották a leplet az újdonságról, és komoly meglepetésről is gondoskodtak. Nem kevesebb, mint 510 lóerőt préseltek be a motortérbe.
A sorozatgyártáshoz közeledve újabb hírek érkeztek a Ford Focus RS felől, nem is akármilyenek. Úgy tűnik, a mérnökök találtak még néhány lóerőt a Mustangból érkező, 2,3 literes négyhengeres turbómotorban, így végül minden idők legerősebb sportkompaktja 350 lóerővel érkezik, amelyet összkerékhajtás tolmácsol majd az útra.
Kimondottan szép időjárás kísérte a Pikes Peak-i hegyi verseny csúcskategóriájának kvalifikációját. Az időmérőn meglepetés is született: Rhys Millen elektromos autója bizonyult messze a leggyorsabbnak, a sokak által esélyesnek tartott Tajima csak a harmadik helyen futott be.
Bokszkiállás – egy szükséges, és annál érdekesebb dolog a motorsport világában. Legyen szó kerékcseréről, tankolásról vagy pilótaváltásról, a művelet sosem lehet elég gyors. Végtére is a pályán körönként kiharcolt tizedmásodperceket itt egy szempillantás alatt tucatjával lehet eladni.
Az élen zárta az osztrák teszt második napját szerdán Nico Rosberg, aki a nap végén azzal viccelődött, csapattársáért, Lewis Hamiltonért dolgozott a spielbergi gyakorlás során. Tovább »
Christian Horner szerint a Red Bullnak nem áll szándékában hátat fordítani a Forma-1-nek – az istálló célja, hogy ismét győzelmekért és világbajnoki címekért harcoljon. Tovább »