Minden relatív, tartja a mondás, ám tesztalanyunk esetében abszolút értelemben is mindenképpen kijelenthetjük, több, mint amire szükségünk lehet. Mindez azonban nem jelenti egyben azt, hogy céltalan volna a bajorok kompaktjának kellőképpen erős, összkerékhajtású verziója, amely még dízelmotorja és rideg személyisége ellenére is képes megdobogtatni a férfiszívet.
Valtteri Bottos szerint az első háromba is bekerülhetnek a holnapi időmérő edzésen Ausztriában, ugyanis meggyőződése, hogy a Williams csökkentette lemaradását a Ferrarival szemben, főleg a hosszabb etapok tekintetében. Tovább »
EV3 néven, egyelőre koncepcióként érkezik a Morgan legújabb modellje, melynek a karakteres, háromkerekű modell ad alapot. Az újdonság különlegessége, hogy elektromos hajtást kap.
EV3 néven, egyelőre koncepcióként érkezik a Morgan legújabb modellje, melynek a karakteres, háromkerekű modell ad alapot. Az újdonság különlegessége, hogy elektromos hajtást kap.
A Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati, félig esős szabadedzésén. A második a listavezető Lewis Hamilton, míg a harmadik Kimi Räikkönen lett. Tovább »
Összesen 50 helynyi rajtbüntetést kap a hétvégi Osztrák Nagydíjon a McLaren Forma-1-es csapata, miután Fernando Alonso autójában ki kell cserélni a váltóművet is. Tovább »
Csak a Renault jöhet szóba, mint motorpartner 2016-ra a Red Bull Forma-1-es csapata számára, noha korábban arról szóltak a hírek, a Milton Keynes-i istálló azt fontolgatja, a Ferrari erőforrásaira vált. Tovább »
Bár végig Nico Rosberg tűnt magabiztosabbnak, Lewis Hamilton ismét előhúzott valamit és csapattársa elé kerülve megnyerte az időmérőt Spielbergben. A Mercedes duóját Sebastian Vettel követte. Tovább »
A Manor megerősítette, hogy nem vesz részt az idei második és egyben utolsó szezonközi tesztjén, melyre az Osztrák Nagydíj után, jövő hét elején kerül sor a Red Bull Ringen. Tovább »
A Pirelli és a Michelin nyílt csatában kíván harcba szállni a Forma-1 egyedüli beszállítói pozíciójáért, ám az olasz gyártó jelezte, hogy nem szeretné ráerőltetni saját szabályait a sportra. Tovább »
Lewis Hamilton meg volt győződve arról, hogy az időmérő edzés utolsó percében történt kicsúszása a pole pozíció elvesztését fogja eredményezni az Osztrák Nagydíjon, ám csapattársa, Nico Rosberg hibája megmentette. Tovább »
Kimi Räikkönen úgy gondolja, hogy a Ferrari gyatra kommunikációjának áldozatává esett az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén, ahol már az első etapban búcsúznia kellett. Tovább »
Felipe Massa úgy érzi, jobb köridőre is képes lehetett volna az időmérőn, azonban a holnapi versenyre koncentrál, amely a hosszú etapos tapasztalatai alapján ígéretesnek tűnik. Tovább »
Valtteri Bottas, a Williams versenyzője számára nem alakult szerencsésen az időmérő edzés vége, mivel a sárga zászlós periódus megakadályozta abban, hogy javítson köridején. Tovább »
Fernando Alonso, a McLaren versenyzője elégedett az Osztrák Nagydíjon mutatott teljesítményükkel, mivel úgy gondolja, jelentős javulás történt az új csomagnak köszönhetően. Tovább »
A Mercedes Forma-1-es csapatát meglepte, hogy a Ferrari nem tudott harcba szállni a rajtelsőségért az Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzésén – a németek ezért aggódva várják a vasárnapi futamot. Tovább »
Bernie Ecclestone nem tudja elképzelni, hogy a Red Bull kiszálljon a Forma-1-ből, az üzletember szerint ugyanis a tulajdonos túl büszke ahhoz, hogy vesztesként távozzon. Tovább »
Wolf-Dieter Kurz, a Mercedes-Benz sportautó és SUV részlegének alelnöke merész kijelentést tett az egyik interjújában: szerinte van potenciál a nyitott terepes ötletében, és ők meg fogják találni ezt a piaci rést.
Fernando Alonso úgy gondolja, nagy szerencséjük volt, hogy sérülés nélkül megúszták a balesetet, mikor az Osztrák Nagydíj első körében összeakadt Kimi Räikkönennel. Tovább »
Nico Rosberg kiváló vezetést bemutatva, megnyerte az idei Osztrák Nagydíjat, ami egy hatalmas balesettel vette kezdetét. A Mercedes német pilótáját Lewis Hamilton követte Felipe Massa előtt. Tovább »
Bár Dietrich Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa nemrég kijelentette, csak a Renault-val képzelik el a jövő évet a Forma-1-ben, a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne a spielbergi paddockban arról beszélt, készen állnak motort szállítani az osztrák istállónak. Tovább »
A Mercedes versenyzője, Nico Rosberg úgy véli, az Osztrák Nagydíjon aratott győzelmével sikerült bizonyítania, hogy megoldotta azokat a problémákat, melyek miatt tavaly elveszítette a világbajnoki címet csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben. Tovább »
A GP2 éllovasa, Stoffel Vandoorne lehetőséget kap a McLaren istállótól a vezetésre az Osztrák Nagydíj után megrendezésre kerülő második szezonközi teszten a Red Bull Ringen. Tovább »
Felipe Massa kisfia megjósolta a mai futam eredményét, már ami az édesapja helyezését illeti – árulta el a brazil versenyző az Osztrák Nagydíjat követően. Tovább »
Bár hibázott a Ferrari Sebastian Vettel kerékcseréjénél, a német versenyző így is büszke csapatára, elmondása szerint ugyanis higgadtan oldották meg a nem éppen egyszerű feladatot a bokszutcában. Tovább »
A Red Bull pilótái elégedettek voltak az autó teljesítményével az Osztrák Nagydíjon – Ricciardo remek versenyzéssel pontszerző helyen végzett. Tovább »
Az Osztrák Nagydíj versenybírái úgy ítélték meg, hogy egyik versenyző sem okolható a Kimi Räikkönen és Fernando Alonso első körben történt ütközéséért, így büntetés kiszabása nélkül lezárták az ügyet. Tovább »
Wolf-Dieter Kurz, a Mercedes-Benz sportautó és SUV részlegének alelnöke merész kijelentést tett az egyik interjújában: szerinte van potenciál a nyitott terepes ötletében, és ők meg fogják találni ezt a piaci rést.
Tovább növelte előnyét a Kamion Európa-bajnokság versenysorozatában Kiss Norbi. A magyar tehetségnek még két versenyen kell bizonyítania, mielőtt a hazai közönség elé áll a szeptember 5-6-i Hungaroringen megrendezésre kerülő Kamion EB és Fesztiválon.
A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene azt szeretné, ha a patinás olasz istálló változtatna „hülye” kerékanyáján azok után, hogy Sebastian Vettel a bokszban elbukta a dobogós eredményt Spielbergben. Tovább »
A csapatok csak a versenyhétvégéhez szükséges felszerelésüket pakolták össze az Osztrák Nagydíj vasárnapi versenye után, kedden ugyanis újra Forma-1-es autók motorjai dübörögnek majd Spielbergben, így a futam után sem áll meg a munka. Tovább »
Spielbergi harmadik helye után magabiztosan várja a Forma-1-es bajnokság következő versenyeit is Felipe Massa – a brazil szerint a Ferrari is fogható lehet akár. Tovább »
Tovább növelte előnyét a Kamion Európa-bajnokság versenysorozatában Kiss Norbi. A magyar tehetségnek még két versenyen kell bizonyítania, mielőtt a hazai közönség elé áll a szeptember 5-6-i Hungaroringen megrendezésre kerülő Kamion EB és Fesztiválon.
A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene szerint még túl korai döntést hozni arról, hogy Kimi Räikkönen az olasz istállónál maradhat-e jövőre, vagy sem. Tovább »
Jóval kevesebb alkatrésszel tud dolgozni a kedden kezdődőd kétnapos ausztriai teszten a McLaren csapata Fernando Alonso vasárnapi balesete után. Tovább »
Jóval kevesebb alkatrésszel tud dolgozni a kedden kezdődőd kétnapos ausztriai teszten a McLaren csapata Fernando Alonso vasárnapi balesete után. Tovább »
Éppen egy hete számoltunk be róla, hogy a Renault leplezte régóta ígért könnyű sportautójának szériaközeli koncepcióját, az Alpine nevet felélesztő újdonságról máris újabb képek szivárogtak ki. A most nyilvánosságra került szabadalmi fotók pedig sok tekintetben már a kész autót mutathatják meg nekünk.