2014. október 3. péntek

okt. 3
4:12
Alig néhány hónapot kell várni az új, európai Ford Mustangra (Auto Pult)
A Párizsi Autószalonon a Ford standjáról természetesen nem maradhatott ki a vadonatúj generációs Mustang, amely a típus 50 éves történelmének első globális modellje. És ez bizony azt jelenti, hogy a rajongók nagy örömére Európában, így pedig Magyarországon is megvásárolható lesz az amerikai életérzést közvetítő legendás sportmodell.
okt. 3
9:37
Egyterű álom - minden információ az új Renault Espace-ról (Auto Pult)
A Renault nem tétlenkedik, és az új Twingo, valamint az új Trafic bemutatását követően lerántották a leplet az Espace legújabb generációjáról. A nagy egyterű nem akármilyen megújuláson ment keresztül, melynek köszönhetően prémium hangulatban húz felfelé.
okt. 3
10:30
A Nissan a sportos mezőny sarkára lépne a Pulsar Nismóval (Auto Pult)
Ahogyan arra számítani lehetett, a Nissan sportrészlege, a Nismo kezelésbe vette a márka legújabb kompaktját is. A megvadított Pulsar egyelőre csak koncepcióként van jelen Párizsban, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy a vérpezsdítő látványt nyújtó ötajtós előbb vagy utóbb szériában is bemutatkozik, hiszen rengeteg konkurenssel kell szembeszállnia a piacon.
okt. 3
11:24
Íme a Fiat nagy reménysége: megérkezett az 500X (Auto Pult)
Kiszivárgott képeken már láthattuk a Fiat 500X-et, azonban a Párizsi Autószalon megnyitója után hivatalosan is lehullt a lepel a kis crossoverről, mely az olaszok 500-as családjának már a hatodik tagja. Ezúttal azonban az olaszok is érezték, valami olyat kell alkotniuk, ami akár a márka jövője szempontjából is nagy fontossággal bírhat – talán éppen ezért választották a divatos szegmenst.
okt. 3
12:36
Új turbómotorok és hétfokozatú automata a Hyundai-tól (Auto Pult)
A Hyundai két új, közvetlen befecskendezéses benzines turbómotort mutatott be a Párizsi Autószalonon. Az 1-literes és 1,4 literes erőforrások a Kappa motorcsalád új generációját képviselik.
okt. 3
14:42
Pillantás a jövőbe - megérkezett új táblamagazinunk (Auto Pult)
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
okt. 3
15:18

15:20

15:22

15:24
Egyterű álom - minden információ az új Renault Espace-ról (Auto Pult)
A Renault nem tétlenkedik, és az új Twingo, valamint az új Trafic bemutatását követően lerántották a leplet az Espace legújabb generációjáról. A nagy egyterű nem akármilyen megújuláson ment keresztül, melynek köszönhetően prémium hangulatban húz felfelé.
okt. 3
15:26
Pillantás a jövőbe - megérkezett új táblamagazinunk (Auto Pult)
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
okt. 3
15:28
"Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik..." - Alfa Romeo 4C menetpróba (Auto Pult)
Olasz sportautó: a szópáros, aminek hallatán még a hozzá nem értők is felkapják a fejüket, hiszen a lélegzetelállító formák és a lenyűgöző teljesítmény garantáltak ebben az esetben. Elsőként persze mindenkinek a Ferrari vagy a Lamborghini ugrik be, de az Alfa Romeo név hallatán sem értetlen tekintetekkel találjuk szembe magunkat, ami nem is csoda. A márka autóinak orrán található háromszög formájú…
okt. 3
15:36

16:30
Két SUV modellel mutat a közeljövőbe a SsangYong (Auto Pult)
A SsangYong egyre komolyabb márkának számít, amit ma már a megosztó külső formaterveket levetkőző, korrekt műszaki tartalommal és jó áron kínált terepmodellek bizonyítanak. A Párizsi Autószalonon azonban ismét újat próbál mutatni a SUV-jairól elhíresült gyártó, méghozzá két, azonos alapra épített koncepció segítségével.
okt. 3
16:48

18:01
Luxusra hangolva: bemutatkozik a Renault Clio Initiale Paris (Auto Pult)
A Párizsi Autószalonon a Renault standján nem csupán az Espace vonzza magára a sok-sok érdeklődő szempárt, a Clio különkiadása is csábítja a látogatókat. Az Initiale Paris lényegében nem más, mint a franciák kisautójának prémium hangulattal megtöltött verziója, amely számos apró finomsággal hódítja meg a szívet.
okt. 3
19:30

Keresés