Az autók rengeteget fejlődtek, mióta Karl Benz 1886-ban létrehozta az első gépjárművet. A Kia most egy kedves kis videóval szemlélteti az autóipar fejlődését. A dél-koreaiak persze továbbra is azt bizonygatják, hogy mekkora fejlődésen mentek keresztül az elmúlt időszakban, és ennek a rövidfilmnek a segítségével próbálják tudtunkra adni, hogy nem csak utolérték a konkurenciát, de egyenesen meg…
Nemrég derült fény arra, hogy a Land Rover nyújtott változatot készít az Evoque-ból, most pedig hivatalosan is bemutatták a nagy testvér megnövelt tengelytávú variánsát. Bemutatjuk a Range Rover L-t, mely élőben elsőként a novemberi Dubaji Autószalnon fog bemutatkozni.
Az autók rengeteget fejlődtek, mióta Karl Benz 1886-ban létrehozta az első gépjárművet. A Kia most egy kedves kis videóval szemlélteti az autóipar fejlődését. A dél-koreaiak persze továbbra is azt bizonygatják, hogy mekkora fejlődésen mentek keresztül az elmúlt időszakban, és ennek a rövidfilmnek a segítségével próbálják tudtunkra adni, hogy nem csak utolérték a konkurenciát, de egyenesen meg…
Nemrégiben megérkeztek hazánkba a Renault Scénic család legfrissebb változatai, amelyeket a franciák március elején, a Genfi Autószalonon lepleztek le. A két tengelytávolsággal és 5- illetve 7-személyes kivitelben rendelhető Scénic-ek alig változtak: a tervezők mindössze néhány plasztikai beavatkozást eszközöltek rajtuk, amelyeknek köszönhetően a régebbi vágású modellek jobban beleillenek a…
A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier elnézést kért a Kimi Raikkönen és Alan Permane közötti rádióbeszélgetés miatt, amiről mindenki sokat beszélt és beszél az Indiai Nagydíj után. Tovább »
Nemrégiben megérkeztek hazánkba a Renault Scénic család legfrissebb változatai, amelyeket a franciák március elején, a Genfi Autószalonon lepleztek le. A két tengelytávolsággal és 5- illetve 7-személyes kivitelben rendelhető Scénic-ek alig változtak: a tervezők mindössze néhány plasztikai beavatkozást eszközöltek rajtuk, amelyeknek köszönhetően a régebbi vágású modellek jobban beleillenek a…
A Lotus pályaműveletekért felelős igazgatója, Alan Permane szerint túlságosan óvatos volt a Pirelli Indiában akkor, amikor javaslatot tett a csapatok felé a maximális etaphosszokra vonatkozóan. Tovább »
Minden idők legjobb Forma-1-es versenyzőjévé válthat a jövőben a Red Bull Racing immáron négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel – ezt nyilatkozta a minap a német tehetség riválisa, Lewis Hamilton. Tovább »
Noha az Abarth mindeddig leginkább a Fiatok sportossá varázsolásával szerzett magának ismertséget, egy időben más csapáson is elindult volna a gyártó. Még néhány évvel ezelőtt Antonio Labate, az Abarth értékesítési és marketing vezére saját modell érkezését rebesgette ám azóta sem lett semmi a történetből.
Az újabb elbukott bajnoki idény ellenére nincsenek súrlódások a Ferrari Forma-1-es csapata, valamint a spanyol Fernando Alonso között – ezt nyilatkozta a minap a maranellói gárda csapatfőnöke, Stefano Domenicali. Tovább »
Noha az Abarth mindeddig leginkább a Fiatok sportossá varázsolásával szerzett magának ismertséget, egy időben más csapáson is elindult volna a gyártó. Még néhány évvel ezelőtt Antonio Labate, az Abarth értékesítési és marketing vezére saját modell érkezését rebesgette ám azóta sem lett semmi a történetből.
Mindenben megegyezett Romain Grosjeannal a Lotus Forma-1-es csapata, így a francia versenyző 2014-ben is az enstone-i gárda színeiben folytathatja pályafutását. Tovább »
Ezúttal a japánok egymás közti csipkelődésének lehetünk tanúi, ugyanis a Nissan kóstolgatni kezdte a Subarut és a Toyotát. Az élcelődés célpontja pedig nem más, mint a Subaru BRZ/Toyota GT86 páros, amely modellekről a Nissan úgy tartja, hogy középkorúaknak valóak, ráadásul hamarosan egy újdonság formájában választ is kaphatunk a hátsókerekes sportmodellekre.
Hiába nyerte meg negyedik világbajnoki címét Indiában Sebastian Vettel, a vasárnapi futamot követően még arra is volt ideje, hogy segítsen összepakolni csapatának a garázsban. Tovább »
Ezúttal a japánok egymás közti csipkelődésének lehetünk tanúi, ugyanis a Nissan kóstolgatni kezdte a Subarut és a Toyotát. Az élcelődés célpontja pedig nem más, mint a Subaru BRZ/Toyota GT86 páros, amely modellekről a Nissan úgy tartja, hogy középkorúaknak valóak, ráadásul hamarosan egy újdonság formájában választ is kaphatunk a hátsókerekes sportmodellekre.
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner meg van győződve arról, más versenyzővel képtelenek lettek volna ilyen sikerek elérésére a Forma-1-ben. Tovább »
A Lotus Forma-1-es csapatát irányító Eric Boullier mindent megtesz azért, hogy megsürgesse a csapat tulajdonosait, fontos volna ugyanis mihamarabbi döntéseket hozniuk a jövőre vonatkozóan. Tovább »
Legalábbis ezt állítja a Honda hírvivője. Egészen pontosan arról szól a fáma, hogy a Honda NSX, azaz a japánok új hibrid sportautója nagyjából egy Porsche 911 áráért lesz kapható, miközben élményben egy Ferrari 458 Italia szintjét hozza.

Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
Az Audi Facebook oldalát hat hónapon belül 100.000 ember kedvelte, és a németek örömüket és tiszteletüket egy videóval szeretnék kifejezni a nagyközönség számára, melynek főszereplője nem más, mint a múlt havi Frankfurti Autószalonon bemutatott Sport Quattro Concept.

Napjainkban egyre elterjedtebb okostelefonjaink vezeték nélküli töltésének opciója, a Volvo pedig gondolva egy nagyot, a legutóbb megismertetett energia-tárolási kísérlete mellé a töltési eljárást is reformálná, átvéve az említett eljárást az autóiparba.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
Napjainkban egyre elterjedtebb okostelefonjaink vezeték nélküli töltésének opciója, a Volvo pedig gondolva egy nagyot, a legutóbb megismertetett energia-tárolási kísérlete mellé a töltési eljárást is reformálná, átvéve az említett eljárást az autóiparba.
Csak úgy repül az idő: bármennyire is hihetetlen, egészen pontosan 3 év és 1 hónap telt el, mióta a Suzuki Swift jelenlegi generációja bemutatkozott kishazánkban, a ’mi autónk’ legfrissebb felvonása pedig rendkívül sok dicséretet gyűjtött be azóta, ugyanis valóban egy remek négykerekűt ismerhettünk meg személyében.
A Red Bull vezetése biztos abban, hogy Sebastian Vettel mindaddig nem akar majd más csapatnál versenyezni a Forma-1-ben, amíg biztosítani tudnak számára egy versenyképes autót. Tovább »
Csak úgy repül az idő: bármennyire is hihetetlen, egészen pontosan 3 év és 1 hónap telt el, mióta a Suzuki Swift jelenlegi generációja bemutatkozott kishazánkban, a ’mi autónk’ legfrissebb felvonása pedig rendkívül sok dicséretet gyűjtött be azóta, ugyanis valóban egy remek négykerekűt ismerhettünk meg személyében.
A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz meg van győződve arról, a Toro Rosso újonnan szerződtetett versenyzője, Daniil Kvyat ugyanolyan könnyen alkalmazkodik majd a Forma-1 világához, mint annak idején Kimi Räikkönen, vagy Felipe Massa. Tovább »
A Williams Forma-1-es alakulata cáfolta azokat a pletykákat, melyek szerint a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn a jövőben náluk folytathatja pályafutását. Tovább »
Mindenki várja a 2015-ben érkező Ford Mustangot, hiszen az emblematikus izomautó a szegmensnek eddig is meghatározója volt, neve pedig egyet jelent a klasszikus, amerikai sportgépekkel. Egyelőre a Ford nem mutatja meg, hogyan fest az új Mustang, de az interneten már felbukkantak lehetséges variációk. A formát illetően valószínűleg meglehetősen nagy változásnak lehetünk majd tanúi, jóval modernebb,…

Könnyen elképzelhető, hogy nem a tehetség, sokkal inkább a pénz dönt arról, ki lesz Romain Grosjean csapattársa a Lotus Forma-1-es csapatánál. Tovább »
A legfrissebb hírek szerint a Peugeot és a Citroën mérnökei gőzerővel tesztelik és fejlesztgetik tovább legújabb technológiai bravúrjukat, a sűrített levegő segítségével dolgozó hibridrendszer. A „Hybrid Air” néven, az idei márciusi Genfi Autószalonon debütált megoldás 3 éven belül máris szériagyártásba kerülhet, első ízben a PSA kiskategóriás modellcsaládjában.

Szívesen megtartaná jelenlegi versenyzőit, Jules Bianchit és Max Chiltont a Marussia Forma-1-es csapata, a gárda sportigazgatója, Graeme Lowdon azonban elárulta, más lehetőségeket is számításba kell venniük. Tovább »
Szinte hihetetlen, de igaz: péntektől ismét olcsóbb lesz a benzin és a gázolaj, újabb mélypontra érve. A szinte páratlan tendenciát folytatva ezúttal 4 forinttal mérséklődik a 95-ös, és 2 forinttal csökken a gázolaj ellenértéke a hazai töltőállomásokon.
A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz meg van győződve arról, csapata 2014-ben hasznot húz majd abból, hogy idén egészen a végsőkig fejlesztette RB9-es versenyautóját. Tovább »
Szinte hihetetlen, de igaz: péntektől ismét olcsóbb lesz a benzin és a gázolaj, újabb mélypontra érve. A szinte páratlan tendenciát folytatva ezúttal 4 forinttal mérséklődik a 95-ös, és 2 forinttal csökken a gázolaj ellenértéke a hazai töltőállomásokon.
Érdekes hírek érkeztek az Opel háza tájáról az Astra következő generációját illetően. A németek elárulták, hogy a népszerű kompakt 2015-ben érkező utódja a nemrégiben Frankfurtban bemutatott Monza tanulmányautó formai megoldásait fogja felhasználni, ami igazán izgalmas megjelenést vetít előre.

Hajlandók segíteni a Forma-1 kizárólagos gumiszállítóját, a Pirellit a száguldó cirkusz élcsapatai abban, hogy az olasz gumigyártó megfelelő tesztprogramot alakítson ki magának 2014-re. Tovább »
A Subaru messze nem tartozik a leginnovatívabb márkák közé, ám a kimondottan kis autógyártóként aposztrofálható cég stabil és hűséges vásárlókörrel rendelkezik, akik a legfrissebb, és sokszor szemfényvesztő fejlesztések helyett a megbízhatóságra és a klasszikus értékekre helyezik a hangsúlyt.
Úgy látszik, hogy a GT után a GranCoupe utónév is több modellnél fog megjelenni a jövőben a BMW-nél, ugyanis a 6-ost követően jövőre érkezik a 4-es GranCoupe. A modellt a márciusi Genfi Autószalonon mutatják majd be a bajorok, és júniustól lesz elérhető a kereskedésekben, ezzel komoly versenytársat állítva például az Audi A5 Sportback számára.