A hatodik epizódnál tartó Halálos Iramban című filmek sztárja, Paul Walker sajnálatos balesetben hagyta el az élők sorát, helyi idő szerint szombat délután fél négykor az Egyesült Államokban.

Lassan az év végéhez érezünk, a Porsche pedig az újévre már most finomsággal szolgál: a hamarosan rendelhető Cayenne Platinum Edition remek apropót szolgáltathat egy okos vásárláshoz. A német gyártó ötvözte a stílust és az exkluzivitást a különkiadás megalkotásánál, s természetesen a hosszú extralista sem maradt el.
A Suzuki szép lassan egyre méretesebb modellekkel és a minőség fokozásával próbál előrelépni. Nagyjából két éve történt, hogy a japánok egy nagyobb ugrással a középkategóriába toppantak az általunk is tesztre fogott Kizashi segítségével, ám a Magyarországon csupán CVT automatával és összkerékhajtással kapható szedán eladásai messze alulmúlták a várakozásokat.
A BMW és a Toyota 2011 decemberében kötött együttműködési megállapodást, melynek első gyermeke csak most született meg. A japán gyártó egyterűjébe kerül bele a németek 1,6 literes dízelmotorja.
A fogyasztói és az autós technológia folyamatosan közeledik egymás felé, és ezzel az autóipari résztvevők is tisztában vannak. Ki így, ki úgy próbálja összehozni a mindennapi életünket meghatározó technológiákat és az autóban található szórakoztató és multimédiás rendszereket. A Mercedes-Benz például házon belül fejleszt, míg mások próbálnak külsős cégekkel összeállni, hogy előrébb jussanak. Ezt…

Noha a futball messze nem a mi területünk, az autózás világa egyszerűen nem létezhet a sztárok nélkül, s persze sokan kíváncsiak, kedvenc játékosuk épp milyen modellben tapossa a gázt, miután szögre akasztotta a stoplist a kimerítő edzés végeztével. A Real Madrid ezúttal a támogató jóvoltából egy komplett Audi flottával látja el tehetségeit.
A Peugeot hatalmas kedvezményeket kaphat a radírgyártóknál. A mérnökök jóformán mindent kitöröltek a tervezői asztalról: a megszokott formák, a megszokott megoldások, de még a megszokott platform is eltűnt a rajzlapról, hogy végül egy teljesen új autó álljon össze a régi néven. Megszületett a Peugeot 308 új generációja. De milyen lett?

Egy olyan luxusmárkának, mint a Lamborghini, értenie kell a fényűzéshez és a túlzásokhoz. Ha pedig a Veneno Roadster vásárlóköréről beszélünk, mindent oda kell tenni, hiszen a mindössze 9 példányban elkészülő típus nem evilági árcédulával rendelkezik. A márka nem habozott.

A Volvo nagyszabású bejelentést tett nemrég, méghozzá azt, hogy rengeteg tesztelés után hamarosan elindítja a világ első önvezető autó projektjét Svédországban, Göteborg városában.

A Ferrari középmotoros, V8-as típusai mindig is nagy figyelmet kaptak, a népszerű modellek versenypályára különösképp alkalmas sportverzióit pedig még nagyobb tisztelet övezi. Nincs ez másképp a vadonatúj Ferrari 458 Speciale esetében sem, amely kétségtelenül minden idők egyik legkívánatosabb és legfinomabb paripája, amiben a bőven 9000 1/perc fölé forgatható 4,5 literes, 605 (540 Nm) lóerős…

Azok után, hogy több elektromos autót is piacra dobott a Renault, most úgy tűnik a hibridek piacára is beszállna, méghozzá egyből egy konnektorról tölthető változattal, mely a Clio méreteit venné magára.

Karburátor, porlasztó vagy színtiszta magyar nyelven gázosító – a mai generáció már aligha találkozik e szavakkal, magával a szerkezettel pedig jóformán egyáltalán nem, maximum bizonyos motorkerékpárok vagy veterán korú járművek körüli beszélgetésekben merülnek fel. Pedig jóformán évtizedekig a karburátor jelentette a megoldást, nélküle a benzinmotorok fejlődése bizonyosan másképp alakul. A…
A bangkoki zavargások miatt lefújták az idei Bajnokok Tornája (ROC) eseményt, melyen többek között a hétszeres világbajnok Michael Schumacher is pályára gurult volna.
A tékozoló fiú hazatér, és egy év kitérő után ismét a Force India versenyzője lesz. Nico Hülkenberg a Saubert hagyja el, és több évre írt alá régi-új csapatával.
A Ford a gyáriak szerint a holnapi nap folyamán leplezi le az első, Európában is forgalmazásra kerülő Ford Mustangot, az ikonikus modellsorozat hatodik generációját, ami jövőre ünnepli gyártásának 50. évfordulóját. Az új Mustang világpremiere négy kontinensen, hat nagyvárosban zajlik majd – többek közt Barcelonában is, ahol a Ford egy különleges Go Further elnevezésű rendezvényt szervez, a…
Úgy tűnik, a halhatatlanság definíciójához a Saab neve is bekerülhet a szótárba. Nem is olyan régen mondtunk végleges búcsút a márkának, de már feltámadt, s néhány módosítással gyártásba is került a 9-3 Aero.

Immáron a második olyan hétvége felé közeledünk, amikor a két üzemanyag-típus közül csak a gázolaj drágul. Ahogy múlt héten, úgy ezúttal is stagnál a benzin ára, mellette pedig a dízel mintegy 3 forinttal emelkedik a hét utolsó munkanapjától.
A Mercedes-Benz a következő évben olyan sok puskaport készül ellőni, hogy lassan már mi is képtelenek vagyunk követni az eseményeket. A kémfotósok gyakorlatilag napról-napra új modellek képeit szellőztetik ki, amelyeknek a fejlesztése már kimondottan fejlett stádiumban van, s az álcázott közúti tesztelések a közelgő bemutatkozásokat vetítik előre. Amennyiben jól számolunk, mi körülbelül 7 új/friss…
Az egyszerűen csak ’Innovative Mobility’ (innovatív mobilitás) névre keresztelt német cég városi kisautója, a Colibri a várakozásoknál nagyobb érdeklődésnek örvend: az idei Genfi Autószalonon leleplezett csöppségre több mint 700 előrendelés érkezett, aminek a felét magánvásárlások tették ki, és csak a maradék rész rendelési igényét jelezték cégek illetve flottavásárlók.
A Ford a holnapi nap folyamán leplezi le az első, Európában is forgalmazásra kerülő Ford Mustangot, az ikonikus modellsorozat hatodik generációját, ami jövőre ünnepli gyártásának 50. évfordulóját. Az új Mustang világpremiere négy kontinensen, hat nagyvárosban zajlik majd – többek közt Barcelonában is, ahol a Ford egy különleges Go Further elnevezésű rendezvényt szervez, a nyilvánosság elé tárva a…
A BMW szuperautójával kapcsolatban már hosszú évek óta terjengnek pletykák, ám a bajorok eddig nem szálltak be az extra nagy teljesítményű sportkocsik kategóriájába. Az i8 formailag gond nélkül besorolható lenne az illusztris társaságba, ám szupermodern technológia és hibridhajtás ide vagy oda, 362 lóerő kevés ahhoz, hogy megfelelhessen minden elvárásnak – ide manapság már vagy félezer tagot…
Lehullott a lepel a legújabb, immár hatodik Mustang generációról. A premier ezúttal már nem csak Amerikában jelent nagy durranást: a típust a Ford globális stratégiájának megfelelően az európai piac is megkapja. Az új igényeknek megfelelően pedig komoly módosításokat találunk a lemezek alatt is.
„Made in China”. Ez az a felirat, amitől sokan irtóznak, ha meglátják egy terméken, hiszen legtöbbünknek csak az jut eszébe róla, hogy a tárgy, amin ez a bélyeg díszeleg, nem más, mint egy hamisítvány, bóvli, vagy rossz minőségű utánzat. Mindeddig nem volt ez másként a kínai autóipar mérhetetlen mennyiségben kibocsátott klónjaival sem, bár azok szerencsére kizárólag a belpiac kiváltságai maradtak.…
Keleti szomszédainknál december elseje nemzeti ünnep, és mint olyan, természetesen hatalmas felvonulások közepette telik el a nap. Így volt ez idén is, és persze nem maradhatott el a minden évben megrendezésre kerülő katonai parádé sem, melyet a bukaresti diadalívnél tartanak. Ez alkalomból mindig bemutatásra kerülnek az aktuális autópark friss darabjai, és most is találkozhattunk néhány érdekes –…

A Škoda egyre letisztultabb, mégis szélesebb palettával csábítja a vásárlókat. Az utóbbi időben a közkedvelt márka két újdonsággal rukkolt elő: a sokak számára ismerősen csengő Rapid egy új karosszéria-változatnak köszönhetően immáron modellcsaláddá nőtte ki magát, illetve a Yeti egy frissítés segítségével próbál még nagyobb lábnyomot hagyni maga után.