A Renault immáron második generációját mutatja be a brazíliai gyártású Renault Logannek, amely számos ponton eltér a Dacia megegyező nevű modelljétől. A 2014-es autó külsőre természetesen nagyban hasonlít a tesztünkben is szereplő Daciára, azonban több részletben az igényesség javára tér el az alapot adó autótól.
A 2008 óta piacon lévő Hyundai Genesis, vagyis a dél-koreaiak első prémium hátsókerékhajtású szedánja egészen szép értékesítési eredményeket ért el világszerte, habár nálunk nem volt hivatalos úton elérhető. Most azonban öt év után eljött az ideje a váltásnak, és ennek megfelelően, a januári koncepció után a gyáriak most megmutatták nekünk, milyen is lesz a következő generáció valójában.
Új központ új vezetővel, új modellnevek új típusokkal, új hajtásláncok új irányokkal. Az Infiniti háza táján minden megváltozott az elmúlt két év leforgása alatt. A cél egyértelmű: a vezető prémium szerep kiharcolása, és minél nagyobb tortaszelet kihasítása az európai piacon. Milyen az új irány? Azért marad az eredeti értékekből is valami? Az új korszak kezdetét jelentő prémium középkategóriás…
Semmi meglepőt nem hozott az Indiai Nagydíj 20 perccel lerövidített utolsó szabadedzése, Vettel és Webber ismét az élen tartotta a Red Bullt. Alonso lett a harmadik Hülkenberg és Grosjean előtt. Tovább »
A Force India versenyzője, Adrian Sutil sem feltétlenül támogatja a tapasztalat nélküli fiatal tehetségek Forma-1-es bevetését, mert szerinte tapasztalt férfiak kellenek a sportágba, nem holmi gyerekek. Tovább »
A Williams istálló Indiában is kapott egy 60 ezer eurós pénzbírságot, miután a két héttel korábbi Japán Nagydíjhoz hasonlóan ezúttal is levált az egyik kerekük. A veszélyes szituáció a pénteki második szabadedzésen történt, amikor Pastor Maldonado autójának jobb első kerekéről vált le a kerékanya. A kerék szerencsére a helyén maradt, és a pályán guruló anyát sem találta el senki, de a csapat nem…
A hetek óta verhetetlen Vettel Indiában is megszerezte a pole-t. Mellőle Rosberg rajtol majd, a második sorba Hamilton és a keményebb gumikkal autózó Webber kvalifikálta magát. Grosjean már a Q1-ben kiesett. Tovább »
Pályafutása 43. pole pozíciója volt Sebastian Vettelnek az Indiai Nagydíjon megszerzett első rajtkocka, amihez ezúttal sem kellett túlságosan megfeszülnie a címvédőnek. Tovább »
A Mercedes versenyzője, Nico Rosberg mindent beleadott az indiai időmérő utolsó etapjában, és végül saját bevallása szerint sikerült felülmúlnia saját elképzeléseit is a második hellyel, igaz, a pole pozíciót megszerző Sebastian Vetteltől így is messze volt. Tovább »
A Mercedesszel az indiai rajtrács harmadik helyét megszerző Lewis Hamilton szerint ezen a napon semmi esélyük nem volt Sebastian Vettel és a Red Bull ellen, sőt, szerinte vasárnap sem lesz több keresnivalójuk a címvédő ellen. Tovább »
Az Indiai Nagydíj időmérő edzésén Mark Webber szerepelt a legjobban azok közül, akik az utolsó etapban a keményebb gumikat használták. Az ausztrál a negyedik helyről rajtolva optimistán várja a futamot. Tovább »
A Ferrari versenyzője, Fernando Alonso csak a 8. rajtkockát szerezte meg Indiában a Q3-ban, de mivel a közepes keverékeken rajtol majd, úgy véli, ennek a taktikának köszönhetően lesz esélye előrébb kerülni. Tovább »
A Lotus Romain Grosjean esetében csúnyán eltaktikázta az indiai kvalifikációt, de Kimi Räikkönen mindent ki tudott hozni magából, ami a 6. rajtkockát eredményezte számára. Tovább »
Mark Webberhez és Fernando Alonsóhoz hasonlóan a McLaren versenyzői is a keményebb gumikkal mentek ki a pályára az Indiai Nagydíj időmérő edzésének utolsó etapjában. Ezzel a húzással Sergio Perez és Jenson Button is maximálisan egyetértett. Tovább »
A Ferrari is eltérő taktikát választott pilótái számára, amivel Fernando Alonso is egyetértett, még akkor is, ha az időmérőn kikapott csapattársától. Felipe Massa is hisz benne, hogy jól jár azzal, ha a lágyakon rajtol, a brazil erős teljesítményt vár magától. Tovább »
A Nemzetközi Automobil Szövetség jelezte a versenyzőknek, hogy míg a kanyarok kijáratának kiszélesítése az időmérőn nem volt büntetést maga után, mindez nem lesz megengedett a vasárnapi versenyen Indiában. Tovább »
Vettel stílusosan, magabiztos győzelemmel lett világbajnok az F1-ben immáron negyedszer. Rosberg és a 17. helyről rajtoló Grosjean lett még dobogós. Alonso pont nélkül zárt. A Red Bullé a csapat vb-cím. Tovább »
26 évesen négyszeres Forma-1-es világbajnoknak mondhatja magát Sebastian Vettel, aki a leintés után a célegyenesben megpörgette Red Bullját, és itt fogadta elsőként a publikum ünneplését. Tovább »
Fernando Alonsónak az Indiai Nagydíj után most már matematikailag sincs esélye a bajnoki címre, Sebastian Vettel megvédte címét. Valószínűleg ha a spanyol autója nem sérül meg a rajt után, akkor sem lett volna esélye a német ellen. Tovább »
A Lotus versenyzője, Romain Grosjean elárulta, meg sem fordult a fejében a szombati kiábrándító időmérő után, hogy a vasárnapi Indiai Nagydíjon felállhat majd a dobogóra. Tovább »
A McLaren Mercedes ifjú versenyzője, Sergio Pérez úgy érzi, mai, indiai teljesítményével bizonyította, hogy csapatának igenis szüksége lesz rá a jövőben. Tovább »
A rajtnál ugyan visszaesett, de a hajrában sikerült visszaszereznie induló pozícióját, így Nico Rosberg másodikként fejezte be az Indiai Nagydíjat, amivel tökéletesen elégedett volt. Tovább »
Kiábrándítónak nevezte Kimi Räikkönen vasárnapi viselkedését a Lotus Forma-1-es csapatának pályaműveletekért felelős igazgatója, Alan Permane. Tovább »
A két Mercedes közt nagy volt a különbség Indiában: míg Nico Rosberg második lett, addig Lewis Hamilton hatodikként ért célba, úgy, hogy a hajrában az addigra elkopó hátsó abroncsai miatt már teljesen tehetetlen volt a riválisok támadásaival szemben. Tovább »
Vasárnapi győzelmének köszönhetően beérte Alain Prostot, és négyszeres világbajnokká avanzsált a Red Bull Racing német versenyzője, Sebastian Vettel. Tovább »
Sokáig úgy tűnt, hogy Mark Webber második helyével a Red Bull Racing kettős-győzelmet arat Indiában, de végül az ausztrál műszaki probléma miatt nem jutott el a célig. Tovább »
Kimi Räikkönen elmondta, hogy nem csak a gumik miatt szenvedett a mai Indiai Nagydíjon, komoly problémát okozott számára az is, hogy túlmelegedtek a fékei. Tovább »
36 futamgyőzelem, 43 pole pozíció, 1376 pont – csupán néhány számadat a Forma-1 négyszeres világbajnokának, Sebastian Vettelnek eddigi pályafutásából. A német már évek óta dominál, de vajon jövőre képes lesz megküzdeni vele bárki is? Nos, erre a kérdésre nem ebben a cikkben keressük a választ... Tovább »
Sebastian Vettel kiesésétől tartott a vasárnapi Indiai Nagydíjon a Red Bull Racing csapata – árulta el nemrég Christian Horner, az osztrák istálló csapatfőnöke. Tovább »
Felipe Massa úgy gondolja, hogy Sebastian Vettel felért a legnagyobbak közé, és olyan versenyzőkkel került egy szintre, mint a néhai Ayrton Senna, vagy a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher, miután újabb győzelmével zsinórban negyedik bajnoki címét zsebelte be Indiában. Tovább »
A McLaren Mercedes ifjú versenyzője, Sergio Pérez meg van győződve arról, 2014-ben is a patinás angol istállónál folytathatja Forma-1-es pályafutását. Tovább »
A Red Bull Racing főtervezője, Adrian Newey úgy érzi, Sebastian Vettel az elmúlt évek során olyan sokat fejlődött, hogy nemigen vannak gyengeségei versenyzőként. Tovább »
Angol lapértesülések szerint szinte biztos, hogy Pastor Maldonado az idei szezont követően távozik a Williams alakulatától, helyét pedig a Ferraritól érkező Felipe Massa veszi majd át. Tovább »
Nemrég derült fény arra, hogy a Land Rover nyújtott változatot készít az Evoque-ból, most pedig hivatalosan is bemutatták a nagy testvér megnövelt tengelytávú variánsát. Bemutatjuk a Range Rover L-t, mely élőben elsőként a novemberi Dubaji Autószalnon fog bemutatkozni.
A Red Bull Racing alakulatánál úgy vélik, négyszeres világbajnokuk, Sebastian Vettel tanult a malajziaihoz hasonló hibákból, a gárda vezérkara azonban tisztában van azzal, kerülhetnek még hasonló helyzetbe a jövőben. Tovább »
Folytatódik az elmúlt hetek kellemes tendenciája, hiszen az üzemanyagok árát illetően ismételten jó híreket kaptunk, hiszen a csökkenés tovább folytatódik, két éve nem látott szintre süllyednek az árak: szerdától még olcsóbb lesz mindkét üzemanyagtípus. Ezúttal 5 forinttal mérséklődik a 95-ös, 4 forinttal csökken a gázolaj ellenértéke a hazai töltőállomásokon.
Halálos fenyegetést is kapott a Lotus pályaműveletekért felelős igazgatója, Alan Permane azért, amiért csúnyán leosztotta a gárda világbajnok versenyzőjét, Kimi Räikkönent a vasárnapi Indiai Nagydíjon. Tovább »
A Scuderia Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Stefano Domenicali elárulta, már a nyár elején voltak intő jelek arra vonatkozóan, hogy 2013-ban sem tudják majd megverni a Red Bull Racing alakulatát. Tovább »
Új verziót tett elérhetővé a Toyota a RAV4-ből, méghozzá összkerékhajtású D-4D változat személyében turbódízel érkezik a benzines mellé a kínálatba. Az Euro 5-ös erőforrás a Toyota intelligens összkerékhajtási rendszerével együtt lesz rendelhető.
Folytatódik az elmúlt hetek kellemes tendenciája, hiszen az üzemanyagok árát illetően ismételten jó híreket kaptunk, hiszen a csökkenés tovább folytatódik, két éve nem látott szintre süllyednek az árak: szerdától még olcsóbb lesz mindkét üzemanyagtípus. Ezúttal 5 forinttal mérséklődik a 95-ös, 4 forinttal csökken a gázolaj ellenértéke a hazai töltőállomásokon.
Új verziót tett elérhetővé a Toyota a RAV4-ből, méghozzá összkerékhajtású D-4D változat személyében turbódízel érkezik a benzines mellé a kínálatba. Az Euro 5-ös erőforrás a Toyota intelligens összkerékhajtási rendszerével együtt lesz rendelhető.