2011. július 25. hétfő

júl. 25
8:45
A legerősebb – bemutatkozott a Mercedes C63 AMG Coupé Black Series (Auto Pult)
Már egy ideje vártuk, sőt tulajdonképpen már annyira nem is volt meglepetés minden idők legerősebb C-osztályos Mercedese. A teljes nevén C63 AMG Coupé Black Series 517 lóerőt tudhat magáénak, amelyet továbbra is a szívó, 6,2 literes V8-as motor szolgáltat.
júl. 25
10:33
A Porsche színt vallott – készül a Boxster kistestvére (Auto Pult)
Vége; nincs több kétség, nincs több találgatás, a Porsche bébi-Boxsterének létezését immáron Mathias Muller, a zuffenhauseniek mindenhatója elismerte, pontot téve a majd egy éve húzódó pletyka végére. Ezzel a Porsche új belépőszintű modellt üdvözölhet, aminek hála a kisebb pénztárcájú rajongók is garázsukba guríthatnak egy csipetnyi legendát.
júl. 25
11:09
Nagy dízelmotort kérek - 2300 tonna lett, maradhat? (Auto Pult)
Sok esetben beszélünk nagyobbacska dízelmotorokról, amelyek nyomatéka porig alázza a hasonló méretű benzinesekét, azonban a most kigördült erőmű (és itt joggal használhatjuk rá ezt a szót) mellett még a legcombosabb benzinesek is távirányítós autóba való zizegőnek tűnnek. A Wärtsilä-Sulzer RTA96-C a maga 108.920 lóerejével a világ legnagyobb és legerősebb dízele.
júl. 25
13:15
Superman gyermekkora – Kia Picanto 1.0 teszt (Auto Pult)
Már meguntuk, és végre ők is. A tétova kutyapofából határozott, vagány arcot faragott a Kia a Picanto új generációja számára, amely immár ádázul, de azért – már csak méreteinél fogva is – ártatlanul néz a világra. De van még töltelék a baltás gyilkos játékfigura imázs mögött? Utánajártunk.
júl. 25
14:27
Szerdától ismét drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
A múlt heti jelentős drágulás után szerdától sajnos tovább emelkednek az üzemanyagárak: a benzin literje három forinttal, míg a gázolajé néggyel kerül majd többe – erősítették meg a holtankoljak.hu információját piaci szereplők.
júl. 25
16:51
Kényelem, vagy értelem? - bemutatkozik a Lexus GS újabb generációja (Auto Pult)
Visszafogott elegancia, csúcstechnika, sportosság, kényelem, környezettudatosság és a hibrid változat esetében viszonylag szerény árcédula – ezeket nyújtja a Lexus GS szériája, amely első látásra minden erénye ellenére sem tudott kibújni konkurenseinek árnyékából.

2011. július 26. kedd

júl. 26
9:21
Utcai autót is fejleszt majd a Red Bull F1-es istállója (Auto Pult)
A Forma-1-es Red Bull csapat messze földön híres technológiai és mérnöki képességeiről, így nem csoda, hogy a tehetségüket a frissen szőtt Infiniti-kötelékben is kamatoztatni szeretnék. Ennek megfelelően a hírek szerint a Red Bull kipróbálja magát az F1 berkein kívül is.
júl. 26
10:51
Megérkezett az ötajtós Chevrolet Cruze - 3,65 milliótól kapható (Auto Pult)
A Chevrolet már jó ideje árusítja hazánkban a Cruze-t, az ötajtós változat érkezéséig viszont egészen mostanáig várni kellett. Természetesen nem maradhatott ki a klasszikus hatchback forma a kínálatból - főleg az európai piacon, hiszen az öreg kontinensen, főleg tőlünk nyugatabbra jóval népszerűbbek az ötajtós modellek a szedánoknál.
júl. 26
12:03
Divatos ruhában hódít az új Honda CR-V - hivatalos (Auto Pult)
A hobbiterepjárók szegmense egyáltalán nem szűkölködik a kínálatban, így aztán a gyártók egy percig sem ülhetnek a babérjaikon, hiszen egy-egy csábító részlet elegendő lehet ahhoz, hogy a konkurencia vásárlók tömegeit édesgesse magához. Így járt a Honda CR-V is, ami egy röpke pillanatra annak ellenére kiesett a látómezőnkből, hogy a tél folyamán kiváló kerékpárok szállítóeszközeként ismerkedtünk…
júl. 26
12:39
Autóink új élete - az akkuk újrahasznosításán dolgozik a Nissan és a GM (Auto Pult)
A környezettudatos vásárlókat egyáltalán nem könnyű meggyőzni, főleg, ha képesek igencsak szélesre tárni pénztárcájukat, hogy egy-egy hibrid, vagy teljesen elektromos autó vásárlásával tegyenek egy apró lépést az áhított fenntartható fejlődés felé vezető úton.
júl. 26
14:09
Jobb kanyar, bal kanyar – a kormányművek lelkivilága (Auto Pult)
Vannak dolgok, amelyek nélkül autó nem létezhet, s ezen a listán a kormánymű igen előkelő helyet foglal el. Manapság gyakorta találkozunk olyan írásokkal, tesztekkel, amelyek szinte meg sem említik a vezetési érzet, az élmény egy meghatározó elemét, amely mind szinte minden, az idők során alapos fejlődésen ment át.

2011. július 27. szerda

júl. 27
9:39
Nagyravágyóknak – Grand Editionnel bővül a Mercedes S palettája (Auto Pult)
Egy igazán jól összeválogatott és hangzatos, Grand Edition névvel illetett csomaggal bővül a Mercedes-Benz S osztályának palettája, aki pedig beruház rá, jól járhat vele. A Grand Edition a sportosabb vérvonalat próbálja erősíteni az AMG stílussal és egyéb kiegészítőkkel felvértezve.
júl. 27
10:33
A Bugatti Veyron nyomába érhet a Fisker Karma (Auto Pult)
Első ránézésre meglehetősen abszurd kijelentésnek hangozhat, hogy az elektromotorok hajtotta Fisker Karma akár csak megközelítheti a Bugatti Veyron rekorder tempóját, ám maga Henrik Fisker állítja, a környezetbarát hibrid sportszedánban még bőven van potenciál a lehetetlen megkísértéséhez.
júl. 27
11:27
Üdvözlet a sötét oldalról - limitált kiadású modellek a Mazdától (Auto Pult)
A Mazda mindig is joggal volt büszke a motorsportban gyűjtött tapasztalataira, így aztán legfeljebb csak színlelhetjük meglepődöttségünket akkor, amikor a gyáriak két különkiadású modellel igyekeznek felkavarni az állóvizet.
júl. 27
14:09
Autózás egy összegben – vezettük az elektromos Opel Amperát (Auto Pult)
Álmodok. A jövőben járok, a felhőkben, egy négykerekű repülőgép volánja mögött. Élvezem, ahogy a kövér párafoltokat magam mögött hagyva siklok a lenyugvó Nap narancsszín fényében. Kicsit felgyorsítok; távolról hallom az elektromotorok élesen mély süvöltését, majd egy fokozatot felváltva beállok a mellettem haladó jármű mellé – épp a felhők hasát karcolgatva. Átintek a mellettem haladó kollégának,…
júl. 27
15:03
Dekadens művészet - autók aranyból (Auto Pult)
A Svájcban élő Dante Rubli egy igazi megszállott, aki unalmas perceit veterán autócsodák aranyba öntésével igyekszik elütni. Korábban már egy Mercedes-Benz 300 SL és egy Aston Martin DB5 szoborral is felkeltette az érdeklődést, ám ezúttal a Ferrari 250 GTO másának monacói bemutatójával borzolja a kedélyeket.

2011. július 28. csütörtök

júl. 28
9:21
Hibrid titánok harca: BMW 7 vs. Mercedes S vs. Porsche Panamera (Auto Pult)
A luxuslimuzinok gyártóinak nincs könnyű dolga, hiszen ebben a kategóriában a vásárlók egy olyan „minden az egyben” autóra vágynak, ami a gyorsaságon, a kényelmen, és a sportosságon túl képviseli a csúcstechnikát, és kisugározza azt a visszafogott eleganciát is, ami ugyanúgy megállja a helyét egy üzleti tárgyalás helyszínén, mint a családi összejövetelek alkalmával.
júl. 28
10:15
Lerombolja saját korlátait az új Porsche 911 - álcázatlan fotókkal frissítve (Auto Pult)
Az új Porsche 911 őszi bemutatójához közeledve egyre több információt kapunk a típus műszaki specifikációit illetően. Annyi már bizonyos, hogy a 991-es széria hosszban 5, míg tengelytávban 10 centimétert növekszik.
júl. 28
11:27
A frissített Twingo a Renault új stílusának első fecskéje (Auto Pult)
Hiába hat még mindig frissítően vidámnak a Renault legkisebb modellje, a Twingo, idén már negyedik életévét tapossa, ami bizony éretté tette már egy ráncfelvarrásra, amivel a következő generációig még kihúzhatja a francia csöppség.
júl. 28
13:33
Forma 1 pilóták a Nordschleifén – Rosberg, Vettel és Webber parádézott (Auto Pult)
A zöld pokolban nem túl gyakran fordulnak meg a száguldó cirkusz pilótái, azonban néhányuk számára a Nürburgringen tartott nagydíj mellett volt ideje arra, hogy megmutassa tudását a legendás aszfaltcsíkon. Sebastian Vettel és Mark Webber az Infiniti modelljeit, míg Nico Rosberg a Mercedes-Benz SLS-t és David Coulthard idegeit és gyomrát tette próbára.
júl. 28
16:33
Hamarosan érkezik az Audi A6 allroad új generációja (Auto Pult)
Bár az A6 Avant új generációját nemrég mutatta be az Audi, az ingolstadtiak boszorkánykonyháján nincs megállás: hamarosan az öszvér modellel bővül a modell kínálata.
júl. 28
17:27
Gyári videón kelleti magát a csodás, könnyűépítésű Alfa 4C (Auto Pult)
Emlékeznek még márciusi cikkünkre, melyben Genfből, „élő közvetítésben” mutattuk be Önöknek az Alfa Romeo friss fejlesztésű sportkocsiját, a 4C-t? Aki akár képeken, akár a valóságban találkozott már az autóval, biztosan nem felejti el, ugyanis a kétajtós kupé letaglózóan szép – még Alfa-mércével is.

2011. július 29. péntek

júl. 29
9:21
Saját szabadalma buktatta le a Subaru Impreza XV-t (Auto Pult)
Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Subaru az Impreza emelt hasmagasságú verzióján dolgozik, azonban magát az összképet csak nagyjából elképzelni tudtuk az Impreza alapján. Mostantól már nem titok, hogyan fog kinézni a japánok új crossovere, ugyanis a szabadalmi dokumentumokból kiszivárgott fotón minden részlet tökéletesen kivehető.
júl. 29
10:15
Reszkessetek, hírhedt nagyágyúk! – Audi V8 3.6 (1989) menetpróba (Auto Pult)
A nyolcvanas évek végén az Audi is elérkezettnek látta az időt arra, hogy építsen egy igazi luxuslimuzint, amivel borsot törhet a konkurencia orra alá - persze ehhez nem volt elég egy átlagos autót építeni. A héten a Kultmobilosok jóvoltából magunk is testközelből tapasztalhattuk meg, hogy vajon milyen autó a technikai csemegékkel gazdagon megpakolt, sportosra hangolt Audi V8-as, melynek egy…
júl. 29
11:09
Horatio Pagani elviszi egy körre a Huayrát – videóval (Auto Pult)
Egy igazán autós szív számára minden apró pillanat, ami egy elérhetetlennek tűnő álmot egy kicsit közelebb hoz, igazi csoda. Hasonló momentumoknak lehetünk tanúi, mikor a Pagani atyja, Horatio úr személyesen viszi el egy körre legújabb gyermekét, a Zondát váltó Huayrát, amit talán még több misztikum és rajongás leng körül.
júl. 29
13:33
Meseszép fotókon ékeskedik a Maserati GranCabrio Sport - galériával (Auto Pult)
Igaz a Maserati GranCabrio Sport már nem jelent újdonságot, hiszen a Genfi Autószalonon alaposan megismerhettük, most mégis úgy éreztük, tollat kell ragadnunk és egy kis különlegességgel kedveskedni az olvasók felé. Az olaszok hihetetlenül hangulatos és igényes fotósorozatot állítottak össze az izgalmas Maseratiról, érdemes tehát hosszú perceket áldozni a galériára.
júl. 29
14:27
Román kezek élesztik fel az Alfa Giulia legendáját (Auto Pult)
Egy igen elhivatott román tervező szilárd meggyőződése, hogy itt az ideje annak, hogy az Alfa Romeo is vérbeli retro stílusú autók piacra dobásával elevenítse fel legendás múltjának egy-egy mozzanatát. Az ihletet hozó donor pedig nem is lehetne más, mint a ’60-as, ’70-es években a szíveket elrabló Giulia Sprint és GT duója, amiket Prodan Dragos megpróbált új ruhába öltöztetni, s a végeredményt…
júl. 29
15:39
Újra szabad préda a Beatles egyik Ferrarija (Auto Pult)
A Beatles tagjainak nem csak a zenéhez volt kifinomult érzékük, de az autókhoz is igen jó kezekkel nyúltak. Paul McCartney Lamborghini 400 GT-jét, és John Lennon Ferrari 330 GT-jét korábban már volt alkalmunk bemutatni abból az alkalomból, hogy megfontolatlan, vagy éppen ügyesen időzítő tulajdonosaik jóvoltából szabad prédává váltak.

2011. július 30. szombat

júl. 30
16:51
Egy kiállítás képei – a Louwman kollekció csodái (Auto Pult)
Napokat lehetne mesélni róla, értéke felbecsülhetetlen, mint ahogy az a munka is, amely őket létrehozta és feltámasztotta – az Opel Amperás hágai bemutató során a Louwman Múzeumban jártunk, ahol több mint 230 történelmi autó, letűnt és máig élő legenda kapott helyet.

Keresés