2010. augusztus 19. csütörtök

aug. 19
11:54
Talmácsi Gábor – a motoros, aki szívesen sörözik, de csak mértékkel (Auto Pult)
„Kérek egy sört! Alkoholmentes jó lesz? Miért, játékpénz jó lesz?” – valami ehhez hasonló hangulat fogadta a Dreher és Talmácsi Gábor közös, felelős alkoholfogyasztásért indított kampányának sajtótájékoztatójára érkezőt. A helységben ugyanis mindenhol bontatlan alkoholmentes söröket láttunk, miközben a kollégák lelkesen kortyolták, a pincérek pedig hordták a hűsítő nedűt.
aug. 19
12:30
Takarékosabb, mint valaha – ilyen lesz a következő VW Golf (Auto Pult)
A Volkswagen szokás szerint kis lépésekben, de kitartóan halad előre. Bár még közel két év van a Golf következő, hetedik generációjának leleplezéséig, szinte mindent tudni lehet már az újdonságról: nagyobb dinamizmus, még több stíluselem, és nagy takarékosság lesznek az egyenlet kulcsszavai.
aug. 19
13:42
Frissített Nissan Note és a világ legtakarékosabb benzinese (Auto Pult)
A Nagy-Britanniában épített Nissan Note a 2011-es évre apró ráncfelvarráson esik át: a jövő évtől néhány új belső kárpitozás és extra érhető majd el a japánok kisautójához, emellett pedig módosulnak az 1,4, illetve 1,6 literes benzinmotorok is, melyek teljesíteni tudják majd a legutóbbi Euro 5-ös kibocsátási szabványokat.
aug. 19
14:54
Páncélba bújtatva is kapható lesz a Jaguar XJ (Auto Pult)
A Jaguar jó helyszínt választott az XJ modell páncélozott kivitelének bemutatására, az autó ugyanis a Moszkvai Motor Show alkalmával debütál - Oroszország pedig a hasonló típusok egyik legjelentősebb piaca.

2010. augusztus 20. péntek

aug. 20
13:24
Csípjen meg valaki! – Aston Martin több mint 2 milliárd forintért? (Auto Pult)
Nem, kedves olvasó, nem írtuk el a címet. A szóban forgó négykerekű Super Sport névre hallgat, és kimondottan limitált kiadású. A brit gyártó ugyanis szövetkezett a Star Elektric Cars France nevű vállalattal, így együtt alkották meg a középmotoros aszfaltszaggatót. A szuperautó dinamikájáról egy
aug. 20
17:18
A Škoda Superb nemsokára 1,6 literes dízelmotorral is hasíthat (Auto Pult)
A Volkswagen csoport legfrissebb 1,6 literes turbódízel egysége hamarosan rendelhető lesz az európai piacon kapható Superb modellekhez.

2010. augusztus 23. hétfő

aug. 23
10:42
A pénzügy leleplezi az eddig anonim Stig identitását (Auto Pult)
Nehéz úgy autókedvelőnek lenni, hogy egy idő után ne találkozzunk a brit Top Gear sorozattal. A világ talán legnépszerűbb autós, televíziós adásának fehér (illetve korábban fekete) versenyruhás, titokzatos autóversenyzője, Stig most úgy tűnik, valóban lelepleződik – méghozzá pénzügyi iratok miatt.
aug. 23
11:18
Modelloffenzívát indít a Saab - számos újdonság érkezik (Auto Pult)
A holland Spyker szerencsére komolyan veszi feladatát a Saab élén: úgy tűnik, hogy sokkal több és sokkal érdekesebb típussal ajándékozza meg a márka híveit, mint azt elődje, a GM tette. Leginkább a hamarosan 9-2 néven érkező kisautó járulhat hozzá a márka mérlegének pozitív irányba billentéséhez, bár az Audi A1 – Volvo C30 konkurensre még három évet várni kell.
aug. 23
11:54
Végre hivatalos! Képek, adatok és videó az új Mercedes CLS-ről (Auto Pult)
Múlt heti várakozásunk beigazolódott, miszerint már nincsenek is olyan messze a Mercedes-Benz CLS legújabb generációjának hivatalos sajtófotói: a stuttgartiak a hétvégén rengetek képpel, illetve egy gyári videóval lepték meg az autós médiát.
aug. 23
12:48
Párizsi újdonságok a Mazdától – friss Mazda2, új dízelmotor (Auto Pult)
A japán gyártó hivatalos sajtóközleményében jelentette be, hogy 2008-ban a Világ Év Autója díjat is bezsebelő, kategóriatársai között elsőként a könnyű építés jegyében fogant Mazda2 frissített változata szeptember utolsó napjaiban, a Párizsi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönség előtt.
aug. 23
13:42
Szerelem első látásra – Alfa Romeo MiTo és Volvo C30 teszt (Auto Pult)
Azt hiszem, nem teszek túl bátor kijelentést, ha azt mondom: az Alfa MiTo, illetve a nemrégiben frissítésen átesett Volvo C30 elsősorban formájával hódít. És mindkét négykerekű leginkább jó ízléssel, stílussal és vastag pénztárcával megáldott hölgyek kegyeit keresi – bár a legtöbb férfi sem vetné meg egyik háromajtóst sem; főleg a kevésbé feminin Volvót.
aug. 23
14:36
Arash AF-10: csak hogy a héten se maradjunk szuperautó nélkül (Auto Pult)
Aki rendszeresen olvassa az Autó Pultot, már megszokhatta, hogy időről időre beszámolunk egy-egy érdekes prototípusról, vagy kimondottan limitált példányszámban gyártott négykerekűről, amely könnyen lehet, hogy soha nem is lát "közterületi" aszfalcsíkot.
aug. 23
16:06
Már teszteli az Audi legkisebb méregzsákját – ősszel érkezik az S1 (Auto Pult)
Alig két hónapja írtuk meg, hogy Rupert Stadler, az ingolstadti gyártó igazgatója egy briteknek adott interjúban elmondta, hogy rövidesen érkezik a Genfben bemutatott A1-es „törpe-Audi” sportváltozata, az S1, most pedig már álcázatlanul tesztelik a németek az autót.

2010. augusztus 24. kedd

aug. 24
9:48
Visszatérő kísértés: Peugeot 504 V6 Coupé (Auto Pult)
Az autók sokunk szívében fontosabb helyet töltenek be, mint egy egyszerű közlekedési eszköz, ám mint arról „Autógyártók ébresztő!” című írásomban beszámoltam, az újonnan gyártott járművek között nehéz igazán szerethető, hogy úgy mondjam lélekkel rendelkező darabot találni. Ami a cikkből kimaradt az az, hogy azért a tökéletes autó legendája létezik,
aug. 24
10:24
A világ első dízel-hibridje a Peugeot-tól: itt a 3008 Hybrid4 (Auto Pult)
Az új Citroen C4-et megelőzve a Peugeot dobta piacra a világ első dízel-hibridjét. Végre, mondhatják sokan teljes joggal, ugyanis ezáltal igazán komoly lépéssel közeledünk a még takarékosabb autózás felé: eddig azt vizsgálhattuk, hogy a benzines-hibrid kombináció, vagy a dízelek takarékosabbak-e, a 3008 Hybrid4 viszont mindenki orra alá borsot törhet e téren.
aug. 24
11:18
A vízzel hajtott hibridautó lehet a jövő záloga? (Auto Pult)
Egy meglehetősen érdekes találmány jutott el szerkesztőségünkhöz: egy 19 éves fiatal vízzel hajtott autót épített. És mielőtt azt gondolnánk, hogy a sokak által kívánt technológia egy csúcstechnológiájú laboratóriumban állt elő, csalódnunk kell: az alkotó, James Tuchel ugyanis a Bahamákon él, és két hónap alatt, helyileg beszerezhető anyagokból állította össze saját „vizesautóját”.
aug. 24
11:54
Sokan csalódtak a BMW M3 GTS teljesítményében (Auto Pult)
A propelleres márka rajongói már alig várták, hogy az M3-asok királyával, a limitált példányszámban, extrém magas áron (Magyarországra legálisan behozva nagyjából 43-44 millió forint) piacra kerülő GTS-sel valaki végre egy hivatalos köridőt produkáljon a Nürburgring legendás Nordschleife-i aszfaltcsíkján.
aug. 24
13:06
Reszkess Dakar, legyőzlek! - itt a VW Race Touareg 3 (Auto Pult)
Aki kicsit is jártas a világ egyik legkeményebb autóversenyében, bizonyára nem hangzik számára ismeretlenül a Volkswagen Race Touareg modellmegjelölés, a németek speciális, gyárilag felkészített terepese ugyanis évről-évre, sorra nyeri a Párizs-Dakar ralikat.
aug. 24
14:00
Felhúzták a méregzsákot: 207 lóerős DS3 Racing (Auto Pult)
Az előszériás DS3 Racing genfi bemutatóját követően most érkezett el az idő, hogy a Citroën lerántsa a leplet felpaprikázott hot hatchének (limitált) szériakiviteléről, illetve nyilvánosságra hozza annak adatait.
aug. 24
15:12
Igazán szexi a Fisker Karma reklámfilmje - érdemes megnézni! (Auto Pult)
Arról már korábban beszámoltunk, hogy a kaliforniai székhelyű Fisker első ízben egy 100 példányt számláló sorozatot gyárt le a Karmából, melyeket tesztelési céloknak vetnek alá (utcai, valamint töréstesztek).
aug. 24
16:06
Már teszteli az Audi legkisebb méregzsákját, az S1-et (Auto Pult)
Alig két hónapja írtuk meg, hogy Rupert Stadler, az ingolstadti gyártó igazgatója egy briteknek adott interjúban elmondta, hogy rövidesen érkezik a Genfben bemutatott A1-es „törpe-Audi” sportváltozata, az S1, most pedig már álcázatlanul tesztelik a németek az autót.

2010. augusztus 25. szerda

aug. 25
10:42
Nagyon égő: már a Ferrarit is érdeklik a 458 Italia tűzesetek (Auto Pult)
Így kezdődik. Először csak enyhe füst szivárog, aztán már a kis lángcsóvák is megjelennek, majd pedig „szerencsésebb” esetben csak az autó hátsó része válik a tűz martalékává - feltéve, ha van valakinek lélekjelenléte, hogy eloltsa a lángokat.
aug. 25
11:54
Ezt meg kell nézni! – videón Walter Röhrl és a legerősebb Porsche (Auto Pult)
Szokták mondani (mi több, ez egy bizonyított tény), hogy az emberek reflexe idősebb korban, leginkább 60 év fölött egyértelműen tompul. Nos, úgy látszik, hogy a 63 és fél éves, legendás Walter Röhrl-re ez a megállapítás nem igazán vonatkozik - legalábbis minden jel erre mutat.
aug. 25
13:06
Az emissziós szabályozások sorra ölik meg a sport(os) autókat (Auto Pult)
Alig két hete számoltunk be a Honda hivatalos bejelentéséről, melynek értelmében a Civic Type-R európai forgalmazása leáll, az autó sportos, pörgős motorja ugyanis nem képes megfelelni a szigorú Euro5-ös emissziós szabályozásoknak, amelyek 2011 januárjától lépnek életbe.
aug. 25
14:36
Szinte tökéletes biztonságot nyújt a vadonatúj Suzuki Swift (Auto Pult)
Az Esztergomban gyártott Swift legfrissebb generációján még jóformán meg sem száradt a festék - sőt, a magyarországi piacra érdekes módon még meg sem érkezett a négykerekű -, az európai autók biztonságosságáért felelős független szervezet mégis kapott belőle néhányat a gyártótól, hogy letesztelhesse az újdonság utas- és gyalogosvédelmét.
aug. 25
15:30
Kiszivárgott fotón a 2012-es Nissan GT-R - hátsókerékhajtással? (Auto Pult)
Szerencsére a tervezett időpontnál hamarabb legeltethetjük szemeinket a Nissan sportautójának ráncfelvarrott, 2012-es változatán, mely ereje teljében várja a Japánban még 2011-ben megkezdeni kívánt értékesítést.
aug. 25
16:06
Nőuralom ellen, hétköznapokra is – Renault Mégane RS teszt (Auto Pult)
Biztos, hogy annyira kedves a barátnő, vagy olyan jól főz az asszony? Vajda kolléga hölgyautó-ajánlója helyett ideje férfi kobakunkat magasra emelni, és a nehezen összespórolt családi pénzt komolyabb játékokra fordítani. Nem bánjuk meg. Sőt, valójában még a könnyűsúlyú építés egyik atyja, Colin Chapman sem ajánlhatna jobbat. Ugyanis a sértődött hölgytársak biztos nem főznek majd ránk egy darabig,…

2010. augusztus 26. csütörtök

aug. 26
9:06
Alaposan felfrissült és olcsóbb lett a Ford Mondeo – minden, amit tudni érdemes (Auto Pult)
Bár az Autó Pult már az új generációnál tart, a Ford azért még egy kört „szalad” a jelenlegi Mondeóval. A legfrissebb verziót már idén, a Moszkvai Autószalonon láthatjuk.
aug. 26
10:36
Kizárólag négyhengeres turbómotorral érkezik az új 1-es BMW (Auto Pult)
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, hamarosan esedékes a legkisebb BMW generációváltása, amely rengeteg újdonságot hoz a bajorok modellpalettájába.
aug. 26
11:48
A Morgan a dízel-hibrid LIFECar2 sorozatgyártását tervezi (Auto Pult)
Nemrég egy nyilatkozat született a Morgan Motor Company részéről, melyben röviden taglalják, hogy piacra kívánják dobni különleges, LIFECar2 névre keresztelt modelljüket.
aug. 26
13:01
Fotókon a leplezetlen Audi A6 (Auto Pult)
Megjelent az első garnitúra kémfotó az új Audi A6-ról, amely szemmel láthatóan az A7 Sportback stílusában készül - az ingolstadtiak minden bizonnyal igyekeznek mihamarabb gyártáskész állapotba hozni az 5-ös BMW riválisát.
aug. 26
14:12
Zsebcirkálók harca: Peugeot 208 GTi-vel a Renault Clio 220 ellen (Auto Pult)
A hírek szerint a Peugeot és a Renault emléket szeretne állítani a 205 GTi-nek, valamint a Clio Williamsnek, így a franciák két új modell jövőre esedékes piacra dobását tervezik.
aug. 26
20:12
"Motor kaput" - híresen félresikerült motorok a (közel)múltból (Auto Pult)
Az autóipar történetében a csodás mérnöki alkotások mellett természetesen kevésbé sikeres művek is készültek, ám ezekről alig, vagy egyáltalán nem hallani - a média nem énekli meg úgy ezeket a történteket, mint a zseniális ötletek kifinomult megvalósulásait. Inkább csak a bosszús tulajdonosok

2010. augusztus 27. péntek

aug. 27
10:01
Rakétasebességgel száguld a diákok elektromos autója (Auto Pult)
Az Ohio Állami Egyetem évek óta próbálgatja szorgalmas diákjainak keze munkáját a méltán híres Utah állambeli Bonneville síkságon. Most sem volt ez másképp, és a srácok tényleg kitettek magukért.
aug. 27
10:54
Másodszor frissül a Lexus IS – ezúttal új dízelmotort is kap (Auto Pult)
Nyakunkon Párizs - mármint természetesen az autószalon -, így a gyártók sorra jelentik be legújabb típusaikat. Bár a modell nem újdonság, nem kivétel ez alól a Lexus középkategóriása sem, az IS, amely 2005-ös bemutatása óta már második modellfrissítését tudhatja magáénak.
aug. 27
12:07
A biztonság terén is remekelt a Hyundai ix35 (Auto Pult)
A európai autók biztonságosságáért felelős szervezet ezen alkalommal a koreaiak ígéretes SUV-ját törte össze. A hobbiterepes ennek eredményeképpen 5 csillagot kapott, tehát az elvárt eredménnyel záródott a próbatétel.
aug. 27
13:00
Hivatalos: felvarrta a Toyota a Highlander ráncait (Auto Pult)
A napokban Moszkvában mutatkozott be a ráncfelvarrott Toyota Highlander. A jelentős tengerentúli piac miatt azonban egy bemutató még az Egyesült Államokban is vár a négykerekűre, valamikor az idei év vége felé.
aug. 27
15:06
Minden a legerősebb Lotus Evoráról – hivatalos képekkel (Auto Pult)
A múlt héten már beszámoltunk a Lotus legújabb, negatív visszhangot keltő históriájáról, melynek során az automata és az erősebb, S verziójú Evorát is kitárgyaltuk, ám akkor az általunk leírt információk még nem voltak hivatalosak.
aug. 27
19:18
Sok-sok veteránnal találkoztunk Győrben – még Ön is megteheti! (Auto Pult)
Egészen véletlenül, a (szinte) láthatatlanul frissült Hyundai i20 fotózásáról hazafelé (a teszt is rövidesen érkezik) igyekezve botlottunk bele a győri ETO Park parkolójában köröző veteránokba.

2010. augusztus 28. szombat

aug. 28
20:48
Igazi családi málhás – Renault Mégane kombi 1.5 dCi EDC teszt (Auto Pult)
Nem először volt szerencsénk a Renault Mégane legtágasabb változatához, a Grandtour névre keresztelt kombihoz (arról nem is beszélve, hogy összességében már számos Mégane tette szerkesztőségünknél tiszteletét): nagyjából öt hónapja már részletesen beszámoltunk Önöknek a tetszetős puttonyosról, melynek személyében akkor a tökéletes családi autót kerestük – hozzáteszem, majdnem sikeresen.

2010. augusztus 29. vasárnap

aug. 29
13:36
Videón vetkőzik a BMW 1-es M Coupé (Auto Pult)
Mivel is lehetne legjobban megédesíteni a vasárnap délutánt, mint a tudattal, hogy nagyon rövidesen valóban bemutatkozik a „legkisebb” BMW M-es verziója. Szebb befejezést nem is lehetett volna találni az 1-es sorozatnak - a Párizsban bemutatkozó, 350 lóerős újdonság méltó módon búcsúztatja majd a szériát.

2010. augusztus 30. hétfő

aug. 30
8:48
A jövő héten bemutatkozik a Citroën DS4 (Auto Pult)
Legfrissebb információink szerint a franciák a héten hozzák nyilvánosságra az első gyári sajtófotókat a várva-várt DS4-ről, amely a gyártó második modellje lesz a DS-palettán.
aug. 30
10:36
Nagy autó, kicsiknek – Hyundai Santa Fe 2.2 CRDi 4WD teszt (Auto Pult)
Talán a lehető leggyengébb konfigurációban került hozzánk a Hyundai középső SUV-ja – így bizony nem lesz könnyű dolga a kategória legjobb ár/érték arányát felmutató testvére, és az erős konkurencia ellen. Lássuk, hogy hogyan teljesített a Santa Fe.
aug. 30
11:31
Eggyel magasabbra: bemutatkozott a Citroën DS4 (Auto Pult)
A Citroënnek nem kell szégyenkeznie lassúság miatt. Alig, hogy beszámoltunk arról, hogy a héten képeken mutogatja majd a DS3 nagytestvérét, már rögtön tucatszám érkeznek az ízelítő képek és információk róla.
aug. 30
12:42
„Törés-biztos” Cadillacen dolgozik a General Motors (Auto Pult)
Már régóta vannak feltételezések arról, hogy egy nap majd talán értelmét veszti a légzsák, vagy a jelenkori technikának megfelelő, a fejet és a nyakat védő, ostorcsapásszerű balesetek elkerülését szolgáló fejtámla. Egy ideális világban ugye mindez úgy történne, hogy
aug. 30
13:54
Lépcsőshátú VW Polo szedán Moszkvában - de sajnos nem nekünk (Auto Pult)
A Volkswagen konszern híres arról, hogy egyetlen technikai alapra számos autót épít; akár a ’népautókat’, a Skodákat, vagy éppen a Seatokat szemlélve számos közös pontot találunk.
aug. 30
15:24
Argentin riválisra talál az Ariel Atom és a KTM X-Bow (Auto Pult)
Manapság kezdenek divatba jönni a szinte csak és kizárólag pályanapokon, vagy egyéb elkülönített szakaszon mókázásra használható autók. A sort az Ariel Atom és a KTM X-Bow képviseli mostanában természetesen az örök klasszikus Caterham mellett
aug. 30
19:55
Öt csillagot és magas pontszámokat kapott a Honda CR-Z (Auto Pult)
Pontosan egy hónapja járt nálunk a Honda CR-Z, mellyel akkor egy teszt keretében ismerkedtünk. Most is sorra került a japán négykerekű, ám ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen eredménnyel zárta az Euro NCAP által végzet törésteszteket.

2010. augusztus 31. kedd

aug. 31
9:25
Négyajtós kupétanulmánnyal indul a Mazda új formanyelve - videóval (Auto Pult)
Némileg váratlanul, egy milánói sajtós rendezvény keretében leplezte le a Mazda legújabb tanulmányát, amely a márka új arculatát hivatott bemutatni.
aug. 31
10:18
Senki földjén - 1757 lóerő, négy autó, egy teszt (Auto Pult)
Azoknak, akik manapság sportautót szeretnének vásárolni igen, nehéz dolguk van, hiszen a kínálat több mint bőséges. Aki egy vérbeli versenyzőre vágyik, voksolhat például egy Porsche 911-re, egy Ferrari 458 Itáliára és még hosszasan sorolhatnám. De mi a helyzet azokkal, akiknek ugyan egy-egy V8-as motor hörgő üvöltésétől vagy egy turbófeltöltő sivító hangjától forr a vér az ereikben, de egy percig…

Keresés