A krónikus gyulladás számos egészségügyi problémával összefüggésbe hozható, és sokszor nem is feltűnő életmódbeli tényezők tartják fenn. Mutatjuk, mely négy szokás árthat a legtöbbet, és hogyan lehet visszaállítani a test egyensúlyát.
Nem mondom, hogy minden másképp lenne, ha időben észrevettem volna. Könnyű tudni és nagyjából elfogadni most, ami valaha csak idegesítő, kezelhetetlen volt. Édesanyám demens, az a fajta leépülés jellemzi, amikor az alap személyiségjegyek indokolatlanul felerősödnek – persze a memóriazavar mellett.
Ugandában ezentúl minden hónap utolsó szombatján háromórás kötelező közösségi takarítást tartanak, amelyen a 18 és 65 év közötti, munkaképes lakosoknak részt kell venniük - jelentették be pénteken a helyi hatóságok. A távolmaradókat szankciókkal fenyegetik.

Ha van egy akármilyen pici erkélyünk, amin elfér néhány balkonláda, már érdemes virágokkal díszíteni, hiszen sokkal szebb lesz tőle. Akkor sem kell félnünk, ha a körülmények mostohák vagy notórius virággyilkosok vagyunk, mert számtalan nagyon szívós dísznövény létezik.
Negyvenöt résztvevővel, egy héten át tartó zenei, lelki és közösségi programokkal rendezték meg idén a XXIII. Kárpátaljai Keresztény Gitáros Tábort. A tábor immár több mint két évtizede kínál találkozási lehetőséget a kárpátaljai magyar fiatalok számára, ahol a gitártanulás mellett a hit megélése, a barátságok és a közösségépítés is kiemelt szerepe

A Bitcoin a múlt heti lokális csúcs után 64 000 dolláron stabilizálódott az árfolyam, majd az ezt követő lassú emelkedés során a BTC ismét egymás után áttörte a héten a 65 000, majd a 66 000 dolláros ellenállási szinteket. Egyes tőzsdéken a jegyzés rövid időre újra elérte a 67 000 dollárt is, ami új csúcsot

A bizalom az egyik legfontosabb alapja bármilyen kapcsolatnak, legyen szó barátságról, párkapcsolatról vagy munkahelyi viszonyról. Vannak azonban árulkodó jelek, amelyekből idővel jól látszik, ha valaki nem őszinte, és inkább manipulál, mintsem tisztességesen bánik másokkal.
Ugye, te is hallottad már azt a mondást, hogy az vagy, amit megeszel? Kiderült, hogy sokkal inkább azok vagyunk, amit a nagyszüleink ettek. Azt is elmondjuk, miért!