Sajtóinformációk szerint az Amazon alapítója, Jeff Bezos is befektethet az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolba. A Sky News kiderítette, hogy a mágnás a Queens Park Rangers korábbi társtulajdonosával, Amit Bhatiával tárgyalt ez ügyben. A Financial Times szerint a konzorciummal kötött megállapodás több mint 6 milliárd dollárra értékelné
A Debreceni VSC hazai környezetben 1-0-ra nyert az örmény Pjunyik Jereván ellen a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első, csütörtöki felvonásán.
Jó iramú, helyzetekben gazdag mérkőzésen tette meg az első lépést a továbbjutás felé a Debrecen. A hajdúságiak ugyanis Cibla Flórián tökéletesen szabott tekerésével 1-0-ra felülmúlták az örmény Pjunik Jerevánt a Konferencialiga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén. A Lokihoz a nyáron kinevezett Gert Remmel és játékosai csak azért lehetnek
A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re győzött csütörtökön a holland Twente vendégeként az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első felvonásán.
Vereséget szenvedtek, mégis emelt fővel hagyhatták el a pályát Bognár György és játékosai. A Paks ugyan nagyot küzdött, de végül 2-1-re kikapott a Konferencialiga-selejtező második fordulójában a jóval esélyesebbnek tartott görög Panathinaikosz ellen. A tolnaiak végig bátor játékot mutattak, azonban végül egy öngól jelentette a különbséget.
A Ferencváros idegenben 2-1-re legyőzte a holland Twentét az Európa-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén. A zöld-fehérek ugyan hosszú időn keresztül védekezésre kényszerültek, Lenny Joseph duplájának köszönhetően előnyből várhatják a budapesti visszavágót.
A Nyíregyháza–Újpest mérkőzéssel péntek este (M4, 20) kezdetét veszi a labdarúgó NB I 2026-2027-es szezonja. A hazai élvonalban ezúttal is 12 csapat méri össze a tudását, ám egy fontos szabály változott. Hosszú idő után a Ferencváros sem címvédőként vág neki a sorozatnak, de az egyéni díjakért is nagy lehet a csata.
Pénteken a Nyíregyháza–Újpest mérkőzéssel kezdetét veszi a labdarúgó NB I 2026-2027-es szezonja. A csapatok komoly átalakuláson mentek át, jelentős edző- és játékosmozgások is voltak, többek közt Bajnokok Ligája-győztes futballista is érkezett. Hosszú idő után nem a Ferencváros a címvédő, az ETO FC pedig az előző idény bravúrjának megismétlésére ké
A mogyoródi Forma-1-es versenypályán már csütörtökön is szép számban jelentek meg a szurkolók, miközben a száguldó cirkusz sztárjai is egymás után érkeztek. Az idei versenyt egy teljesen megújult Hungaroringen rendezik – mutatjuk a menetrendet.
Borbély Balázsnak a holland újságírók egyetlen kérdést sem tettek fel a Ferencváros Twente elleni győzelme után. A magyar rekordbajnok bravúros sikert aratott Hollandiában, de ennek receptje nem érdekelte a kollégákat. Kínos pillanatok a mindössze 10 másodperces sajtótájékoztatón.
Élete egyik legmeghatóbb pillanatát élte át Szalai Fanni a Hungaroringen. A mindössze 18 éves, de már felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes magyar triatlontehetség abban a hitben érkezett a hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíj helyszínére, hogy betekinthet a Red Bull kulisszái mögé, ám percekkel később már a könnyeivel küszködött.
Egészen elképesztő: az amerikai Folarin Balogun kiállítása után fogadni lehetett a lehetetlenre, vagyis arra, hogy a támadó eltiltottként pályára lép a Belgium elleni világbajnoki nyolcaddöntőben. Miután Donald Trump amerikai elnök Gianni Infantinónak intézett telefonhívása után a FIFA felmentette a labdarúgót, valóban játszhatott a mérkőzésen. Eze
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a közösségi oldalán jelentette be, hogy a Ferencváros vendégül látja a Groupama Arénában a spanyol Real Madridot. A találkozót augusztus 8-án rendezik. Az NB I-ben elmarad a Fradi-ETO rangadó.
Fabrizio Romano, a megbízható transzferújságíró szerint a Villarreal előrehaladott tárgyalásokat folytat a magyar kapussal. A 36 éves játékos a személyes feltételekben már szinte teljesen megegyezett a Bajnokok Ligájában induló spanyol csapattal.
Az Újpest pénteken este 8 órakor, az első forduló nyitómérkőzésén kezdi a 2026/27-es NB I-es szezont Nyíregyházán. A szezonrajt előtt a lilák ügyvezető igazgatója, Benczédi Balázs, illetve sportigazgatója, Dárdai Pál ült le beszélgetni többek között a Blikk-kel. Szóba került az utánpótlás, a csapaton belüli hangulat és a nyári átigazolások is.
A korábban gondoltnál súlyosabb a térdsérülése Frenkie de Jongnak, ezért a Barcelona 29 éves holland labdarúgója az alapozás helyett heteken át csak rehabilitációs munkát végezhet, és nagy valószínűséggel még a bajnoki rajtról is hiányzik majd.
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) bejelentette, hogy Jürgen Klopp lesz a válogatott szövetségi kapitánya. A szakember legutóbb a Liverpool vezetőedzője volt, azóta a Red Bullnál dolgozott, ő felelt a cég futball stratégiájáért. A megbízása 2030-ig szól, így ő vezeti majd a csapatot a 2028-as Európa-bajnokságon és a 2030-as világbajnokságon is.
A Ferencváros megerősítette a hírt, hogy José Mourinho csapata, a Real Madrid lesz az ellenfelük a Groupama Arénában augusztus 8-án. A jegyértékesítés a bérletesek számára indul, a belépéshez pedig kötelező a szurkolói kártya.
A kerékpársportban folyamatosan keresik azokat a természetes táplálékkiegészítőket, amelyekkel akár a legminimálisabb fejlődés vagy a jobb regeneráció elérhető. Mire jó a brokkoli, a meggylé, a lazacmaradék vagy éppen a gránátalma?
Roller és kajak – ez volt a két legnépszerűbb jármű eddig a Hungaroringen. A 41. Magyar Nagydíj felvezetéseként a versenyzők olyan sportokat is kipróbálhattak, amit eddig még sosem. A vezérigazgató pedig még csocsózott is
A Formula-1 Magyar Nagydíj versenyhétvégéjén hosszabb menetidőre és torlódásokra kell számítani az M3-as autópálya fővároshoz közeli szakaszán – hívta fel a figyelmet a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Fabrizio Romano szerint Gulácsi Péter nagyon közel került ahhoz, hogy az RB Leipzig csapatából a Villarrealba igazoljon. A Bild is úgy tudja, hogy a magyar kapus és a spanyol egyesület már majdnem megegyezett egymással. A két klub között még nem kezdődtek meg a tárgyalások, ugyanakkor Gulácsit valószínűleg olcsón elengedik.