Az év legjobban várt moziélménye az év legellentmondásosabb moziélménye: elképesztő kettősség jellemzi Christopher Nolan nagy dérrel-dúrral beharangozott akcióeposzát. Bár az anyagi siker nem marad el, az Odüsszeia megosztja a nézőket.
Elkezdődött Az Ígéret című új napi sorozat forgatása, amely 1984-be, a rendszerváltás előtti Pécsre repíti vissza a nézőket. A renitens showrunnere és A Király rendezője a nézők által felajánlott '80-as évekbeli tárgyakkal építette fel a legújabb időgépet.
A József Attila-díjas meseírót tizenévesen sodorta el Shakespeare. A Boribon és az Annipanni-sorozat szerzője arról a drámáról mesélt, ami megváltoztatta az életét.
Csütörtök este véget ér a bizonytalanság: kihirdetik a 2026-os felvételi ponthatárokat, és eldől, hogy a rekordszámú, több mint 140 ezer jelentkező – az elmúlt 15 év legmagasabb létszáma – közül ki hová nyer felvételt. A ponthatárok napra pontosan egy évvel a 2025-ös kihirdetés után, július 23-án, este 8 órakor válnak ismertté.
Bongorral, Kolibrivel és Pálinkás Tamással, az Isten Háta Mögött frontemberével beszélgettünk a Fishingen. Az adásban szó esett függőségekről, józan alkotásról, a koncert utáni ürességről és arról is, hogy vajon tényleg minden zenész imposztorszindrómával küzd-e.
Egy évvel a fejbe lövős eset után Majka újra fellépett a fesztiválon, ahol felelevenítette a tavalyi eseményeket, és azt is elmondta, hogy most már nem aktuális a Csurran, cseppen, "de addig is isten áldja Bindzsisztánt".
Folytatódik az Exek csatája Kibeszélő, amelynek második részében Zsigmond Angi és Mészáros Bende ül le Kamarás Norbival. Az egykori pár őszintén mesél arról, mi vezetett a szakításukhoz, milyen most a kapcsolatuk, letiltották-e egymást, és hogy volt-e már valaki más a képben a szétválás óta. Angi arról is beszél, hogy felmerült benne: lehet, hogy k
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a Magyar Automobil Részvénytársaság Arad (MARTA) egykori székhelyét. A műemlék épületet uniós alapokból és helyi költségvetési forrásokból újítják fel, miután a partiumi város önkormányzata szerdán jóváhagyta a projektet.
A gyerekkor nemcsak felhőtlen pillanatokat, hanem homályos, nehezen érthető, sőt traumatikus eseményeket is tartogat. Szekrényes Miklós Meseszag című kötete ezeket mutatja meg.
Az ÉS idei 30. számában nekrológ Ludassy Máriáról. Interjú Erdős Virággal. Kritika Mészöly Ágnes és Tompa Andrea könyvéről. Solymosi Bálint verse, Bozsik Péter prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Csak az űr maradt, ez az örökségünk... még az 1990-es években is jobban működő fórumok voltak. Mindent elölről kell kezdeni. Mindent át kell fésülni – Az irodalom jövőjéről indított Idő van körkérdésünkre Kiss Noémi válaszol.
Vadonatúj, itthon még sosem látott epizódokkal érkezik július 27-én A pokol konyhája 24. évada a TV2 Séfre. Gordon Ramsay legendás műsora ezúttal az Államok csatája alcímet kapta, a fődíjért ugyanis az Egyesült Államok húsz eltérő államából érkező séf küzd meg. Hétköznaponként este hét óra után tíz perccel kezdődik az adás, ami ezúttal sem lesz izg
Johnny Depp sokkolta a San Diego Comic-Con közönségét, amikor váratlanul, a felismerhetetlenségig elmaszkírozva, őszülő pofaszakállal és komor arckifejezéssel lépett színpadra. Már meg is jelent új filmjének, az Ebenezernek az előzetese, amelyben Ebenezer Scrooge-ot alakítja a Karácsonyi énekből.
A gyümölcsleves a nyári szezon egyik legkedveltebb fogása, amely hűsít, mégis laktató, és szinte bármilyen szezonális gyümölcsből elkészíthető. A legtöbb
A legtöbb nő nemcsak a saját működéséért felel, hanem másokéért is. Figyel a gyerekére, a párjára, a szüleire, és gyakran előbb észreveszi, ha valami nincs rendben, mint bárki más. Miközben mindenkit támogat, a saját állapotát sokszor későbbre hagyja. A mentális és fizikai egészség nem akkor kezdődik, amikor már jelez a test, hanem jóval előtte. Eg
Az archívumok hozzáférhetősége lehetővé teszi, hogy a közösség kapcsolatban legyen a saját történetével, és ne csak elszenvedője, hanem alakítója is legyen annak – Kulturális, irodalmi és tudományos tartalom a megújuló közmédiában 2.: az Archívum címmel tartottak szakmai háttérbeszélgetést a napokban a közszolgálati rádió jövőjéről. Ott hangzott el
Létezik-e a Sátántangó-univerzum? Miért nehéz a magas irodalmat vászonra vinni? Vágvölgyi B. András újságíróval, filmrendezővel és Török Ferenc filmrendezővel kerestük a választ ezekre a kérdésekre a Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című könyvünk bemutatóján. Most meghallgathatod az est beszélgetéseit.