A Virágos Magyarország 2024-es döntőjének ünnepélyes díjátadó gálán öt települési kategóriában és hat kiemelt témában összesen mintegy nyolcvan elismerést osztottak ki a pályázó településeknek. Idén a nagyvárosok között Nyíregyháza, míg…
Az utóbbi időben Magyarországon az őshonosakon kívül nagyon sok mediterrán eredetű, főleg Olaszországból származó örökzöld növényt telepítettünk. Ezek kényesebbek, több odafigyelést igényelnek.
Időnként mindenki vágyik egy friss, új megjelenésre, és mi más lenne ennél tökéletesebb módja a változtatásnak, mint egy teljes hajstílus átalakítás? A frodrászok szerint van most öt nagyon menő stílus, amit gyakran kérnek tőlük a vendégeik, mégpedig okkal.
Már megint kifogytál a megnézendő filmekből és sorozatokból a Netflixen, vagy elbizonytalanodtál, mit érdemes megnézned az újdonságok közül? Szerencsére a toplistás szekció általában tele van érdekesebbnél érdekesebb műsorokkal. De mi most össze is gyűjtöttük neked a legjobbakat!1. Cobra KaiA népszerű sorozat a hatodik évad második részének megjele
A Született feleségekben Gabbyként szereplő Eva Longoria nemcsak a népszerű szériában, hanem a való életben is divatikon – a legutóbbi megjelenésével ismét bebizonyította, hogy a stílusérzéke továbbra is töretlen.
A gyermekkori leukémia ellen harcoló kis betegek ma már nagy esélyekkel indulnak a csatába, azonban a betegség ellen egy egész hadseregre is szükségük lehet. Éppen ezért a Gyermekleukémia Alapítvány már 21 éve segíti anyagilag a leukémiával és daganatos megbetegedéssel küzdő családokat a magánszemélyektől és a cégektől érkező feljánlásoknak és adom
Nem csak rossz ránézni, de a vendégeink szemében is rossz benyomást kelt, ha a fürdőben, konyhában koszos a fuga. Ha viszont tiszta, annak viszont újszerű, igényes hatása van. Fugatisztítás házilag. De mit csináljunk, ha hiába takarítjuk a csempéket rendszeresen, hiába súroljuk akármivel, csak nem szűnik a lehangoló szürkeség? A koszos fuga egy gya
Évtizedeken át nem sikerült azonosítani egy titokzatos "fantomvegyszert", ami az ivóvízben található – erre viszont most sor került, és ez az anyag teljesen új a tudomány számára.
Az airfryer az elmúlt időszakban a gyors és egészséges sütés szinonimájává vált. Ez nem véletlen, hiszen az olajmentes sütés alternatívája és az alacsonyabb kalóriatartalom sokkal egészségesebb választásnak bizonyul első hallásra. Ugyanakkor sokakban felmerült az aggály, hogy a magas hőmérsékleten történő sütés során nagyobb mennyiségű akrilamid ke
Elsősorban a hóval borított területeken nagyon hideg lesz, ez komolyan megterheli a keringési rendszerünket – a Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint.
A karácsony békés, meghitt, szeretetteljes ünnep, éppen ezért oly sokak kedvence. De nem volt ez mindig így, sőt, van, ahol a mai napig érdekes, kissé bizarr hagyományok vonatkoznak erre az időszakra. A következőkben ezeket vesszük sorra!
Vlagyimir Putyin csütörtök este azt mondta, hogy az Oresnyik ballisztikus rakéta 10 Mach, azaz másodpercenként 2,5-3 kilométeres sebességgel támad, ezért egyetlen jelenlegi légvédelmi vagy rakétavédelmi rendszer sem tudja kivédeni.
Valld be, hányszor történt meg, hogy egy hosszú nap után csak lehuppantál a kanapéra, és valami új sorozat társaságában próbáltad meg elfelejteni a világot! Amikor a kanapé lesz a legjobb barátod és a Netflix a mentőöved, könnyen azon kaphatod magad, hogy a szenvedély szikrája lassan kihuny a kapcsolatban. De ne aggódj – van megoldás! Nézzük meg, h
Ez a játékos sütemény nosztalgikus időket idéz. Azt, amit ma már legfeljebb megsárgult fotókon vagy régi filmeken lelhetünk fel. A dominó szelet is ilyen, öreg receptes könyvek lapjairól támad fel. Hétvégére, ünnepre megéri kipróbálni!
A Gladiátor második részében a ravasz és nagyravágyó Macrinust, a rabszolgák impresszárióját alakítja, hamarosan kirándulást tehet a Marvel-univerzumba, és talán A védelmező címszerepét is magára öltheti még: Denzel Washington 70 évesen is szenvedélyesen szereti a mesterségét, igaz, már eljátszadozott a nyugdíjba vonulás gondolatával, s nemrég arró
Valld be, neked is volt már olyan időszak az életedben, amikor szinte semmivel nem voltál elégedett. Emlékszel még rá, mi segített akkor? Általában a nehéz periódusokból vagy az unalmasnak tűnő évekből egy-egy drasztikus változás jelentheti a kiutat.
A franciaországi Poitiers Egyetem munkatársai szerint a tökéletes alvás titka a kellően alacsony, egész pontosan -90 Celsius-fokos hőmérséklet. Igen ám, de hol találkozhat az ember (biztonságos körülmények között) ennyire extrém hideggel, és miként javítja e különös módszer az alvásminőséget?
Az elmúlt években sok magyar számára megszokottá vált, hogy a havi nagybevásárlást már nem a hazai szupermarketekben intézi, hanem akár több száz kilométert utaznak valamely határon túli boltban. Az infláció és az áremelkedések egyre több embert ösztönöznek arra, hogy körülnézzenek a szomszédos országokban is, hiszen gyakran jelentős összegeket tud
Diétázol, de nem úgy olvadnak le rólad a kilók, ahogyan azt te eltervezted? Annak ellenére, hogy mindent megteszel a kalóriadeficit érdekében, nem mozdul a mérleg nyelve? Sportolsz is, de úgy érzed, nem formásodsz és izmosodsz? A baj nem feltétlenül veled van, hanem azzal, hogy lehet, hogy fogalmad sincsen, milyen testalkat típussal rendelkezel, ek
Az EgészségAblak alkalmazással a betegek gyorsabban bejutnak a járóbeteg-szakellátásra, ki tudják választani a rendelőkben a számukra alkalmas időpontot
Sokan már azt is megdöbbentőnek találták, hogy a tudósok a hozzánk legközelebb eső égitesten, a Holdon különböző földi anyagokat találtak. Ez azonban semmi egy új felfedezéshez képest: az új kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a csillagok legalább harmada tartalmaz olyan fémeket, amelyek a Földön is megtalálhatók.
Békalencse társulások viszonylag gyakori növénye, ami akár kisebb tavakban vagy vizesárkokban is megjelenhet: a lápi aldrovanda 1982 óta élvez védettséget, természetvédelmi értéke 50.000 forint. És bár fokozottan nem védett, érdemes vigyáznunk rá – mutatjuk is, hogy miért!
Egy mondás szerint, ha szeretjük a munkánkat, akkor úgy érezzük, mintha soha egy napot sem dolgoznánk. Mindez nem egyenlő azzal, amikor a munka iránti szenvedély mániába csap át.
A fűthető kabát nemcsak praktikus, de egy kis technológiai izgalmat is csempész a téli, hidegebb hétköznapokba, így ha már unod a réteges öltözködést, itt az ideje, hogy kipróbáld!
Az asztrológia régóta lenyűgözi az embereket, ugyanis segítségével az élet különböző aspektusaiba kaphatunk betekintést. Ezen szempontok közül különösen kiemelkedik pénzvonzó képességünk. Míg a pénzzel kapcsolatos szerencsét gyakran önkényesnek tekintik, az asztrológiai hiedelmek azt sugallják, hogy bizonyos csillagjegyek szerencsésebbek, mint máso
Akár munkába indulsz, akár egy esti programra készülsz, minden alkalomra akad egy-egy "must have" fekete-alapú összeállítás, amivel hihetetlenül stílusos lehetsz.
A kisebb teraszok, szobák vagy kertek nem jelentik azt, hogy teljesen le kell mondanod az otthoni wellnessről. A minőségi választék növekedésével könnyen megtalálhatod a kisebb méretű masszázsmedencédet, ami örömet és kikapcsolódást visz majd az életedbe. Jöjjön három masszázsmedence, amely kis helyen is tökéletes masszázs élményt kínál!
Ha te is szeretnél friss gyümölcsöket termeszteni otthon, ezek a fák ideális választások lehetnek. Hozz ki többet a kis térből, és élvezd a frissen szedett gyümölcsök ízét!
A norvég panel fűtés és a klíma között választani nem egyszerű. Mindkét megoldásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Az alapvető különbség, hogy a klíma a helyiség levegőjét melegíti fel, a norvég panel fűtés pedig egy sugárzó hőforrás, ebből a szempontból a radiátorra hasonlít. Lássuk részletesen! Azt, hogy a norvég panel fűtés vagy a klíma