Bejártuk a 260 kilométeres kört a középkori földrengés nyomában, ahol barokk műemlékek versenyeznek homokos strandokkal. Több száz méteres emelkedők, egy görög színház romjai, és egy olyan város távol a turistahadaktól, amely szépségben felveszi a versenyt Szirakúzával.
Nem a férfiasság kérdése a sperma minősége – sajnos, napjainkban nem kevés férfi küzd a spermaminőség romlásával. Lássuk, mivel segíthetünk természetes úton?
Idehaza annál keresettebbek az automata váltós használt járművek, minél magasabb árkategóriába esnek, ám - némileg meglepő módon - ezekre a modellekre még az olcsóbb autók piacán is óriási a kereslet.
Az ezredfordulót után egyszerűen kialudt a kisméretű, vékony férfiórák gyengén pislákoló lángja, azóta pedig már a végét járja a minél nagyobb órák trendje, viszont nem látszik, hogy ismét divatos lenne…
A libamájból készített finomságokat nagyrészt luxus étkekként tartjuk számon. Világszerte vannak országok, ahol az állatvédelmi aggályok miatt betiltották az árusításukat. Márton-nap kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy honnan ered a libamáj feldolgozásának hagyománya.
Minden egyes kapcsolatból tanulhatsz, ez tény. Azonban, ha időben felismered, hova is sorolhatjátok magatokat, úgy a fejlődés már akkor kezdetét veheti, amikor még javában együtt vagytok. Sőt! A ráébredés azt is jelentheti, hogy egy életre megalapozzátok a kapcsolatotokat.
Bármilyen hihetetlen, diéta során nem csupán az olyan magas szénhidráttartalmú ételeket érdemes egy időre száműzni az étrendből, mint a tészta vagy a fehér kenyér, hanem számos, egyébként igencsak egészséges eledelt is.
Tim Cook, az Apple jelenlegi vezérigazgatója élete egyik legnagyobb kiváltságának tartja, hogy annak idején a techóriás fiatalon elhunyt társalapítója, a zseniális feltaláló-üzletember, Steve Jobs szárnyai alatt tanulhatott. Cook nemrégiben elárulta, szerinte mely tulajdonsága emelte igazán naggyá az IT és a szórakoztatóipar néhai gigászát.
Hogyan élték túl az áldozatok a megpróbáltatásokat? Miként tudtak talpon maradni? Hogyan viszonyultak a diktatúra egyházellenes tiltásaihoz? Ennek bemutatására vállalkozik a két éve megnyílt zalaegerszegi Mindszentyneum Egyházüldözés a kommunista diktatúra alatt című állandó kiállítása. A tárlat szubjektív nézőpontból hív megemlékezésre, mintha egy
Az életrajzi filmek újra aranykorukat élik Hollywoodban: az elmúlt években a filmvászonra vitték többek közt Amy Winehouse, Elvis és Freddie Mercury életét is, hamarosan pedig a poplegenda, Michael Jackson sikerekkel és tragédiákkal tarkított kerek 50 évét láthatjuk a mozikban.
Bár sok ételről azt gondoljuk, hogy magas fehérjetartalmú, valójában nem tartalmaznak annyi proteint, mint azt várnánk. Azokban az ételekben, amelyeket gyakran fehérjeforrásként hirdetnek, valójában más makrotápanyagok - például zsírok és szénhidrátok - nagyobb arányban találhatók meg. A megfelelő mennyiségű fehérje bevitel eléréséhez ezek az étkez
A kiváló kondíció megőrzése és a jó közérzet fenntartása minden életkorban kiemelten fontos, különösen 40 éves kor fölött, amikor testünk igényei megváltoznak. Számos étrend-kiegészítő áll rendelkezésre a vásárlók részére, de miért is érdemes a Hazai Gondoskodás™ termékcsaládot választani? Miben különbözik a többitől, és hogyan biztosítja azt a mi
November 9-e az asztrológiában egy különleges nap, amikor a pozitív energiák, a szeretet és a jó kívánságok ezerszeresen képesek megváltoztatni az életünket.
A thymus (tímusz, csecsemőmirigy) a nyirokrendszer szervei közé tartozik, szegycsontunk mögött helyezkedik el. Legnagyobb méretét kamaszkorban éri el, utána folyamatosan zsugorodik. A fehérvérsejtek közé tartozó T-limfociták éréséért felelős.
Az Európai Uniót is érintő gyógyszerhiány megszüntetése érdekében a létfontosságú gyógyszerekről szóló törvény részeként vissza kell hozni a gyógyszergyártást Európába
Az idei évben is egy mesebeli adventi időszakkal vár Siófok! November 30-án nyílik a Téli Varázs adventi programkavalkád a siófoki Fő téren. Az ünnepélyes megnyitó előtti csütörtök-pénteken pedig városnapokat tartanak kvízekkel, vásárral és koncertekkel.
Vannak színésznők, aki egy meghatározó szerep miatt lettek híresek, énekesnők, akik földöntúli hangjuknak köszönhetően, míg más sztárok legendás szépségük vagy domborulataik miatt. És vannak olyan celebnők is, akiknek ikonikus frizurájuk felejthetetlen a mai napig.
Egy karakteres, jó illat nagyban meghatározza, hogy mit gondolnak rólunk az emberek, akár pozitív, akár negatív irányba. Most mutatjuk a részleteket, hogy a hozzád illőt válaszd!
Hogyan válik valaki kezdőből ismert szerzővé ma Magyarországon? Hátrány-e, hogy férfi vagy nő az illető? A magányos szakma dacára lehet-e csapatban énmárkát építeni női szerzőként?
Ahogy növekszik Kubából az Egyesült Államokba kivándorlók száma, úgy gyarapszik a hátrahagyott háziállatoké. A legtöbben egyszerűen nem tudják vállalni az állatok beutaztatásával járó költségeket. Ráadásul az amerikai hatóságok pár hónapja szigorították a háziállatokra vonatkozó behozatali szabályokat. Ez tovább nehezíti a kutyával vagy macskával v
Ez a stílusú csizma jól követi a láb vonalát, kényelmesen felhúzható, és remekül mutat különböző szettekkel. Nem csoda, hogy minden nő erre vágyik idén ősszel.
Autizmus gyanúja esetén egy elbizonytalanodott, kétségbeesett szülőt csak egyetlen dolog nyugtat meg, ha hiteles szakemberektől kapja meg kérdéseire a válaszokat, illetve ha gyermeke mihamarabb gondos szakértői kezekbe kerül. A korai diagnosztikának komoly jelentősége van tehát, mert nagyon nem mindegy, hogy hány éves korban derül ki az autizmus, é
Utazás közben sok fura dologgal találkozhat az ember, de a dobozos levegő sokak szerint már átlép egy határt. Az még bizarrabb, hogy nem is olcsó a dolog.
Huszonnégy órán át tartó élményfestésen vehettek részt az alkotás kedvelői a PsychArt 24 – Művészeti maratonon. Ez már önmagában rendhagyó, de az esemény igazi különlegessége, hogy a jelenlévők együtt alkothattak mentális zavarral élőkkel. A művészet nyelvét mindenki beszéli, vallják a rendezvényt szervező Moravcsik Alapítvány munkatársai. Fekete F
Az észak-európai szigetország gazdasága ma erősebb, mint valaha, a helyi munkavállalók elégedettsége pedig hosszú idő után a tetőfokára hágott. Mindkét lehengerlő fegyverténynek köze van a négynapos munkahét bevezetéséhez.
Jóváhagyta a szlovák törvényhozás szerdán azt a kormányelőterjesztést, amely a vonatkozó törvény módosítása által javít az egészségügyi dolgozók bérrendezésének ütemén, amelyet a kormány eredeti költségvetési konszolidációs intézkedései visszafogtak.
Van, ahol mindennap a kapu előtt kell várakozniuk, és csak ünnepekre, szülői értekezletekre mehetnek be. Máshol szabadabban mozoghatnak a suli épületében. Mennyi szülői jelenlét ideális az iskolában, és kinek a szempontjából?
Ebben a szezonban a könnyed, vidám táskák kerülnek előtérbe, amelyek tökéletesek a pörgős hétköznapokhoz és a kedvenc sporteseményeidhez is. Gondoljunk csak a letisztult keresztpántos darabokra, az egyszerűen tisztítható táskákra és a sportos ihletésű különlegességekre! Akár egy blézerrel, akár a kedvenc melegítőddel viseled, ez a 10 sportos táska
A minőségi családi időtöltésből egyre többet követel magának a internet, a tv és a különféle online játékok. Nehéz megálljt parancsolni a gyors örömöket ígérő ingereknek és korlátok közé szorítani a netezést. Egy otthoni masszázsmedencével könnyen visszanyerhetsz a békés együtt töltött időből egy nagyobb részt, és még az egészségeteknek is jót tesz
Úgy tűnik, egyáltalán nem kell messzire mennünk, ha igazi ünnepi hangulatra vágyunk.Bár ezek az események Bécsig nyúlnak vissza – a város első feljegyzett decemberi vásárát 1298-ban tartották –, a hagyomány az évszázadok során világszerte elterjedt.Németországtól és Svájctól kezdve Szingapúrig és New Yorkig nehéz olyan áhított úti célt találni, aho
Végre elérkezett a hét utolsó munkanapja, amikor a feladataid végére pont kerülhet és átadhatod magad a pihenésnek, előtte azonban mindenképp érdemes elolvasnod a horoszkópodat!