Annyiféle baromfit tartsunk csak, amennyinek a külön elhelyezésére lehetőségünk és helyünk van. Együtt tarthatók a különböző fajtájú, de egy korcsoportba tartozó baromfiak.
Alapélményem volt New Yorkban a szédülés. Nem múlt el hét nap alatt sem, pedig azt hittem, idővel megszokom a hatalmas tereket, a nagy magasságokat, a villámgyors lifteket, a nyaktörő érzést, amikor keresem a szememmel egy épület tetejét, vagy a rémületet, amikor elszáguld mellettem egy metrószerelvény.
A hidegebb hónapok különösen nagy kihívást jelentenek szemünk egészségére, köszönhetően a hideg levegőnek, a fűtött helyiségeknek és a fokozott képernyőhasználatnak.
Ha egy mondatban kellene megfogalmazni, miért csodálatos dolog negyven pluszosnak lenni, az így hangzana: "ilyenkor már elég idős vagy ahhoz, hogy ne más akarjon formálni, de pont jó korban, hogy te formáld magadat".
A COPD a hörgők és a tüdők károsodásával járó progresszív betegség, melynek tünetei egyénenként változhatnak, és a betegség súlyosságától függően különböző intenzitásúak lehetnek.
Gyakran épp a gyász mutat rá arra, hogy az egykor agresszív szörnyeteg is valaha egy védtelen, bántalmazott gyerek volt. Ez azonban nem validálja a tetteit.
A gerinc egyike az emberi test legfontosabb szerveinek. Nem csupán törzsünk támasztékaként szolgál, de kulcsfontosságú a szerepe a mozgásban és az idegrendszer megfelelő működésében is. A gerinc egészségének fenntartása esszenciális a jó életminőséghez, hiszen, ha a gerincünk fáj, egészen hétköznapi tevékenységeink válnak nehézzé, végső soron lehet
Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a túlzott alkoholfogyasztás ártalmas a májra és a szívre, de sokan nem gondolunk bele, milyen hatással lehet az agyunkra.
Könnyedén biztosíthatjuk otthonunk energiahatékonyságát és megelőzhetjük a hőhidak kialakulását, ha „varrat nélkül” integráljuk az ablakot, az ablakpárkányt és a napellenzőt. Szakértőnk elmondja, mit érdemes tudni erről a megoldásról.
A függönyök alapvetően meghatározhatják otthonod stílusát és hangulatát. A jól megválasztott darabok igazán kellemes összhatáshoz járulhatnak hozzá, míg a kevésbé szerencsés választások rengeteget ronthatnak az összképen.
A Counterpoint Research új felméréséből kiderül, melyek voltak az idei harmadik negyedév legkeresettebb okostelefonjai a globális piacon. Az Apple ugyan változatlanul őrzi megingathatatlan elsőségét, de az összesítésben a Samsung és a Xiaomi készülékei is jól szerepeltek.
Marokkó színes világa gyönyörű tengerparti városokkal, gazdag történelmi múlttal, és változatos kultúrával várja az utazókat. Az ország legérdekesebb helyei – Agadír, Taghazout, Szavíra, Casablanca és Rabat – csodás kalandokat nyújtanak azoknak, akik ezt a különleges és lenyűgöző országot tervezik felfedezni.
A Forma-1 27 éves világklasszisa a legvagyonosabb holland állampolgárokat tömörítő Quote 500 listára is felkerült, s ennek kapcsán egy nem hétköznapi rekordot is begyűjtött.
Egy esztétikus fotós könyv tökéletes karácsonyi ajándék lehet azoknak, akik szeretik a képek varázsát és értékelik a vizuális történetmesélést. Egy jól megválasztott fotóalbum lehetőséget ad arra, hogy a világ csodáit és rejtett szépségeit otthonról fedezzük fel. Lepd meg szeretteidet egy ilyen időtálló kincssel, amely minden lapozással új élményt
A szobanövények otthonossá teszik lakásunkat, hiszen még a legunalmasabb belső tereket is képesek feldobni. Szeretünk rájuk nézni, ha pedig megfelelően gondozzuk őket és virágot hoznak, még boldoggá is tesznek bennünket. Ez azonban csak néhány ok, amiért érdemes beszereznünk cserepeseket. Jó, ha tudjuk, a növények a szervezetünkre is jótékony hatás
Az agyi érrendszert érintő malformációk többnyire nem öröklődő, veleszületett rendellenességek, amelyek során az agyi vérkeringést ellátó erek kórosan fejlődnek, ezáltal működésük zavart szenved. Ezek az anomáliák leggyakrabban az artériák és vénák közötti összeköttetések nem megfelelő kialakulásából erednek.
Csupán 4 alapanyagra lesz szükséged ahhoz, hogy pikk-pakk összedobd a legzseniálisabb reggeli italt, ami azon túl, hogy szuperegészséges, rengeteget segít a pluszkilók leadásában is.
Történt egyszer – van annak már százharminc esztendeje is –, hogy egy perjámosi festőlegény vándorútra indult szerencsét próbálni. Éhling Péter tehetsége, szorgalma hamar megmutatkozott, és az akkoriban gyorsan fejlődő ipari városban, Győrött meg is találta a számítását. Az itt megismert szerelmét 1906 karácsonyán feleségül vette, és a Rábca mentén
A nagybecsű római műemlék felújítása december végén fejeződhet be, addig azonban a turistáknak tilos pénzérmét dobniuk a kút medencéjébe. Ha mégis megteszik, mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hiszen kőkemény bírságot akaszthatnak a nyakukba.
A karácsony talán a legszebb ünnepünk, de ha van, ami még ennél is szebb, akkor az a karácsonyt megelőző várakozás. Ezekkel a kalendáriumokkal pedig még bensőségesebbé teheted az adventi időszakot.
Hepatológia és gasztroenterológia – talán nem mindenki számára világos fogalmak. Ugyanazzal foglalkozik a gasztroenterológus, mint a hepatológus? Milyen problémával lehet az egyes szakorvosokhoz fordulni?
Bizonyos élelmiszerek nagyobb mértékű fogyasztása a tanulmány szerint összefüggésbe hozható a memória javulásával. A több gyümölcs és zöldség fogyasztása véd a memóriavesztés ellen − támasztotta alá egy kutatás. Sőt, a gyümölcsök és zöldségek a szívbetegségek kockázatát is jelentősen csökkentik. A fehérjében gazdag élelmiszerek nagyobb mértékű fogy
Az asztrológia szerint az univerzum energiái gyakran ciklusokban hatnak ránk, és vannak időszakok, amikor egy-egy csillagjegy képviselőinek élete különleges fordulatot vehet.
A Nasa novemberi beszámolója alapján az elmúlt egy évben közel 132 aszteroida haladt el a Föld mellett úgy, hogy potenciálisan veszélyt jelentett ránk nézve. Ezek a kisbolygók egytől egyig közelebb voltak hozzánk, mint a Hold, de szerencsére csak elenyésző számban ütköztek közvetlenül a Földdel. Nemrégiben azonban nem sokon múlt a katasztrófa: októ
Legújabb kollekciójával megmutatja a Fortis, hogy nem csak a toolwatch órák szigorú keretei között tudnak gondolkozni. A Fortis katalógusának szinte mindegyik órája (az új megjelenést leszámítva) tökéletesen kitölti a toolwatch…
LeBron James idén decemberben ünnepli 40. születésnapját, ám még mindig az NBA egyik csúcsjátékosának számít. A Los Angeles Lakers kosarasától az utóbbi években is a fizika törvényeit meghazudtoló sportteljesítményeket láthattunk, de vajon mindezt a puszta genetikának köszönheti, vagy más tényezők is megbújnak a háttérben?
A filmes díjak szezonja közeleg, amikor is a filmes világ legjobbjai ismét versenyre kelnek, többek közt az aranyozott Oscar-szobrokért. Idén is számos alkotás hódít lenyűgöző történetmesélésével, színészi játékával és kreatív rendezésével. Lássuk, mely filmek kerülhetnek a reflektorfénybe, és kinek van esélye elhódítani a hőn áhított kitüntetéseke
Ryan Gosling leghíresebb szerepeit nem nagyon kell bemutatni. A Szerelmünk lapjainak romantikus hőseként, a Kaliforniai álom táncos-énekes szívtiprójaként biztosan te is láttad. De Goslingnak van néhány kevésbé ismert, ütős filmje is, amiket nem sűrűn láthatunk a tévében sem. Most 3 olyan filmjét mutatjuk be nektek, amiket érdemes végignézni, mert