Azt mondják, nem a cél, hanem maga az út a fontos. Célokat mindenki tűz ki maga elé. Ezek visznek előre, általuk érhetünk el sikereket, boldogságot, beteljesedést.
Arab finomság hódít Magyarországon: több fogyhat belőle idén karácsonykor, mint bejgliből. A desszertséf elárulta: Ebben rejlik a dubaji csoki-őrület titka. A szakértők szerint idén lassan már keresettebb lesz a dubaji csoki a bejglinél, ami azért is megdöbbentő, mert ez az arab finomság csak nemrégiben robbant be a köztudatba. A dubaji csoki azonb
Az a cél, hogy minél többen mozogjanak és gyűjtsenek a mozgással, sportolással kapcsolatos élményeket! Kár lenne szépíteni, drámai a helyzet: keveset élünk, és ezt a keveset sem egészségesen. Mindent meg kell tenni, hogy a rendszeres testmozgás minél több ember hétköznapjainak részévé váljon!
Így működik a szavatosság használt autó vásárlás esetében. Elmondjuk meddig köteles visszavásárolni az eladó az autót és milyen esetekre nem vonatkozik szavatosság.
8 bevált módszer a patkányok és egerek ellen – méreg helyett! A patkányok semmit nem kímélnek a kertben. A patkányok megjelenése otthonunkban számos fejtörést okozhat, hogyan szabaduljunk meg tőlük. Veszélyben van a növénynek a termése, zöldség, gyümölcs, sőt még elektromos vezetékek is, hiszen mindent szétrágnak. Továbbá a szabadon hagyott állatel
Az egészségügyi innovációk új korszakot nyitnak: az orvostudomány és a technológia találkozásánál születő csodák nemcsak meggyógyítanak, hanem forradalmasítják az életünket.
Szeretsz a társaság középpontjában lenni, élvezed az új kapcsolatok kialakítását és feltölt energiával, ha emberek vesznek körül? Akkor valószínűleg vérbeli extrovertált vagy!
Így tisztítsd ki a mikrót pillanatok alatt Viszlát szódabikarbóna! így tisztítsd a mikrót, ha azt akarod, hogy ragyogjon! Az biztos, hogy megoldást nem a szódabikarbóna hoz majd. Mutatunk egy százszor hatékonyabb módszert! ide a rozsdás bökőt, hogy neked sem a kedvenced a mikrohullámú sütő takarítása. Tény, hogy a beszáradt ételmaradékokat, fröcskö
Sajnos vannak outfitek, melyeket a saját érdekedben jobb, ha elkerülsz. Ezért sem érdemes a világsztárok stílusát utánozni, ugyanis gyakran ők követik el a legnagyobb divatbakikat. Azt is el kell fogadni, ha valami előnytelenül áll az alkatodon. Ebben nincs semmi rossz, csupán meg kell találnod a hozzád legjobban passzoló darabokat. Amiben persze m
Gyors, egyszerű és kiadós: resztelt csirkemáj recept zöldséges rizzsel Egy hosszú és fárasztó nap után, jól esik valami gyors, egyszerű és laktató étel. Ez a resztelt csirkemáj zöldséges rizzsel pont ilyen: ízletes, szaftos, és könnyen elkészíthető. Ajánló: 13 isteni panír amiket, ha kipróbálsz végleg elfelejted a zsemlemorzsát Hozzávalók Resztelt
Kakaókrémes mézes zserbó: ilyen sütit a drága nagymamám készített, még most is érzem az ízét Ez a zserbó remek választás, ha előre szeretnénk készülni egy ünnepi alkalomra vagy családi összejövetelre, mivel másnapra ér össze az íze. Érdemes egy éjszakát állni hagyni, hogy szeletelés előtt tökéletesen puhuljon. 13 isteni panír amiket, ha kipróbálsz
Észrevetted már, hogy bizonyos időközönként felbukkan az életedben ez a számsor? Feltűnt, hogy rendszeresen akkor pillantasz az órádra, amikor az 11:11-et mutat? Az egyes számnak a számmisztikában is különleges szerepe van, de ez a sorozat más üzenetet is tartogat.
Ma kipróbáltam a hajtogatott sajtkrémes pogácsát, ez nagyon finom lett Ez a hajtogatott sajtos pogácsa egy igazi klasszikus, nehéz megállni, hogy ne fogyasszunk el azonnal. A hajtogatás és pihentetés révén a pogácsa nagyon puha lesz. Bár az elkészítése kis időt igényel, a végeredmény kárpótolni fog. 13 isteni panír amiket, ha kipróbálsz végleg elfe
Ez a 3 csillagjegy idén télen rátalál az igazira, és szerelembe esik Az „igazit” megtalálni nem egyszerű…ha még Te sem találtad meg, de a 3 csillagjegy valamelyikébe tartozol biztosan sikeres leszel ezen a téren! Ugyanis a kedvező Nap és Hold állás a segítségedre lesz az Univerzum irányítja majd a találkozásokat és megismerheted a nagy Ő-t.
Az alvás közbeni zokniviselés már régóta vita tárgya. A hagyományos nézetek szerint ez a szokás nemcsak higiéniai szempontból rossz, de akadályozhatja a vérkeringést és fokozhatja a lábak izzadását is és ezért gombásodást okozhat. A legújabb kutatások azonban egyre inkább arra utalnak, hogy a zoknik viselése alvás közben bizony jótékony hatással le
Egy pohár jéghideg hagyományos kóla – csodálatosan hangzik, nem igaz? De ahogyan a cukros üdítő bánik a szervezeteddel, az már egyáltalán nem csodálatos. A kóla ugyan rövid időre valóban üdítően hat a testedre, de aztán kiszívja a szervezetedből a fontos tápanyagokat, közben pedig a hízásra is hajlamosít.
Ezzel a trükkel jövőre is gyönyörű áfonyatermésed lesz Ősszel érdemes előkészíteni az áfonyabokrok körüli talajt a következő szezonra, hogy a növények bőséges terméssel hálálják meg gondoskodásunkat. Ha ezt a házilag készített őszi trágyát alkalmazzuk, tavasszal az áfonya kiemelkedően sok gyümölcsöt fog hozni. Mindössze két evőkanálnyi elegendő bel
A megfelelő alvás rendkívül fontos a megfelelő testi és pszichés működéshez. Keresse fel orvosát, ha kialvatlanul ébred, vagy ezeket a tüneteket tapasztalja.
Rád is felkúszott pár kiló a téli "ápol és eltakar" ruharétegek alá? Szabadulj meg a nem kívánatos zsírpárnáktól ezzel a villámgyors, egészséges és pompás ízvilágú diétával!
Decemberi szerencsenapok a csillagjegyed szerint – Itt vannak a pontos dátumok Decemberben a bolygóállások rendkívüli lehetőségeket teremtenek minden csillagjegy számára és szerencsés időszakot hoznak. Nézzük, melyek a szerencsét hozó napok a te csillagjegyednek. Nemcsak különleges lehetőségeket kínál a tél a csillagjegyeknek, hanem sikereket, szer
A karácsony minden évben megérkezik, hogy fénnyel és varázslattal töltsön meg minket. Ahogy az ünnep közeledik, egyre jobban vágyunk arra, hogy otthonunk minden szegletét átjárja a karácsony szelleme – a melegség, a csillogás és a meghittség.
Dédnagyapám minden nyár elején elővett egy hatalmas, öblös üveget. A veranda kisasztalára állította, és szépen belerakosgatta a frissen szedett eperszemeket. Pipiskedve értem fel az asztalt, néztem, ahogyan megszórja vastagon cukorral, aztán valami aranyszínűt öntött rá egy üvegből. Letakarta egy kistányérral. Nem szabad gyereknek hozzányúlni – mon
Néha az élet a legjobb rendező - már ha sokkoló és elképesztő sztorikról van szó! Olvass el néhány érdekes vallomást, mikor tényleg értelmet nyert a "családban marad" kifejezés!
A manuális technikák hatékonysága a teherbe esést akadályozó okok megoldásában egyre inkább bizonyított, és segítséget nyújthat a babavállalással küzdő pároknak.
A reklámoknak mindig is az volt a célja, hogy megragadják a figyelmünket, és ezért nem riadnak vissza a sokszor akár sokkoló tartalmaktól sem. Ezek a régi reklámok azonban mai szemmel nézve egészen más miatt meglepőek, mint ami a készítők eredeti szándéka volt.
A te kezedben is állandóan ott van az okostelefonod? Akkor jól figyelj, mert ez téged is érint: nagyon fontos dolgot hangsúlyoztak ki a szakértők a helyes mobilhasználattal kapcsolatban!
Rég közismert tény, hogy a megfelelő, egészséges életmód megelőzheti az inzulinrezisztencia és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását. De hogyan befolyásolja az életmódunk a már kialakult cukorbetegséget? Kutatások szerint olyan nagy mértékben, hogy az életmód orvoslás segítségével bizonyos szintig akár vissza is lehet fordítani az állapotot.
Katalin hercegné az év elején jelentette be, hogy rákkal küzd. Hónapokkal később elárulta, hogy véget ért a kemoterápiás kezelése, sőt nemrég még egy nyilvános eseményen is részt vett. A brit királyi palota szakértője azonban arról beszélt, hogy egyik üzenetével Katalin megszegte a protokollt. Katalin hercegné idén márciusban hozta nyilvá
A Spiritusz legújabb adásában egy rendkívül fontos, ám nagyon nehéz témát fogunk boncolgatni, a szülő és a már felnőtt gyereke közötti konfliktusokról lesz szó. Vajon létezhet-e kibékíthetetlen ellentét, megbocsáthatatlan sérelem a családi kapcsolatokban?
2022 decemberében egy louisianai középiskola egy 500 dolláros pénzdíjjal járó matematikai feladvány megoldására hívta diákjait: a trigonometria segítségével új bizonyítást kellett készíteniük a Pitagorasz-tételre, arra a 2000 éves szabályra, amely megmagyarázza a derékszögű háromszög oldalainak hossza közötti kapcsolatot. Azt nem árulták el a tanul