Amikor várandós lettem, mindenki tanácsokat adott - akkor is, ha nem kértem. Az anyaság nem olyan, mint amilyennek elképzeltem - sokkal nehezebb, sokkal fárasztóbb, de ezerszer csodálatosabb is.
A River Diva az A38 hajó szomszédságában dokkol, a Petőfi híd közelében. Dizájnmegoldásai, mérete, konyhája és az országban minden bizonnyal egyedi ételtálalási módja kiemeli a rendezvényhelyszínek sorából. A hajó tulajdonosa, Cseh Gábor elmondása szerint főként üzleti partnereket, ismerősöket, kapcsolatépítés céljából meghívottakat és a média képv
Növénytartóként mindannyian találkoztunk már azzal a jelenséggel, amikor egy-egy kedvenc zöld barátunk állapota hirtelen drámai fordulatot vesz. Az egyik pillanatban még buján zöldellő levelekkel hódít, a másikban pedig olyan, mintha teljesen feladta volna az életet.
A tél tökéletes időszak arra, hogy friss és tápláló ételekkel kényeztesd a tested és bőrödet. A gránátalma nem csupán ízletes, hanem igazi szuperétel is, amely számos jótékony hatást gyakorol a bőrre. Tele van C-vitaminnal, antioxidánsokkal és ellagsavval, amelyek nemcsak az arcszínt javítják, hanem feszesebbé és egészségesebbé is teszik a bőrt, mi
Gondolkodtál már azon, miért érzed magad kimerültnek egy olyan ember társaságában, akivel jól kéne érezned magad, vagy miért van az, hogy néhány ember nem érzi szükségét, hogy viszonozza az energiát, amit a kapcsolatotokba fektetsz? Nos, könnyen lehet, hogy az életedben lévő személy egy kicsit (vagy nagyon) kimerítő. Úgy is mondhatnánk, hogy energi
A világ egyik leglátogatottabb nemzetközi borosportálján mostantól bármelyik magyar borászat létrehozhatja saját profilját. Részletek a cikkben. 2025 év elején elstartol az egyik leglátogatottabb nemzetközi boros portálon, a WineFolly.com-on a Hungary
A görcsös hasi fájdalom a legtöbbször ártalmatlan és átmeneti, de egyes esetekben muszáj orvosi segítséget kérni. Hogyan tehetünk különbséget az ártalmatlan és a komoly hasfájás, hasi görcs között?
Mexikó állítja elő a világon a legtöbb sertéshúst. A disznótelepekről származó gyógyszermaradványok, hormonok és ürülék azonban rendkívüli mértékben szennyezik a helyi ökoszisztémákat és a lakosságot. Mexikó fedezi a világ sertéshúsellátásának jelentős részét. A Yucatán-félszigeten több mint kétszázra tehető a „megafarmok”, azaz hatalmas nagyipari
A gyerek és ifjúsági filmek kategóriájában nyerte el a fődíjat Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmje a Tallinn Black Nights Just Film Nemzetközi Filmfesztiválon. A film december végén premier előtt is látható lesz, január 16-tól magyar moziforgalomba kerül.
Katalin visszatért királyi munkáihoz és javuló állapotának köszönhetően egyre több nyilvános szereplést vállal az utóbbi hónapokban, az egyik legfontosabbra pedig körülbelül egy hónap múlva fog sor kerülni.
1946-ot írunk, helyszín az Országos Széchényi Könyvtár. Egy alacsony, szikár fiatalember kopogtat az ajtón és vékony hangon a főigazgatót keresi. Alaine felismeri a látogatót, és mikor tudatosul benne, hogy nagyra becsült költőjével áll szemben, a meghatódottságtól remegő hangon autogramot kér. A költő elmélyülten mered a papírlapra, majd a követke
Meglepő módon meghatározó különbség van a szorongó emberek belében élő mikrobák és a nyugodt emberek belében élő mikrobák között. Arpana Gupta, Desiree Delgadillo és munkatársaik az UCLA-n egy közelmúltban végzett tanulmányából kiderült, hogy pusztán a bélmikrobák vizsgálatával megjósolható, hogy egy személy ellenálló-e a stresszel szemben. "Ha a r
A gyereket nem szabad magára hagyni a kérdéseivel, mert az szorongatóbb tud lenni egy nem várt válasznál is. De hogyan beszélgessünk jól vele olyan témákról, mint a válás, a bántalmazás, a halál vagy a tartós betegséggel élők helyzete? Peer Krisztina Kibeszélő. Kényes témák gyereklélektana című könyve és társasjátéka ebben segít.
Minden nap fáradt vagy, nehezen kelsz ki az ágyból, és nem tudod elképzelni, hogy társaságba menj, most, hogy beköszöntött a hideg idő? Az is lehet, hogy a szezonális affektív zavar (vagy más néven SAD) tüneteit érzed.A University of Texas Medical Branch kutatása szerint az Egyesült Államokban körülbelül 10 millió ember szenved a SAD-nak nevezett b
Sok akadályt kell leküzdenie a Házasság első látásra párjainak az egymáshoz vezető úton, igaz már összeadták őket. De mi a legnagyobb kihívás a kapcsolatukban? Ezt nyilván párja válogatja, ám most némelyek elé komoly akadályt állított az élet. Megtudják ezt ugrani?
Az olaszországi Milánóban található Via Monte Napoleonét kiáltották ki a világ legdrágább bevásárlóutcájának, de a Main Streets Across the World által összeállított listán egy New York-i és egy hongkongi helyszín is az élbolyba került.
Amikor úti célokat ajánlunk, általában a legszebb, legkülönlegesebb vagy legvendégszeretőbb helyeket vesszük sorra. A Telegraph azonban most egy egészen más megközelítést választott: a helyiek véleménye alapján összeállította Európa "legcsúnyább" városainak listáját. Bár az ilyen rangsorok természetesen szubjektívek, a fotók alapján könnyen érthető
Egy válás ijesztő lehet, de az alábbi tíz esetben a végén minden nő hálát adott, hogy így történt. 1. Színesben Amikor a volt férjem közölte, hogy összejött a – nálam 15 évvel fiatalabb – kolléganőjével, először úgy éreztem, vége a világnak. Húsz éve éltünk együtt, negyven évesen szinte nem is emlékeztem, milyen volt az életem…
A várva várt, fekete számlapos, rozsdamentes acélból készült, dátum nélküli Seamaster 300M november végén érkezett meg, és relatíve nem is kellett rá sokat várni, hiszen augusztusban az olimpián bukkant fel először és borzolta a kedélyeket Daniel Craig csuklóján.
A NASA tudósainak egy csoportja 2024 áprilisában átrepült Grönland szigete felett. Még a szakemberek is hüledezni kezdtek, amikor rájöttek, hogy a jégpáncél alatt egy elfeledett város rejtőzik.
A Semmelweis Egyetem kutató azt találták, hogy a túlsúlycsökkentő, másnéven bariátriai műtétek után elért testsúly és vércukorszint hosszú távon is fenntartható szemben a hagyományos gyógyszeres kezeléssel,
Akár 38 európai államban már nem kell vízum ahhoz, hogy Kínába látogassunk, az ország így ösztönzi a koronavírus-járvány utáni turizmust.Ázsia mágnesként vonzza a turistákat – Japán kiterjedt városaitól Vietnam káprázatos vidékeiig a kontinens tele van világszínvonalú úti célokkal. Kínába azonban már ritkábban utaznak a világot bejárni vágyók, bár
Főként ősszel és télen tapasztalhatják az erre érzékenyek a szezonális depressziót, ami feltételezhetően a kevesebb napsütés, „rövidebb” napok miatt kialakuló agyi kémiai változások következménye.
Nem csupán népszerűek, finomak és egészségesek, de még a beleidet is megtisztítják a felgyülemlett méreganyagoktól, ezáltal pedig a fogyás is beindulhat.
Vesekő esetén az életmódra vonatkozóan vannak általános szabályok, például a bőséges vízfogyasztás, a helyes étrend azonban nagyban függ attól, mitől képződött a nem kívánt kő.
Vállalkozáson töröd a fejedet? Úgy érzed, van is egy jó ötleted, de kicsit kételkedsz magadban? Ez természetes, de ha az alábbiak között magadra ismersz, akkor az egy újabb pluszpont álmaid megvalósításának listáján. Lássuk, mely csillagjegyekből lesznek a legjobb vállalkozók!
Egy gyermek érkezése alapjaiban változtatja meg addigi életünket és amellett, hogy a fókusz is teljesen áthelyeződik, az időbeosztás kapcsán is nehezebb lehet lavírozni a mindennapokban. Mivel sokszor valóban minden perc számít, ne a közlekedési nehézségeken múljon a dolog.
A karácsony mindenkiből más érzéseket vált ki, és ez természetesen nem csak a csillagjegyünktől függ. De azért a horoszkópunk is befolyásolja, mitől mérgesedünk fel a legkönnyebben a szezonban!
Az éjszakai idősávban asztalfoglalásra is lesz lehetőség, így nemcsak a várakozást úszhatjuk meg, hanem a tömeget is elkerülhetjük a patinás falak között.
A lábszárfekély kialakulásának hátterében legtöbbször a visszérbetegség áll. A fekély rendszerint a rossz vérellátottságú bokakörnyéki területeken kezdődik, majd mérete folyamatosan növekszik. Gyógyhajlama rossz, kezelése nagy kihívás a beteg és a bőrgyógyász számára is.
Az ünnepi hónapok beköszöntével hivatalosan is beköszöntött a Holiday-film szezonja. Nancy Meyers 2006-os romantikus vígjátéka minden karácsonykor újra és újra felbukkan, és ezen nem is csodálkozunk.A Kate Winslet és Cameron Diaz főszereplésével készült klasszikus karácsonyi filmben a Surreyben élő újságírónő, Iris Simpkins és a Los Angelesben élő