2024. november 23. szombat

nov. 23
10:21
Tökéletes Dobos tortát és modern téli fagyit is lehet készíteni ezekből a könyvekből (Telex)
Ötvös Zsuzsanna szakácskönyveivel modern, habos-krémes-glazúros kupolás desszerteket, klasszikus Dobos-torták tökéletes verzióit és hipermodern puncskockát is el tud készíteni bárki.
nov. 23
10:27
Melyiket érzed magadénak? 10 adventi koszorú 10 különböző stílusban (Bien)
Hétvégén már Advent első vasárnapját ünnepeljük, ezért ideje beszerezni az idei koszorút. Az alábbi szép darabok között biztosan találsz saját stílusodnak valót és egyiket sem bonyolult saját kezűleg elkészíteni.
nov. 23
10:30
A szakemberek sem értik, miért nem érkeztek még meg hazánkba a vadludak (Hamu és Gyémánt)
Míg tavaly novemberben több mint húszezer vadlúd telelt hazánkban, addig idén ez a szám jóval kevesebb. A jelenségre pontos magyarázatot még a szakértők sem tudtak adni, ám több lehetséges okot is felsoroltak. November első két hetében mindössze 200 vadludat számoltak a természetvédők Tatán, ez a szám később ugyan 10 ezerre emelkedett, ám
nov. 23
10:57
Így mutatja ki a szerelmét szavak nélkül – zodiákusa szerint (Bien)
Minden csillagjegy más és más módon mutatja meg, mit is jelent számára a szerelem – a gesztusok mögött olyan apró jelek rejtőznek, amelyek arra utalnak, hogy komolyan gondolják az érzéseiket. Ideje detektálnod őket! 1. Kos A Kos számára a szerelem nem más, mint egy közös kaland. Amikor belép az életedbe, új energiával tölt fel és…
nov. 23
11:15
Ha cukorbeteg, ezekre a vizsgálatokra mindenképpen menjen el! (EgészségKalauz)
Elmondjuk, melyek a legfontosabb vizsgálatok, ha diabéteszes.
nov. 23
11:27
Ennyi áramot fogyasztanak a karácsonyi Led fényfüzérek (Bien)
Néhány éve még a LED-es karácsonyi fényfüzérekről nem is igazán hallottunk, de most már egyre inkább leváltja ez a korábbi égősorokat a boltok polcain.
nov. 23
11:33
Különlegesen helyen nyílik mozi Bécsben (in.hu)
A KINOLINO nevű gyermek filmfesztivált egy híres zeneszerző egykori otthonában rendezik meg.A ma múzeumként működő bécsi Mozart-ház a háromnapos Kinolino gyerek filmfesztivál idejére mozivá alakul át, írja a Roadster. A lengyel rövidfilmek klasszikusait bemutató programban népszerű lengyel rajzfilmfigurák, például Lolka és Bolka is felbukkannak.A v
nov. 23
11:39
Végtelen rizsföldek fölé tornyosul ez a futurisztikus kilátó (Roadster)
A rizstüskékből merít ihletet.
nov. 23
11:51
Fél év alatt fogyott 15 kilót Petra, a módszerével neked is könnyedén menni fog (Metropol)
Egészségügyi okok miatt hízott meg rövid idő alatt.
nov. 23
11:51
Gyermekek, akik elől az ételt el kell rejteni – Élet Prader-Willi-szindrómával (Képmás)
Egy kellemes őszi napon a Velencei-tó vonzáskörzetébe, a Manna Laskásétterembe tartok. Mégsem kulináris élménybeszámoló következik. Vagyis mégis, de nem a hagyományos értelemben. Olyan szülőkkel találkozom egy főzőkurzuson, akik Prader-Willi-szindrómával diagnosztizált gyermeket nevelnek. Ha nem hallott még a ritka betegségről, nem az ön hibája: na
nov. 23
11:54
Barcelona bajban: lehet, mégsem tudják kitiltani az Airbnb-lakásokat (Hamu és Gyémánt)
Barcelona Spanyolország, sőt egész Európa egyik legnépszerűbb úti céljának számít, a városnak viszont egyre nagyobb problémákat okoz a túlturizmus. Emiatt több szigorító intézkedést is bevezetnek, ezek közé tartozik a turistaadó megemelése, valamint a lakhatási válságot orvosolni hivatott Airbnb-tilalom – ám legutóbbi tervük valószínű, hogy nem tud
nov. 23
11:57
Emlékszel? A 90-es évek legjobb számítógépes- és videojátékai (Bien)
Emlékszel még azokra az időkre, amikor kisgyermekként lehuppantál a konzolod vagy a számítógéped elé, és órákat töltöttél el egy-egy játékkal?
nov. 23
12:09
Itt tart most a balatoni klímastratégia (Balatonica)
Közel öt évvel ezelőtt a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elfogadta a Balaton Kiemelt Térség 2030-ig szóló klímastratégiáját, amely számos intézkedést tartalmaz a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében. A BFT munkaszervezete most összegezte az eddig megvalósított feladatokat.
nov. 23
12:15
A megszállott magyar edző, aki egy karibi szigeten hagyott kitörölhetetlen nyomot maga után (Telex)
Machete helyett a tőr és a párbajtőr lett a guadeloupe-i gyerekek kedvence a hetvenes években. A szigeten Gara Róbert honosította meg a vívást, olimpiai bajnokok sora jött onnan, Laura Flessel francia sportminiszter lett. A 86 éves egykori edző nemrég életműdíjat is kapott.
nov. 23
12:24
5 dolog, amit sose mondj egy Skorpiónak, ha jót akarsz magadnak (Joy)
Szenvedélyesek, impulzívak - egy Skorpió sosem marad észrevétlen, az fix! De tudod-e, melyek azok a mondatok, amelyek nyomban lelombozzák ezt az izgalmas csillagjegyet?
nov. 23
12:27
Számold ki a személyes számod és tudd meg, melyek az erősségeid és gyengeségeid (Bien)
Mindannyiunknak megvannak a sajátos erősségei és gyengeségei – a többség egész életében azon van, hogy a két véglet közti egyensúlyt megtalálja. Nézzük, ebben személyes számod hogyan segít!
nov. 23
12:39
Nicole Kidman kicsomagolható ajándéknak öltözve indította el az ünnepi szezont (in.hu)
Az ünnepi szezon hivatalosan is nyakunkon van, Nicole Kidman ragyogó vörös szőnyeges megjelenése is ezt jelzi.A sztár a GQ november 19-én Londonban megrendezett Men of the Year Awards díjátadójának résztvevői között volt, ahol a vörös szőnyeges csillogást egy pajzán ruhával dobta fel. Az alkalomra Balenciagát választott, és a spanyol divatház által
nov. 23
12:45
Milli-milli-milliók, ennek a 4 csillagjegynek november 24-én érkeznek a milliók! (Lender)
Oroszlán A hónap vége igazán pompás dolgot tartogat neked, jelentős összeggel gazdagodsz. Ekkora pénzre még te sem számítottál. Nagyon sok mindent tettél ezért, rengeteg mindent előtérbe helyeztél, és most meg is érkezik az önfeláldozásodért a jutalom. Hatalmas anyagi siker ér, milliók tucatja érkezik a bankszámládra. Hihetetlen számodra, hogy anya
nov. 23
12:57
"Nem lenne háború, ha csak nők lennének" – Lányok, mit csinálnátok, ha eltűnnének a férfiak? (Bien)
A teremtés koronái nélkül elképzelhetetlen ugyan az élet, de azért játsszunk el a gondolattal, mi lenne, ha egy teljes napra felszívódnának a Föld felszínéről. 1. Kutatás Mivel feltételezem, hogy az összes őr férfi, távollétükben bemennék a Vatikánba és eltöltenék pár jelentéktelen órát a titkosított papírok, feljegyzések között kutakodva. Biztosra
nov. 23
13:21
Mindenki két szeletet vesz majd, ha így készíted a pitét! (Femcafe)
A pite sütése nemcsak egy hagyományos konyhai feladat, hanem igazi művészet is, ahol minden egyes lépés kulcsfontosságú ahhoz, hogy a végeredmény egy tökéletes, könnyed és ínycsiklandó sütemény legyen.
nov. 23
13:27
A Mikulás Lappföldön van! Minden, amit a Mikulás látogatásáról érdemes tudnod (Bien)
Ha még mindig hiszel a Mikulásban – igazad is van! A “hivatalos" Télapó Lappföldön várja a gyerekeket, és azokat, akik lélekben gyerekek maradnak. Egy téli utazás ebbe a varázslatos világba életre szóló élmény lehet, de érdemes felkészülni az útra.
nov. 23
13:51
Tíz elképesztő sztori arról, hogyan élnek valójában a szupergazdagok (Roadster)
Bennfentesek mesélnek.
nov. 23
13:57
4 rövid és igaz történet párokról, akik között nagy a korkülönbség (Éva Magazin)
Létezhet-e tartós szerelem nagy korkülönbséggel? Törvényszerű, hogy az idősebb elnyomásban tartja a fiatalabbikat?
nov. 23
13:57
Ilyen a vörösek, a szőkék és a barnák személyisége. Van benne valami! (Bien)
Voltam már szőke, barna, piros, vörös, lila és véletlenül még kék is. Lehet furcsán hangzik, de mindegyik hajszín formált a személyiségemen. A hajszínváltásnak legtöbbször lelki okai is vannak, de ha más nem, a megújulás. Van, aki egy életen át keresi a tökéletes hajszínt, van, aki soha nem festetné be és olyan is akad, aki a jól beváltra esküszik
nov. 23
13:57
Miért fontos a kollagén és a kreatin az edzésedhez? (Nicole)
Az egészséges, aktív életmód alapja a rendszeres mozgás, amely nemcsak a fizikai erőnlétet és a megjelenést javítja, hanem számos élettani folyamatra is pozitív hatással van. A mozgás serkenti a szív- és érrendszer működését, javítja a tüdőkapacitást, erősíti a csontokat és segít a testsúly szabályozásában. Az izmok stabilitást, erőt és a sérülések
nov. 23
14:18
12 ezer éves alagútrendszer húzódik egész Európa alatt: Skóciától Törökországig (Rakéta)
Hogy kik és miért építették ezt az alagútrendszert, arra több magyarázat is létezik.
nov. 23
14:21
Elképesztő trükk: ha így tárolod az almát, egész télen eláll (Metropol)
Mutatjuk, mi a trükkje.
nov. 23
14:21
Kenőcs, krém, gél, balzsam, paszta - Mit is kenünk magunkra és melyik mire jó? (WebBeteg)
A különböző krémek szinte születésünk napjától végigkísérik életünket, gondoljunk csak a popsikenőcsökre. Akár a kozmetikai, akár a gyógyászati vonatkozásait tekintjük, bőrünk és a nyálkahártya-felületek krémekkel való ápolása a mindennapjaink szerves részét képezi.
nov. 23
14:21
Hihetetlen, mennyibe kerülnek az ingatlanok a legdrágább budapesti kerületekben és utcákban (Roadster)
Vagy nem is meglepő?
nov. 23
14:27
Nem akarod tudni: a patkányok kuncognak, ha csikized őket (Bien)
A nevetés stresszoldó, a nevetéssel kalóriát égetünk el és számtalan egyéb pozitív élettani hatása köztudott, azonban az alábbi tíz dolgot kevesen tudják a kacagással kapcsolatban.
nov. 23
14:27
A döntés a te kezedben van! Szavazz a kedvenc beauty termékeidre az idei Prix de Beauté jelöltjei közül, és nyerj! (InStyle)
2024-ben is dönthetsz arról, mik lettek az év legjobb beauty termékei, hiszen jön a Prix de Beauté - A szépség nagydíja!
nov. 23
14:36
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek károsak az egészségre nézve: Íme 7 tipp, hogyan csökkentsd mennyiségüket a konyhádban! (Joy)
Még a csapból is az folyik, hogy az egyes ultrafeldolgozott élelmiszerek mennyire károsak az egészségünkre nézve. De vajon hogyan tudjuk elkerülni őket, már, ha van rá lehetőségünk egyáltalán, hogy teljesen kiiktassuk őket az életünkből?
nov. 23
14:42
kész - 11.28. - Advent Opatijában: az egyik legszebb mediterrán karácsonyi képeslap (SzMo)
A festői környezetben a sós tenger és a karácsonyi italok, finomságok illata keveredik, a sétány és a parkok díszfényben pompáznak.
nov. 23
14:51
Ez minden idők egyik legjobb rövid útifilmje (Roadster)
.
nov. 23
15:06
Így készül a frittata, a mennyei olasz reggeli (Hamu és Gyémánt)
A tojás kétségtelenül a reggeli egyik legjobb alapanyaga, a felhasználása rendkívül sokoldalú. Ha kicsit unjuk a tojásrántottát, és pár percnél több időnk van a konyhában, készítsük el az olaszok kedvencét, a frittatát, ami nemcsak egészséges, de hihetetlenül finom és laktató is. Figyelmeztető: rögtön a család kedvence lesz. A frittata akk
nov. 23
15:21
Milyen formája van a homlokodnak? Ezt árulja el a személyiségedről (Metropol)
Sokat kiolvashatunk csupán a homlok formájából is.
nov. 23
15:27
Ne hagyd, hogy elvárás legyen: amit szex közben Soha (Bien)
Mindent szabad és semmit se muszáj – alapvetően ez a szabály vonatkozik a hálószobára, amíg minden részt vevő jól érzi magát.
nov. 23
15:45
Ezért takarják el a fejüket a macskák alvás közben (in.hu)
A macskák profik a relaxálásban: életük majdnem kétharmadát alvással töltik. De talán te is észrevetted már azt a furcsaságot, hogy kedvenced eltakarja a pofiját, miközben szundikál. Vajon mi áll a nem szokványos mozdulat mögött? Állítólag ez a művelet megkönnyíti számukra, hogy elaludjanak. Bár a háziállatoknak általában nem kell stresszelniük a z
nov. 23
15:57
"Az én családomban nem divat a szeretet" – Igaz történet (Bien)
A mi családunkban nem divat a szeretet. Hanem valódi. Azon ritka emberek közé tartozunk, akiknek nincs szeretethiánya. Már nekem sincs.
nov. 23
16:03
Dermesztően gyönyörű ez a sziklafalon álló kolostor (Roadster)
Olyan látványosság, aminek kötelező eleme kellene, hogy legyen minden olaszországi útnak.
nov. 23
16:09
Így tanítsd meg a gyerekedet arra, hogy törődjön másokkal 7 lépésben (Femcafe)
Az empátia fejlesztése nemcsak a szociális készségeit javítja, hanem egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb emberré is teszi. Légy türelmes, támogató és példamutató, hiszen te vagy az, aki a legnagyobb hatással lehet rá.
nov. 23
16:21
Csirkeragu leves olasz módra! – Recepttel (Lender)
Csirkeragu leves olasz módra! – Recepttel A hűvös idő beálltával, ezt az izgalmas ételt neked is el kell készíteni. A gnocchit általában könnyű szószokkal szoktuk tálalni, de levesekhez is kiváló. Ismerd meg ezt a levest, amely szaftos csirkefalatokat, finom gönciit tartalmaz. Megspékelve fűszerekkel és zöldségekkel, tejszínnel, tejjel krémesítve.
nov. 23
16:27
4 természetfeletti jel, ami azt üzeni, hogy nagy szerencse fog érni (Bien)
Az univerzum igyekszik segíteni rajtad, és különféle jelekkel adja tudtodra, hogy hamarosan nagy szerencse várható az életedben.
nov. 23
16:33
Hogyan változtasd a rutinodat az évszakokkal együtt? (Nicole)
Ahogy az évszakok váltakoznak, a természet is megváltozik körülöttünk. A bőrünk ugyanilyen érzékenyen reagál a hőmérséklet-ingadozásokra, a páratartalomra és az időjárási körülményekre. Nyáron talán a napsugarak elleni védelem és a könnyed hidratálás kerül előtérbe, míg télen a hideg szél és a száraz levegő ellen kell megvédeni bőrünket. Az évszakv
nov. 23
16:42
5 társasjáték, ami tökéletes karácsonyi ajándék lehet az egész család számára (Hamu és Gyémánt)
A karácsony egyik leglényegibb pontja, hogy minőségi időt töltsünk szeretteinkkel. A kiadós vacsora után az egyik legjobb program a társasozás, melynek segítségével órákra kikapcsolódhatunk. Ha eddig kimaradt az életünkből a közös játék, mutatunk párat, amely szuper ajándék lehet – főleg, hogy rögtön, az egész családdal közösen próbálhatjuk ki.
nov. 23
16:45
Ezért finomabb minden ital, ha szívószállal isszuk (Roadster)
A tudománynak erre is megvan a maga válasza.
nov. 23
16:48
Dunán úszó elegancia – Bemutatkozott a River Diva rendezvényhajó (SzMo)
Budapest legújabb rendezvényhajója, a River Diva, nemcsak különleges dizájnjával, de impozáns méreteivel és kifinomult gasztronómiai kínálatával is lenyűgözi a vendégeit, miközben a Duna hullámain ringatózva emeli az eseményeket egy egészen új szintre.
nov. 23
17:24
Mennyire ismered Forrest Gumpot? – WMN-kvíz (WMN)
Sokak kedvenc filmje – nem véletlenül! Teszteld, mennyire emlékszel a Forrest Gump történetére.
nov. 23
17:27
Így mutatja ki a kutyád, hogy szeret – ezek az egyértelmű jelek (Bien)
Te is elképzelted már, milyen izgalmas lenne megszerezni Dr. Dolittle képességét, és olvasni az állatok gondolataiban?
nov. 23
17:57
5 dolog, amit ha sűrűn látsz az álmaidban, nem hagyhatod figyelmen kívül (Bien)
Az emberiség már régóta próbálja megfejteni azt, vajon miért álmodunk, és mi játszódik le ilyenkor az agyunkban.

Keresés