A kutatók sem találkoztak még hasonlóval. John Gould, a Newcastle-i Egyetem kutatója teljesen véletlenül talált rá egy olyan csiborféle bogárra, amely egyedülálló módon képes a vízfelszín alsó részén sétálgatni. Gould éppen ebihalakat tanulmányozott, amikor találkozott a bogárral; először pedig azt hitte, hogy csupán vízbe esett, és a hátá
Gulyás Gergely szerint a sok beoltott miatt a legszigorúbb intézkedésekre nem lesz szükség, de elképzelhető, hogy bizonyos esetekben védettségi igazolványt kérhetnek majd.
„Sokat írok a női egyenjogúság problémáiról, de az a helyzet, hogy a férfiak sok szempontból ugyanúgy rettenetesen nehéz helyzetben vannak. Ha egyszer a közmegegyezés szerint a férfinak kell keresnie, eltartania a családot, akkor egy fordított helyzetben borzasztó előítéletekkel kell szembenézniük. Mintha nem teljesítenék a feladatukat. Holott szám
„A tapasztalatom az, hogy azok, akik a túlfizetett focisták miatt a leghangosabban hőbörögnek, csak nagyon ritkán támogatják legalább azzal a többi sportágat, hogy odakapcsolnak a tévén (nem négyévente egyszer), kommentelnek a közösségi médiában az illető posztjai alá, vagy épp bekövetik, hogy ezzel is nagyobb bázisa legyen.” Csepelyi Adrienn egy k
A Hyperjet nevű hajó a Balatonon júniusban és július elején szállított utasokat, sőt az idén már megkapta a működési engedélyt a tóra. Bár ehhez mellőzniük kell a gyors manővereket, a merülést és perdülést. A Hyperjet nevű, vízsugár-meghajtású, akár 90 kilométer per órás sebességre is képes hajó egyesek szerint hangos és nem a Balatonra való, ezért
Újabb képrejtvény így hét közepére. Meg kell találnod a pici rúzst a sok száj között. Ha 15 másodperc vagy kevesebb alatt sikerül, kivételes agyad van és nagyon kreatív vagy.
Egy kisgyerek néha eltör és tönkretesz dolgokat, rosszat csinál, millió bosszúságot okozva ezzel. Rajtunk múlik, higgadtan vagy mérgesen kezeljük-e ezeket a helyzeteket. Én tartottam egy kis önvizsgálatot és elemeztem a saját gyermekeim rosszalkodásait. Egy felettébb érdekes dologra lettem figyelmes.
Doffek Gábornak igen radikális, szenvedélyes véleménye van arról, ha valaki fizikai erőszakot alkalmaz. És van egy remek technikája, meggyőző mondata is azokkal szemben, akik szerint egy pofon „nevelési céllal” simán belefér, sőt.
Miért nem nyelnek el mindent a fekete lyukak? Mi történik egy űrhajóból kieső asztronautával? Eltalál minket a következő erre járó aszteroida? Csak pár alapvető kérdés, amikre csillagászok válaszolnak egy videóban.
A Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja kapta a legmagasabb pontszámot a Concours Mondial de Bruxelles 2021 (CMB) nemzetközi borversenyen vörösbor kategóriában.
Célszerű lenne a kánikula idején akár naponta ellenőrizni a strandok vízminőségét, ahol pedig algásodást tapasztalnak, ott az embereknek fürdőzés után fontos lenne a zuhanyozás.
A Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja kapta a legmagasabb pontszámot a Concours Mondial de Bruxelles 2021 (CMB) nemzetközi borversenyen vörösbor kategóriában – közölte a több szőlészeti és borászati céget összefogó villányi családi holding az MTI-vel.
Az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriadóra való tekintettel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett strandok és fürdők a Rudas és a Dandár fürdő kivételével 2021. július 7-én…
A KSH közzé tette, hogy a vendégéjszakák száma 2020 májusához képest több, mint megháromszorozódott, de 75%-kal marad el 2019 azonos hónapjához viszonyítva. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 2020.…
Az utazási korlátozások ugyan enyhültek, de nem oldóttak fel, aki stresszmentes utazásra vágyik, most álmodni sem tudna jobbat, mint saját fővárosunk felfedezését. Bátran ajánlom mindenkinek, hiszen nem véletlenül a külföldiek…
A grillezést gyakran kötjük a nyárhoz és a jó időhöz, pedig a szabadban sütögetésnek nincsenek korlátai. A kanadai Broil King grilljei egész évben, még a téli hidegben is kiváló teljesítményt nyújtanak és a finom ételek mellett arra is lehetőséget adnak, hogy kiszabadulj a házból és közösségi élménnyé változtasd a sütést.
Kepes Andrással, korunk egyik legnagyobb történetmesélőjével könyvekről és televíziózásról, múltról és jövőről beszélgettünk címlapinterjúnkban. Beck Zoltán, Dolák-Saly Róbert, Juhász Anna és Tombor Nelli a boldogsággal kapcsolatos gondolatait és tapasztalatait osztotta meg velünk; Rujder Vivien színésznő pedig egy nő hat különböző arcát mutatta me
A sóskaszezon derekán tippeket, praktikákat kerestünk: hogyan lehet tartósítani a sóskát? A szerkesztőség tagjai (és az ő barátaik) ezeket a módszereket alkalmazzák. És ti?
Eltűnik a megszokott családi idill, és csak a bizonytalanság, értetlenség és szomorúság marad. Egy család szétszakadása felborítja a gyerek lelkivilágát, biztonságérzetét és sokszor sajnos a bizalma is odalesz. Tudom, miről beszélek. Átéltem.
Milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy leszbikus bokszolónak, hol versenyezzen egy transz és egy interszex versenyző? Elegendő-e maga a teljesítmény a sportban, vagy esetleg a női és férfi identitás is fontos hozzá?
Több fát kéne ültetni, mert valamiért több eső esik az erdős területekre. Mezőgazdasági területek erdősítése átlagosan 7,6 százalékkal növelhetné meg a nyári esőket Európában – állapították meg a Zürichi Műszaki Egyetem Légkör- és Klímakutató Tudományos Intézete és a Newcastle-i Egyetem kutatói statisztikai elemzések és modellezés révén.A
Budapest belvárosában járókelőket kértünk, mutassák meg pénztárcájukat. Videónkból kiderül az is, hogy mi az, amit rendszerint nem jól tudunk a kártyás fizetésről.
Bár elsőre vonzónak tűnhet bekerülni az egyetemes művészettörténetbe, egy elismert művész hátországának, illetve legfőbb inspirációjának lenni nem könnyű. Az egyik legnagyobb magyar festő, Rippl-Rónai József életének két legfontosabb asszonya az élő példa erre.
A bubi frizura átmenetet képez a rövid és a középhosszú haj között. Kényelmes, könnyedén formázható és szexi - pláne a pasik szerint. Most az "orosz" verzió hódít, amely szigorú és dögös megjelenést kölcsönöz.
Betéve tudod a Mézga család részeit? Együtt énekelted Süsüvel a Kóbor királyfi dalát? Te is együtt sírtál Mazsolával, amikor nem láthatta a madárijesztők előadását? Villámkvízünkből megtudhatod, tényleg annyira penge vagy-e a legjobb magyar mesékből, mint gondolod.
Egyedülálló épületet húztak fel London belvárosában Már idén szeptemberben megnyílik a 350 szobás, ötcsillagos butikszálloda, a The Londoner. Az eredeti tervek szerint már a múlt nyáron átadták volna, de a pandémia miatt mindez értelmetlen lett volna. A hotel különlegessége, hogy hatszintes földalatti alagsorával a világ egyik legmélyebb s
A megnövekedett érdeklődés és a nagy volumenű, az átlagnál jóval drágább lakópark- és társasház építések hatására Somogy megyében például 33 százalékos áremelkedés ment végbe 2020-ban az OTP Lakóingatlan Értéktérkép legfrissebb adatai alapján.