A mexikói csodagyerek még tízéves sincs, de már a legnevesebb egyetemek küzdenek a kegyeiért, miközben ő szabadidejében a fekete lyukakat tanulmányozza.
Hasonlóan a 2020-as szezonhoz, az idei nyár is eltér a korábban megszokott “normálistól”. Az utazás tervezése bonyolultabb lett, hiszen figyelnünk kell a beutazási, a hazautazási és a helyi korlátozásokra, az…
Hamarosan indul a roham az állami támogatásért, még nem késő megrendelni az új céges elektromos autódat. Cikksorozatunk mai részében azokat a 12-15 millió forintos kategóriába tartozó autókat mutatjuk be, amelyekre 1,5 millió forintos állami támogatást lehet elnyerni.
Elsősorban a norvég fiatalokat védenék a törvénnyel. A közösségi médiát görgetve egyre nehezebb megmondani, hogy a felugró hirdetői képekből melyik lett photoshoppolva, és melyik nem. A lapos hasak, hibátlan bőrök vagy nagyobb ajkak láttán sok felhasználóban komoly önértékelési zavart okozhat a tökéletesnek gondolt teste látványa.Pont ezér
Ma húsz éve, hogy nincs velünk itt a földön – de a lelkemben azóta is itt van minden pillanatban, vezeti kezemet, szememet, szívemet, olykor megint: ejnye.
Talán te is olyan vagy, akit a hideg ráz és a rosszullét kerülget, mikor meglát egy fotót magáról. Nincs olyan selfie, közös kép vagy lesifotó, amivel elégedett lennél. Valahogy mindegyik képen csúnyának, torznak tűnsz és egyszerűen elkönyvelted: veled van a baj. Ám ez ebben a formában nem igaz! Ezért kell megismerned a tudományos okokat, amelyek v
Öt prémiummárka rövid történetével és Mihalik Sebestyén, a WarmUp Cocktail Bar head bartenderének koktélcsodáival csinálunk kedvet az újranyitó bárok látogatásához, vagy éppen az otthoni mixeléshez.
A Wizz Air közleményben értesítette az utazni vágyókat, hogy az online becsekkoláskor bizonyos esetekben csak „érvénytelen beszállókártyát” ad a rendszer, amely mögött nem hiba, hanem járványügyi helyzet miatt szükségessé vált adminisztratív okok…
A Google új, Travel Insights nevű eszköze lehetővé teszi, hogy a turizmusban működő kis- és középvállalkozások is egyszerűen nyomon tudják követni a turizmus aktuális trendjeit, valamint előre tervezhessék és modellezhessék működésüket a…
Pár napja bemutattuk a párizsi haute couture hét első felvonásának legszebb kollekcióit, most pedig még több gyönyörű kreációt hoztunk, többek között olyan designerektől, mint a Chanel.
Német óra-központú epizód elé nézünk a luxus-öltönyórától a legendás pilótáig. Viktor megpróbálja tapintás, hangok és pár okos kérdés útján kitalálni, milyen órát adtam a kezébe. Hamar kiderül: kevesen tudnak olyan…
Egy rendkívüli kezdeményezésnek köszönhetően önkormányzatok, kulturális- és gasztro helyek, valamint különféle vállalkozások kerültek rá a Dunakanyar első fenntarthatósági térképére, a KanyarGo-ra. A kezdeményezés célja a régió folyamatos fejlesztése a turisták és a helybéliek bevonásával.
Átadták Budapest legújabb szállodáját, amely a WING Ingatlanfejlesztő és a B&B Hotels közös projektje. A dunai panorámát kínáló ház a Boráros téren található egykori Angyal irodaház újjáépítésével jött létre. A…
Először ment fel egy versenyfilm főszereplőjeként Sophie Marceau a cannes-i fesztivál vörös szőnyegén: a franciák egyik nagy kedvence Francois Ozonnak a kedden bemutatott Tout s'est bien passé (Minden rendben ment) című filmjében látható.
Itt a nyár és végre kimozdulhatunk, egy hosszú és nehéz időszak után. Nyaralási, utazgatási vágyunk csillapíthatatlan. Összegyűjtöttem néhány különleges filmet, melyek ötlettárként is remekül megállják helyüket, utazási célpontokat nyerhetünk belőlük.
A máltai beutazáshoz az Eu digitális Covid-igazolványt is elfogadják Pcr-teszt helyett, amennyiben az utas legalább 14 napja teljesen beoltott – azaz minden szükséges dózist megkapott – olyan vakcinával, amelyet a máltai közegészségügyi felügyelő elismert és jóváhagyott. A jóváhagyott vakcinák között szerepel a Pfizer-BioNtech, a Moderna, az Oxford
Charlotte Gainsbourg Jane By Charlotte című dokumentumfilmje a színésznő és a ma már legendának számító édesanyjával, Jane Birkinnel való bonyolult kapcsolatát mutatja be.
Szorult helyzetben vannak azok az egyetemisták, akik ősztől - várhatóan - már a hagyományos keretek között kezdhetik meg tanulmányaikat, és a fővárosban szeretnének megfizethető albérlethez jutni.
Prosztata: a szerv, aminek a betegségeiről többet tudunk, mint az egészséges működéséről. Rendhagyó biológiaóra következik, amiből az is kiderül, hogy a nők G-pontjához hasonlítva miért nevezik P-pontnak is a prosztatát.
Több magyar bornak is sikerült kitűnnie a tekintélyes mezőnyből a világ egyik legrangosabb borversenye, a Decanter World Wine Awards (DWWA) idei megmérettetésén, amelyről egy Best In Show nagydíjat, 4 platina és 15 aranyérmet is elhoztak a magyar borászatok.
Trendi kiegészítőkkel nemcsak könnyebb, de élvezetesebb is lesz a grillezés. A most bemutatott hasznos eszközök feldobhatják a sütést és az ízélményeket is.
Most akkor tényleg nem szabad halat enni – semmilyent, soha? Mennyire tragikus a tengerek helyzete valójában? Lehet pótolni a halat más élelmiszerforrással? Létezik fenntartható halászat? Kik foglalkoznak ezzel egyáltalán? Hogyan lehet minden egyes halat ellenőrizni a kifogástól a tányérig? Ezeket a kérdéseket járta körül Fiala Borcsa.
Péntek reggel Isaac Newton gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy sosem tudhatunk világunkról eleget. Csepp a tengerben Hamu és GyémántA nap idézete Isaac Newtontól A politikus Newton Bár sokan nem tudják, élete során Newton egy időre politikai szerepet is vállalt.