Az egyszerű derékfájás legtöbbször otthoni kezeléssel is javul, bizonyos esetekben azonban nem szabad halogatni az orvoshoz fordulást, mivel komolyabb betegségek tünete is lehet.
Az izzadság a bőr izzadságmirigyeiből kiválasztódott folyadék. Mértéke lényeges különbséget mutathat emberek között (ugyanúgy, mint bizonyos életkorban, illetve öröklött tényezők hatására, valamint eltérő lehet mértéke a két nem között is), illetve túlzott formája - hyperhidrosis - lehet jele belszervi betegségeknek is.
A magas vérnyomás és a prediabétesz együttes jelenléte sokkal komolyabb veszélyt jelent a szervezetnek, mint külön-külön. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont kardiológusa az összefüggésekre hívta fel a figyelmet.
A tartós munkahelyi stressz betegít és rontja a termelékenységet, a morált és a lojalitást is. Ugyanakkor dr. Butyka Ágnes, foglalkozás-egészségügyi szakorvos szerint számos lehetőség van a stressz csökkentésére.
Börcsök Viktória ismerős lehet a tévéből, a jégpályáról vagy a közösségi médiából. Sok mindent csinál, de megválogatja, hogy mihez adja az arcát. Alkoholt sosem népszerűsítene, de mindenben részt vesz, amivel gyerekeknek tud segíteni.
Ha azt szeretnéd, hogy a hét minden napján, bármikor rendelkezésedre álljon a masszázsmedence, akkor a karbantartásra folyamatosan ügyelni kell. Ez nem jelent napi munkát, ha betartasz pár jó tanácsot!
Egy régebbi konfliktus újraéled, és a vita hevében olyasmit is kimond, amit talán nem kellene. Vigyázzon a Bak, mert ezzel most nagyon sokat kockáztat.
Nem először vagyunk tanúi a történelem során a társadalom egy-egy csoportja elleni gyűlöletkeltésnek és az érintettek kirekesztésének. Gyűlölni általában könnyebb, mint megismerni, elfogadni – gondolhatnánk. Pedig ez közel sincs így: a gyűlölet ugyanis nemcsak azt képes elpusztítani, aki ellen irányul, hanem azt is megmérgezi, aki magában táplálja.
Kedd reggel Edgar Allen Poe gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy köteléket alakítsunk ki másokkal. Egy pillantás Hamu és GyémántA nap idézete Edgar Allen Poe-tól A holló 2012-ben mutatták be A holló című pszicho-thrillert, melynek rendezője James McTeigue volt. A mozi 1849-
Nem lapulevél, nem is gyümölcs, hanem zöldség és gyógynövény: ez a rebarbara. Néhol mérgező, máshol éppen nagyon finom. Hogy ne tévedj vele nagyot, jegyezd meg ezt az 5x5 tudnivalót!
A Balatonfüredi Yacht Club elnöki posztját cserélte fel a Magyar Vitorlás Szövetség vezetésére Gerendy Zoltán. Konkrét elképzelései vannak a költségvetés növelésére és belevágna a European Lake Tour létrehozásába. Aqua: A megválasztása után azt mondta, hogy gazdaságilag és szakmailag is jól működő szövetséget vesz át. Miben tud majd újat hozni? Men
Ősszel kezdi meg működését Magyarországon a Wolt Market, amely több, mint 2500 cikket kínál majd. Eddig a Wolt több, mint 300 kiskereskedelmi partnerrel lépett kapcsolatba a hazai kiskereskedelmi piacon.
Amennyiben Ön szoptat, bizonyára már Önben is felmerült a kérdés, vajon elegendő-e a tej mennyisége a kicsinek. Tegye fel magának az alábbi kérdéseket, és tudja meg, mikor kell segítséget kérnie.
Kovács Ildikó 17 éve, fiatal felnőttként került a küzdősportok és harcművészeti edzések közelébe. Akkor még nem tudta rávenni barátnőit az edzésekre, de azóta létrehozta saját női önvédelmi programját. A hozzá járók kérésére indított már gyermek önvédelmi csoportot, majd annak népszerűségét látva megalkotta a világ első önvédelmi kirakósát bölcsődé
A film középpontjában Ibrahimovic fiatal kora áll, tizenegy éves korától huszonhárom éves koráig követi végig és Ibra elszántsága mellett azt is megmutatja, hogy a fiatal és kiszolgáltatott srác milyen közel állt ahhoz, hogy a bűnözés útjára lépjen.
Ma minden bizonnyal úgy mondanánk, feminista. Teleki Blanka grófnő a magyarországi leánynevelés egyik legfőbb úttörője. Tevékenységét azonban a történelem kettétörte, a szabadságharc leverését követően évekig börtönben ült.
A leggings még mindig nem nadrág, viszont 2021-ben a divatnak kevés olyan szabálya van, amit ne lehetne megszegni - épp ezért ezt a ruhadarabot is előszeretettel viseljük, pedig számos tervező szerint egyáltalán nincs létjogosultsága, maximum az edzőteremben. Ha ennek ellenére nem tudsz lemondani róla, adunk pár stílustippet, hogyan ne legyen ciki,
A beoltottak száma 5 477 405 fő, közülük 4 874 076 fő már a második oltását is megkapta. 34 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 076 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
A virológus szerint két-három év múlva fog végleg lecsengeni a koronavírus-járvány, akkorra az emberek többségének szervezete is megnyugtató módon adaptálódik majd a vírushoz. Attól kezdve senkinek sem kell évente beoltatnia magát, ha nem akarja - véli a szakember.
Egy brit vezetésű nemzetközi kutatócsoport megállapítása szerint „egyszerűen túl szárazak" a Vénusz felhői ahhoz, hogy lehetőséget teremtsenek az élethez. Még tavaly csillant fel a remény, és járta körbe a médiát, hogy a foszfin (PH3) gáz jelenléte a vénuszi légkörben talán mikrobák létére utal, ugyanis egyedül a geológiai tevékenység nem
Az, hogy egy ember tud-e válaszolni egy egyszerű kérdésre, sokat elárul arról, mi járhat a fejében. A következő kérdéseket világszerte arra használják a pszichológusok, hogy megtudják: valaki zseni vagy segítségre szorul (például skizofrén) - esetleg mind a kettő.
Bukarest a két világháború között élte az aranykorát, mikor elkészültek a francia mintára épült bulvárjai és a párizsi Diadalív mása. Mutatjuk, mit érdemes ma megnézni a városban.
A büszkeség nagy úr, így meglepődnénk, ha akár egyetlen pasi is bevallaná: imád lányosnak titulált dolgokat csinálni. Úgyhogy mi megtesszük helyettük. Következzenek a férfi nem rejtett titkai.
Undorító vagy finom? Minden ízlés kérdése, nem igaz? Legalábbis ez a tanulság a berlini Undorító Ételek Múzeumában, ahol úgy vélik, hogy az undor emberi érzelem, s nem feltétlenül egységes az emberek között.
Antoine de Saint-Exupéry ma volna 121 éves, ezért most egészen különleges kirándulásra hívunk titeket Szentesi Éva egy korábbi cikkével. Mit jelentenek A kis herceg sorai valakinek, aki az élet és a halál közötti utat járta és itt van velünk ma is.
Courtney Love azzal vádolta meg napjaink egyik legnagyobb popszenzációját, Olivia Rodrigót, hogy plagizálta zenekarának, a Hole-nak az 1994-es Live Through This albumának borítóját.
Épp az esti szaladásunkat teljesítettük nemrég, amikor egy idős párra lettünk figyelmesek, amint előttünk sétálnak: kézen fogva, beszélgetve, kacarászva. Úgy tippeltük, hogy talán hatvan-hetven év között lehetnek. Mosolyogtunk, majd egyetértően egymásra néztünk a lakótársammal: ezt jó volt látni. Olyan sokszor halljuk idős emberektől, hogy „bezzeg
Az idei év az Európai Vasút Éve, ennek alkalmából először az online térben, majd később személyesen is megmérkőzhetnek egymással az igazi vonatfanatikusok a vetélkedőn, melynek nyertese elutazhat a világ egyik legnagyobb gyűjteményével rendelkező vasúti múzeumba.