A Girard-Perregaux-t 230 éve, 1791-ben alapították meg. Ugyanebben az évben Angliában fedezték fel a titánt. Logikus döntés volt, hogy sportórájuk, a Laureato új változatát ebből az anyagból készítették el,…
A kiváló minőségű jakuzzik hasznos fejlesztései közé tartozik a kiváló szűrőrendszer, ami segít a meleg vizet mindig tisztán és frissen tartani. Csakhogy a sokat bíró szűrők kapacitása is elfogy egyszer és ahogy telítődnek, úgy romlik a vízminőség is. A tiszta vízhez tehát fontos, hogy a szűrő is tiszta legyen.
Szakértőnk elmagyarázza, miért gond az, hogy a 12–18 év közötti diákoknak csak egynegyede kapta meg a védőoltást, és mit kellene tenni gyerekeink védelmében.
A boot Düsseldorfon lett volna a bemutatója a francia gyár új tagjának a Yachts sorozatban. Bár a kiállítás elmaradt, a hajó attól még megjelent, és kijelenthető, hogy eleganciája, valamint praktikuma lenyűgöző. Ebben a mérettartományban már a sorozatgyárott hajóknál is van lehetőség bizonyos mértékű személyre szabásra, ami alatt nem csak a kárpito
Na, már gyülekeznek – néztek a magasba és sóhajtottak augusztus utolsó napjaiban a felnőttek. Vége a nyárnak, ők már tudták, csak a fecskeröpülésből. És ma már nemcsak azok, akik mondták, akik tudták ezt, de a fecskék is kevesebben vannak. Ez pedig fáj, és talán mindannyiunknak fájni fog.
A faszenes Kamado grilledet egy teljes értékű mozgó konyhává változtathatod az Ofyr Kamado asztallal, ami rengeteg rakodó-, tálaló- és munkafelületet tartogat. Látványos kiegészítő, ami magára vonjaa figyelmet és rendkívül hasznos is!
Szerda reggel Marie Curie gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy a fejlődés sosem könnyű. Az út Hamu és GyémántA nap idézete Marie Curie-től Kétszeres Nobel-díjas Marie Curie a világtörténelemben az első nő, akinek munkásságát Nobel-díjjal ismerték el, ráadásul élete során kétszer is: először fizikai, majd másodszor k
Hogy miért csak most jutottunk el idáig, holott születése óta nem hall jól a most hat és fél éves lányom, nem célom firtatni. Kár is lenne hátrafele néznünk, amikor végre egy aprócska kütyünek hála már tökéletesen hall. A világ egyik legértékesebb fülbevalójának különös története következik.
Nem ez lesz az a cikk, amitől nyugodtabban fogsz aludni. De az, amiről szól, előbb-utóbb (inkább előbb) az életünk részévé válik, és nem árt felkészülni rá. Beszélni, gondolkodni pedig muszáj róla. Például egy botrányt keltett tanulmány kapcsán, amely, noha 2018-ban íródott, de messze megelőzte a korát.
Az elpusztíthatatlannak vélt medveállatkák megjelenése rendkívül muris és furcsa is egyben, ám nem igazán akadnak olyan felvételek, ahol teljes valójukban látjuk őket mozogni. Most azonban nyilvánosságra kerültek a Rockefeller egyetem felvételei, felkészültél?
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és Jack Grealish, az együttes középpályása is dicsérte a magyar nemzeti csapatot, amely ellen csütörtökön a Puskás Arénában vívnak világbajnoki selejtezőt.
Lehetetlennek tűnik, hogy legyenek olyan ételek, amikből mérték nélkül, akármennyit fogyaszthatsz? Pedig tényleg léteznek ilyen finomságok. Olyan kevés kalória rejlik ugyanis bennük, hogy a szervezeted több energiát fordít a megemésztésükre, mint amennyit általuk nyersz. Nézzük a listát.
A pandémiás helyzettel és az élethosszig tartó tanulásról szóló szemlélet terjedésével egyre nagyobb az igény az online tanfolyamokra. Ezekkel a felnőttképzési lehetőségekkel sikerre vihetjük terveinket.
Amennyiben a Squadra Azzurra csütörtökön, Firenzében a papírformának megfelelően Bulgária ellen sem veszít, akkor beállítja a brazil és a spanyol válogatott világcsúcsát.
Nemcsak az alvópozíciód mond el mindent rólad, hanem az is, hogy hol van a párnád, miközben szundítasz. A fejed alatt, a földön, esetleg átöleled, úgy álmodsz szépeket? Nézd meg, mit jelentenek!
Valahogy furcsán rövid volt ez az idei nyár. A tavasz mintha csak csupa márciusból állt volna, majd jött két hónap aszály, néhány hét valódi nyár, aztán már itt is állunk augusztus-szeptember fordulóján.
Az időszak, amikor a gyerek elkezdene egyedül közlekedni, minden család számára fontos pillanat. Az iskolakezdéssel pedig különösen aktuálissá válik a kérdés: most van itt az ideje először elengedni? Honnan tudom, hogy nem esik majd baja? Hogyan találhatom meg a megfelelő arányt a szabadság és a biztonság között? Ezek megválaszolásában segít dr. Gy
Akik cégalapításon gondolkodnak, számolniuk kell azzal, hogy valószínűleg a kezdeti években több kudarccal, mint sikerrel találkoznak majd. Így volt ez Elon Musk esetében is, aki a sikerei előtt szintén megtapasztalta, milyen bukni. Hogy a ebből kilábaljon, elengedhetetlen volt, hogy csapatát megfelelően motiválja – ennek pedig az egyik legnagyobb
A globális felmelegedés hatására az évszázad végére szinte minden évben szélsőséges tengerszintek alakulnak majd ki, ami világszerte hatással lesz a partvidékekre - derül ki egy nemzetközi tudóscsoport új kutatásából.
A körömtrendeknél is a természetesség uralkodik, ezért nem meglepő, hogy a jelenleg divatos forma is egy visszafogott stílus, amelyet a férfiak is kedvelnek.
Akár babonás valaki, akár nem, mindenki szeretne egy kis mázlit az életében - és a házában. A következő dolgok azt ígérik, hogy boldogságot, jó egészséget és szerencsét vonzanak az otthonodba.
A hajókiállítások szezonjának nyitányán a világ egyik legnevesebb rendezvénye a tavalyi koronavírus-járvány miatti elmaradás után kivételes bemutatót ígér. Az alábbi cikkben négy lélegzetelállító jachtot mutatunk be az idei Cannes Yachting Festről.
Bár a legtöbben mostanra kinyaraltuk magunkat, akad, aki még a közeljövőben tervez vízparti nyaralás. A strandolás nem mindig veszélytelen műfaj – összegyűjtöttük a leghátborzongatóbb vízparti helyeket.
Négy lekésett premierdátum után a hétvégén megérkezett végre Kanye West új nagylemeze, a majdnem 2 órás, gigászi Donda, ami a rapper elhunyt édesanyjáról kapta címét. Érdekesség azonban, hogy a lemez valójában nem az anyjáról, mint inkább a rapperről szól, akinek anyja hiánya miatt élete mélypontra került – mert mint minden, ez is róla szól.
Általában a férfiakat szoktuk elköteleződési fóbiával „diagnosztizálni”, de az igazság az, hogy ennek nincs köze a nemekhez. Csak nőknél kicsit más formában jelentkezik, ahogy vendégszerzőnk is felismerte.
Minden szezon elején izgatottan várjuk és üdvözöljük a divatújdonságokat. Mutatunk öt szuper cuccot, amelyek miatt már nagyon tűkön ültünk, hogy szeptember legyen.
Amióta a minimalizmust nem csupán egyféle stílusirányzatként értelmezzük, de sok okból ez az irányzat a környezetvédelmet is szolgálja, egyre gyakrabban merül fel kérdésként, hogy mi történjen a hagyatékkal.