2021. július 1. csütörtök

júl. 1
15:51
KVÍZ: 10 magyar történelmi vár, felismered őket? (SzMo)
Igencsak hosszú a magyarországi várak listája, mi most kiválasztottunk közülük tízet. Na de felismered, hol járunk?
júl. 1
18:51
Nem hajlandó a nevén szólítani az unokáját egy nagymama, mert állítása szerint túl bonyolult kimondani (SzMo)
A brit nagymama már több rokont is maga mellé állított, akik hozzá hasonlóan szintén csak babának hívják a gyereket.
júl. 1
20:33
Jeff Bezos egy 82 éves pilótanőt is magával visz az űrbe (SzMo)
Az asszony tagja volt a „Mercury 13” nevű női asztronautaprogramnak, de hiába végezte el kiemelkedő eredménnyel az űrhajósképzést, végül soha jutott ki az űrbe.
júl. 1
21:27
Egy tál spagettitől kapott rohamot és halt meg egy allergiás kisfiú Olaszországban a pincérnő mulasztása miatt (SzMo)
A szülők jelezték a pincérnőnek, hogy a fiúnak komoly ételallergiája van, ennek ellenére az ételét nem laktózmentesen készítették el. A gyerek később a szülei és a kisöccse szeme láttára anafilaxiás sokkot kapott, néhány percen belül pedig leállt a szíve is.
júl. 1
21:29
Beleszeretett a 21 évvel idősebb spermadonorjába egy brit nő, októberre várják első gyermeküket (SzMo)
A nagy korkülönbség sem rettenti el a párt, ahogy az sem, hogy a férfitól jelenleg 12 nő terhes, és összesen több mint 150 gyereke lehet.
júl. 1
21:45
Hosszában tört el a pénisze szex közben egy brit férfinek, még az orvosok sem láttak ilyen sérülést (SzMo)
A 40 éves férfit szerencsére időben megműtötték, így hat hónappal a sérülés után már újra képes volt szexuális kapcsolatot létesíteni minden probléma nélkül, és erekciós gondok sem léptek fel nála.

2021. július 2. péntek

júl. 2
18:21
Egyszerre mondott fel a teljes személyzet egy külföldi McDonald's-ban, be is zárták az éttermet (SzMo)
A dolgozók egy cetlin üzenték meg, hogy kiléptek. Egyikük elmondása szerint borzalmas volt ott dolgozni, elárulta, miből lett elegük.
júl. 2
20:33
Tragédia: saját esküvőjén halt meg a skót vőlegény, pont amikor szerelme az oltárhoz sétált (SzMo)
Az 57 éves férfi súlyos rákbeteg volt, még a halála előtt szeretett volna egybekelni párjával, de végül nem teljesülhetett a vágya.
júl. 2
21:09
Két hüvelye és két méhe van egy amerikai lánynak, duplán menstruál, és akkor is lehet menzesze, ha terhes (SzMo)
A lány 18 évesen tudta meg, hogy kétméhű, amikor először elment nőgyógyászhoz.
júl. 2
21:45
Sokan beszóltak az anyának, aki előre megfőzi 30 éves fiának az ételeket, hogy mindig legyen mit ennie (SzMo)
Képet is mutatott arról, ahogy halomban állnak az adagonként bedobozolt ételek a fagyasztóban.
júl. 2
21:51
82 éves, de már kétszer is teljesítette a világ legkeményebb állóképességi versenyét egy amerikai nő (SzMo)
Az idős asszony fiával együtt vett részt másodszor az eseményen, tavaly elhunyt férje emlékére ment végig a pályán.
júl. 2
21:57
Egy virágtól tépett be két kanadai lány, nem tudták, hogy a növény hallucinogén hatású (SzMo)
Egy angyaltrombitát szagolgattak, amelynek minden egyes része mérgező. Az illata viszont csábító volt számukra.

2021. július 3. szombat

júl. 3
13:51
A Balatonnál kávézott Ethan Hawke, Oscar Isaac és Michael Benjamin Hernandez (SzMo)
A Moon Knight (Holdlovag) című Marvel-sorozat forgatására érkeztek Magyarországra.

2021. július 4. vasárnap

júl. 4
14:24
Kenyérpirítóban akartak steaket sütni, leégett a házuk, most a biztosítóval hadakozik egy új-zélandi pár (SzMo)
Szerintük nem elég a biztosító által maximálisan kifizethető összeg, annak ellenére, hogy messze nem rendeltetésszerűen használták az eszközt.
júl. 4
16:24
Világrekord: 57 kilós harcsát sütöttek meg, közel 500 ember lakott jól belőle Balatonlellén (SzMo)
„7 óra 15 perc alatt készült el a harcsa, és 468 adag ételt osztottunk ki” – mondták a maratoni sütést követően a készítők.
júl. 4
20:00
Több mint 11 millió gyűlt össze a síró német kislánynak, akit a kommentelők lenáciztak (SzMo)
Az adománygyűjtés indítója csupán jelképes összefogást akart a kirekesztő kommentek és a xenofóbia ellen.
júl. 4
21:12
22 évig fogalma sem volt róla a fiatal nőnek, hogy mi rejtőzik a fülében (SzMo)
TikTokon mutatta meg, mi került elő a hallójáratából, azóta elmondása szerint sokkal jobban hall.

2021. július 5. hétfő

júl. 5
9:06
Már szervezik a kötcsei pikniket, ahol Orbán Viktorral főzőcskézhetnek a meghívottak (SzMo)
A miniszterelnök ezúttal is beszédet mond majd a kiválasztott közönségnek.
júl. 5
16:00
900 forintba kerül a legdrágább fagyi a Balatonnál – igaz, jóval nagyobb adag az átlagnál (SzMo)
Mutatjuk az átlagárakat a déli és az északi partról is.
júl. 5
16:06
Már-már szokásos: szökött emut kellett üldözni, ezúttal Szegeden (SzMo)
Egy rendőrjárőr próbálta elkapni a madarat, ami az autók között és a vasúti sínek mellett is szaladgált, mielőtt sikerült befogni.
júl. 5
17:24
Ki bezárni kényszerült, ki extrém növekedést produkált a múlt évben - vállalkozói tapasztalatok és várakozások (SzMo)
Hogyan tudta túlélni a járványhelyzetet egy szépségszalon? És mi lehet a magyarázata egy startup pandémia ellenére robbanásszerű növekedésének? Ismerd meg az Édes Város és az A-Stúdió inspiráló történetét!
júl. 5
22:00
30 kilót hízott, majd felcsapott pin-up modellnek a brit édesanya, hogy ismét szexinek érezze magát (SzMo)
Azt akarta bebizonyítani, hogy nem a kilók számától függ az, mennyire szexi egy nő.
júl. 5
22:12
Az iskolában azzal bántották, örökké magányos lesz túlsúlya miatt, most videóban mutatta meg jóképű barátját (SzMo)
Frappáns videókkal vágott vissza a 30 éves nő, aki 6 éve él boldog párkapcsolatban barátjával.

2021. július 6. kedd

júl. 6
8:36
84 évesen szerezte meg diplomáját pszichológiából egy amerikai exkatona (SzMo)
A frissdiplomás anno katonai szolgálata miatt hagyta félbe tanulmányait, most azt akarja bebizonyítani, sosem késő visszatérni az iskolapadba.
júl. 6
19:48
Az volt az idős férfi utolsó kívánsága, hogy még egyszer találkozhasson a feleségével, a mentősök elvitték hozzá (SzMo)
A haldokló ausztrál férfi megígérte párjának, hogy a szerelme iránta nem fog elmúlni, örökké tart majd a halála után is.
júl. 6
20:36
Állatkínzóknak nevezte az ausztrál lovasrendőröket egy vegán aktivista, aki szerint a lovaglás a lovak számára rabszolgaság (SzMo)
Sok kommentelő nem ért egyet azzal, hogy a lovaglás rossz dolog lenne.
júl. 6
20:42
„Elhagyott két hónappal azután, hogy kiderült, rákos vagyok” - megdöbbentő okok, amiért emberek kiszerettek a párjukból (SzMo)
Vannak köztük tényleg meghökkentő történetek, amelyeknek nem csoda, hogy szakítás lett a vége.
júl. 6
21:12
Kínos videó: 10-ből négyesre értékelte barátnőjét egy srác, miközben a lány mögötte állt, adott is neki egy pofont (SzMo)
A lány nemcsak ezen döbbent meg, hanem azon is, hogy a barátja azt mondta, ő csak egy futó kapcsolat számára.
júl. 6
21:42
A romantikus könyvek olvasása is megcsalásnak számít egy férfi szerint, ezért megtiltaná ezt a párjának (SzMo)
A kommentelők szerint a nőnek nem a könyveket kellene száműznie az életéből, hanem a barátját.
júl. 6
22:30
A futópadon kell sétálniuk egy külföldi anya gyerekeinek, ha mesét akarnak nézni, sokan kiakadtak rajta (SzMo)
A kommentelők egy része szerint nagyon jó ötlet, míg mások úgy vélik, ez azért túlzás.

2021. július 7. szerda

júl. 7
19:24
AZ Unicef javára lemondott a neki gyűjtött pénzről a foci Eb-n síró német kislány, akit lenáciztak a kommentelők (SzMo)
Sokan megsajnálták a kilencéves kislányt, ezért gyűjtöttek neki pénzt, ő viszont jótékony célra szeretné felajánlani a több mint 15 millió forintnyi összeget.
júl. 7
19:30
Halálos fenyegetéseket is kap az új-zélandi anya, aki négyéves lányát vadászni tanítja (SzMo)
A kommentelők szerint nem való olyan embernek gyerek, aki gyilkost nevel belőle, mások viszont példaképnek tartják a 23 éves nőt.
júl. 7
20:18
Közös felügyeletért perel egy kanadai béranya, akinek állítása szerint viszonya volt a férjjel (SzMo)
A példa nélküli ügyben évek óta pereskedik egymással a béranya és a házaspár, mindkét fél története teljesen más.
júl. 7
20:36
Sörrel és gyerekkel a kezében kapta el a pályáról kirepülő labdát az amerikai apuka (SzMo)
Érdemes a prioritásokat is figyelni: inkább a gyereket engedte el, mint a sört.

2021. július 8. csütörtök

júl. 8
18:18
Eljött a nap: ma lépnek kapcsolatba velünk a földönkívüliek egy hét évvel ezelőtti jóslat szerint (SzMo)
Jack és Gina beszélnek angolul és szeretik az igényes zenét. Viszont kérdéseket senki ne tegyen fel a két bézsszínű űrlénynek, mert bepöccennek.
júl. 8
19:12
Bombázó az anyja, ezért hagyja a férjének, hogy vele is szeretkezzen (SzMo)
A furcsa trióról rövid videó terjed a TikTokon.
júl. 8
20:36
Legjobb barátnője a mostohalánya: a 21 éves menyasszonynál csak egy évvel fiatalabb vőlegénye lánya (SzMo)
Az amerikai nő egy 22 évvel idősebb férfiba szeretett bele, a korkülönbség viszont sem őket, sem a mostohalányát nem zavarja.
júl. 8
21:36
Egy 38 éves nő lehet a világ egyetlen profi bikini testépítő nagymama világbajnoka (SzMo)
Naponta 30 percnél is többet tölt a szexi pózok begyakorlásával.

2021. július 9. péntek

júl. 9
16:00
Beteget jelentett, hogy elmehessen az angolok Eb-meccsére, pechjére a főnöke kiszúrta a közvetítésben, ki is rúgta (SzMo)
A felettese jelezte is a 37 éves nőnek, hogy már nem kell bemennie dolgozni. Ő azonban nem bánja annyira, hogy így alakult.
júl. 9
19:48
Szívszorító: pár hónapon belül a háromgyerekes anyáról és az apáról is kiderült, hogy rákos (SzMo)
Az ausztrál nő mellrákkal, férje pedig agydaganattal küzd. A szörnyű híreket azután tudták meg, hogy megszületett a harmadik gyerekük, most gyűjtést indítottak nekik.
júl. 9
21:30
Nagymamának nézik, ha nincs rajta smink, kifestve viszont bombanő a 39 éves amerikai nő (SzMo)
Saját bevallása szerint is ég és föld a különbség a kifestett és a smink nélküli arca között.
júl. 9
23:36
6 tipp arra, mit tegyél, hogy rögtön szimpatikus legyél az embereknek (SzMo)
Könnyebb, mint gondolnád. Néhány apró gesztussal máris jó pontokat szerezhetsz a másiknál.

2021. július 10. szombat

júl. 10
11:12
Ilyen gasztroudvar még nem volt a Balatonon! - a Szigliget Várudvarban jártunk (SzMo)
Rácz Jenő új street food koncepciója és Palágyi Eszter étterme is a Szigliget Várudvarba költözik.
júl. 10
21:12
Fojtogatásig fajult egy sirály és egy férfi vitája egy fánk miatt Angliában (SzMo)
Megcsörrent a férfi telefonja, ezért elővigyázatlanul letette a fánkját a móló kerítésére. A sirály azonnal lecsapott a sütire. Vesztére.
júl. 10
21:18
Kihívó ruhája miatt nem engedtek felszállni a repülőgépre egy testépítőt Dallasban (SzMo)
A személyzet szerint az utazó családok nyugalmának megzavarására alkalmas volt a nő ruhája, ami alig fedte el a testét.

2021. július 11. vasárnap

júl. 11
21:48
Nem fogad a koronavírus ellen beoltott ügyfeleket egy szépségterapeuta Skóciában (SzMo)
Egyre több a beoltott, ezért sem érthető, mi áll a furcsa döntés hátterében.
júl. 11
21:54
A mennyben és a pokolban is járt, mialatt halott volt - állítja egy amerikai rendőr, aki végül visszatért az élők közé (SzMo)
Jeff horrorisztikus autóbalesete után életmentő műtéten esett át, ami közben egy időre megállt a szíve. Csak pillanatokig volt halott, de azt mondja ezalatt démonok képeit látta, majd morgást és nevetést hallott.

2021. július 12. hétfő

júl. 12
14:12
Megdőlt a mítosz, mégiscsak tudnak térképet olvasni az Y generációsok (SzMo)
Egy kutatás szerint 10-ből 7 Y generációs képes térképen tájékozódni. Úgy látszik, a Google Maps és más térképes appok gyakori használata miatt a papíralapú megfejtése sem okoz nekik gondot.
júl. 12
16:06
Megdőlt a mítosz, mégiscsak tudnak térképet olvasni az Y generációsok (SzMo)
Egy kutatás szerint 10-ből 7 Y generációs képes térképen tájékozódni. Úgy látszik, a Google Maps és más térképes appok gyakori használata miatt a papíralapú megfejtése sem okoz nekik gondot.

2021. július 13. kedd

júl. 13
20:18
Egy 60 éve halott férfi is megkapta a koronavírus elleni védőoltásokat Indiában (SzMo)
A halott nagypapa a nyilvántartás szerint titkos kódot és már két oltást is kapott.

Keresés