Katar újra várja a teljes oltottsággal rendelkező turistákat. Ennek örömére és média hírverésére profi módon rá is szervezett egy kampányt a Discover Qatar és a Qatar Airways Holidays, aminek nyomán…
Lényegében kettészakadt az ország. A felettünk lévő nagy mennyiségű szaharai por keveredett a hajnalban kialakult záporokkal, zivatarokkal nyugaton. Emiatt több helyen sáros eső alakult ki, ami más tereptárgyak mellett az autókon is elég feltűnő nyomott hagyott – számolt be az Időkép.Ugyan délután és este a Dunántúlon és az ország középső
A napokban elárasztották a sajtót a BDO elemzésének igen fura, hangulatkeltő és szenzációhajhász interpretációi, amelyek szerint meredeken, kiugróan, az égig emelkednek a bérek, mégsem találnak embereket a turizmusban. A címekből…
A 2020-ról 2021-re áttolt olimpián a vitorlás események helyszíne a Tokiótól 30 mérföldre fekvő Enosima lesz. De volt már és lesz is verseny ennél messzebb. A vitorlázás az újkori olimpiák kezdete, azaz 1896 óta része az ötkarikás játékok programjának. Igaz, a bemutatkozás elég felemásra sikerült, ugyanis a tervezett futamokat törölni kellett a vih
Ki ne imádna strandra járni? Ugyanakkor főleg gyerekekkel igényel némi szervezést, például az egész napi étkezés. Sokan, főként a nagycsaládosok nem engedhetik meg maguknak, hogy a drága büfék kínálatából válogassanak, mások pedig jobban szeretik a hazait fogyasztani, amiről pontosan tudják, hol, mikor, miből és hogyan készült. Hoztunk nektek öt ki
Egészséges tápanyag és egyszersmind fontos lelki kapocs: a szoptatás az újszülött és a csecsemő táplálásának a legtermészetesebb és legegyszerűbb módja.
"Hétfőn utazom Japánba, ott néhány nap akklimatizálódás következik, majd jövő szombaton rajtol a verseny. A távol maradó sztárok nélkül is erős mezőnyt várok, lesznek ott top 10-esek is, és remélem, sikerül érmet szereznem, de ahhoz nagyon jól kell játszanom."
Te jó ég, mit tud ez a Christopher Ward! Aki “mindenes” órát keres, annak ezt látnia kell. Akik pedig szeretik, imádják és vágyják a szándékkal érdekes és részletgazdag órákat, nos,…
Vigyázzon, hogy kivel hogyan beszél. És arra is, hogy mit mond el neki. Talán bántja önt egy főnöki kritika, de ne a szomszéd munkatársának panaszolja ezt el.
Kialudtátok magatokat? Nyugodt éjszakátok volt? Megvolt utána az az öt-tíz perc, amíg csak magatokra figyeltetek, ráhangolódtatok az előttetek álló napra, és elképzeltétek, mit akartok kihozni belőle? Ezt a cikket csak mindezek után szabad elolvasni – és akkor sikerül Arianna Huffingtont úgy ünnepelni, ahogy neki tetszene.
- Milyen szép órád van? Okos?- Okos. Megmutatja az időt.- Mást nem?- Mást nem. Óra. Az a dolga, hogy az időt mutassa. Ez a párbeszéd zajlik köztem és a kolléganőm között. Már visítva röhögünk, jó kedvünk is van, meg átérezzük a kor komikumát: a dolgok, amik csak azt tudják, amire valók, idejétmúlttá váltak.
Az erőt sugárzó felépítés, a markáns, formabontó ívek és a csodálatos színek együtt kifinomult és elegáns megjelenést kölcsönöznek az Invictus Gt 280-asnak. Nem véletlen, hogy ez a típus az Invictus legtöbbet értékesített modellje. A Gt280-as egy day cruiser, így minden apró részlete ezt a célt szolgálja. Napközben tökéletes a társasági életre, spo
A forró kánikulai napok sokunk szervezetét megviselik. Persze jó dolog a légkondi és a hidegvizes fürdő, de önmagában nem elég. Közérzetjavító praktikáinkkal ugyan a hőséget nem fogod tudni csökkenti, de segítségükkel frissebbnek és üdébbnek érezheted majd magad.
Csütörtök reggel Szabó Magda gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy életünkben minden mindennel összefügg. Érzelmek Hamu és GyémántA nap idézete Szabó Magdától Szabó Magda azonos címe regénye alapján 2012-ben mutatták Az ajtó című filmdrámát. A Szabó István rendezésében készült film érdekessége, hogy azoknál a jelene
Korunk társadalma olyan élettér, amelyben az addiktív viselkedés új kategóriái születtek meg, pl. munkakényszer, tv-, SMS- és internetfüggőség formájában. Ezek a modern addikciók magukon viselik a klasszikus addikció minden jellemzőjét.
A System 002 július végén indul éles bevetésre, ez lesz az első ilyen léptékű tisztítórendszer, ami a remények szerint jócskán túlszárnyalja a System 001/B eredményeit.
Az 50 feletti korosztálynak számos előadást, kurzust, foglalkozásokat tartva azt látom, hogy a rendszerváltás óta mind fizikai, mind lelki, mind mentális-szellemi tekintetben minden fontos információ eljutott és eljut hozzánk. Minden adott ahhoz, hogy egészséges és harmonikus életet éljünk, életünk harmadik szakaszában is. Miért van mégis olyan sok
Rembrandt úgy értett az önarcképekhez, mint nagyon kevesen. Őszintén, minden hibát felvonultatva ábrázolta saját magát a festményein. Vajon milyen lenne a világ, ha a mi szelfijeink is így néznének ki?
Akár valamelyik itáliai városban barangolunk, akár egy olasz filmet nézünk nagy áhítattal, a legtöbben vágyakozva tekintünk a gyönyörű olasz nők után. Bár Monica Bellucci jó eséllyel sosem lesz belőlünk, van mit tanulnunk a mediterrán hölgyektől.
Úgy tűnhet, Rujder Viviennek egyenes út vezetett a szakmai sikereihez, ez mégsem teljesen igaz. Rajka, majd Mosonmagyaróvár után belecsöppent az ismeretlenbe, ahol számos kihívással kellett szembenéznie – elsősorban saját magával. A Katona József Színház színésznőjének több akadályt is le kellett küzdenie ahhoz, hogy ma már saját magával is elégede
A platformos szandáloknak leginkább a 2010-es évek elején volt létjogosultsága, de mint tudjuk, a retró trendek előszeretettel köszönnek vissza egy-egy szezonban. Most ismét hódítanak ezek az emelt talpú fazonok, melyek a dekoratív megjelenés mellett a komfortot is képesek biztosítani. Egyébként a 2021-es nyári kiadások elég csinosak. Termékajánló.
A beoltottak száma 5 552 859 fő, közülük 5 250 459 fő már a második oltását is megkapta. 49 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 661 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.