A világ leghíresebb performanszművésze folyamatosan saját testének fizikai határait feszegeti. Marina Abramovic több mint négy évtizede nyűgözi le, illetve sokkolja a világot meghökkentő kortársművészeti előadásaival.
Másfél év kényszerpihenő után Fiala Borcsa végre bepakolhatott az utazós bőröndjébe, hogy felkeresse azt a várost, ahová pedig elhatározta, soha többet nem fog visszatérni, hiába a szíve csücske. Mi változott Prágában a járvány óta, és mi az, ami kiirthatatlanul a része maradt?
Lil Frakk legújabb videoklipjében előadótársaival, Kapitány Mátéval és Ressel, visszarepítették a hallgatókat 2003-ba. Ekkor került a mozikba Antal Nimród filmje, a Kontroll. A nosztalgia miatt pár sor a zenéről, valamint a klasszikussá vált alkotásról is.
A hosszan tartó meleg és csapadékmentes időszak következtében jelentősen lecsökkent Oroszlány egyetlen tava, a Malom-tó vízutánpótlása. A tóba folyó három patakból kettő elapadt, így rajtuk keresztül egyáltalán nem érkezik víz a tóba. Egyedül a Labanc-patak biztosítja a vízáramlást. Ráadásul a magas hőmérséklet miatt felmelegedő vízben a napsugárzá
Nem csak egy magassarkú lehet csinos. Körülnéztünk, milyen papucsokat adnak olcsóbban az üzletek a leárazásokon, és valódi kincsekre bukkantunk. Mutatjuk a legnagyobb trendeket, melyek kényelmesek és sikkesek is - így bárhová viselheted őket.
A fertőtlenítő gélek és az antibakteriális kézmosók most fontos szerepet töltenek be abban, hogy minimalizálják a fertőzések terjedését, de sajnos van egy kellemetlen mellékhatásuk is: eszméletlenül szárítják a kezünkön a bőrt, az arra hajlamosabbaknál gyulladást, smirglis bőrt is kialakítanak. Kellő odafigyeléssel azonban újra életet lehelhetünk k
Nem fognak kétszáz évig élni, de a teljesítményük jelentősen javulhat az öregedés mellett is. Jövőre megkezdődhet azoknak a tablettáknak a klinikai tesztelése, amely „öregedésgátlóként" hatna az emberi testre. Mindez a Pentagon hosszú ideje tartó kísérleteinek eredménye, amelyre már 2,8 millió dollárt, azaz durván egymilliárd forintot pump
„Azzal töltöttem a tinikoromat, hogy gyűlöltem magam a sok szarság miatt, amiről prédikáltatok nekem, hogy mi minden fog történni velem amiatt, mert meleg vagyok. Szóval remélem, hogy dühösek vagytok, dühösek is maradtok, érezzétek csak ugyanazt a dühöt, amire bennünket tanítottatok saját magunkkal szemben.”
A fiatal srácot a Pfizer vakcinájával oltották be. Makkegészséges volt, semmilyen alapbetegségben nem szenvedett. Ősszel kezdte volna meg középiskolai tanulmányait.
A veszélyhelyzetek alatt lejárt, illetve lejáró okmányok egységes meghosszabbítására vonatkozó szabályozás lépett életbe, viszont az uniós rendelkezések miatt eltérő határidők vonatkoznak a jogosítványokra. Érdemes tehát ellenőrizni az érvényességi dátumot, valamint időben gondoskodni okmányunk megújításáról.
Nincs is jobb, mint egy frissítő zuhany egy meleg nyári napon. A gyep és a növények is pontosan így gondolják. A Fiskars öntözési útmutatójával a locsolás változatos, fenntartható küldetéssé válik otthonunkban és kertünkben egyaránt. A kertészek és nagy becsben tartott kertjeik egyaránt meghálálják a gondoskodást. (x)
Az elmúlt hónapban látott napvilágot az amerikai síterepeket tömörítő szervezet (NSAA) jelentése az előző szezonról. Talán meglepő lehet, hogy a járvány alatt és a szigorúbb intézkedések mellett is sokan látogatták az amerikai síterepeket, amelyek a fennállásuk ötödik legjobb szezonján vannak túl.
A jakuzzik a pihenés luxusát viszik otthonába, de pozitív egészségügyi hatásai nem merülnek ki a stresszcsökkentésben és az aktív pihenés nyújtásában. A befúvók segítségével megszabadulhat az izomfájdalmaktól és feszülésektől. Még a lábak területén is.
„Ami a legfontosabb: el kell jutni az önismereti úton az önértékelés és önbecsülés azon szintjére, ahol védendő értékként tekintek önmagamra, és senkitől nem tűröm el méltóságom csipetnyi csorbítását sem! Ebben tilos alkut kötni.”
Kedd reggel Molnár Piroska gondolatait idézzük, aki arra emlékezet minket, hogy életünk során néha válaszutak elé kerülünk, ilyenkor pedig nincs mit tenni: valamerre el kell indulnunk. Választani kell Hamu és GyémántA nap idézete Molnár Piroskától Színházi szerepei mellett számos tévéfilmben is feltűnt. Játszott többek között az In
Rendesen kifogott rajtunk az a nyár: nem tudtunk egyszerre eljönni szabadságra, így kénytelen voltam egyedül elvinni a két gyereket, hogy kimozduljunk kicsit a fővárosból, és az egyik kedvenc helyemet, Szilvásváradot választottam az egyhetes kiruccanás színhelyéül. Felcsomagoltam a kétévest és a tizenhárom éves kiskamaszt, majd beköltöztünk egy elő
A törökországi Yildiz hajógyárban készült el ez a csodálatos, 43 méteres szuperjacht. A Ginton Naval Architects által tervezett Sunrise belsőépítészeti terveit a Hot Labs alkotta meg. Antonio Romano, a Hot Labs társalapítója elmesélte, hogy 2017-ben Isztambulban találkozott a tulajdonossal és feleségével. „Alig egy óra múlva megegyeztünk az alapokb
A nyári meleg, a napsütés és a gyakori fürdőzés stressz faktort jelent a bőr számára, amitől könnyen kiszárad, kipirul vagy bereped. A magas minőségű arcápoló készítmények mellett a Qms Medicosmetics most egy különleges testápolót dobott a piacra, ami mindezeknek elejét veszi. És még feszesít is!
Néhány hete épp a gondjaimra bízott emberpalántát kisértem haza az óvodából, miközben zúgolódni kezdett, hogy mennyire éhes. Hát igen, ez történik, ha valaki egész nap nem eszik szinte semmit – tettem hozzá. „De megettem mindent, csak véletlenül egy legyet is, ami kiette az egészet a pocakomból. Ezért vagyok éhes!” – magyarázta, én pedig megértően
Fotók, üzenetek, közösségimédia-profilok és bejegyzések – ez marad utánunk a virtuális térben a halálunk után. De mit tudnak ezzel kezdeni az örököseink, akár technikailag, akár lelkileg?
Lior Patel sem gondolta, hogy az elmúlt napok egyik legfelkapottabb videóját hozza össze a Facebookon. Az izraeli filmes – akinek a légi felvételek specialitása – több hónapon át követett egy birkanyájat a levegőből. A drón segítségével összehozott gyorsított felvétel végeredménye pedig egészen bámulatos lett.
Július 5-8. között rendezik Párizsban az haute couture őszi kollekciók bemutatóját, melynek keretében a legnagyobb designerek vonultatják fel a legújabb eresztést szebbnél szebb ruhák formájában. Hoztuk a csodás fotókat az első etapról.
Van, amikor a rágás, a toll kopogtatása vagy más apró zajok végtelenül zavarnak minket. A mizofóniában szenvedők számára azonban ezek a hangok nem csak bosszantóak, hanem teljességgel elviselhetetlenek lehetnek.
A körömápolás legalább annyira hozzátartozik a szépségrutinhoz, mint a hajunk és bőrünk karbantartása. A minap megírtuk a most népszerű manikűr trendeket, a következőkben pedig a pedikűr divatról lesz szó.
A budapesti tehetség életre szóló élménnyel gazdagodott. A Rolls-Royce Motor Cars a 2020 áprilisa és júniusa közötti időszakra hirdette meg a fiatal tervezőknek kiírt „Young Designer Competition" versenyt, amely arra buzdította a maximum 16 éves indulókat, hogy mindenféle szabályrendszer és kritérium nélkül álmodják meg a jövő Rolls-Royce-
Elegancia, stílus és maximális teljesítmény jellemzi a Caldera Spas jakuzzikat, amelyek teljes külső átalakítást kaptak a Bmw dizájncsapatától. A medencék még látványosabbak, kényelmesebbek és még inkább kiszolgálják azokat az igényeket is, amely létezéséről nem is tudtunk.