Kajla 2021-ben sem unatkozik. Júliustól érdemes keresni az új Kajla kalandokat, melyek országszerte színvonalas programlehetőségeket és élményeket kínálnak a kisgyermekes családok számára. A programok során az élmények mellett temérdek tudással és ismerettel gazdagodhat az egész család. (x)
A coleslaw, azaz az amerikai majonézes káposztasaláta egy olyan köret, amely elsősorban finomra aprított nyers káposztából és répából készül, amit általában vinaigrette-tel vagy majonézes szósszal öntenek nyakon.
Rohamtempóban épül az űrállomás. Vasárnap megtették első űrsétájukat a kínai űrhajósok az épülő űrállomásukon.A Tienkung (Mennyei palota) nevű űrállomásnak még csak a központi modulja, a Tienhon (Mennyei harmónia) kering a Föld körül. A két hete ott tartózkodó három űrhajós közül ketten léptek ki a világűrbe. Korábbi közlések szerint a vas
A vízellátás kérdése egyre égetőbb probléma, és gyorsan megoldást kell rá találnia az emberiségnek, ha nem a Frank Herbert által a Dűnében vizionált módon szeretne H2O-hoz jutni.
Megjelenésekor hírt adtunk róla és volt szerencsénk megkaparintani egyet, hogy megnézzük, milyen stella számlapra képes az Undone 150.000 forint alatt. Vegyük át röviden a Stella számlapot, mi ez, miért keresett,…
Vajon mit jelent a tökéletes test? Létezik ilyen egyáltalán? Milyen változásokat hoz az, hogy egyre több márka fordul el az agyonsanyargatott, egyenkinézetű modellek világától a különböző alkatok képviselete felé?
Hétfő reggel Tom Hanks gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy a hős az az ember, aki nem ijed meg az ismeretlentől. A hős Hamu és GyémántA nap idézete Tom Hankstől A legjobb férfi főszereplő Azon színészek közé tartozik, akiket az Amerikai Filmakadémia két egymást követő évben is megválasztott legjobb férfi főszereplő
Urbánus legendák helyett hallgassunk inkább a szakértőkre, mert a hajóaljban nevelkedett csirkék vagy éppen a túl fehér tojások kapcsán is nagy félreértések keringenek. Íme minden, amit rosszul gondolunk a helyes baromfitartásról és az egészséges tojásról!
A 36. America’s Cupnak sikerült elérnie azokat a céljait is, amiket a globális sugárzással és a nézőszámmal kapcsolatban kitűztek. És ezek nem voltak kis célok. Hivatalos adatok szerint 3,2-szer annyian követték figyelemmel az Aucklandben zajló történéseket, mint a 2017-es bermudai eseményt. A Nielsen piackutató által végzett felmérés szerint a köz
Évtizedeken át úgy gondolták, a testmozgás rossz hatással van a szklerózis multiplexre, de mára fordult a kocka, pont hogy nagyon fontos része lett a terápiának a sport. Hogy miért? Elmondjuk, és azt is, milyen fontos tudnivalók vannak az SM-betegek testmozgása kapcsán.
Az ember legjobb barátja – talán ezzel a mondattal illetjük a legtöbbször a kutyákat, akik már több ezer éve – néhány tudós szerint több százezer éve – társaink a mindennapokban. De vajon minden érdekességet ismerünk velük kapcsolatban? Valószínűleg nem. Mutatunk is gyorsan öt megdöbbentő dolgot, amiről nem biztos, hogy mindenki hallott már.
A menstruáció a nőiség része, serdülőkorunktól a változókorig több százszor jelentkezik a havi vérzés, amivel megtanulunk együtt élni, és azokon a napokon egy kicsit másképp létezni. A modern orvostudománynak köszönhetően azonban ma már elérhetők olyan módszerek, melyekkel, ritkíthatjuk, vagy esetleg teljesen száműzhetjük az életünkből a gyakran ke
A tavalyi tavaszi karantén idején az emberek eszeveszett élelmiszer-felvásárlásba kezdtek, ezzel együtt pedig eljött a fagyasztás reneszánsza. A húsok és a hagyományos mirelit termékek mellett előtérbe került egy régi praktika, a kenyér fagyasztása. Te tudod mi a hónapokig elálló kenyér titka?
Van-e különbség a régi idők és a ma zenéje között? És mi a jövő zenéje? Egy hosszú, csönd uralta időszak vége felé közeledve a Hamu és Gyémánt magazin lapjain beszélgettünk a magyar könnyűzene két figyelemre méltó alakjával: a generációk ikonjával és a jelen szupersztárjával – Presser Gáborral és Marsalkó Dáviddal.A vírushelyzet miatt internetre sz
A matt körmök egy-két évvel ezelőtt élték virágkorukat, majd egy időre kimentek a divatból. Most nyárra ismét visszatérnek, ráadásul exkluzív árnyalatokkal.
A keményvonalas Star Trek-rajongók még ebben az évben elolvashatják az Alice Csodaországban című meseregényt. Mindezt a német Lieven L. Litaer fordításának köszönhetik, aki nem sajnálta az időt és energiát, hogy lefordítsa a könyvet a földönkívüliek nyelvére.
Budapesten például a múlt év második felében - júniustól az év végéig kevesebb mint 10 ezer forinttal nőtt az eladásra kínált új lakóingatlanok átlagos négyzetméterára, januártól július elejéig viszony több mint 60 ezer forinttal.
Legyen szó adománygyűjtésről, kisállatok megmentéséről, emberfeletti teljesítményről vagy éppen a közös alkotásról, az elmúlt években számtalanszor bizonyítottuk, hogy együtt mennyi mindenre vagyunk képesek.
Székesfehérváron meglesheted a szárcsákat, az idei év madarát, a cigánycsukot, de élvezheted a nádas susogását, és felfedezheted a természet más csodáit is. És persze benézhetsz a Vidi szentélyébe is.
„Ha arra gondolok, hogy Pesten kell vezetnem, a halál vize lever” – mondta nemrég egy ismerősöm. Ezzel nincs egyedül: sokan kétségbeesnek, amikor valami miatt autóval kell menniük a fővárosba: állni kell a dugóban, meg kell próbálni kiigazodni a gyakran változó forgalmi renden, mindezt a budapesti közlekedés hol tötymörgő, hol lendületes tempójában
A 25 éves Bódi Zsolt besétált az Oktogonon lévő McDonald'sba, ahol közvetlen közelről meglőtt három embert, majd a gyorsétteremből kilépve az utcán folytatta a lövöldözést.
Amikor alacsonyabb hőfokon, hosszabb ideig készül a hús, akkor még fontosabb, hogy pontosan állítsuk be a megfelelő hőtartományt, és az ne mozogjon túl sokat. Ha viszont nem szánunk elég időt a grill felmelegítésére, könnyen felléphet a hőmérsékleti jo-jo effektus, amit már nehéz kordában tartani.
Az alkalmazottak 54 százaléka megfontolná, hogy állást váltson, ha nem nyújtanak számára rugalmas munkavégzést a veszélyhelyzet elmúltával, derül ki egy friss felmérésből.
A férfiak csaknem 40 százaléka, a nők több mint fele nem tervez utazást idén nyáron – derül ki a Bank360.hu megbízásából készült reprezentatív kutatásból.
A 2020-as évzáró buli után újabb tánccal rukkolt elő a Boston Dynamics robotcsapata. Ezúttal viszont nem az újévet köszöntötték, hanem a Hyundai-al kötött új megállapodásukat. A koreai vállalat ugyanis felvásárolta a múlthéten a SoftBanktól a cég 80 százalékát, nagyjából 1,1 milliárd dollárért. A Hyundai így abszolút többségi tulajdonossá
Számos izgalmas, szívszorító, mosolyra fakasztó, vérfagyasztó történés kerül az ember életébe családosként. Viszont irtó sok vicces dolog is velejárója a gyermekes létnek. Fel kell készülni a felkészülhetetlenre!
Számos szobanövény és virág nem csupán mutatós, de praktikus is. Bizonyos fajták tisztítják a levegőt, vannak, amelyek az elalvásban segítenek, és akadnak olyanok is, melyek a szúnyogok elleni védekezésben hasznosak. Most ezekről lesz szó.
A Christian Dior egy olyan név, amely vitathatatlanul a divat szótári definíciója lehetne. Mindenki ismeri, mégis keveset tudunk róla. Ennek apropóján összegyűjtöttünk 5 érdekes tényt a világhírű tervezőről és munkájáról.
Tudom, hogy már megint az utcai stílust kritizálom, de ez a mostani is egy olyan téma, amit nem tudok magamban tartani. A budapesti utcákon félmeztelenül sétálgató férfiak után kicsit a csajokat is vegyük górcső alá - miért történhet meg 2021-ben, hogy még mindig kilóg a fenekünk a rövidnadrágból?
Alig néhány órája mutatták be Korda György Reptér című, 40 éves legendás slágerének felújított, újraforgatott verzióját, amit megnézve magam is nem csak elérzékenyültem, de azonnal éreztem a hívást, mert bizony…