A ghánai cedi, amely korábban a világ legjobban teljesítő valutája volt, jelentős értékvesztést szenvedett el a harmadik negyedévben az importőrök megnövekedett dollárkereslete miatt – tudósított a Bloomberg.
A divatvilág elméleti és gyakorlati szakemberei szeptember első hétvégéjén Magyarországra érkeznek, hogy bemutassák legfrissebb kutatásaikat és gondolataikat a globális divat áramlásairól. A rangos esemény a fertődi Esterházy-kastély és a budapesti Műcsarnok falai között kap helyet, izgalmas előadásokkal és inspiráló beszélgetésekkel. A divaton ker
Karácsony Gergely korábban arról írt, hogy az autóbuszok életkorából adódó gondok már évtizedes problémák, amikhez a járművek cseréjére lenne szükség. Ahhoz viszont kormányzati hozzájárulás kell.
A prémium kategóriás SUV az első Volvo modell, amely az új SMA platformra épül. A hajtáslánc alapja egy 1,5 literes turbómotor és három elektromos motorr, amelyeket a 3DHT váltó egészíti ki. A rendszer összteljesítménye 462 lóerő, amellyel az autó öt másodperc alatt gyorsul fel százra. A 39,6 kWh kapacitású akkumulátor 180 km elektromos hatótávot
Valkusz Milán vágya teljesült, és végighallgathatta az RTL Híradójának egykori bevezető zenéjét, miközben Majka elképesztő profizmussal játszotta el a híradós műsorvezetőt. Ne maradj le a mókás pillanatról, nézd vissza az rtl.hu-n!
Sabrina Carpenter lemeze csalódás ahhoz képest, mekkora balhé lett az albumborítóból, amin egy férfi előtt térdel. Az énekesnő az új albuma alapján inkább terméknek, és nem valódi előadónak tűnik.
Aki a közutat versenyzésre használja, az a többi közlekedő életére tör – hangsúlyozta Lázár János építési és közlekedési miniszter a KRESZ készülő átalakítása kapcsán. A KRESZ mellett a teljes közlekedési szabályrendszert is felülvizsgáljuk, így a jogosítványhoz jutás feltételeit is – írta.
Az euróövezeti kötvényhozamok szerdán végül csökkenéssel zártak egy volatilis napot, miután az amerikai munkaerőpiaci adatok megerősítették a Fed szeptemberi kamatcsökkentésével kapcsolatos várakozásokat – írja a Reuters.
A kellemetlen szagok az otthonban gyakran makacsabbak, mint hinnénk, és sokszor még a legdrágább tisztítószerek sem segítenek rajtuk. Egy hétköznapi fűszer, a babérlevél azonban természetes hatóanyagaival képes felszívni és semlegesíteni a dohos vagy állatszagokat. Csak néhány levél és pár perc munka, és a helyiség levegője frissebbé, üdébbé válik
Minden szülő jól tudja, hogy kisgyermekeknél a közösségben töltött 10 hónap egyenlő a különböző betegségek, fertőzések szezonjával. Mire lehet számítani, és hogyan tudunk védekezni a gyakori megbetegedés ellen?
Erős Antónia egy ideje már a szőke hajra esküszik, most pedig ismét egy kis frissítést kért a fodrászától, ami igazán jól áll neki. A híradós büszkén mutatta meg követőinek az új frizuráját.
Az Egyesült Államok kábítószer-csempészet elleni katonai művelete "nem ér véget" a Venezuelából induló hajó elleni támadással – közölte Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter.
Ha a Novo Nordisk köhög, az egész dán gazdaság megfázik. A mostanság címlapokon szereplő Ozempic és Wegovy súlycsökkentő szereket gyártó cég visszafogta értékesítési várakozásait, mire Dánia legnagyobb bankja kétszer annyival vágta vissza az ország GDP-növekedési előrejelzését, mint amennyire idén Magyarországon számítanak az egész évre. Cikkünkben
A fürdőszobánk berendezésére gyakran kevesebb figyelmet fordítunk, mint amennyit megérdemel. Hiszen gondolj csak bele, általában ez az első hely, ahová ébredés után belépünk, és az utolsó, ahol lefekvés előtt időt töltünk, így alaposan befolyásolhatja a hangulatunkat. Mutatjuk, milyen trükkökkel teheted igazán otthonossá és különlegessé a szakértők
Nagyon érdekes teszt, olyan, ami érdekes, lélekemelő és még szórakoztató is. A végén pedig azt fogod érezni, mintha tényleg rólad szólna. Ez ateszt csodálatos, tűpontos, őszinte jellemzést fog adni arról, hogyan is viszonyulsz a boldogsághoz, szerelemhez, kapcsolatokhoz szeptemmberben. Te, én és mindenki más a világon különböző módon érzékeli a sze
A Recirquel új, immerzív előadásában, a Walk my Worldben a néző szó szerint a történet részévé válik: saját tempójában járhatja be a cselekmény helyszínét, döntést hozhat arról, mely artistának szenteli a figyelmét, önállóan is felfedezhet titkos részleteket, miközben a bolygó 35 legelképesztőbb artista-táncos művésze veszi körbe. Seguí-Fábián Eszt
Az univerzumban a bolygókezdemények és égitestek ütközései nem ritkák: a Naprendszer kialakulásának idején millió számra történtek kozmikus karambolok. Ám több mint 4 milliárd évvel ezelőtt volt egy, amely mind közül kiemelkedik. Ha az említett becsapódás nem történik meg, ma valószínűleg nem is beszélhetnénk földi életről.
Sokan úgy vélik, a családtámogatások megkurtítása igazságot szolgáltatna a gyermekteleneknek, hiszen nem kell másokat finanszírozniuk. Ám a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát éppen azok a gyermekek biztosítják, akiket ma nevelnek fel a szülők, jelentős áldozatok árán. A rövid távú spórolás tehát végül éppen azok számára válik a legdrágábbá, akik mos
Az élvonalbeli klubok közül a Diósgyőrt, a Zalaegerszeget és a Nyíregyházát is szektorbezárásra büntette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága, ám a szankciókat fél évre felfüggesztette.
A norvég Havila Voyages bejelentette, hogy már ősszel elindíthatja a világ leghosszabb klímasemleges tengeri hajóútját. Az ambiciózus projekt a Havila Voyages és a tengeri technológiára specializálódott Hav Group együttműködésében valósul meg, céljuk pedig nem más, mint a teljes kibocsátásmentesség. A kezdeményezés hátterében az áll, hogy a tengerj
Gímszarvas öklelte fel a mezőfalvai önkormányzat képviselőjét fényes nappal a község egyik utcáján. Pethes Bálint kórházban között ki, miután az állat agancsa átszúrta a bicepszét. Összevarrták, tetőtől talpig alaposan megvizsgálták, de ezt a sebesülést leszámítva csak kisebb sérülései és zúzódásai lettek, s már csak egy tetanusz oltásra vár. A sza
Botrányhős spanyol játékossal erősített a labdarúgó-NB I-ben szereplő Zalaegerszeg: a 25 éves hátvéd, José Manuel Calderón szerződtetését szerda délután jelentette be az egyesület. A futballista neve a nyáron vált szélesebb körben ismertté egy igen kínos eset miatt.
Szeptember elsejével elindultak a főpálya bővítési munkálatai az M1-es autópályán - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közös közleményben az MTI-vel.