Idén október elsejétől Hidvégi Péter tölti be az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatói posztját, jelentette be a vállalat. Azután nevezték ki Hidvégit, hogy Pintér Szabolcs távozott a cég éléről.
Jamie Carragher, a Liverpool legendája, a Sky Sport szakértőjeként mond véleményt a Premier League meccseiről. Szinte már megszokhattuk, hogy Szboszlai Dominikot kritizálja, de most új célpontot talált. A vörösök Bajnokok Ligája-győztes védője szerint Kerkez Milos túl agresszív.
Mindössze 20 százalékos befolyása van az államnak a Mészáros Lőrinc érdekeltségehez tartozó bankban, pedig az anyavállalatának alapítását kétharmad részben az állam állta.
A Nébih ellenőrei súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai és dokumentációs hiányosságokat tapasztaltak egy budapesti raktárban. Az eljárás, valamint a bírság kiszabása folyamatban van.
Újabb képekkel és tervrajzokkal jelentkezett a Hatvanpusztai uradalomról a független parlamenti képviselő, aki szeptember 27-re ismét egy terepbejárásra hívja az érdeklődőket „Pusztaverszájba”.
Behúzták a féket a bérlők a budapesti albérletpiacon augusztusban, ezzel 2 éves mélypontra zuhantak a keresleti bérleti díjak. Ennek fő oka, hogy az Otthon Start Programban érintettekkel szűkült az albérletkeresők tábora: ők kivárnak, és inkább a kedvezményes hitellel próbálnak lakhatáshoz jutni – derül ki a Rentingo legfrissebb albérletpiaci elemz
A spanyol mezőgazdasági gyakorlatban jól működő elemek – például a vetésforgó, a hüvelyesek szerepe vagy a közvetlen értékesítés – itthon is alkalmazhatók lennének.
Még nem kezdődött el az X-Faktor, de az RTL már több ízelítőt is közzétett a korábban felvett válogatókból. Az egyik ilyen videón Valkusz Milán mond egy olyan mondatot, amely hallatán az egész stúdió nevetésben tört ki.
A Michelin-ajánlott Virtu Restaurant különleges gasztronómiai programmal indítja az őszi szezont. Szeptember 7-én és 14-én, vasárnap kerül megrendezésre az első két Virtu Sunday Roast, amely egyedülálló módon ötvözi a klasszikus vasárnapi asztal ízeit, a közösségi étkezés élményét és a főváros lélegzetelállító panorámáját. A vasárnapi rendezvények
A Nyerő Páros tegnapi epizódjában a fiúknak a lányok fejével kellett gondolkodniuk, ez azonban nem mindenkinek sikerült jól. A leggyengébben Guszti teljesített, az élen pedig Bence végzett. A napot egy gengszterbuli zárta, ahol gyorsan kiderült, kik azok, akik szövetkeznének és kik azok, akik teljesen elzárkóznak ettől.
A házszámunk nem csupán egy praktikus azonosító a címünk részeként, hanem egyfajta energetikai lenyomat is, amely különböző rezgések formájában hatással lehet életünkre és mindennapjainkra. Az ezotériában úgy tartják, minden számnak különleges jelentése van, amely befolyásolhatja életünk különböző aspektusait. Most egy rövid áttekintést nyújtunk ar
Megérkezett a mai agytorna kvíz, amely izgalmas kérdésekkel teszi próbára a tudásodat. Nem lesz könnyű dolgod, hiszen legalább 5 pontot csak a legjobb játékosok tudnak elérni.
Elsősorban a likvid működési költségeket és készletbeszerzést támogatja a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által kínált forgóeszköz hitelprogram, amelyet a feldolgozóiparban tevékenykedő mikro- és kisvállalkozások vehetnek igénybe. A "KKV Technológia Plusz" Hitelprogram (GINOP Plusz 1.4.3-24) "B" jelű forgóeszköz hitele fix nulla százalékos kamatozást
A tájékoztatás szerint a 869 darab új Credobus Econell 12 Next típusú autóbusz szállításáról a szerződést Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója és Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója írta alá. A szerződés aláírására azt követően került sor, hogy az idei főszezonban már megérkezett és szolgálatba állt 131
A Binance szerdán három altcoin árfolyamának bezuhanását idézte elő, miután bejelentették, hogy kivezetésre jelölték őket. A tőzsde szeptember 3-án, az ázsiai kereskedési nap megindulása után hozta nyilvánosságra a döntést, ami hirtelen, de szinte azonnali árfolyam-összeomlást váltott ki a 3 altcoin esetében. A bejelentés a BakeryToken (BAKE), a Hi
Az Otthon Start hitel fontos előnye, hogy akár 10 százalékos önerővel is igényelhető. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy ez nem mindenki számára lesz elérhető! Ez sok házaspárnak okozhat például nehézséget.
2025. október 1-től Hidvégi Péter tölti be az SAP Hungary ügyvezető igazgatói pozícióját, és közvetlenül a közép-európai klaszter ügyvezető igazgatójának jelent majd.
Végett ért Pekingben a győzelem napi parádé, amelyet Kína Japán felett aratott második világháborús győzelmének 80. évfordulójára rendeztek. Az esemény nem csak azért volt figyelemre méltó, mert együtt érkezett a helyszínre Hszi Csin-ping, Vlagyimir Putyin és Kim Dzsongun, hanem a fegyveres bemutatók miatt is.
Az olajárak több mint 1%-ot estek ma, az OPEC+ hétvégi találkozójára várva - friss információk szerint ott várhatóan a termelési célok októberi növeléséről döntenek, írja a Reuters.
A jó könyv gyógyít és életet menthet – vallja Daniel Bănulescu bukaresti próza- és drámaíró, költő. Szerinte két dolog szükséges ahhoz, hogy az olvasó belépjen a Minden idők legjobb regénye című könyvének univerzumába: a betűk ismerete és a jóhiszeműség. Szonda Szabolcs műfordító interjúja.
A hosszú távú rokkantság második leggyakoribb oka, ami növeli a családok egészségügyi kiadásait, és globális szinten jelentős gazdasági terhet ró a társadalmakra.
Az idei Rallylegend egyik legnagyobb sztárja a kétszeres világbajnok Kalle Rovanperä lesz, aki újra Toyota Starletet vezet. Kalle Rovanperä újra visszatér a gyerekkori autójához, és egy Toyota Starlettel áll rajthoz az október 2–5-ei Rallylegenden San Marinóban. A kétszeres világbajnok nyolcévesen egy ilyen autóval tanult meg vezetni édesapja melle
Hétvégén Kötcsére költözik a magyar politika: Orbán Viktor zárt ajtók mögött tart eligazítást, míg pár száz méterrel arrébb Magyar Péter kordonok nélkül, nyílt téren hirdeti új Magyarországát. Persze nem politikai hír az, ahol nincs Gyurcsány Ferenc – de róla kicsit később.
Két hete Trump még bizakodott, hogy sikerül összehoznia egy találkozót Putyin és Zelenszkij között, de ebből azóta se lett semmi. Most új amerikai lépéseket lebegtetett a következő napokra, miközben Putyin Pekingből üzent a Nyugatnak. Moszkva még erősebben támadja Ukrajnát, míg Kijev egyre hatékonyabban lövi az orosz olajipari létesítményeket, hogy
Egy két hónapos csecsemő életét vesztette Budapesten, a VI. kerületben, miután az apja – a férfi elmondása szerint – leejtette a gyermeket. A mentők már csak a halál tényét tudták megállapítani. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, és gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást ellene.
Az énekesnő két évtizeddel ezelőtt versenyzőként szerepelt a tehetségkutatóban, idén pedig Curtis, Marics Peti és Herceg Erika társaságában a zsűriben foglal helyet.