Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az MVM tizedik alkalommal rendezte meg az MVM Zenergia jótékonysági koncertet, amely idén először a Papp László Budapest Sportarénában kapott helyet. A különleges jubileumi esten több ezer néző előtt csendültek fel klasszikus és könnyűzenei művek újrahangszerelt, szimfonikus átiratai, a négy őselem – tűz, víz, föld és levegő – tematikája mentén. Az
Szombaton ismét felcsendülhetnek a nóták a Wesselényi-tó környékén, hiszen ekkor rendezik meg a kilencedik Családi pikniket. A hétfő délutáni sajtótájékoztatón Kónya István alpolgármester kiemelte, az elmúlt években folyamatosan bővült a rendezvény, egyre nagyobb volt az érdeklődés, idén pedig már nem kevesebb, mint 58 csapat ragad fakanalat, hogy
Magyar Péter újabb belső pártügyet hozott nyilvánosságra: hétfőn egy, a Demokratikus Koalíciótól származó belső levelezést tett közzé, amiben Kökény Gábor ceglédi választókerületi elnök plusz forrást kér kampánycélokra, mondván, máshogy nem tudják felvenni a versenyt a Tisza Párttal. Magyar szerint a levél azt bizonyítja, hogy a "szatellitpártok" n
"Csak vigasztald meg, ha vigasz / a gyermeknek, hogy így igaz" – írta József Attila. A miniszterelnök is valami ilyesmire gondolhatott a közösségi oldalára kitett bejegyzésben.
1000 forint értékű ALDI-kupont kap, aki legalább 8000 forint értékben vásárol, és fizetéshez akár csak részben nyugdíjas élelmiszer-utalványt használ fel. A kupon bármelyik magyar ALDI-ban bármilyen termék bármilyen összegű vásárlásakor felhasználható.
A horvát turisztikai szezon ellentmondásos képet mutat: bár a hivatalos adatok növekedést jeleznek, a szállásadók csökkenő profitról és strukturális problémákról számolnak be - írta meg a Croatia Week.
Amikor Hollywood és Satoshi találkoznak a végeredmény nem csupán egy film, hanem a pénzügyi világ szimbólumának újrafeldolgozása. Ezt a célt szolgálja a Killing Satoshi, egy új, izgalmas thriller, mely hamarosan elkészül, és 2026-ban debütál a mozivásznakon. A film főszereplője nem más, mint Pete Davidson. A történet Satoshi Nakamoto, a Bitcoin tit
A tervpályázat tartalmi részével a Fideszen kívül mindenki egyetértett, de a Tisza és a Fidesz ragaszkodott hozzá, hogy a pályázat kiírásáról a közgyűlés is szavazzon.
Újabb rossz hónapot zárt az RTL: a TV2 főműsoridőben és csatornacsoportként is legyőzte – a Nielsen Közönségméréstől származó számokat maga az RTL tette közzé hétfőn. Az egykoron piacvezető RTL Magyarország lejtmenete immáron 3 éve tart és egyelőre megállíthatatlannak tűnik.
Egy tanulmány szerint ez lelki mélypont elkerülhetetlen – a jó hír, hogy uralható, illetve idővel magától is elmúlik, és természetszerűleg aranykorrá változik.
Az évkezdésről sokunknak automatikusan január jut az eszébe: új naptár, új fogadalmak, az előző év lezárása és az új lehetőségek reménye. Ez a logika mélyen beivódott a kultúránkba, mégis, mintha valami hiányozna ebből a kezdetből. Nem úgy, mint a szeptemberi hónapból.
Elérkezett az idő, az a hét, amikor a bolygók különleges táncukba kezdenek, és ez nemcsak a csillagászok számára lehet izgalmas hír. Négy csillagjegy számára ugyanis ez a hét fontos változásokat, sorsdöntő pillanatokat hozhat. Készülj fel a fordulatokkal teli napokra, hiszen most minden megváltozhat. Az elkövetkező napokban a Vízöntők megtapasztalh
Egyre több jel utal arra, hogy folyamatosan javul a hangulat a magyar gazdaságban, augusztusban három elemzőház is a bizalmi indexek erősödését mutatta.
A brit komikus nem először szállt bele a magyar kormányba. A választások idején az oroszpártiságot támadta, most Orbán Ráhel és Tiborcz István kapcsán szúrt oda a magyar kormányfőnek.
A 20. születésnapját idén egész évben ünneplő Müpa most nem csupán a falai között, hanem Budapest legváratlanabb pontjain is "felbukkan", hogy azok is találkozhassanak vele, akik talán még sosem jártak az ikonikus épületben. Az intézmény Budapest különböző helyszínein frissítő Zenezuhany-installációval és látványos tűzfalfestménnyel hívja fel a fig
Rendkívül negatív következményekkel járhat a leggazdagabb magyarok vagyonának megadóztatása. A Tisza vagyonadója miatt nemcsak a külföldre menekítés indulhat be, de már eleve a vagyonok megállapítása is komoly problémákba ütközne. A csodafegyvernek tartott ötletből ráadásul bevétel sem biztos, hogy lenne.
Csak ne az legyen a vége, hogy a verseny hevében magukat lövik lábon. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A kínai elektromosautó-gyártó BYD részvényei hétfőn 8%-ot estek, miután a cég az április–júniusi negyedévben 6,4 milliárd jüanos (kb. 900 millió dollár) nettó profitot jelentett, ami 30%-os csökke
Kiderült, melyek a világ legbékésebb országai, és az is, hogy a leginkább elérhetetlen a béke. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Az 2025-ös Global Peace Index szerint Izland lett a világ legbékésebb országa, amely már 2008 óta vezeti a listát. A rangsor 163 államot és területet értékel a társadalmi
A Blikk úgy tudja, nincs biztonsági kamera ott, ahol a gépeket tárolják, és ezt csak belsősök tudhatták. Az alkatrészek mozgatásához legalább négy ember kellett.
Tűz ütött ki egy mezőgazdasági gépeket és műtrágyát tároló raktárépületben Pilisvörösvár határában. A katasztrófavédelem jelentős erőkkel vonult a helyszínre - tudósított a Katasztrófavédelem.
Nem csitul a botrány a kecskeméti katonai reptér körül. Tonnányi alkatrész tűnt el a MiG–29-esekből, a tolvajok vélhetően mindent tudtak a bázis gyenge pontjairól.
Az Ázsia Expressz bizonyult az elmúlt hét legnézettebb műsorának. Az RTL-re a Híradó miatt kapcsoltak a legtöbben. A nyár utolsó hetét a TV2 nyerte, méghozzá meglehetősen kényelmes előnnyel. A 18-59 éveseknél, főműsoridőben 2,2 százalékponttal vezettek (TV2: 10,7%, RTL: 8,5%). A TV2-nek legjobban fekvő összevetésben – teljes nap, teljes lakosság –