2025. szeptember 10. szerda

szept. 10
17:45
Durva, amit Amal Clooney az otthonukba érkezőktől elvár, a szűk családdal is szembeszáll (Femcafe)
George és Amal Clooney ebből az elvből még a közeli család kérésére sem enged.
szept. 10
17:45
Vannak intő jelek: ma van az öngyilkosság-megelőzés világnapja (Könyves Magazin)
Szeptember 10. az öngyilkosság-megelőzés világnapja. Ez alkalomból a Felhő Café Könyvek egy-egy példányt ajánl fel minden megyei könyvtár gyűjteményébe Kilián Sanna Az élet nélkülem is ment tovább című regényéből.
szept. 10
17:51
Konferencia a digitális gyermekvédelemről: állandó és egyre erősebb a veszély (Infostart)
A gyerekeket egyre több kihívás éri az online térben, ezért kiemelten fontos a tájékoztatás – mondta el Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke a szervezet közelgő konferenciája kapcsán az InfoRádióban.
szept. 10
17:51
Mindenkit megnyugtatunk: az emberi jogok harcos amazonja egy cseppet sem foglalkozik Ruszin-Szendi Romulusz erőszakosságával (Mandiner)
Levette a kezét a Mandinerről Mérő Vera, hiszen nem is hallott róla, hogy kollégánkat taszigálta Magyar Péter embere.
szept. 10
17:53
Medián-felmérés: nő azok aránya, akik szerint jó irányba mennek a dolgok Magyarországon (Infostart)
Öt százalékponttal nőtt azok aránya, akik szerint Magyarországon jó irányba mennek a dolgok. Ebből a változásból pedig mérsékelten a Fidesz tudott profitálni - ezd derült kis a Medián szeptember elejei felméréséből.
szept. 10
17:57
Megállíthatatlan ez a befektetés, megint letarolta a hazai piacot (Portfolio)
Tovább nőtt júliusban a magyar háztartások állampapír-állománya, év eleje óta pedig már 282 milliárd forinttal növelték névértéken számított állományukat a lakossági befektetők, azaz a példátlanul nagy kamateső közepette is vásárlóként voltak jelen a piacon. A befektetési alapok még ennél is népszerűbbek voltak, idén már bő 1100 milliárd forint ára
szept. 10
17:57
Öko Expo: kétszer akkora területen folyik ma környezettudatos gazdálkodás (Agroinform)
2019-hez képest megduplázódott a fenntartható módon művelt földterület nagysága Magyarországon. A VI. Öko Expo megnyitóján szakértők a hatékonyság, a minőség és a feldolgozás fontosságát hangsúlyozták.
szept. 10
17:57
Pusztító ellensége lett a poloskáknak itthon, de ez ökológiai katasztrófát idézhet elő (Femcafe)
Igaz, hogy roppant idegesítő tud lenni a poloska, de sokkal rosszabbul járnánk, ha helyette ez a másik rovarfaj szaporodna el.
szept. 10
17:57
Microsoft: Heti három nap kötelező az irodában (Mínuszos)
A Microsoft 2026-tól heti három nap irodai munkát ír elő a dolgozóknak, először Redmondban, majd
szept. 10
17:57
Újraindul a népszerű közvetlen repülőjárat Budapestről (Demokrata)
Nagy Márton bejelentése szerint 2026. júniustól újraindul a korábban rendkívül népszerű közvetlen repülőjárat.
szept. 10
17:57
A legszebb jelentésű 10 magyar férfinév – a viselésük személyiségét is formálja (Bien)
Barátnőként vagy édesanyjaként gyakran elgondolkodunk, milyen nevet adjunk a születendő gyermekünknek, vagy egyszerűen milyen jelentéssel bírnak a kedveseink nevei. A nevek ugyanis nemcsak puszta azonosítók, hanem mélyebb tartalmat hordoznak és hatással lehetnek a viselőjük személyiségére is. Ebben a cikkben felfedjük tíz népszerű magyar férfinév j
szept. 10
17:57
Így változtatnák meg a zöldség- és gyümölcsárakat sok boltban: itt a terv (Agrárszektor)
Új törvény stabilizálná a zöldségek és gyümölcsök árát Törökországban. A tervezet szerint regisztrációkötelessé válik a frisspiaci termékek értékesítése, a szupermarketeknek pedig készleteik legalább 20 százalékát közvetlenül a termelőktől kell beszerezniük - írta meg a FruitVeB.
szept. 10
18:03
Újabb hangfelvétel: a lengyel recept alapján készül a Tisza Párt (Infostart)
Tarr Zoltán a párt alelnöke a Magyar Nemzet birtokába jutott hangfelvételen arról beszél, hogy külön csapat dolgozik azon, hogy felhasználják Donald Tusk lengyelországi választási sikerének tapasztalatait.
szept. 10
18:03
Forr a hangulat a bankoknál - az OTP az Alkotmánybírósághoz fordult (Pénzcentrum)
Az OTP Bank és több más piaci szereplő alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a kamatstop-rendelet módosítása miatt. A bankok szerint a jogszabály szükségtelenül és aránytalanul avatkozik be a magánjogi jogviszonyokba, ezért kérik a rendelkezések Alaptörvénnyel való összeegyeztethetőségének vizsgálatát, írja a Portfolio.
szept. 10
18:03
Besokallt az OTP, az Alkotmánybírósághoz fordul a kamatstop meghosszabbítása miatt (Portfolio)
Alkotmányjogi panaszt terjesztett be az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen a kamatstop meghosszabbítása ügyében – derült ki a bank szerdai közleményéből. Az OTP egyúttal kérelmezi ennek a kamatstop ellen májusban elindított, hasonló eljárással történő egyesítését.
szept. 10
18:09
Lehetetlen letaszítani a trónról: ezek a SUV-ok tarolnak Magyarországon (Pénzcentrum)
Továbbra is toronymagasan vezet a BMW X-sorozat a legnépszerűbb SUV-ok toplistáján - derül ki a Használtautó.hu legfrissebb, 2025 első nyolc hónapjára vonatkozó statisztikáiból. A toplistán szereplő modellek iránt összesen közel 224 ezer érdeklődés érkezett, ami azt mutatja: a SUV-ok töretlenül népszerűek a magyar piacon. A prémium kategóriás BMW-k
szept. 10
18:09
"Nem, Viktor" – A lengyel külügyminiszter nyíltan bírálta Orbánt az orosz dróntámadás kapcsán (SzMo)
Radosław Sikorski úgy véli, az eset éppen azt bizonyítja, hogy a magyar kormányfőnek el kell ítélnie az orosz agressziót. Felszólította Orbánt, hogy egyebek között oldja fel a védelmi célú uniós források blokkolását.
szept. 10
18:09
Szergej Sojgu: A Nyugat beavatkozása okozta a bosznia-hercegovinai válságot (Demokrata)
"A bosznia-hercegovinai válság a Nyugat azon tevékenységének következménye, amellyel meg akarják bontani az államalkotó népek érdekegyensúlyát."
szept. 10
18:09
Már Brüsszelben is észrevették: "Ursula von der Leyen úgy beszélt ma, mintha katonai vezető lenne" (Mandiner)
Az Euractivnak is feltűnt az Európai Bizottság elnökének harciassága.
szept. 10
18:15
Rábólintottak az uniós kohéziós támogatások átcsoportosítására (Menedzsment Fórum)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta, hogy a következő hosszú távú uniós költségvetésben a kohéziós és szociális finanszírozást a tagállamok új kihívásokra csoportosítsák át, válaszul az Európai Unió prioritásaira – közölte az uniós parlament szerdán.
szept. 10
18:15
"Úgy kell hozzáállni, hogy az öngyilkosság megelőzhető" – Rihmer Zoltán pszichiáter a világnapon (Infostart)
2003 óta szeptember 10-e az "Öngyilkosság megelőzésének világnapja". A világon évente körülbelül 700 ezer, Európában megközelítőleg 120 ezer, Magyarországon pedig 1600 ember követ el öngyilkosságot, csaknem ezerrel kevesebb, mint 20 éve. A Magyar Pszichiátriai Társaság szerint ez a téma már nem tabu, de még mindig sok félreértés övezi.
szept. 10
18:15
Kamala Harris még belerúgott egy utolsót Joe Bidenbe (Demokrata)
A bukott elnökjelölt Kamala Harris szerint gondatlanság volt a Demokrata Párt lépése.
szept. 10
18:15
Karácsony Gergely közölte: beláthatatlan időre leállhat a teljes BKV, egész Budapest közlekedése megbénulhat (Mandiner)
A budapesti emberek kárára zsarolja a kormányt a főpolgármester.
szept. 10
18:21
Még a részvényekre is rányomta a bélyegét az orosz dróntámadás (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1120,67 pontos, 1,09 százalékos csökkenéssel 101 532,64 ponton zárt szerdán.
szept. 10
18:21
Csalódottan reagált Donald Trump a lengyelek elleni orosz dróntámadásra (Infostart)
Az amerikai elnök a Truth közösségi médiában mindössze két rövid mondatot írt a történtekkel kapcsolatban.
szept. 10
18:21
Házibulizó néni és kórházi purgatórium a BuShón (FilmHu)
Ellátogattunk a 21. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra, hogy megnézzük a magyar versenyprogramot, és ezekből emeljük ki öt kedvencünket. Először egy szürreális házibuliba csöppenünk, majd a magyar egészségügy és oktatás kérdéseit vizsgáljuk. A határt átlépve egészen a végtelen sivatagig utazunk egy szimbolikus táncért, végül pedig egy absztrakt
szept. 10
18:21
Energiamegtakarítás, ami a pénztárcán is látszik (ProfitLine)
A tudatos pénzügyi döntések közé ma már nemcsak a megtakarítások vagy befektetések tartoznak, hanem az is, hogyan gazdálkodunk az otthonunk vagy vállalkozásunk energiafelhasználásával.
szept. 10
18:21
Megvan a titok: így lesz álomteraszod álpadlóval! (SzMo)
Tartós, vízálló, könnyen cserélhető – így érdemes burkolni, ha hosszú távban gondolkodsz.
szept. 10
18:21
Egyetlen alaphoz sem lehet hozzáférni, ha a jogállamisági szempontok nem érvényesülnek – Ursula von der Leyen Magyarországnak üzenhetett (SzMo)
"Egyetlen alaphoz sem lehet hozzáférni, ha a jogállamisági szempontok nem érvényesülnek az adott tagállamban" - mondta a bizottság elnöke. A 2027 utáni költségvetést új, integrált éves jogállamisági ciklus mentén tervezik.
szept. 10
18:21
"Ez a művészet" – világszerte a csodájára járnak a magyar szurkolók kreativitásának (Mandiner)
Külföldön úgy vélik, a válogatott meccseknek mindenhol úgy kellene kinézniük, mint Magyarországon.
szept. 10
18:21
Donald Trump: Mi ez, hogy Oroszország drónokkal sérti meg Lengyelország légterét? (Telex)
Az amerikai elnök közösségi oldalán reagált az orosz–lengyel helyzetre.
szept. 10
18:27
Minden 40 másodpercben meghal valaki: döbbenetes tények és tévhitek az öngyilkosságról (+18) (Éva Magazin)
A világon minden 40. másodpercben véget vet valaki az életének. Évente körülbelül 700000 ember követ el öngyilkosságot. Ez a 15-29 év közötti fiatalok negyedik leggyakoribb haláloka, és a férfiak esetében több mint kétszer annyiszor fordul elő, mint a nőknél. Rémisztő adatok, amik mély gondolkodásra késztetnek…
szept. 10
18:27
Kvíz: Könnyen eligazodsz a slágerek világában? Te hány magyar dalt ismersz, ami a pénzről szól? (Pénzcentrum)
A pénz mindenkit foglalkoztat, nem csoda, hogy a magyar zenészeket is megihlette. De vajon felismered a dalokat, amelyek pénzről, gazdagságról vagy épp a pénztelenségről szólnak? Teszteld magad, és derítsd ki, mennyire vagy otthon a pénzről szóló magyar slágerek világában!
szept. 10
18:27
A Hunyadi színészei felprezselték a torontói filmfesztivál vörös szőnyegét: mintha hollywoodi világsztárokat látnánk (Glamour)
A Hunyadi színészei a torontói filmfesztivál vörös szőnyegén is megmutatták, hogy méltán kerül reflektorfénybe a magyar történelmi sorozat. A szereplők elegánsan és magabiztosan léptek a kamerák elé, és minden tekintet rájuk szegeződött. Megjelenésük olyan hatást keltett, mintha csak a legnagyobb hollywoodi sztárokat látnánk. Mutatjuk!
szept. 10
18:27
Kikelt magából Horn Gábor: élesen bírálta a két- vagy többgyerekes édesanyák SZJA-mentességét (Mandiner)
"Ebbe belerokkan ez a szerencsétlen ország" – véli a Republikon Intézet vezetője.
szept. 10
18:27
Ilyen az Id. Cross, a Volkswagen új elektromos crossovere (Autószektor)
A modell a belső égésű motoros T-Cross elektromos alternatívájaként lép piacra, s amellett, hogy gazdagítja a márka BEV-kínálatát  komoly versenytársa lehet a Kia EV2-nek, a Toyota Urban Cruisernek és a Volvo EX30-nak is. Bár egyelőre csak tanulmányautóként láthatjuk, jóformán már mindent tudunk róla, azt is, hogy a sorozatgyártása már a jövő nyár
szept. 10
18:27
Az EU–Mercosur megállapodás: lehetőség vagy fenyegetés az állattenyésztésben? (Magyar Mezőgazdaság)
Az EU és a Mercosur közötti szabadkereskedelmi egyezmény új lehetőségeket hozhat a világ élelmiszer-kereskedelmében. Az állattenyésztők viszont attól tartanak, hogy az olcsó dél-amerikai import veszélybe sodorja az európai termelőket.
szept. 10
18:27
Az Apple belép a kriptoarénába, így védi az iPhone 17 a kriptotárcát (BitcoinBázis)
Az Apple minden évben újabb és újabb technológiai megoldásokkal próbálja lenyűgözni a felhasználókat, de az idei bejelentés különösen felkeltette a kriptoközösség figyelmét. Az iPhone 17 egyik legfontosabb újítása ugyanis a biztonság területén érkezik: a készülék hardveres szinten erősíti meg a digitális tárcák védelmét. Ez a fejlesztés nem pusztán
szept. 10
18:27
Manpower: javulnak a cégek létszámbővítési várakozásai (Üzletem)
Javuló foglalkoztatási mutatókat vetítenek előre a hazai munkáltatók várakozásai 2025 utolsó negyedévére. Ebben az időszakban a magyar cégek 25 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, csökkentést pedig csupán 17 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
szept. 10
18:27
A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem bronz minősítést szerzett a FISU Healthy Campus programban (Helló Sajtó!)
A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem bronz minősítést szerzett a FISU Healthy Campus programban, amely az egyetemek egészség- és jólétfejlesztési kezdeményezéseit értékeli. Az intézmény kiemelkedő eredményeket ért el az egészségtudatosság és fenntarthatóság terén, és következő célja az ezüst fokozat megszerzése.
szept. 10
18:33
Traktorozás, sörfőzés, rétesnyújtás: folytatódik a Nyitott Porta Napok rendezvénysorozat (Agroinform)
Családi gazdaságok, helyi ízek és vidéki élmények várják a látogatókat szeptember 20. és október 5. között.
szept. 10
18:33
Tényleg mindenkinek jól áll az ősz legvonzóbb színe (Femcafe)
Ősszel gyakran dominálnak a semleges, földes árnyalatok, ezúttal viszont úgy tűnik, egy konkrét szín óriási népszerűségre tör a szezonban.
szept. 10
18:33
Ötéves korára a legtöbb gyerek tökéletesen szobatisztává válik – de mi van azokkal, akik nem? (WMN)
Mi a különbség a gyermekkori bepisilés és a gyermekinkontinencia között? Okok, megelőzés és megoldások.
szept. 10
18:33
A Földhöz leginkább hasonló bolygót alig 40 fényévnyire találták meg (Hamu és Gyémánt)
A kutatók szerint a Trappist-1e lehet az eddig talált egyik legföldszerűbb planéta. A bolygó mindössze 40 fényévnyire található tőlünk, és egyre több adat utal arra, hogy valóban alkalmas lehet az élet feltételeinek megteremtésére.
szept. 10
18:33
Már nem Elon Musk a világ leggazdagabb embere (Demokrata)
Elon Musk 2021-ben került először a világ leggazdagabb embereit felsorakoztató lista élére.
szept. 10
18:33
Chile Rally 2025 – Minden infó egy helyen (Racing)
A WRC idei tizenegyedik versenyét, a Chile Rallyt szeptember 11–14. között rendezik meg Concepción környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az idei szezon második dél-amerikai versenyéről.
szept. 10
18:33
Riasztást adott ki a cipőkereskedő cég a csalók miatt (Haszon.hu)
Több hamis DEICHMANN webshop és social media profil jelent meg az utóbbi időben a digitális térben. A cipőkereskedő felhívja vásárlói figyelmét, hogy online csak a DEICHMANN hivatalos oldaláról vásároljanak, és ne hagyják magukat becsapni. Ehhez egy útmutatót is kiadtak.
szept. 10
18:39
Ilyen még nem volt: a kamatstop miatt Alkotmánybírósághoz fordul az OTP (Menedzsment Fórum)
Alkotmányjogi panaszt terjesztett be az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen a kamatstop meghosszabbítása ügyében – derült ki a bank szerdai közleményéből. Az OTP egyúttal kérelmezi ennek a kamatstop ellen májusban elindított, hasonló eljárással történő egyesítését.
szept. 10
18:39
Végveszélyben a vidék ikonikus műemléke: ez az a ház, ahol Napóleon is megszállt a csata után (Pénzcentrum)
Életveszélyessé vált a győri belváros egyik ikonikus műemléke, a Napóleon-ház. Az épület teteje beszakadt, a könnyező gomba pusztítja a faszerkezetet - ha nem történik gyors beavatkozás, a város egyik legértékesebb műemléke pusztul el.
szept. 10
18:39
A suliban zaklatták, a felesége szeretője megfenyegette, és elárulta, mi a titkos szuperképessége – 35 érdekesség a 65 éves Colin Firth-ről (SzMo)
Bár a szülei akadémikus tanárok voltak, neki nem ment jól a tanulás (főként a matek), színészként azonban megtalálta a számítását: szinte az összes létező filmes díj, világhírnév, elismertség.

Keresés