Ha úgy gondolod, hogy a futball a mindened, és kívülről fújod a világbajnokságok, BL-döntők és legendás játékosok minden adatát, itt az idő, hogy próbára tedd magad! Ez a kvíz nem a hétköznapi szurkolóknak szól csak azoknak, akik tényleg a foci megszállottjai. Induljon a játék, nézd meg, hány kérdésre tudsz hibátlanul válaszolni! A Kvízkuckón napon
Az elmúlt negyedévek inkább a Tesla vesszőfutásáról szóltak, ennek ellenére az amerikai elektromosautó-gyártó újabb és újabb ígéretekkel próbálja meggyőzni a részvényeseit, hogy higgyenek a projektben. A feltámadás és a szebb jövő egyik legfontosabb záloga, hogy motiváltan tartsák Elon Musk vezérigazgatót. Erre a célra pedig még a világ leggazdagab
Az észak-koreai vezető életét mindig is rejtély és sok ellentmondás övezte, de akadnak olyan szokásai és szenvedélyei, amelyek még a legedzettebb megfigyelőket is meghökkentik, nem véletlenül.
Csúszással kezdödött, közel két órán át tartott a Tisza rendezvénye. Pár száz méterrel arrébb kordonok között érkeztek a kötcsei piknik vendégei, a sajtó alig tudott kérdezni. Orbán Viktor délután zárt körben, a Fidesz holdudvara előtt mond beszédet a Fidesz hagyományos politikai összejövetelén.
Újabban ugyanis azzal találták be őket, hogy állítólagos kapcsolatuk csupán egy marketing-fogás, és úgy építették fel a sztorit szándékosan a film kedvéért.
A véres széklet (hematochezia) akkor fordul elő, ha a tápcsatornából vér szivárog a belekbe. Gyakran valamiféle sérülés, aranyér, az emésztőrendszer súlyos betegsége vagy krónikus gyulladása okozza.
Nem ért egyet Zelenszkij és Fico az orosz csővezeték-támadásokkal kapcsolatban. Szlovák kollégáját az ukrán elnök a pénteki ungvári találkozójukon arról tájékoztatta, hogy Ukrajna továbbra is célpontnak tekinti a Barátság kőolajvezetéket.
A Honda CR-V sikere korántsem volt meglepő, hiszen a hagyományos személyautók kényelmét, kifinomultságát, hatékonyságát és magas használati értékét ötvözte az összkerékhajtású modellek sokoldalúságával, s olyan egyedi, erőteljes kisugárzás jellemezte, aminek képtelenség volt ellenállni. Ez a különleges, kalandvágyó szellemiség határozza meg azóta i
A kertészkedés messze nem ér véget ősszel, ugyanis rengeteg kerti- és balkonnövény bontja ki ilyenkor színpompás szirmait. Nézzük, melyek azok az ősszel ültethető virágok, amelyeket ilyenkor érdemes elültetni, milyen kétnyári növényeket ültessünk ősszel és melyek azok az évelők, amelyek tipikusan ősszel virágoznak! Mire figyeljünk az őszi virágülte
Laky Zsuzsi 19 éves kora óta a rivaldafényben él, és bármilyen meglepő, szégyenlősnek vallja magát, fürdőruhában például nem mutatkozik zsúfolt strandokon. Pedig nincs mit rejtegetnie, két gyermek után is kirobbanó formában van, sőt, most az RTL Sztárbox műsora miatt erre még rá is tett pár lapáttal.
Úgy tűnik, hogy Taylor Swift már nem csak a zenei, de a tudományos világban is rekordokat dönt. A popikon júliusi dublini koncertjein ugyanis olyan erővel mozgott együtt a tömeg, hogy a geológusok által telepített szeizmométerek még 100 kilométerrel arrébb is jelezték a rajongók ritmusát.
Magyar Péter hangerővel próbálja pótolni a tartalom hiányát; egy hangos üresség. Értéket teremteni nem tud, csak erőszakoskodni – állapította meg Rétvári Bence. Hangsúlyozta: "minket nem lehet megfélemlíteni. Minket minden támadás csak még erősebbé tesz." – írj a Kdnp oldala. A kereszténydemokrata politikus vasárnap Kötcséről posztolt közösségi
A bélflóra állapota sokkal több, mint egyszerű emésztési kérdés. Bár általában az emésztőrendszeri problémák jelentik az első figyelmeztető jeleket, a bél mikrobiom egyensúlyának felborulása komoly hatással lehet az egész szervezet jólétére. Az, hogy milyen jelei vannak az egészségtelen bélflórának, és hogyan javíthatunk rajta, rendkívül fontos tud
A nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier kiváló formában várhatja a Chile Rallyt, ahol szeretné a tavalyi balesetet feledtetni és folytatná dobogós sorozatát.
Az épületek energetikai felújítása az egyik legkönnyebben elérhető klímavédelmi és rezsicsökkentő intézkedés, de az építtetők, befektetők és kivitelezők nehezen találják meg egymást. Ezen változtathatnak a társkeresőkre hasonlító, MI-alapú platformok.
Orbán Viktor vasárnap délelőtt Facebook-posztban jelezte, hogy délután élőben közvetíti beszédét a kötcsei piknikről, miközben Magyar Péter és a Tisza Párt szintén a településen tartott rendezvényt.
Egy friss nemzetközi kutatás riasztó adatokat tárt fel: a „tökéletes szelfi” hajszolása világszerte több száz ember életébe került az elmúlt évek során. A tragédiák túlnyomó része ugyan Indiában történt, de a legveszélyesebb országok között találjuk az Egyesült Államokat, Oroszországot, Spanyolországot és az Egyesült Királyságot is.
Áder János elmondta: azért nem tartozik az alapítók közé, mert két nappal a Fidesz megalapítása előtt született meg az első gyereke, és kórházban volt.
Ahogy véget ér a nyár, sokan érzik úgy, hogy ideje új lendületet venni – a TikTok-on most egy új trend söpör végig, amely pontosan erre épít: ez a The Great Lock In of 2025, vagyis a Nagy Bezárkózás 2025. A kihívás lényege egyszerű: szeptember 1. és december 31. között mindenki, aki csatlakozik, "bezárkózik", és teljes erővel fókuszál saját céljair