A kísértetházas horror mindig a horrorok egyik kedvelt zsánere volt, mely azért tud annyira félelmetes lenni, mert ezekben a filmekben éppen az tör a hősök életére, aminek egyébként menedékként kellene szolgálnia: az ember saját otthona.
A velencei filmfesztivál keretein belül idén a magyar sikerek mellett természetese számos csodás vörös szőnyeges pillanattal gazdagodtunk. Mutatjuk is a legszebb ruhákat!
Vasárnapi napfény és Szűz-időszak: a részletek szeretete most tisztább képet rajzol a hét hátralévő részéről. A csillagjegyek különféle hangulatokat és lehetőségeket hordoznak, a csendes elmélyüléstől a váratlan inspirációkig.
Az arcjóga – vagyis az arc izmainak célzott tornáztatása és lazítása – az elmúlt években világszerte egyre népszerűbbé vált. Gyökerei az ázsiai hagyományokban, különösen a japán és indiai kultúrában találhatók, ám mai formájában főként Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban vált ismertté, ahol természetes és hatékony módszerként tekintenek rá a
Egy friss amerikai kutatás szerint a mediterrán étrend nemcsak általánosságban tesz jót a szervezetünknek, hanem azoknál is képes mérsékelni az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét, akik genetikailag erősen hajlamosak a betegségre.
Homokbarna árnyalatot kapott az Armin Strom legegyszerűbb órája. 2021-ben jelent meg először az Armin Strom Tribute 1, ami erős váltás volt a márka korábbi termékei után. A rezonanciaelvet használó, végtelenül
Ma, 2025. szeptember 7-én Magyarországon változékony, de alapvetően száraz időjárás várható, a nappali hőmérsékletek 20-25 Celsius-fok között alakulnak, és csak helyenként lehet kisebb zápor vagy zivatar, főleg az ország északi részein. A szél mérsékelt, helyenként élénk lehet, a csapadék valószínűsége általában alacsony.
Bármilyen alaposan és rendszeresen szellőztetnek is a szülők, ha otthon dohányoznak, a gyermeküket is kiteszik a dohányfüst ártalmainak. Milyen hatással van ez az egészségükre, miért probléma a passzív dohányzás?
Egyre több negatív tünetről számolnak be az Ozempicről a fogyasztók. Most újabb két mellékhatás került elő, a szakértők pedig elmagyarázták, miért történhet ez.
A sussexi hercegi pár 2020-as kaliforniai költözése óta folyamatosan a figyelem középpontjában áll, különösen most, hogy a hírek szerint Harry herceg a napokban ismét hazatér Angliába, és sokan úgy vélik, ez az alkalom a protokolláris eseményeken túl a családban dúló konfliktus végét is jelentheti.
Ahogy a nyár lassan a végéhez közeledik, és a hőmérséklet hűvösebbre fordul, itt az ideje, hogy gondoskodjunk a kertünkben lévő bútorokról. A nyári használat, a napsütés és az eső megviseli a kerti szetteket, az őszi és téli időjárás pedig tovább károsíthatja azokat. Egy kis őszi karbantartással azonban jelentősen meghosszabbíthatod a bútoraid élet
Már vége a nyárnak, de még ne pakold el a grilledet. Az ősz az egyik legjobb hónap ugyanis a kerti sütögetéshez. Még szép az idő, de már nincs kánikula. Nem ez azonban az egyetlen előnye az őszi grillezésnek, jöjjenek még a kedvenc érveink!
Belsőépítészek szerint van 5 tárgy, amit soha nem szabad az étkezőasztalra tenni, ha nem akarjuk giccsessé és rendezetlenné tenni a teret. Mutatjuk, mik ezek.
Nyár végén különösen jó az ország nyugati vége felé venni az irányt, hiszen itt több a csapadék, az aszály nem sújtja annyira a vidéket, üde zöld a táj. A zalai dombok ölelésében rejtőzik egy alig ismert arborétum: Budafapuszta. Tehát ha zöldre vágyunk, akkor Zala az egyik legjobb választás!
Ma, 2025. szeptember 7-én Magyarországon a pollenhelyzet főként a parlagfű (ragweed) pollenjének aktivitása miatt kiemelkedő, mivel ez az időszak jellemzően a parlagfű pollenszezonjának csúcsa vagy közeli időszaka. A parlagfű pollenje rendkívül allergén, és a szeptemberi napokon még erősen jelen van a levegőben, ami a legtöbb allergiás számára komo
A Halakban lévő teliholdas holdfogyatkozás intenzív energiákkal érkezik, és egy új fejezetet nyit az életünkben. Csillagjegyek, készüljetek a változásra!
Vége a hatalmas, balatoni kikötőfejlesztéseknek! A Vízparti Tervvel korlátozzuk az új kikötők építését, és megakadályozzuk a befektetők nemkívánatos – különösen a természetes partszakaszt érintő – kikötőfejlesztési elképzeléseit – közölte az országos főépítész. Ránszki Regő posztja így folytatódik: kikötő a továbbiakban csak ott kaphat hajózási eng
Egy különös elnevezésű ital hódítja meg a közösségi médiát, amelyről sokan állítják: segít a stressz oldásában és a nyugodtabb alvásban. De mi is pontosan a kortizol koktél?
Szereted a különleges égi jelenségeket? Akkor készülj, mert 2025. szeptember 7-én, vasárnap este egy ritka és látványos égi eseménynek lehetsz szemtanúja! 5 csillagjegynek pedig különös szerencsét is ígér a vérhold!
Brunch-őrület 2025-ben: a Dining Guide szerint ez a 12 hazai hely emeli gasztronómiai szintre a reggelit. Pékségek, sky bar, farm-to-table és klasszikus kávéházak – országos válogatás.
Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a kertterápia komplex módon hat a pszichére, a szociális készségekre és a testi egészségre. Nyugat-Európában már komoly egyetemi képzések léteznek, nálunk tavaly indult el az első terápiás kertművelés kurzus.
Sokáig úgy éltem, hogy az utazás nem jutalom volt számomra, hanem inkább menekülési útvonal. Csak akkor vettem ki néhány nap szabadságot, amikor már annyira fáradt voltam, hogy az ágyból is alig bírtam kikelni. Amikor az alvás sem segített, a koncentrációm nulla volt, és a legapróbb stressz is nagyon megviselt. Ilyenkor jött a "megoldás": gyorsan k
Egy gyermek születése átrendezi a családi szerepeket. A generációs kötelék lehet támasz vagy teher. Attól függ, hogyan ápoljuk. Pszichológiai és gyakorlati tippekkel mutatjuk, hogyan maradhat harmonikus az anya – nagymama kapcsolat – Csikós Bori pedagógus cikke. Egy gyermek születése alapjaiban formálja át a családi szerepeket, a nőből anya, az an
Sokan érzik úgy, hogy a napjuk csak akkor indulhat jól, ha megitták az első kávéjukat és úgy tűnik a jelenségnek tudományos alapja is van. Egy friss kutatás ugyanis bizonyítja: valóban boldogabbak vagyunk, ha koffeinnel kezdjük a reggelt.
Vlagyimir Demihov a 20. század közepén egy sor olyan technikát talált ki, ami utat nyitott az emberi szervek átültetéséhez. De az még ma sem igazán tiszta, miért volt ehhez szükség kutyák egybeműtésére.
Nem hiába tartja a mondás, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Szinte mindannyian sértődtünk már meg valakire, akiről úgy éreztük, átlépi a személyes határainkat, miközben a másik állította: ő csak segíteni akart!