Bika A Bika csillagjegy igazán okos, megbízható és kitartóan küzdenek ezen tulajdonságaik által a céljaikért. Emellett azonban még igazán kiválóan bánnak a számokkal is nagyon értenek a matematikához. Ebben a hónapban a bolygó együttállások fokozzák majd a kreativitásukat és intuíciójukat, ami segít abban, hogy ráleljenek a szerencsés számokra. Az
Ez a kvíz a rutinos kvízguruk terepe, ahol izgalmas kérdések várnak rád több témakörből. Már az is átlag feletti teljesítménynek számít, ha sikerül legalább 5 pontot szerezned. Készen állsz, hogy bizonyíts? A napi kvízek segítenek, hogy ne csak játszva töltsd az időt, hanem közben új ismereteket is szerezz.
Beszédet mondott Magyar Péter a Tisza Párt nagygyűlésén Kötcsén, ahol délután rendezték meg az úgynevezett Polgári Pikniket is, amelyen Orbán Viktor volt a szónok.
Megint gyenge, év per év alapon 1 százalékkal visszaeső ipari termelést láthattunk itthon júliusban. A furcsa az, hogy míg a legtöbb ágazatban javulás volt látható, addig a villamos berendezések gyártásában visszaesés mutatkozott. Ez pedig nagy valószínűséggel megint az akkumulátor gyártás gyengélkedésének tudható be.
Egyre több munkáltató keresi azokat a megoldásokat, amelyek egyszerre támogatják a dolgozók jóllétét és a közösségi felelősségvállalást. A K&H dolgozóinak fele már élt azzal a lehetőséggel, hogy évente egy fizetett szabadnapot önkéntes munkára fordíthat. Ez eddig több mint 2000 munkavállalót jelent - olvasható a cég sajtóközleményében.
A Tisza Párt elnöke szerint nem azért jöttek Kötcsére, hogy megzavarják a kormánypárti rendezvényt. Azért jöttek ide, hogy szimbolikusan is lezárják az elmúlt húsz évet.
Gyakran úgy érzed, kicsúszik a kezéből az irányítás a lakás tisztán- és rendben tartása felett? Nem vagy egyedül! Jó hír, hogy a FlyLady takarítási módszer segít megteremteni és fenntartani a rendet!
Miközben Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnököt azon kapták, hogy a hosszú, sőt, akár az örök élet titkáról csevegnek, más politikusok is megégették magukat, amikor nem ellenőrizték, hogy bekapcsolt mikrofon előtt mondják ki, amit gondolnak. Az alábbiakban csokorba foglaljuk a tíz legkínosabb pillanatot.
Augusztusban emelkedett a német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésének eredményei szerint.
Már ötödik éve készül az a különleges fotósorozat, amely Magyarország legidősebb és legszebb fáit örökíti meg. Ezek a famatuzsálemek nemcsak a természet több száz éves alkotásai, hanem a magyar történelem csendes tanúi is: háborúkat, nehéz időket éltek túl, legendák és történetek fűződnek hozzájuk. A legöregebbek már az Árpád-ház idején gyökeret er
Ha van karakter, akit azonnal minden néző felismer A mi kis falunkból, az kétségtelenül Bodri György, vagyis Gyuri, akit Lengyel Tamás formál meg. Lengyel Tamást ma ünnepli a közönség: a Jászai Mari-díjas színész szeptember 7-én tölti be a 48. életévét. A mi kis falunkban Gyuri szerepével lopta be magát milliók szívébe, és most épp a sorozat jubile
Hatalmas a sürgés-forgás Kötcsén, ahol a Fidesz programadó piknikjét is tartja, és Magyar Péter is saját rendezvényt szervez. A Tisza-szimpatizánsok másfél órával az esemény előtt már gyülekeztek a Hősök terénél. Atyánszky György volt országgyűlési képviselőt is sikerült elkapnunk egy szóra.
Az elemző cég CQ Research átfogó jelentést tett közzé, amelyben a kriptovaluta-ökoszisztéma új mérföldkövét tárja fel: a centralizált tőzsdéken lévő stablecoin-tartalékok elérik a 68 milliárd dollárt, ami a valaha regisztrált legmagasabb érték. Ez a rekord nemcsak a stablecoinok központi szerepét erősíti meg a kriptosektor pénzügyi infrastruktúrájá
Az európai parlamenti képviselő közösségi oldalán tett közzé bejegyzést, amelyben az EU és az Egyesült Államok közötti vámmegállapodásról fejtette ki véleményét.
Mintegy fél évvel a választások előtt egymástól pár száz méterre került Orbán Viktor és kihívója, Magyar Péter. Míg a Fidesz Kötcsén tartja éves programadó piknikjét, a Tisza Párt elnöke a nyilvános rendezvényt hirdetett a településen található Hősök terére. Kérdés, hogy a választók mekkora jelentőséget tulajdonítanak a szeptember 7-i eseményeknek.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 2026-tól összevonja a szeptemberi és októberi válogatott játéknapokat egy hosszabb, 16 napos időszakra, hogy a szezon kezdetén csak egyszer törjék meg a klubfutball menetrendjét.
Elindult az élő bejelentkezés a kötcsei piknikről, ahol Orbán Viktor beszéde mellett elemzéseket és exkluzív interjúkat is láthatnak a Mandiner csatornáján.
A versenyképesség növelése érdekében magyarországi tevékenységeit is összehangolja nemzetközi átalakítási folyamatával a vállalat. Az új struktúra eredménye: hatékonyabb K+F tevékenység és kiemelkedő ügyélközpontúság. A változtatások révén erősödnek Budapesten a globális üzleti támogató funkciók.
A magyar női válogatott 21-10-re kikapott a világbajnok hollandoktól, így a negyeddöntőben búcsúzott vasárnap a koppenhágai 3x3-as kosárlabda Európa-bajnokságon.
Fél háromkor kezdenek a "szabadságharcosok", ami annyit jelent, hogy Áder Jánossal, Kövér Lászlóval és Deutsch Tamással lesz egy beszélgetés, majd Kapu Tibor is szót kap.