A nyugati határszélen, Budapesttől több mint három órányi autóútra megrendezett Hétrétország olyan élményeket nyújt, amit sehol máshol nem kaphatunk meg, és az idei évtől ez még inkább igaz rá. Szubjektív beszámoló.
Az agrártárca segíti a szójatermesztőket, valamint az általuk létrehozott szakmai szervezeteket hazai és európai uniós forrásoknak köszönhetően, illetve kiemelten foglalkozunk a tudásátadással – emelte ki Nagy István
Az új agykarbantartó kvíz pont arra való, hogy kicsit átmozgassa a gondolkodásodat. Rövid, mégis elég ahhoz, hogy felpörgesse az agyadat. Készen állsz a kihívásra?
Szeptembertől indul a 3 százalékos lakáshitel az Otthon Start Program részeként, ami sokaknak könnyebbséget jelenthet az otthonteremtésben. Befektetési célú vásárlás esetén azonban már nem ennyire egyértelmű az előny – hívja fel a figyelmet Szabó Kinga Judit, a Manara Properties vezérigazgatója. Szerinte a magyar piacon a bérletidíj-hozam gyak
A bankolás jövője a mesterséges intelligencia, digitális hatékonyság és fenntarthatóság – derül ki a McKinsey legfrissebb iparági tanulmányából, amely átfogó képet ad a pénzügyi szolgáltatások jövőjéről.
A növényi olajok a zsiradékok tápanyagcsoportjába tartoznak, melyeket magas olajtartalmú növényekből, magvakból állítanak elő. Kiváló zsírsavösszetételük miatt az emberi szervezet számára hasznos és szükséges tápanyagforrásnak számítanak.
Mark Volman, az amerikai The Turtles rockzenekar egyik alapító tagja Nashville-ben hunyt el egy rövid, váratlan betegség következtében, 78 éves korában – erősítette meg a szóvivője.
Különleges portréműsorban idézi fel a pénteken, 75 évesen elhunyt Széchenyi-díjas onkológus, egyetemi tanár alakját az M5 kulturális csatorna. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egykori vezetőjéről szóló Szerelmes földrajz című műsort vasárnap délután tűzi műsorára a csatorna.
Kár, hogy a kedvezményes hiteleket nem lehet olyan különadóból fedezni, amely a Facebookon terjesztett destruktív demagógiát terhelné. Francesca Rivafinoli írása.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az az eddigi stabilról Lengyelország hosszú távú devizaadósság-besorolásának kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő mindenekelőtt a folyamatosan romló lengyel közfinanszírozási helyzettel indokolta a lépést. A Fitch a Londonban bejelentett döntéssel egy időben megerősítette az "A mí
Amikor a kapcsolat elején vagytok, minden percet együtt szeretnétek tölteni, felszabadultan megosztva a legapróbb gondolataitokat is egymással. Azonban előfordulhat, hogy idővel a partnered visszahúzódóbbá válik, és úgy érzed, hogy már nem annyira elérhető érzelmileg, mint azelőtt. Ha azt tapasztalod, hogy egyre ritkábban beszél veled mélyebb témák
A mai napi matek kvíz első ránézésre nem tűnik túl bonyolultnak, mégis sokaknak feladja a leckét. Nem véletlen, hogy 10 emberből mindössze 2 tudja hibátlanul megoldani. Vajon neked sikerül bizonyítani, hogy nem is olyan nehéz?
Villámcsapás lobbanthatott lángra csütörtök este egy falut Németországban, több százmilliós kárt okozva. A mintegy 600 fős türingiai településen még péntek reggel is tombolt a tűz, a lángok megfékezésén százötvenen dolgoztak. A pusztítás miatt 18 lakos vált otthontalanná, van köztük kétéves gyermek és 96 éves szépkorú is.
Akio Toyoda, a Toyota igazgatótanácsának elnöke köszönetét fejezte ki a Paraguay Rallyn elért sikerekért, melyek szerinte komoly lépést jelentenek az idei célok eléréséhez vezető úton.
Halálos cápatámadás rázta meg Sydneyt: egy tapasztalt szörfös vesztette életét, miután a Long Reef strandnál megtámadta egy nagytestű cápa, a hatóságok ezt követően több strandot is lezártak a térségben.
Ahogy véget ér a nyár, lassan búcsút intünk az olyan idényzöldségeknek, mint az uborka vagy a paradicsom. Ennek ellenére a kertészkedésnek ilyenkor még nincs vége: több olyan zöldség is van, amit most elültethetünk, és gyorsan beérik – így még a hidegebb idő beköszönte előtt élvezhetjük a friss termést. Mutatjuk a legjobb választásokat!
A Házasodna a gazda 2025 5. részében Viktor gazda villája ismét forrong: Vanessza és Zsófi között elszabadult a pokol egy durva beszólás után, amit Babett sem hagyott szó nélkül. Közben Gyuri gazdától Ági búcsúzott, miután a hobby horsing feladatoknál kibukott, hogy nem ezt kereste a szerelemben. Mutatjuk a legizgisebb pillanatokat videón!