2025. szeptember 6. szombat

szept. 6
11:39
"Rém kellemetlen" - Közleményt adtak ki a magyar szurkolók az MLSZ kampányfilmje miatt (BorsOnline)
A Fradi vezérszurkolója után a magyar válogatott szurkolói csoportja is megszólalt. A Carpathian Brigade-nak megvan a véleménye az Mlsz kampányfilmjéről.
szept. 6
11:39
Kiesett az első páros az Ázsia Expresszből, majd rögtön szakítottak is (SzMo)
A sztárpár négy év után vetett véget a kapcsolatának. A fiatal énekesnő szerint nem tudta elfogadni párja életvitelét.
szept. 6
11:39
Zelenszkij csúnyán visszautasította Putyin ajánlatát: egy "terrorista fővárosába" nem megy tárgyalni (Mandiner)
Az ukrán elnök szerint Putyinnak kellene Kijevbe jönnie.
szept. 6
11:39
Azon versenyzik Orbán Viktor és Magyar Péter, hogy ki tudja túlkiabálni a másikat (Telex)
Alig pár száz méter választja el vasárnap a Fidesz és a Tisza Párt rendezvényét Kötcsén. Magyar az ellenzéki szokásokat felrúgva megpróbálja ellopni a show-t Orbán elől, válaszul a miniszterelnök hagyományosan zárt körű beszédét most először élőben közvetítik. Ki tud nagyobbat mondani, és összecsap-e a két tábor? Feszült hangulatú politikai évadnyi
szept. 6
11:39
Provokatív jelmondatra cserélte le 37 éves szlogenjét a Nike (in.hu)
1988 óta a Just Do It (csak csináld) volt az a három szó, amely világszerte szimbólummá tette a Nike márkát. Walt Stack sportoló legendás futása a Golden Gate hídon nemcsak egy reklámot, hanem egy korszakot indított el. Most azonban – közel négy évtizeddel később – a Nike úgy döntött, ideje új nyelven megszólítani a fiatal generációt.
szept. 6
11:39
Ezért nem ír vissza azonnal – a férfiak üzenetküldési szokásainak titkos kódja (Sassy)
Mit árul el róla, ha 2 perc, 2 óra vagy 2 nap múlva ír vissza?
szept. 6
11:45
Őrület, mi folyik a pénzváltóknál (Privátbankár)
Olyan régen volt ilyen olcsó az euró, a dollár és a svájci frank, hogy egyre többen vesznek belőle.
szept. 6
11:45
Instagramon terjed: elsüllyedt a luxusjacht, alighogy vízre tették (Blikk)
Ilyet korábban csak a Csupasz pisztoly sorozat jeleneteiben láttunk: alighogy vízre eresztették, a vadonatúj luxusjacht felborult a Fekete-tengeren. A dicstelen startot videóra is vették, így most már ország-világ láthatja, mi történt.
szept. 6
11:45
Erős startot vett a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program - értékelt Panyi Miklós (hirado.hu)
Erős startot vett a héten elindult, a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program – írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
szept. 6
11:45
Krúbi "szaftos falatnak" és "kis ducinak" nevezte a miniszterelnököt a koncertjén (444.hu)
A Mocskos Fidesz Summer soha nem érhet véget.
szept. 6
11:45
Ezzel a furcsa trükkel sokkal jobb lehet az idei almás pite (Hamu és Gyémánt)
Az ősz beköszöntével a sütőtök, a fahéj és az alma illata tölti meg a konyhákat, és ilyenkor szinte kihagyhatatlan desszert az almás pite. A legtöbb recept hosszadalmas előkészítést igényel, hiszen sokan előfőzik a gyümölcsöt, hogy elkerüljék a vizes tölteléket. Van azonban egy egyszerűbb és kevésbé időigényes megoldás, amely ráadásul különösen ízl
szept. 6
11:45
New Yorkban is Sinner-Alcaraz döntő lesz (Magyar Hírlap)
A két világsztár egy naptári éven belül, egymás után harmadszor vívhat egymás ellen.
szept. 6
11:45
Berobbant az Otthon Start – íme, az első hét mérlege (Demokrata)
Erős startot vett a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program.
szept. 6
11:45
Trump megfenyegette Brüsszelt (Magyar Nemzet)
Az Európai Bizottság újabb hatalmas bírságot szabott ki a Google-re.
szept. 6
11:45
Kitűnő hónapot zárt a Toyota júliusban (Autószektor)
A Toyota mindig is máshogy közelítette meg az elektromosítás kérdését, mint más autógyártók, és ez megtérülni látszik. A cég rendelkezik teljesen elektromos járművekkel bizonyos területeken, de ami talán még ennél is fontosabb, hogy a japánok rengeteg nagyszerű hibrid modellt is kínálnak. Ehhez ha hozzáadjuk a teherautó-kínálatukat is, akkor egyből
szept. 6
11:45
Különleges retróvonat mutatja meg az olasz ősz legszebb arcát (Roadster)
A vonatozás aranykorát idézi meg.
szept. 6
11:45
Hatalmas a nyugat-keleti bérkülönbség a németeknél: itt vannak a számok (Haszon.hu)
35 évvel az újraegyesítés után nem csökken, hanem nő a különbség átlagbérben a nyugati és a keleti tartományok között. Forintban évi 5,3 millióval alacsonyabb az egykori NDK területén dolgozók átlagbére.
szept. 6
11:47
A Bmw bemutatta a Debrecenben készülő forradalmi újdonságát (Autószektor)
Megérkezett az első sorozatgyártású Neue Klasse modell, az új generációs iX3, amely egy tisztán elektromos meghajtású szabadidő-autó a BMW új korszakából. A BMW szerint a teljesen új formanyelv, a hatodik generációs BMW eDrive technológia, az akár 805 kilométeres hatótávolság és a 400 kW-os maximális töltési kapacitás új mércét állít fel a kategóri
szept. 6
11:51
Takács Péter: kisebb lesz az állami finanszírozás, ha e-beutaló nélkül fogadnak beteget (Infostart)
Azon túl, hogy a betegek tudnak majd foglalni időpontot a kontrollvizsgálatokra is az EgészségAblak applikációban vagy a 1812-es központi telefonszámon, az időbeosztások átláthatóbbak lesznek, megszűnik a szakrendelőkben a zsúfoltság, nem várakozik majd egyszerre 60 beteg az orvos kontrollnapján – mondta az e-beutalók rendszerének előnyeiről Takács
szept. 6
11:51
"Gyalázat" - Kiakadtak a magyar szurkolók az MLSZ kampányfilmje miatt (Metropol)
A Carpathian Brigade is megszólalt az MLSZ kampányfilmjéről.
szept. 6
11:51
Ötödször rendezik meg Pécsen a nemzetközi tangófesztivált (hirado.hu)
Táncversennyel, bemutatókkal, közös tánccal, filmvetítéssel is várják az érdeklődőket az ötödik pécsi tangófesztiválon szeptember 26. és 28. között.
szept. 6
11:51
Som-Balogh Edinán nem fog az idő: elképesztő fotót mutatott magáról a színésznő (BorsOnline)
A rajongók is odáig vannak a látványtól.
szept. 6
11:51
Szijjártó Péter üzent a Dublinban szurkoló magyaroknak (Demokrata)
Videó! Közel 1700 magyar szurkoló buzdítja a válogatottat Írországban.
szept. 6
11:51
Korrupciós veszélyhelyzetet hirdetne Dobrev Klára a kormányváltás után (Telex)
Az Alaptörvényt megsemmisítenék, a korrupt módon szerzett milliárdos vagyonokat elkoboznák, és elvennék a határon túli magyarok szavazati jogát is. 150 pontos programot mutatott be a DK.
szept. 6
11:57
Pécs Pride: betiltotta a rendőrség a felvonulást, ezt lépik erre a szervezők (Blikk)
Bár úgy tervezték, októberben rendezik meg a pécsi Pride-ot, a rendőrség most keresztülhúzta a terveket, nem adta meg az engedélyt a felvonulásra. Az ügynek azonban még távolról sincs vége. A szervezők kijelentették, akkor is megtartják a fesztivált az eredetileg tervezett időpontban.
szept. 6
11:57
Börtönbe vitték a magyar lányokat elrabló marokkói migránsokat (Ripost)
Egy furgonban erőszakoskodtak fiatal, védtelen áldozataikkal. A férfiak be is drogozták a lányokat.
szept. 6
11:57
Csongvai Áron, Dárdai Bence és Molnár Rajmund sincs ott az írek elleni keretben (m4sport.hu)
Három, a bő keretbe meghívott játékos sincs ott a magyar labdarúgó-válogatott Írország elleni névsorában.
szept. 6
11:57
Mentőhelikopternek kellett leszállnia a Lidl épületéhez (vg.hu)
Mentőhelikopter landolt a Lidlnél. Tragédia történt a német diszkontlánc fonyódi üzleténél.
szept. 6
11:57
Mi lenne, ha egy városnyi ember összefogna Alexért? (Képmás)
Élete legnagyobb harcát vívja egy tizenegy hónapos kisfiú, aki egy ritka genetikai betegségben, Duchenne-szindrómában (DMD) szenved. Alex képes lesz ugyan járni, de idővel elsorvadnak az izmai, és iskoláskorára kerekesszékbe kényszerülhet. Van azonban megoldás, ami enyhíthet súlyos betegségén: egy jelenleg csak Amerikában és Dubaiban elérhető génte
szept. 6
11:57
Íme a teljes lista: ezek most Európa legjobb repülőterei (Igényesférfi.hu)
Megszületett az ACI rangsora: íme Európa legjobb repülőterei fenntarthatóság, innováció és ügyfélélmény alapján.
szept. 6
11:57
"Nem vehetnek el tőlünk mindent örökre" – Életmese Szinger Margitról, aki nagyon szépen tud kérni (WMN)
Szinger Margit, a Belgiumból hazatérő iparművész 2021-ben vette a fejébe, hogy visszaadja régi fényét a Munkácsy Mihály utcai Sonnenberg-háznak, és meg is tette!
szept. 6
11:57
Az OpenAI függetlenedne az Nvidiától (Mínuszos)
Az OpenAI 2026-ban saját fejlesztésű mesterséges intelligencia chipet indít a Broadcommal, csökkentve függőségét a külső
szept. 6
11:57
Tusk nem bánja, hogy orosz ügynöknek nevezte Donald Trumpot (Magyar Hírlap)
2024 novemberében a miniszterelnök azt állította, hogy "soha nem tett ilyen kijelentéseket".
szept. 6
11:57
Szijjártó Péter üzent a Dublinban szurkoló magyaroknak (Demokrata)
Videó! Közel 1700 magyar szurkoló buzdítja a válogatottat Írországban.
szept. 6
11:57
Elfelejthetjük a 13%-os béremelést: ennyivel növekedhet a minimálbér 2026-ban (Helló Magyar)
Úgy néz ki, a 2026-ra ígért 13%-os minimálbéremelés helyett kevesebbel kell majd beérnünk. A kormány gazdasági realitásokra hivatkozik, a szakszervezetek is engednek.
szept. 6
11:57
Karácsony Gergely több fővárosi képviselő ellen is összeférhetetlenségi eljárást indított (Telex)
A főpolgármester hat képviselő és három külsős bizottsági tag ellen kezdeményezett eljárást, mert vagy az Országgyűlésnek, vagy Budapest Főváros Kormányhivatalának is dolgoznak.
szept. 6
11:57
Ezeket a rejtett jeleket küldi a tested, ha túl stresszes vagy – és nem veszed észre (Sassy)
A stressz nem mindig kiabál, sokszor csak suttog: apró jeleket küld, amiket hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Ha megtanulsz olvasni ezekben a titkos jelekben, nemcsak a testednek, de a lelkednek is esélyt adsz a valódi pihenésre.
szept. 6
11:57
Ezerszer gyorsabb az adatátvitel egy új technológiával (Gyártástrend)
Az üreges szálak a fényt a levegőn vezetik át, ezzel pedig hatékonyabban szállítják az adatokat.
szept. 6
11:57
Milliókat érnek, ne dobd ki! 5 Vhs-kazetta, amiért vagyonokat fizetnek (Hóvége)
Van, amiért külföldön akár több százezer forintot, sőt, milliókat is kifizetnek. A régi VHS kazetták világa egy kicsit olyan, mint a lottó: sosem tudhatod, mikor húzod elő a nyerő példányt.
szept. 6
11:57
Döntöttek: folytatja az agrároktatás vezetését a Mate első embere (Agrárszektor)
Egyhangú döntéssel fogadta el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) szenátusa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma Gyuricza Csaba rektori pályázatát a következő 5 éves ciklusra - közölte az egyetem.
szept. 6
12:03
Teljesen félreismerték az emberek Freddie Mercuryt (Blikk)
Szeptember 5-én lett volna 79 éves a rockzene egyik legikonikusabb alakja, Freddie Mercury, aki a Queen frontembereként örökre megváltoztatta a műfajt. Bár több mint három évtized telt el 1991-es halála óta, a legendája ma is él.
szept. 6
12:03
Piacra járás: egy szokás, amiben a magyarok megelőzték Nyugat-Európát (Agroinform)
Nem gyakran hallunk olyan statisztikát, amelyben Magyarország az élen áll. Most mégis így történt – ráadásul valami egészen hétköznapi dologban. De vajon mi a titka ennek a szokásnak?
szept. 6
12:03
Montoya tanácsa Norrisnak: Ne árulj el mindent Piastrinak! (m4sport.hu)
Túl sok információt adott át Zandvoortban az edzések után?
szept. 6
12:03
Kiderült Vasvári Vivien meglepetése: A családban óriási a boldogság (BorsOnline)
A sztáranyuka közösségi oldalán osztotta meg a jó hírt követőivel. Vasvári Vivien kisfia kétéves lett, a család nem akárhogyan ünnepelt.
szept. 6
12:03
Alvó BTC tárcák ébredése: normális piaci folyamat vagy a feltörhetetlenség vége? (BitcoinBázis)
2025-ben számos olyan szalagcím került publikálásra, amik évtizedek óta szunnyadó bitcoin címek aktiválásáról szólnak. Ezek a korai „Satoshi-korszakból” (2011 előtti) származó tárcacímek hirtelen mozgásba lendülnek, gyakran több tíz- vagy százmillió dollár értékű BTC-t mozgatva. A Bitcoin jelenlegi magas árfolyama miatt sokan spekulálnak: vajon az
szept. 6
12:03
Europion: A társadalom közel fele törvénytelen vagyonszerzést lát Hatvanpuszta mögött (Telex)
A fideszes szavazók kevesebben tudnak Hatvanpusztáról, és közöttük vannak a legtöbben azok, akik semmi kivetnivalót nem találnak a birtokban az Europion gyorsfelmérése szerint.
szept. 6
12:03
Zöld utat kap a kerékpározás: elindul a főváros két legnagyobb bringasztráda-projektje (Öko-drive)
Három kerékpáros főútvonal megvalósítását előkészítő támogatási szerződéseket írt alá Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és az Irányító Hatóság.
szept. 6
12:03
Új 3D lézerszkenner teszi okosabbá a betakarító robotokat (Magro)
Egy új, fejlett 3D lézerszkennert fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi, hogy a betakarító robotok rendkívül pontosan "lássák" és értékeljék a növényeket és a gyümölcsöket.
szept. 6
12:03
Talaj, humusz, élővilág – játékos foglalkozásokkal tanítanak a fenntarthatóságról (Zöld Trend)
Kiemelt érdeklődés mellett zárult a regisztráció az Iskolában az Erdő Program őszi ütemére, októbertől kezdődően 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást tartanak országszerte a 6-14 éves korosztály számára.
szept. 6
12:09
Újabb erős utórengések rázták meg Afganisztánt (hirado.hu)
A földrengés az ázsiai országban már több falut tett a földdel egyenlővé.

Keresés