2025. szeptember 5. péntek

szept. 5
12:21
"Ki akartok végezni minket?" – Dobrev Klára is reagált a csepeli DK-irodánál történtekre (Mandiner)
"Legyen elég a gyűlöletkeltésből itt és most!" – jelentette ki az eset kapcsán a DK elnöke.
szept. 5
12:21
Mégsem olyan nagy a barátság? Trump projektje blokkolta Justin Sun címét (BitcoinBázis)
A Donald Trumphoz és családjához kapcsolódó kriptós protokoll, a World Liberty Financial (WLFI) csütörtökön blokkolta Justin Sunnak, a Tron alapítójának blokklánc-címét, megakadályozva ezzel, hogy WLFI tokeneket mozgasson. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy a WLFI okosszerződése blokkolta Sun címét, így onnan nem lehet WLFI tokeneket küldeni vag
szept. 5
12:21
Putyin elutasítja a nyugati biztonsági garanciákat Ukrajnában, és arra figyelmeztet, hogy az odaküldött csapatok legitim célpontok lehetnek (Telex)
Az egyes országokat viszont nem nevezte meg.
szept. 5
12:21
Román rendőrök is beszálltak a horrorkaravánok lekapcsolásába (Haszon.hu)
Magyar és a román rendőrök másfél hónapon át közös ellenőrzéseket tartottak Pest vármegyében. Főként a túlsúlyos járművekre, a gyorshajtásokra, az okmányok érvényességére, a horrorkaravánokra, a pihenőidő betartására és a rakományok rögzítésére figyeltek.
szept. 5
12:23
Brutális leépítéseket vetít előre az AI-forradalom – megérkezett a magyar kormány válasza (Mandiner)
A kormány felméréseinek eredménye szerint, a munkahelyek több mint 40 százaléka már most is kiváltható gépekkel.
szept. 5
12:27
Orbán Viktorék után mentek a magyarok idén nyáron (Piac és Profit)
Ezen a nyáron csak a tengerpartra vágytak a magyarok: Horvátország, Olaszország és Görögország volt a három legnépszerűbb úti cél a nyári hónapokban – derül ki a Bank360.hu oldalán utasbiztosítást kötők adatai alapján készült összesítéséből. A horvát tengerpart előnye azonban csökkent tavaly óta, egyre többen választják Olaszországot.
szept. 5
12:27
Megveri Kulcsár Edina Laky Zsuzsit? És Psg Ogli Molnár Gusztávot? Itt a nagy Sztárbox-szavazás! (Blikk)
A 2024-es Sztárbox szuperdöntőjében jelentette be az RTL, hogy 2025-ben újabb évaddal tér vissza az ökölvívó-gálaműsor. Idén tehát 32 mindenre elszánt celeb száll ringbe a bajnoki övért és a győzelemért, négy boksz meccset pedig már most vasárnap is láthatnak a nézők az első adásban. Ön szerint kik lesznek azok a hazai sztárok, akiknek sikerül győz
szept. 5
12:27
Meglepő bejelentést tett a kormány: olyan rosszul megy a gazdaságnak, hogy halasztanák az adóemelést? (Pénzcentrum)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a 63. Közgazdász Vándorgyűlésen az Indexnek nyilatkozva elmondta, hogy a kormány fél évvel elhalasztaná a jövedékiadó-emelést.
szept. 5
12:27
Putyin bejelentette, hogy célpontnak tekintené a nyugati csapatokat, Moszkván kívül nem akar találkozni Zelenszkijjel (444.hu)
Az orosz elnök háborús fenyegetéssel válaszolt az ukrajnai telepítés javaslatára.
szept. 5
12:27
Augusztusban olcsóbban tankolhattunk (Magyar Hírlap)
Kiemelten fontos az ellátásbiztonság és az árstabilitás.
szept. 5
12:27
Sült cukkinikrém az uzsonnás dobozba (egy.hu)
Nap-nap után nehéz kérdés: mi legyen az uzsonnás dobozban? Mit vigyünk magukkal ebédre, tízóraira, kirándulásra, munkába? Sok szempontot kell figyelembe venni, de valljuk be, az idő és a pénz mindig előrébb való, mint az, hogy az ennivaló tényleg egészséges legyen! Pedig ilyenkor, nyár végén, a kert és a piac tengernyi finom hozzávalót kínál, amibő
szept. 5
12:27
Mérgezett a csapvíz öt magyar településen (AC News)
A Kormányhivatal Közegészségügyi és Járványügyi Osztálya azonnal megtette a szükséges intézkedéseket a vízminőség helyreállítása érdekében.
szept. 5
12:27
Depressziós vagy, esetleg szorongasz? Ilyen típusú párt fogsz bevonzani magadnak (Sassy)
A szerelem ugyan vak, de a mentális egészségügyi adatok nem hazudnak.
szept. 5
12:27
Svájcban robot kézbesítheti a postát hamarosan (Gyártástrend)
A négylábú robot önállóan képes navigálni és koordináltan mozogni.
szept. 5
12:27
Ezeket kérdezd a családtagjaidtól, hogy igazán kapcsolódni tudjatok (Bien)
A mai pörgős világban sokszor észre sem vesszük, mennyire kevés idő jut egymásra. Rohanunk, intézzük a dolgainkat, és közben ritkán állunk meg igazán beszélgetni. Pedig a vacsora remek alkalom arra, hogy ne csak együnk, hanem kapcsolódjunk is egymással – főleg a családunkkal.
szept. 5
12:27
Agykarbantartó kvíz: 8 izgalmas kérdéssel mozgatjuk át az agytekervényeidet (Kvízguru)
A legújabb agykarbantartó kvíz remek alkalom arra, hogy kicsit átmozgasd az agytekervényeidet. Nyolc izgalmas kérdés vár rád, amelyek egyszerre szórakoztatnak és próbára teszik a tudásodat.
szept. 5
12:33
Volodimir Zelenszkij személyesen is válaszolt Vlagyimir Putyin moszkvai meghívására (Infostart)
Az orosz elnök a pekingi Keleti Gazdasági Fórumon közölte, hogy szerinte a hős város Moszkva lenne a legjobb helyszíne egy kétoldalú megbeszélésnek.
szept. 5
12:33
Botrányosan indult az Nfl-szezon: kiállították a köpködő sztárjátékost (Blikk)
A címvédő Philadelphia Eagles az ősi rivális Dallas Cowboys ellen aratott 24-20-as hazai sikerével indult a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) új idénye. De még mielőtt bemelegedtek volna a fiúk, a hazaiak védőjátékosát, Jalen Cartert már köpés miatt kiállították...
szept. 5
12:33
Szomorú rekordok dőltek meg az idei nyáron Magyarországon (Portfolio)
A 2025-ös nyár Magyarországon a hetedik legmelegebb és a nyolcadik legszárazabb volt a múlt század kezdete óta, a HungaroMet friss tanulmánya szerint. Az évszak mindhárom hónapjában a korábbi évtizedek átlagánál magasabb volt a középhőmérséklet, a teljes nyarat nézve pedig átlagban 1,22 Celsius-fokkal volt melegebb, mint 1991 és 2020 közötti évekbe
szept. 5
12:33
A sertésháj csak arra vár, hogy töpörtyűkrém legyen belőle, de hogyan? (Agroinform)
Miközben bolti szendvicskrémeket akarnak letolni a torkunkon. Ebből elég.
szept. 5
12:33
Világszerte több mint egymilliárd ember küzd mentális egészségügyi zavarokkal (Femcafe)
Világszerte több mint egymilliárd ember küzd mentális egészségügyi zavarokkal, a szorongás és a depresszió súlyos terhet ró az emberi egészség mellett a gazdasági fejlődésre is - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (Who) kedden közzétett két új jelentésből.
szept. 5
12:33
"Nagyon nagy kettőnknek, kirepültek a gyerekek" - Költözik Bódi Guszti és Margó, eladó a luxusház (SzMo)
A háromszintes, XX. kerületi, márványos otthont 249,8 millióért árulják, még a bútorokat is benne hagynák.
szept. 5
12:33
Szalmonellás a víz két magyar településen (Magyar Hírlap)
Kizárólag csak forralás után szabad elfogyasztani.
szept. 5
12:33
Gyerek a zebrán! – Közel kétmillióan szavazták meg, hogy Móron épülhessen a következő okoszebra (Autószektor)
Napjainkban sokkal több nehézséggel kell szembenézniük a gyerekeknek a gyalogos közlekedés során, mint évtizedekkel ezelőtt – elég csak a gépjárművek megnövekedett mennyiségére gondolnunk.  Nem véletlen, hogy a szülők nehezebben engedik el egyedül akár csak iskolába a gyerekeket: a Generali a Biztonságért Alapítvány tavaly júliusi kutatásában 1000,
szept. 5
12:33
A keresési eredmények alakítói ma már az influenszerek? (Médiapiac)
Komoly jelentőséggel bírnak ma már az influenszer-tartalmak a Google keresőben. A márkaépítés szempontjából ez új korszakot jelent, elmosódnak a keresés és a közösségi média határai.
szept. 5
12:33
Michael Jackson lánya kitálalt az apjáról készülő film hazugságairól (Librarius)
Paris Jackson kemény szavakkal illette a készülő Michael Jackson-életrajzi filmet, mondván: semmilyen formában nem vett részt a munkálatokban.
szept. 5
12:35
Egy egész kontinens halad a súlyos válság felé (Portfolio)
Bár a világ fejlett országai is egyre nagyobb mértékben nyögik a növekvő államadósság terheit, az igazi probléma Afrikában van, ahol az országok többsége nem képes megfelelően élelmezni a dinamikusan növekvő lakosságot. A Bloomberg beszámolójából kiderült, hogy a globális befektetői bizalom csökkenése miatt az államok gyakran nem tudnak új állampap
szept. 5
12:35
Százharminc kisebb-nagyobb borászat készít ma pezsgőt Magyarországon (Magyar Hírlap)
A jó minőségű nedű a hétköznapok eleganciájának része.
szept. 5
12:37
Elbocsátás az egyik legnagyobb magyar magánkórháznál (Portfolio)
A Duna Medical Center jelentős megszorításokra kényszerül: a török Liv Hospital Group által üzemeltetett magánkórház a munkavállalók mintegy tíz százalékát bocsátotta el.
szept. 5
12:37
Öt tipp, hogy kevesebb mikroműanyag kerüljön a szervezetünkbe (Magyar Hírlap)
A mikroműanyagok már mindenhol jelen vannak.
szept. 5
12:39
New Deal és egymilliós minimálbér: így faragta ki választási programját a Tisza Párt (Privátbankár)
Címlapra kívánkozó ígéretek, tíz-, tizenkét- és huszonegypontos programok jellemezték a Tisza Párt elmúlt másfél évét. Az adócsökkentés és a minimálbér-emelés terén már kezdenek tisztán látni a választók, de azt még mindig nem tudjuk, hogyan férhet hozzá Magyarország 4100 milliárd forint uniós forráshoz a választások után – írja laptársunk, az Mfor
szept. 5
12:39
13 éves magyar tehetség tarolt a nemzetközi térképversenyen (HR Portál)
Markovics Szonja mohácsi diák első helyezést ért el a nemzetközi térképrajz versenyen - tudatták a magyarországi szervezők az MTI-vel pénteken.
szept. 5
12:39
Orvos-Tóth Noémi kiadójának első könyve tarol a Bookline-on (Könyves Magazin)
Orvos-Tóth Noémi kiadójának első könyve, a transzegenrációs traumákat és mintákat feldolgozó Sorsminták az eladási listák élére tört.
szept. 5
12:39
Cáfolták, de mégis igaz lehet: az emberiség előtt már létezett egy ősi kultúra (Rakéta)
A H. naledi mégis eltemette a halottait?
szept. 5
12:39
Őszinteségbombát robbantott a magyar sportlegenda, kimondta amit eddig kínosan került mindenki (Promotions)
Két magyar sportlegenda csapott össze szóban a napokban, nyugtalanító a csörte háttere.
szept. 5
12:39
Gigaberuházás a Szent Pantaleon Kórházban! (Demokrata)
Jelentős fejlesztés kezdődött a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban, ahol egy teljes körű építészeti és műszaki átalakítás zajlik.
szept. 5
12:39
Olyan sok a titkosszolgálati átvilágítás, hogy nem bírják erővel (Telex)
Jelenleg annyi embert világít át a titkosszolgálat, amennyit szinte képtelenség, a mennyiség a minőség rovására megy. A területet ismerő források ezzel magyarázzák, miért kell átalakítani a rendszert és miért vezetnének be két különböző típusú átvilágítást.
szept. 5
12:39
Pentagon helyett Háborús Minisztérium – Donald Trump megdöbbentő lépésre szánta el magát (naphire.hu)
Donald Trump pénteken aláírhatja az elnöki rendeletet, amely a Pentagon hivatalos nevének módosításáról szól.
szept. 5
12:39
Rapamycin: a transzplantációs gyógyszertől a hosszú élet ígéretéig (PlanetZ)
A rapamycin új szerepben: kutatások szerint védi a DNS-t, erősíti az immunrendszert és lassíthatja az öregedést. Fedezd fel a tudomány legújabb eredményeit!
szept. 5
12:45
Változás jön az egyik HÉV útvonalán a következő napokban (Infostart)
A H6-os HÉV vonalán a hétvégén karbantartást végeznek, nem szabad rutinból közlekedni.
szept. 5
12:45
Belengette az ÁKK vezére: Komoly változás jöhet a lakossági állampapíroknál (Portfolio)
A lakossági állampapírok kamatkiadásai 2023-24-ben jelentősen megugrottak, aminek oka az inflációkövető állampapírok magas aránya volt – mondta a Közgazdász Vándorgyűlés pénteki szekciójában Hoffmann Mihály, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója. A szakember kiemelte, hogy le kell vonni a tanulságokat, és esetleg megtenni a szü
szept. 5
12:45
Le ne maradjon a régió legnagyobb műanyagos rendezvényéről! (autopro)
Most még tud jelentkezni Közép-Európa legnagyobb műanyagipari szakmai rendezvényére!
szept. 5
12:45
Érkezik a 30 ezer forintos élelmiszerutalvány az idősekhez (Magyar Hírlap)
Október 15-ig megérkezik a boríték a nyugdíjasokhoz.
szept. 5
12:45
Tételesen megcáfolták az álhíreket: a Pedagógusok Szakszervezete megint mellélőtt (Mandiner)
A Pedagógusok Szakszervezetének állításával ellentétben nem hiányzik 16 ezer pedagógus a rendszerből, a béremeléseknek köszönhetően ráadásul rekordszámban választják a tanári pályát.
szept. 5
12:51
Gyenge ipar itthon, amerikai adatok (ProfitLine)
Megint gyenge, év per év alapon 1 százalékkal visszaeső ipari termelést láthattunk itthon júliusban.
szept. 5
12:51
Taxisofőr fújt le paprikaspray-jel egy buszsofőrt Budapesten (444.hu)
A taxis elhajtott, a sofőrhöz mentőt kellett hívni, a forgalom megakadt.
szept. 5
12:51
Szoboszlai Dominik már a családbővítésen gondolkodik (Magyar Hírlap)
Gyermeke születése a pályán is jobban teljesít a focista.
szept. 5
12:51
Magyarország sokat profitál az Azerbajdzsánnal való együttműködésből (Demokrata)
A világban drámai változások zajlanak, és ezekre kétféle reakciót lehet adni, mondta Szijjártó Péter.
szept. 5
12:51
Orbán Viktor figyelmeztet: provokációt és balhét hoz a Tisza Kötcsére (Mandiner)
A miniszterelnök szerint a Tisza Párt szándékosan visz feszültséget egy békés faluba. Egyértelművé tette, hogy nem gyűlöletre és balhéra, hanem nyugalomra és párbeszédre van szükség.
szept. 5
12:51
Mikor érdemes elaltatni a kutyát? – A legnehezebb döntés felelős gazdiknak (EgészségKalauz)
Ön mikor tudta, hogy eljött az idő?

Keresés