2025. szeptember 5. péntek

szept. 5
0:21
Döbbenet a Premier League-ben: távozik az egyik legnépszerűbb londoni klub első embere (Infostart)
A Tottenham Hotspur bejelentette, hogy Daniel Levy lemondott ügyvezető elnöki posztjáról – közel 25 év után. Kétségtelenül, hogy az egyik legnépszerűbb londoni futballklubnál lezárult eddig XXI. századi történetének legfontosabb fejezete.
szept. 5
0:27
Yamal tagad, Pedri magyarázatot követel: edzője ellen fordult a Barcelona? (rtl.hu)
A Barcelona vezetőedzője egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy játékosainak vissza kell venniük az egójukból, hogy a csapat a tavalyi évhez hasonlóan tudjon teljesíteni. Pedri szerint amikor eljön az ideje, a tréner majd beszél az érintettekkel, Lamine Yamal szerint nincs szó ego-kérdésről. Akárhogy is, úgy tűnik, hogy Hansi Flick magyarázattal
szept. 5
5:03
Szoboszlai még nem is élt, amikor legutóbb vb-pótselejtezőig jutott a magyar válogatott (Telex)
Akkor egyébként győzelemmel rajtoltunk, ahogy negyven éve is, amikor legutóbb jártunk vb-n. Az első meccs kulcsfontosságú a későbbi sikeresség szempontjából is.
szept. 5
8:21
A nemi teszek miatt áll a bál a liverpooli ökölvívó-vb-n (Infostart)
Csütörtökön elrajtolt az ökölvívó-vb Liverpoolban. A világbajnokságon az eredeti tervekkel ellentétben nem vehet részt öt francia női versenyző, akik a nemi tesztek körül kialakult helyzet miatt maradnak le az eseményről. Imane Helif esete nem egyedi a sportágban.
szept. 5
8:33
Mabellini két perc büntetéssel kezdi a Ceredigion Rallyt (Racing)
Andrea Mabellini és Virginia Lenzi időbüntetést kapott a Ceredigion Rally előtt, miután csapatuk néhány tagját egy gyorsasági szakaszon találták, amivel szabályt sértettek.
szept. 5
8:45
Forma–1 és vb-selejtezők – sport a tévében (Infostart)
Az Olasz Nagydíj edzései mellett négy világbajnoki selejtező, gyorsaságimotor, jégkorong, tenisz és kerékpár is szerepel egyebek mellett a sportcsatornák élő kínálatában.
szept. 5
9:33
Monzában folytatódik a nevetséges büntetés körüli kálvária (Racing)
A Williams megtámadja Carlos Sainz Hollandiában kapott büntetését, miközben Liam Lawson nem érti, mi a probléma.
szept. 5
9:51
Ez normális? A nehézsúlyú Tyson a 30 kilóval könnyebb Mayweatherrel bokszol majd (Blikk)
A Bild című lap azzal a furcsa mondattal számol be a Tyson–Mayweather-mérkőzés (állítólagos) létrejöttéről, hogy ez az az összecsapás, amiben minden bokszrajongó reménykedett. Nos, nem biztos, hogy teljesen így van, hiszen aligha jutott bárkinek is eszébe, hogy minden idők egyik legdurvább nehézsúlyú verekedője ellen kiáll a sok súlycsoporttal lejj
szept. 5
9:57
NBA: a Clippers kijátszhatta a fizetési szabályokat (Infostart)
Az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) eljárását indít a Los Angeles Clippersszel szemben, mert állítólag túllépte a fizetési plafonra vonatkozó szabályokat
szept. 5
10:03
A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata (Demokrata)
A magyarok legjobbja az egyaránt háromgólos Fekete Gergő és Manhercz Krisztián volt.
szept. 5
10:03
25 év után távozik Daniel Levy, a Tottenham ügyvezető elnöke (Telex)
Levy alatt vált úgy top klubbá a Tottenham, hogy igazán sosem nyertek semmit az idei Európa-ligáig.
szept. 5
10:27
"Sz**d le anyád, te majom!" – Zseniális humorral hívta fel a szurkolók figyelmét a helyes viselkedésre Mucsi Zoltán (Blikk)
Az elmúlt években több alkalommal is súlyos büntetést kapott a Magyar Labdarúgó-szövetség az UEFA vagy a FIFA fegyelmi bizottságától szurkolói rendontások, kirekesztő, rasszista rigmusok miatt. Az MLSZ megelőzendő az újabb szankciókat, kampányt indított a keddi, Portugália elleni mérkőzés előtt és sportszerű szurkolásra kéri a drukkereket. A szövet
szept. 5
10:33
Thierry Neuville hazájában fog készülni a Közép-Európa Rallyra (Racing)
A tavaszi Sierra Morena Rally után ismét nemzeti bajnoki futamon fog tesztelni Thierry Neuville, miután a belga bajnokság futamán indul a Közép-Európa Rally előtt.
szept. 5
10:51
Néhány csapat már kijutott a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra (HírTV)
A jövő évi világbajnokság - a torna történetében először - 48 csapatos lesz.
szept. 5
10:57
Vb 2026: újabb csapatok sorsa dőlt el – Messi a könnyeivel küzdött (Infostart)
Uruguay, Paraguay és Kolumbia válogatottja is kijutott a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra a dél-amerikai selejtezősorozat csütörtökön rendezett 17. fordulójában.
szept. 5
11:03
Vajon van esélye a magyar válogatottnak megverni az íreket szombaton? (Blikk)
Negyven év után végre újra kijut a világbajnokságra a magyar futballválogatott? Ezt remélik a szurkolók, és bizakodnak, hogy szombaton az első vb-selejtezőt sikerrel vívja meg együttesünk. A mieink Írország ellen Dublinban remélnek bravúrt, és bizakodásra ad okot, hogy a kulcsembereink közül többen kiváló formában várják a találkozót – elég talán c
szept. 5
11:09
Gyászol a magyar sport: meghalt Szajlai László (Infostart)
Életének 68. évében elhunyt Szajlai László hétszeres bajnok jégkorongozó.
szept. 5
11:15
45 évesen meghalt focistáját siratja a Szigetszentmiklós (Blikk)
Váratlanul elhunyt futballistáját siratja a Pest vármegyei III. osztályban szereplő MKFC-Szigetszentmiklós. A 45 éves Godár Pétert csapata mellett a felesége és két gyermeke gyászolja.
szept. 5
11:21
És akkor mindenki lefeküdt... – agresszív méhek miatt kellett félbeszakítani egy focimeccset Tanzániában (Blikk)
Egy tanzániai labdarúgó-mérkőzés drámai véget ért, miután váratlan látogatók megzavarták meg a játékot. Az Abuja városi csapata és a JKU FC felkészülési találkozóját ugyanis egy hatalmas méhraj árasztotta el, a stadionban tartózkodókat egytől egyig fedezékbe vagy a földre utasítva.
szept. 5
11:21
Szakíró a Piastri–Norris vb-csatáról: benne van a pakliban, hogy lesz keménykedés vagy összeütközés (Infostart)
A papírforma szerint a McLaren versenyzői kibérelik maguknak az első két helyet a hátralevő versenyeken, az összetettben jelenleg második Lando Norrisnak legalább öt versenyhétvégén kellene megelőznie csapattársát ahhoz, hogy beérje őt – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A Motorsport Online főszerkesztője arról is beszélt, van-e esélye a Ferrari
szept. 5
11:45
Hamilton méterekre száguldott el a pályán álló emberektől, de sokkolta az ezért kapott büntetés (Racing)
Lewis Hamilton az Olasz Nagydj előtt több témában is nyilatkozott, és azt is elmondta, a Ferrari a csillagokat is lehozta neki.
szept. 5
12:03
Sokkolta Björn Borg rajongóit, hogy rákos – elárulja titkait a svéd teniszsztár (Blikk)
A rajongók féltik kedvencüket és találgatják, hogy lehet, miután a svéd teniszlegenda Björn Borg elárulta, hogy titokban rákbetegséggel küzd(ött). Az ötszörös wimbledoni győztes a svéd és olasz jelentések szerint hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvében, a "Heartbeat" című könyvben fedi fel a diagnózist. A szurkolók remélik, kérdéseikre hamarosan
szept. 5
12:15
Rekordszámú nevezés érkezett a vasárnapi budapesti félmaratonra (Demokrata)
Rekordszámú nevezés érkezett a vasárnapi, jubileumi 40. Wizz Air Budapest Félmaratonra.
szept. 5
12:15
Nézd élőben a Ceredigion Rally kvalifikációját! (Racing)
Pénteken délben megkezdődik az ERC-szezon hetedik futama, a Ceredigion Rally a kvalifikációval, melyet élőben lehet követni az alábbi videóban.
szept. 5
12:33
Botrányosan indult az Nfl-szezon: kiállították a köpködő sztárjátékost (Blikk)
A címvédő Philadelphia Eagles az ősi rivális Dallas Cowboys ellen aratott 24-20-as hazai sikerével indult a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) új idénye. De még mielőtt bemelegedtek volna a fiúk, a hazaiak védőjátékosát, Jalen Cartert már köpés miatt kiállították...
szept. 5
13:33
Tart a mieinktől az írek kapitánya – A magyar válogatott szerinte rendkívül összeszokott (Blikk)
Heimir Hallgrímsson ír szövetségi kapitány szerint nemcsak saját csapata, hanem a magyar labdarúgó-válogatott számára is rögtön az első, egymás elleni mérkőzés lesz a legfontosabb a szombaton rajtoló világbajnoki selejtezősorozatban (M4, 20.45).
szept. 5
14:33
Óriási lépést tehetnek a cél felé Szoboszlaiék (Infostart)
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
szept. 5
14:33
Fordulat a 2026-os olasz WRC-futam kapcsán, már jövőre változhat a helyszín (Racing)
A 2026-os WRC-naptárban csak Olasz Rallyként szerepel az utolsó előtti futam. A naptár megjelenése után a szervezők elárulták, a verseny Szardínián lesz, azonban a jövőben Rómába kerülhet a rendezvény. Erre a legfrissebb információk szerint azonban a tervezettnél előbb is sor kerülhet.
szept. 5
14:57
Ökölvívó-vb: Hámori Luca nem bírt a kazah világbajnokkal (Demokrata)
Az olimpiai ötödik Hámori Luca pénteken pontozással kikapott kazah riválisától.
szept. 5
15:15
Hamilton vezérletével a Ferrari kezdett a legjobban Monzában (Racing)
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a büntetést megúszó Charles Leclerc előtt az Olasz Nagydíj első szabadedzésén.
szept. 5
15:27
Egyelőre a Ferrarik az élen a hazai pályán (HírTV)
A két Ferrari végzett az első két helyen a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki első szabadedzésén, Monzában: a leggyorsabb kört a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton érte el, mögötte csapattársa, a monacói Charles Leclerc zárt másodikként.
szept. 5
15:27
"Meg tudott volna ölni" – a Real Madrid tinije életre szóló leckét kapott Messitől (rtl.hu)
Franco Mastantuono nem passzolt a jobb helyzetben lévő Messinek, aki ezt zokon vette. A fiatal támadó rögtön bocsánatot kért az utolsó hazai vb-selejtezőjén pályára lépő legendától, ezt Messi elfogadta. Az argentinok 3-0-ra verték Venezuelát, Messi két gólt lőtt.
szept. 5
15:33
A Fradi edzője magyar vereséget vár Írország ellen (Blikk)
A magyar labdarúgó-válogatott szombat este Írországban kezdi meg a világbajnoki selejtező-sorozatot. A mérkőzést izgatottan várja Robbie Keane, a Ferencváros ír vezetőedzője is, aki a klub honlapjának elárulta, mit vár a találkozótól.
szept. 5
15:35
Véber György már nem edző Újpesten, keresik a helyét (Blikk)
Immár nem Véber György készíti fel az Újpest U19-es csapatát. A lila-fehérek ikonja 2020-ban vette át a korosztály irányítását és egészen az idei nyárig ő és egykori csapattársa Szlezák Zoltán vezette a legidősebb utánpótlás-korosztályt. Most azonban már nem ő irányítja a fiatalokat, a helyét Bodor Boldizsár vette át.
szept. 5
15:45
"Szív-lélek ember volt" – megtörten búcsúzik az elnök a 45 évesen meghalt szigetszentmiklósi focistától (Blikk)
Megtörte a Pest vármegyei III. osztályban szereplő MKFC-Szigetszentmiklós elnökét, utánpótlásedzőjét, Borsos Vilmost, a klub 45 éves játékosának, Godár Péternek a halála.
szept. 5
15:45
Székely Bulcsú az induló pólóbajnokság új lebonyolításáról: több szorosabb mérkőzés lesz (Infostart)
Az egykörös alapszakaszt követően tavasszal kettéválik a férfi vízilabda ob I mezőnye: a felsőházban a dobogóért, az alsóházban a bennmaradásért küzdenek a csapatok. A Magyar Vízilabda Szövetség sportszakmai vezetője az InfoRádióban azt mondta, az volt a céljuk a módosításokkal, hogy több legyen a magas színvonalú mérkőzés, és minél kevesebb olyan
szept. 5
16:21
Leleplezte szomorú titkát – Ezért játszik 44-es mezben a válogatott labdarúgó, Victor Boniface (Blikk)
Victor Boniface a Werder Bremen új szezonjának reménysége. A klubvezetők remélik, hogy többek között a 24 éves támadó segítségével, nem lesz olyan rázós a szezonja, mint amitől sokan tartanak. A támadó a 44-es mezt kapta, aminek különös története van. Különös és szomorú.
szept. 5
16:33
Ismét Nyirádon versenyez az országos bajnokság mezőnye (Racing)
Ismét Nyirádon rendeznek futamot a ralikrossz országos bajnokságban, és a csúcskategóriában akár bajnokot is avathatnak. Az utolsó előtti futamot rendezik meg a ralikrossz országos bajnokságban, a helyszín pedig a szezonnyitó után újra a Nyirád Racing Center lesz. A megméretés a Közép-Európai Zónabajnokság (CEZ) része is egyben. A futamra összesen
szept. 5
17:33
Szomorú hírt közölt Daniel Ricciardo (Racing)
Mostanáig élt a remény azzal kapcsolatban, hogy látjuk még versenyezni valamilyen sorozatban Daniel Ricciardót.
szept. 5
17:45
Négy évtized után törhetjük meg a vb-átkot: az írek elleni győzelem óriási lendületet adhat Szoboszlai Dominikéknak (Blikk)
Carlos Silva Valente szájába vette a sípját és nemcsak a mérkőzés végét, hanem egyben takarodót is fújt a magyar labdarúgás számára. Kedvenc sportágunk 1986. június 9-én, a mexikói Leon városában, a portugál spori sípoló hangját követően mély, negyvenéves álomba szenderült. Azon a forró nyári napon 3-0-ra kaptunk ki a franciáktól az utolsó csoportm
szept. 5
18:27
Felháborodtak a magyar szurkolók az Mlsz legújabb, "Szurkolj, ne gyűlölj!" című videója miatt (Blikk)
"Dehonesztáló, gyalázat, megszégyenítő" – ezekkel a jelzőkkel illették a hazai szurkolótáborok vezető alakjai azt a videót, amelyet a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) csütörtök kora este publikált, hogy a drukkereket a szerinte helyes viselkedés irányába terelje. A szűk háromperces, több mint 5 ezer megtekintésnél tartó kampányvideó a Jászai Mari-
szept. 5
18:39
Norris az élre állította a McLarent Monzában, de nagyon szoros az eleje (Racing)
Norris ugyan leggyorsabb volt, de Leclerc és Sainz is ott lihegett a nyakán, miközben Piastri csak a 4. helyre ért oda.
szept. 5
18:51
Lionel Messi első utolsó tangója: könnyes búcsút vett az argentin közönségtől, mégis maradhat (Infostart)
Lionel Messit nyolcvanötezer ember ünnepelte hol "csak" felállva, hol könnyezve. A nézők a szavaknak hitek, s nem a szemüknek: a még mindig csúcsformában lévő Leo búcsúzott.
szept. 5
18:51
Oscar Piastri tudja, kicsit sem lazíthat (Blikk)
A világbajnoki pontversenyt a csapattársa, Lando Noris előtt 34 ponttal vezető ausztrál Oscar Piastri a hétvégi Forma–1-es Olasz Nagydíj előtt kijelentette, hogy mivel kilenc verseny és három sprintverseny van még hátra az idényből, esze ágában sincs hátradőlni, netán óvatosabban vezetni. A McLaren pilótája elmondta azt is, hogy ugyanolyan éles les
szept. 5
19:15
"Hajlamos vagyok egy kicsit felhúzni magam" – Dobrády Ákos nem fogta vissza magát, bevédte Szoboszlai Dominiket (Blikk)
Egy angol sportoldal kommentszekciójában vette a védelmébe Szoboszlai Dominiket Dobrády Ákos. A TNT együttes frontembere a már nyolcszáz like fölött járó hozzászólásában azt kifogásolta, hogy a SPORTbible oldal szerkesztői a magyar középpályás káprázatos teljesítménye ellenére sem számolnának vele a Liverpool kezdőjében. Az énekes azt is elárulta,
szept. 5
19:33
Dai Roberts-re emlékeznek a szervezők a Ceredigion Rallyn (Racing)
A szervezők a Ceredigion Rally vasárnapi első és harmadik gyorsaságiján egy ugratót a májusban elhunyt Dai Roberts-ről neveztek el.
szept. 5
20:03
Marad a Forma-1 Monacóban még egy ideig (Infostart)
A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság szervezői négy évvel meghosszabbították a Monacói Nagydíjnak otthon adó Monte-Carlo szerződését, így a versenysorozat 2035-ig biztosan ellátogat a miniállamba.
szept. 5
20:09
Három magyar csapattal startol a Bajnokok Ligája (Blikk)
Szombaton ismét három magyar együttes részvételével kezdődnek meg a női kézilabda-Bajnokok Ligája csoportküzdelmei: a címvédő Győr és a Magyar Kupa-győztes Ferencváros mellett a Debrecen is harcba száll a budapesti négyes döntőbe jutásért.
szept. 5
21:03
Gyártópartnert vált a Haas és bejelentették a jövő évi pilótafelállást (USAracing)
A 2026-os szezontól már a csokornyakkendős brigád tagjaként folytatja a Haas Factory Team. A tavaly...
szept. 5
21:03
Gyártópartnert vált a Haas és bejelentették a jövő évi pilótafelállást (Racing)
A 2026-os szezontól már a csokornyakkendős brigád tagjaként folytatja a Haas Factory Team. A tavaly...

Keresés