Kim Dzsongun észak-koreai vezető nukleáris kard és pajzs élesítésére utasította az ország atomfegyvereivel foglalkozó kutatócsoportot. Az ország első embere a legfontosabb prioritásának nevezte a nukleáris fejlesztéseket.
A sütőtök minden ősszel az egyik legnagyobb sláger. Boldogan cipeled haza a hatalmas narancssárga példányt, mert „jó lesz majd levesnek, krémnek, sütve, sőt desszertnek is”. Aztán rájössz, hogy egy tök az bizony fél hűtőnyi hely, és nem árt kitalálni, hogyan tarthatod el, hogy ne váljon pár nap múlva szomorú, puha kupaccá.
Az olyan sorozatokban, mint a valós karaktereket felsorakoztató The Gilded Age, az Edith Wharton befejezetlen regényén alapuló erőteljes popzenével dolgozó The Buccaneers, vagy a klasszikusabb kosztümös produkció, a The Downton Abbey egy dologban hasonlítanak: mindhárom sorozatban felbukkannak az Amerikából érkező dúsgazdag örökösnők, akik hatalmas
A hidat augusztus végén terhelési próbának is alávetették. Ekkor 96 teherautót állítottak a megfelelő pontokra, a járművek összesen 3360 tonnát nyomtak.
A hidat augusztus végén terhelési próbának is alávetették. Ekkor 96 teherautót állítottak a megfelelő pontokra, a járművek összesen 3360 tonnát nyomtak.
Dél-Korea nem tud 350 milliárd dollárt készpénzben biztosítani az Egyesült Államoknak egy tervezett kereskedelmi megállapodás részeként – közölte Wi Sung-lac nemzetbiztonsági tanácsadó. Az összeg az amerikai vámok 25 százalékról 15 százalékra történő csökkentéséről szóló szélesebb megállapodás része lenne.
A brit külügyminisztérium vasárnapi bejelentése szerint ismét érvénybe léptek az Iránnal szembeni szankciók, mivel Teherán jelentős mértékben megsérti az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről tíz éve kötött többhatalmi megállapodást (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPoA).
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
Az Európai Unió 545 millió eurós támogatási csomagot indít Afrika támogatására a tiszta energiára való átállás felgyorsításában - jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap, az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakához kapcsolódva.
November 12-től csak digitális beszállókártyával lehet felszállni a Ryanair gépeire. A vállalat több mint 206 millió utasának közel nyolcvan százaléka már most is ezt a módszert használja.
2026. február 25. és március 29. között ismét megnyitja kapuit a Planet Budapest, a közép-európai régióban egyedülálló tematikus programsorozat, amely négy programpillérre épül egy közös kérdés mentén: hogyan alakíthatjuk és gyarapíthatjuk közös jövőnket úgy, hogy az a bolygónak is jó legyen. Az esemény egyik fő pillére a Planet Expo, amely megjele
Vajon listán vagy egyéniben kell legyőzni a Fideszt? Milyen stratégiával készül a Tisza párt, és hol hibázhat az ellenzék? A Mélyvíz legújabb adásában Schiffer András jogász-politikus részletesen elemzi a választási rendszer logikáját, az egyéni körzetek szerepét és azt, hogy mit jelent ma a politikai beágyazottság. Kiderül, miért lehet döntő akár
Orbán Viktor és Donald Trump kapcsolata újra a figyelem középpontjába került. Vajon Trump visszatérése az amerikai politikába életmentő baráti ölelés lehet Orbán számára, vagy éppen az utolsó szög a politikai koporsójába? A beszélgetésből kiderül, miért nehéz egyszerre barátkozni Moszkvával, Pekinggel és Washingtonnal, hogyan érinti a magyarokat a
Vendégeink: ▫️Laczó Adrienn, ügyvéd ▫️Komlódi Gábor, ügyvéd ▫️Murányi András, kommunikációs tanácsadó Gyurcsány Ferenc lemondása, Dobrev Klára szerepe a DK-ban, a Direkt36 cikke és a „szerelmi viszony” morális kérdése – mit jelent mindez az ellenzéki politikára nézve? Tisza párt vs Fidesz, Mi Hazánk súlya, visszalépések, IDEA-felmérés és a „jövő á
A KlikkTV Egyenleg című műsorában Kuncze Gábor volt belügyminiszter és Sermer Ádám kommunikációs tanácsadó, a DK borsodi képviselő-jelöltje elemzik a Fidesz legújabb politikai kísérletét: a „digitális polgári körök” megalapítását. A kérdés egyszerű: innovációról beszélhetünk, vagy mindössze új néven futtatott, régóta ismert propagandaeszközről? Orb
„Soha nem látott forró ősz várható” – halljuk évről évre a kormányoldalról. De vajon 2025-ben is csak propaganda marad ez, vagy valóban történelmi időszak elé nézünk? Ebben az epizódban Trencséni Dávid vendégei – Szanyi Tibor, Eörsi Mátyás és Lánczi Richárd – kendőzetlenül beszélnek arról, milyen játszmák zajlanak a magyar belpolitikában, hogyan ké
Egy új vizsgálat öt Indus-folyami delfin gyomrát és belét elemezte, és mindegyik állatban műanyagot talált. A kutatócsoport minden példányban több száz apró részecskét dokumentált, és azonosította a műanyag típusait is. Ezek nem palackok vagy szatyrok, hanem mikroműanyagok, 5 milliméternél kisebb darabok, amelyek könnyen bekerülnek a táplálékláncba
Diana hercegné mindig is karcsú, törékeny alkatáról volt híres, ám ennek hátterében szigorú étrendi szokások és különös diéták álltak, amelyekről még ma is sokat beszélnek.
A férfi könnyűsúly kategória egyik legjobban várt párharcát hozta a Sztárbox újabb fordulója: a 20 éves Schóbert Norbi Jr. és a 43 éves Meszes Balázs csapott össze a ringben. A negyedik negyeddöntőben a fiatal visszatérő és a zenei ikon egy elképesztően kemény összecsapásban mérte össze erejét.
Megosztja a francia politikát, hogy Nicolas Sarkozyt bűnszervezetben való részvétel miatt öt év börtönre ítélték, ami miatt most akkor is börtönbe kell vonulnia, ha megfellebbezi az első fokú döntést. A leghangosabban Marine Le Pen kelt ki az ítélet ellen, akit nemrég szintén börtönbüntetésre ítéltek.
A Forma 1 2025-ös szezonjában most a Szingapúri Nagydíj van soron, amit október első hétvégéjén rendeznek meg. Mikor lesz az F1-es szabadedzés, az időmérő és a futam Marina Bay, Szingapúr helyszínen? Hol nézhetem a Forma 1-et Magyarországon? Minden kérdésre választ kapsz ebben a cikkben.
Az életük játék, a szenvedélyük misszió. A Mit Játsszunk? vlog alapítói, Nádai Réka és Győri Zoltán bebizonyítják, hogy a társas nem csupán szórakozás, hanem önismeret, közösség és kapaszkodó is a mindennapokban.
Létezik egy lobbi, amely az egészségre hivatkozva az ellen dolgozik, hogy az emberek bort fogyasszanak – mondja Laposa Bence. A borásszal az ágazatot érő kihívások mellett a Balaton imázsáról is beszélgettünk.
Vasárnap este elérkezett a Sztárban Sztár All Stars újabb fordulója, ahol ismét felejthetetlen produkciók és izgalmas pillanatok várták a nézőket. Eldőlt ugyanis, hogy ki az a hat énekes, aki csatlakozott az ország házibulijának Top12-es mezőnyéhez.
Vasárnap este elérkezett a Sztárban Sztár All Stars újabb fordulója, ahol ismét felejthetetlen produkciók és izgalmas pillanatok várták a nézőket. Eldőlt ugyanis, hogy ki az a hat énekes, aki csatlakozott az ország házibulijának Top12-es mezőnyéhez.