Tóth Andi és Gáspár Laci a tehetséges énekesek támogatásában álltak össze az X-faktor szombat esti adásában, amin Majka annyira felhúzta magát, hogy azt mondta Andinak, üljön el mellőle.
A Baranya megyei város kiváló lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra, nemcsak finom italokat és ételeket, de szórakoztató programokat is bőségesen kínál. Ráadásul itt található az ország talán egyetlen olyan pincesora, amelyben egész évben bejelentkezés nélkül várják a kóstolásra betérő vendégeket.
Eljött a vasárnap, így a csillagjegyeknek van egy kis plusz idejük kikapcsolódni. Azonban a napi horoszkóp megsúgja, ha ma kicsit aktívak vagyunk, és felkészülünk, a holnap is lendületesebben indul.
Weisz Fanni ritkán mutatja meg kisfiát a nyilvánosságnak, most azonban kivételt tett, és követői ismét bepillantást nyerhettek a család mindennapjaiba. A modell kisfia, Bendegúz, tavaly decemberben született, és már most elvarázsolja a rajongókat.
Kökény Attila fia, Lali szombat este a Megasztár színpadán Bruno Mars dalával aratott hangos sikert a zsűritagok körében. Édesapja a kulisszák mögül szurkolt fiának.
Gyuri gazda mindent megvalósított, amire csak vágyott 29 évesen, már csak egy hű társ hiányzott az életéből. Sokáig örlődött három kiszemeltje, Ancsi, Zsófi és Szabina között, de végül utóbbit választotta. Együtt töltött álomrandijuk látszólag önfeledten telt, este azonban a pezsgőfürdőben pezsgőzve Gyuri gazda vallomása teljesen letaglózta Szabiná
Viktor gazda birtokán mindig izzott a levegő a fiatal hölgyek rivalizálásától, így korántsem volt konfliktusmentes az ismerkedés. A sok hűhó után végül Bogival utazott álomrandira, ahol végre több ideje maradt a lányon tartania a szemét, így felismerte, a lehető legjobb választás volt számára a fekete szépség. Videónkban felidézzük a páros legjobb
András gazda hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a párkeresésbe, elég szép számmal érkeztek hozzá a hölgyek, akik sorra okoztak meglepetést. Ki a soha be nem álló szájával, más viszont az erotikus munkájával. A gazda végül az érett Évi mellett tette le a voksát, akivel a közös medencézés hozta igazán közel, a nőtől azonban olyan reakciót kapo
A Sztárbox utolsó nehézsúlyú mérkőzése előtt adott a kérdés, hogy az ökölvívás és a kardvívás mennyiben hasonlít egymáshoz. A kardvívó olimpikon, Kembe Sorelnek ugyanis kimondottan segítene, ha a páston tanultakat most hasznosíthatná az óriás Dudás Miki ellen.
Hogy hová tűnhetett a most 11 éves Pamela rövid távú memóriája a májusi műtétje óta, egyelőre az orvosok sem értik. A szülők újra kivizsgálásról kivizsgálásra járnak, a benzinköltségre és Pamela testvérére mindig kell jutnia a szűkös havi bevételükből. Pamela minden nehézség ellenére különleges embernek érzi magát.
Karosszéria a karosszéria ellen, durrogó kipufogók és a sáros földet szántó gumiabroncsok – ezek egy vérbeli roncsderbi összetevői. A szigetszentmiklósi Roncs-sziget már évek óta otthona a Roncs Autó Show névre keresztelt őrületnek. A háromnapos versenyre idén is több mint száz, saját építésű autó érkezett.
Erika és Zsolt zavarba ejtően nyíltan, egyszerűen és logikusan beszél arról, amit soha egyetlen percig sem titkoltak. Azt mondják, ha gyereket szeretne egy pár, akkor bármire képes. Hitelt vettek fel ahhoz, hogy ki tudják fizetni a petesejteket és a beültetést. Ma Magyarországon az anonim petesejt-adományozás nem szokás, nálunk csak hímivarsejteket
A 26 éves Lujza befőz, savanyít és fermentál, a régi kis emeletes ágyból és bontott ablakokból üvegházat tákolt össze, ahol palántákat nevel. Barátaival nemrég vályogból és növényi törmelékekből tűzhelyet épített. Amikor szembesült a lakhatási válsággal, egy tanyára költözött, ahol még folyóvíz sincs, és ahol a Fókusz riporterének mesélt költözésén
Hatvani Erzsó próbált magabiztos lenni, pedig a válogató előtt súlyos egészségügyi problémával kellett szembenéznie. Érdekes pillanatok a Megasztárban!
A túlzsúfolt ruhásszekrény nemcsak bosszantó, de megnehezíti a mindennapi öltözködést. Ha megszabadulunk a felesleges dolgoktól, nemcsak helyet szabadítunk fel, hanem a reggeli készülődés is sokkal gördülékenyebb lesz. A rendezett szekrényben a ruháink jobban átláthatóak lesznek, és könnyebben megtaláljuk, amit keresünk. Íme öt legfontosabb tárgy,
Terjed a közösségi médiában, hogy a kozmetikai termékeket a hűtőben kell tárolni. Az elmélet szerint a hűtött krémek és gélek nemcsak kellemesebbek a bőrön, hanem tovább is eltarthatók. Azonban nem minden kozmetikai készítmény való a hűtőbe, mivel egyes termékek, például az olajok, változtathatják textúrájukat és elveszíthetik hatékonyságukat a hid
Rengeteg nézőt lázban tart a Tv2 izgalmas valóságshow-ja, hogy mely párok maradnak együtt, vagy éppen kik szakítanak. A Kísértés műsorába magabiztosan vágott bele Timi is, aki szerint nagyon erős a kapcsolatuk Mátéval. De a gyönyörű lány most elárulta, bizony őt is érte csalódás.
Az utóbbi évtizedekben világossá vált, hogy az étkezés a testsúlyunk mellett az agyunk egészségére és az élettartamunkra is hatással van. A hosszú élet titkát régóta kutatják. Az úgynevezett kék zónák pedig, mint az olaszországi Szardínia, a japán Okinava vagy a kaliforniai Loma Linda azt mutatják, hogy a megfelelő étrenddel, mozgással és életmódda
Selena Gomez megerősítette: férjhez ment Benny Blancóhoz. A 33 éves színész-énekesnő és a 37 éves zenei producer szeptember 27-én Santa Barbarában mondta ki a boldogító igent, Gomez pedig mostanra már meg is osztott néhány esküvői fotót az Instagram-oldalán
Az egészségtudatos életmód nem csupán a kiegyensúlyozott táplálkozásról és a mozgásról szól, hanem arról is, hogy odafigyelünk a testünk apró jelzéseire. Egy-egy szokatlan tünet könnyen félreérthető vagy épp elbagatellizálható, pedig akár komolyabb betegség jele is lehet. A korai felismerés életeket menthet, és ez különösen igaz a daganatos betegsé
Amikor magunkhoz veszünk egy kutyát vagy macskát, akkor felelősséget kell vállalnunk érte, hogy megfelelően tartjuk, etetjük, a természetének megfelelően foglalkozunk vele - figyelünk rá, hogy eleget mozogjon stb. -, odafigyelünk az egészségére. De még a legjobb szándékú gazdik is elkövetnek egy komoly hibát. Szakértők segítségével mutatjuk, mi ez,
Jól ment a nyelvtan az általános iskolában, és hamar megtanultad, mely szavakat írjuk ly-nal és melyeket j-vel? Helyesírási kvízünkkel most tesztelheted, mire emlékszel.
Ha valaki azt gondolja, hogy az idő múlása egyet jelent a szépség elvesztésével, akkor csak nézze meg Yasmina Rossit – ő ennek az ellenkezőjét bizonyítja. A francia származású modell 66 évesen is ragyog, és bátran, magabiztosan mutatja meg, hogy a kor nem akadály, hanem lehetőség.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Selena Gomez és Benny Blanco hivatalosan is összekötötték életüket: a világhírű énekesnő-színésznő és a Grammy-díjas producer szombaton, szeptember 27-én mondta ki a boldogító igent Kaliforniában. A pár az Instagramon osztotta meg örömét: Gomez megható fotósorozattal mutatta meg, milyen volt életük legszebb napja.
Egy nárcisztikus ember mellett élni vagy vele rendszeresen kapcsolatban lenni rendkívül kimerítő és lelkileg romboló lehet. Szerencsére léteznek eszközök, amelyekkel megvédheted magad, megőrizheted az önbizalmadat, és kijelölheted azokat a határokat, amelyeket senki nem léphet át.
Hollywood egyik legkedveltebb párosa szeptember 27-én, szombaton Kaliforniában végre kimondta a boldogító igent. A 33 éves Selena Gomez egy egyedi tervezésű Ralph Lauren menyasszonyi ruhában vonult, amely drámai eleganciájával igazi szenzációnak számított. A 37 éves Benny Blanco szintén Ralph Lauren kreációban, klasszikus szmokingban állt oltár elé
El tudod képzelni az életedet dezodor nélkül akár csak egy napig? Egy fiatal nő, Alyse Parker ennél sokkal tovább ment: hat éven át mellőzte a mindennapos higiéniai terméket – és nem várt dolgot tapasztalt.
Hatalmas a tét az énekesek számára a Tv2 népszerű műsorának negyedik adásában, kiderül, ki jut be a Top 12-be. A Sztárban Sztár All Stars versenyzője, Horváth Tamás ráadásul nem kisebb céllal vágott bele a műsorba, minthogy megnyerje és nem is titkolja, mindenre képes a győzelemért.